Tegyétek meg, ami tőletek telik!

Thomas S. Monson elnök

Mindegyiküknek törekednie kell arra, hogy megtanulja a saját kötelességét, majd azt képességeihez mérten a legjobban végezze.

Szeretett fivéreim a papságban, akik ebben a teljesen megtöltött Konferencia-központban és világszerte összegyűltetek! Alázattal tölt el a felelősség, hogy beszéljek hozzátok. Csak megerősíteni tudom azokat az üzeneteket, melyeket már eddig hallottatok, és egyúttal szeretném kifejezni őszinte szeretetemet és megbecsülésemet irántatok a hitetekért és elkötelezettségetekért.

Fivéreim, papságviselőként betöltött felelősségetek igen nagy jelentőséggel bír, ahogyan azt a Tan és a szövetségekben is olvashatjuk: „A magasabb, vagyis a melkisédeki papság hatalma és felhatalmazása az, hogy rendelkezzen az egyház összes lelki áldásának kulcsaival”¹, továbbá pedig „az alacsonyabb, vagyis az ároni papság hatalma és felhatalmazása az, hogy rendelkezzen az angyalok szolgálattételének kulcsaival, és hogy irányítson a külsőséges szertartásokban, az evangélium betűjével, a bűnbánat keresztségével a bűnök bocsánatára, a szövetségeknek és parancsolatoknak megfelelően.”²

1958-ban Harold B. Lee elder, aki később az egyház 11. elnökeként szolgált, a papsággal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ez „az Úr serege a gonosz erőivel szemben.”³

John Taylor elnök pedig kijelentette, hogy „a papság által megtestesült hatalom egész egyszerűen Isten hatalma”.⁴

Az Isten prófétáitól származó eme felkavaró kijelentések segítenek megértenünk, hogy minden férfinak és minden fiúnak, aki Isten papságát viseli, érdemesnek kell lennie e hatalmas kiváltságra és felelősségre. Mindegyiküknek törekednie kell arra, hogy megtanulja a saját kötelességét, majd azt képességeihez mérten a legjobban végezze. Amikor így teszünk, megteremtjük azokat a feltételeket, melyek által Mennyei Atyánk és Fia, Jézus Krisztus el tudja végezni munkáját itt a földön. Itt mi vagyunk az Ő képviselőik.

A mai világban nehézségekkel és kihívásokkal nézünk szembe, melyek közül néhány valóban ijesztőnek tűnik. Ám Istennel az oldalukon nem bukhatunk el. Ha érdemesek vagyunk, hogy viseljük az Ő szent papságát, akkor győzedelmeskedhetünk.

Most pedig hozzátok, ároni papságviselőkhöz szólva hadd mondjam el, hogy őszintén remélem, mindannyian tisztában vagytok papsági elrendelésetek jelentőségével. Szerepetek létfontosságú egyházközségetek minden egyes tagjának életében, miközben vasárnaponként részt vesztek az úrvacsora megáldásában és kiosztásában.

Amikor ennyi idős voltam, abban a kiváltságban volt részem, hogy titkárként szolgálhattam a diakónusok kvórumában. Örömmel emlékszem vissza a sok feladatra, melyek végrehajtására nekünk, a kvórum tagjainak lehetőségünk volt. Visszatekintve a szent úrvacsora kiosztása, a havi böjti felajánlások összegyűjtése és az egymással való törődés jut elsőként eszembe. Azonban egy igen félelmetes dolog is történt velem akkoriban az egyik egyházközségi konferencia vezetőségi ülésén. A cövekelnökségünk egyik elnöklő tagja az egyházközség számos tisztségviselőjét felkérte egy beszédre, akik eleget is tettek ennek. Azután minden figyelmeztetés nélkül felállt, és azt mondta: „Most Thomas S. Monson, a diakónusok kvórumának titkára fog hozzánk szólni, hogy beszámolót tartson a szolgálatáról, és bizonyságot tegyen.” Semmire nem emlékszem abból, amit mondtam, de ezt az élményt és a leckét, melyre megtanított, sohasem felejtem el. Pál apostol azt mondta, hogy „mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről.”⁵

Egy korábbi nemzedék papságviselőinek az Úr a következő ígéretet adta: „Az arcotok előtt járok majd. Ott leszek a jobb és a bal kezeteken, és Lelkem a szívetekben lesz, angyalaim pedig körülöttetek, hogy hordozzanak.”⁶

Fivérek, nem a félelem, hanem a hit ideje jött most el. Egy olyan időszak, melyben minden papságviselő a tőle telhető legjobb lehet.

Bár a halandóságban tett utazásunk során időnként veszélyes úton haladunk, ma este hadd javasoljak nektek három olyan dolgot, melyeket megszívlelve és követve biztonságban lehetünk. Ezek a következők:

tanulj szorgalmasan,
imádkozz buzgón, és
élj igazlelkűen!

Ezek a javaslatok nem újak; időről időre elismételjük és tanítjuk őket. Ha életünk részévé tesszük ezeket, meglesz az erőnk ahhoz, hogy ellenálljunk a gonosznak. Ha azonban figyelmen kívül hagyjuk őket, azzal kaput nyitunk Sátán előtt, és megengedjük, hogy hatással legyen ránk, és uralkodjon rajtunk.

Először tehát: tanulj szorgalmasan! Minden papságviselőnek naponta tanulmányoznia kell a szentírásokat. A gyorstalpaló tanfolyamok közel sem olyan hatékonyak, mint a szentírások mindennapi tanulmányozása és alkalmazása az életünkben. Ismerjétek meg a szentírások által tanított leckéket! Ismerjétek meg a Mester példázatainak hátterét és körülményeit, valamint a próféták figyelmeztetéseit! Úgy tanulmányozzátok őket, mintha hozzátok szólnának, mert ez így is van.

Lehi próféta és fia, Nefi mindketten látták egy látomásukban, hogy mennyire fontos elnyerni Isten szavát, majd pedig ragaszkodni ahhoz. A vasrúddal kapcsolatban, mely látomásában jelent meg előtte, Nefi ezt mondta hitetlen fivéreinek, Lámánnak és Lemuelnek:

„És azt mondtam nekik, hogy az Isten szava volt; és akik Isten szavára hallgatnak és ahhoz ragaszkodnak, azok soha el nem vesznek; és az ellenség kísértései és tüzes nyilai sem tudják őket a vakságig legyőzni, hogy pusztulásba vezessék őket.

Tehát én, Nefi arra buzdítottam őket, hogy szívleljék meg az Úr szavát; igen, lelkem minden energiájával, minden képességgel, amivel rendelkeztem, arra buzdítottam őket, hogy szívleljék meg Isten szavát és mindig mindenben emlékezzenek parancsolatainak megtartására.”⁷

Függetlenül attól, hogy az ároni vagy melkisédeki papságot viselitek-e, megígérem nektek: ha szorgalmasan tanulmányozzátok a szentírásokat, akkor növekedni fog az ahhoz szükséges erőtök, hogy elkerüljétek a kísértéseket, és sugalmazást nyerjetek a Szentlélektől bármivel kapcsolatban, amit csak tesztek.

Másodszor: imádkozz buzgón! Istennel minden lehetséges. Ti, az ároni és a melkisédeki papság férfiai, emlékezzetek az imára, melyet Joseph próféta mondott a ligetben, melyet szentnek nevezünk! Nézzetek körül, és lássátok, hogy imája mily csodálatos eredménnyel járt!

Ádám imádkozott; Jézus imádkozott. Tudjuk, milyen eredménye lett az imáiknak. Ő, aki még azt is észreveszi, ha egy picinyke veréb a földre hull, bizonyára meghallja szívünk könyörgését. Emlékezzetek az ígéretre: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja.”⁸

Mindenkinek, aki csak hangomat hallja, küzdjön bár jelentéktelennek tűnő vagy akár hatalmas problémákkal és kihívásokkal, szeretném elmondani, hogy az ima a lelki erő forrása. Ez a mi útlevelünk a béke birodalmába. Ima által közeledünk Mennyei Atyánkhoz, aki szeret bennünket. Szóljatok Hozzá imáitokban, majd pedig figyeljetek a válaszra. Az ima által csodák történnek.

Daisy Ogando nőtestvér New York hatalmas városában él, mely több mint nyolcmillió embernek ad otthont. Néhány évvel ezelőtt Ogando nőtestvér találkozott a misszionáriusokkal, akik tanították neki az evangéliumot. A misszionáriusokkal végül megszakadt a kapcsolata. Telt-múlt az idő, majd 2007-ben a misszionáriusok által tanított evangéliumi tantételek végül csírázásnak indultak a szívében.

Egyik nap, amikor Daisy beszállt egy taxiba, a távolban észrevette a misszionáriusokat, mire azonban kapcsolatba léphetett volna velük, eltűntek a szeme elől. Buzgón imádkozott Mennyei Atyánkhoz, és megígérte neki, hogy ha Ő valamiképp újra elvezetné hozzá a misszionáriusokat, akkor beengedné őket. Szívében azzal a hittel tért haza, hogy Isten meghallotta, és választ ad majd imájára.

Eközben két fiatal misszionárius, akik őszintén imádkoztak és dolgoztak azért, hogy találjanak néhány olyan embert, akit taníthatnának, egy nap a korábban ott szolgált misszionáriusok kopogtatási feljegyzéseit tanulmányozták. Ekkor akadtak rá Daisy Ogando nevére. És azon a délután, amikor Ogando nőtestvér elmondta egyszerű és buzgó imáját, ellátogattak hozzá, ő pedig kinyitotta az ajtót, majd beljebb terelte őket azokkal a szavakkal, mely zene minden misszionárius fülének: „Elderek, gyertek be! Már vártalak benneteket.”

A két buzgó ima válaszra talált, a kapcsolat ismét létrejött. Újra tanították neki a misszionáriusi leckéket, és később Daisy – fiával, Eddyvel együtt – megkeresztelkedett.

Ne feledjetek tehát buzgón imádkozni!

Fivéreim, az utolsó javaslatom az, hogy éljünk igazlelkűen! Ésaiás, az Ószövetség nagyszerű prófétája a következő felkavaró hívást intézte a papságviselőkhöz: „Tisztátalant ne illessetek…, tisztítsátok meg magatokat, a kik az Úr edényeit hordozzátok.”⁹ Ez legalább annyira egyenes, mint ahogyan adatott.

A papságviselők nem feltétlenül ékesszólóak. Lehet, hogy nem szereztek tudományos fokozatot bonyolult szakterületeken. Meglehet, hogy szerény körülmények között élnek. Istennek azonban mindez nem számít. Ő támogatni fogja igazlelkű szolgáit, ha azok elkerülik napjaink gonoszságait, és életüket erényesen és tisztán élik. Hadd mondjak egy példát.

Salt Lake Citytől mintegy 1400 kilométerre fekszik a kanadai Alberta tartomány Calgary nevű városa, mely otthont ad Kanada egyik legnagyobb éves rendezvényének, és a világ legnagyobb szabadtéri rodeó bajnokságának, a Calgary Stampede-nek. A tíznapos eseményen rodeó bajnokságok, kiállítások, mezőgazdasági bemutatók és szekérversenyek zajlanak. A nyitónapi Stampede Parádé a fesztivál egyik legrégebbi és legnagyobb hagyománya. A parádé egy közel 5 kilométeres útvonalon halad Calgary belvárosában, melyen mintegy 350 000 néző vesz részt, akik közül sokan vadnyugati ruhát öltenek.

Sok évvel ezelőtt az egyik nagy utahi középiskola mazsorett zenekara megpályázta és meg is kapta a mindenki által irigyelt lehetőséget, hogy a parádén felvonuljon. Hónapokig tartó pénzgyűjtésre, kora reggeli utcai masírozó gyakorlatokra, valamint további előkészületekre volt szükség ahhoz, hogy a zenekar elutazhasson Calgaryba és részt vehessen a parádén, ahol az egyik zenekar majd elnyerheti azt a megtiszteltetést, hogy az első helyen vonulhasson fel.

Végül elérkezett az indulás napja, melyen az izgatott tanulók és vezetőik végre felszálltak a buszokra, hogy megkezdjék hosszú útjukat északra, Calgary felé.

A buszok útközben megálltak a kanadai Cardstonban, hogy a csoport ott tölthesse az éjszakát. A helyi Segítőegylet tagjai az indulás előtt uzsonnát csomagoltak a zenekar tagjainak, melyet elfogyaszthattak, mielőtt újra útnak indulnak. Brad, a zenekar egyik tagja, és ároni papsági tisztségviselő, nem volt éhes, és úgy döntött, hogy későbbre tartogatja az ételt.

Brad szeretett a busz hátsó részében utazni. Miközben a Calgaryba tartó utazás hátralévő részére felkészülve elfoglalta szokásos helyét, uzsonnás zacskóját az utolsó üléssor mögötti párkányra hajította. Ott volt tehát az étel a hátsó ablakban, melyre zavartalanul tűzött a július délutáni szikrázó napfény. A csomag sajnos tojássalátás szendvicset is tartalmazott. Akik esetleg nem tudnák, hogy ennek miért is van jelentősége, annyit mondok csak, hogy a tojássalátát hűtve kell tárolni. Ha ezt elmulasztjuk, vagy ha túl magas hőmérsékletnek tesszük ki – például, ha a tűző napon hagyjuk –, akkor az étel pompás táptalajjá válik számos olyan baktériumnak, melyek a köznyelvben csak ételmérgezésként emlegetett megbetegedéshez vezethetnek.

Röviddel Calgaryba érkezésük előtt Brad megéhezett. A kis csomagra emlékezve befalta a tojássalátás szendvicset. Mikor a buszok beértek a városba, a zenekar tagjai mind nagyon izgatottak lettek – Bradet kivéve. Sajnálatos módon neki csak a gyomorfájása, valamint az ételmérgezéssel együtt járó többi kellemetlen érzése fokozódott. Tudjátok, miről van szó.

Mikor megérkeztek, a zenekar tagjai mind leözönlöttek a buszról. Csak Brad nem. Bár tudta, hogy társai arra számítottak, hogy másnap reggel dobolni fog a zenekarban a felvonuláson, Brad most épp kétrét görnyedt a fájdalomtól, és már annyira rosszul volt, hogy a buszról sem tudott leszállni. Szerencsére két barátja, Steve és Mike, akik nemrég fejezték be a középiskolát, és akiket újonnan rendeltek el a melkisédeki papságba, észrevették, hogy Brad hiányzott, így elkezdték keresni.

Mikor Bradet megtalálták a busz hátsó részében, és megtudták, hogy mi a probléma, tehetetlennek érezték magukat. Végül eszükbe jutott, hogy mivel elderek és rendelkeznek a melkisédeki papsággal, áldást adhatnak a betegeknek. Annak ellenére, hogy semmi tapasztalatuk nem volt e téren, ez a két vadonatúj elder hitt abban az erőben, mellyel rendelkeztek. Kezüket Brad fejére tették, majd a melkisédeki papság felhatalmazása által, Jézus Krisztus nevében, egyszerű szavakkal megáldották Bradet, hogy jobban legyen.

Brad tünetei abban a pillanatban megszűntek. Másnap reggel elfoglalta helyét a zenekar többi tagja között, és büszkén masírozott Calgary utcáin. A zenekar elnyerte az első helyet és az irigyelt kék szalagot. Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy az a két fiatal, tapasztalatlan, de érdemes papságviselő válaszolt a hívásra, hogy társuk szolgálatában képviseljék az Urat. Amikor eljött az idő, hogy papságukat olyasvalaki javára gyakorolják, akinek hatalmas szüksége volt a segítségükre, képesek voltak megtenni a feladatukat, mivel hithű életet éltek.

Fivérek, mi vajon felkészültek vagyunk az életen át tartó utazásunkra? Az út néha nehéz lehet. Vázoljátok fel az útvonalat, legyetek elővigyázatosak és eltökéltek a szorgalmas tanulásban, a buzgó imádkozásban és az igazlelkű életben.

Soha ne csüggedjünk, mert a munka, melyben rész veszünk, az Úr munkája. Már elhangzott, hogy „az Úr olyanná formálja hátunkat, hogy elbírja a rá nehezedő terheket.”

Az erő, melyre őszintén törekszünk, hogy legyőzhessük bonyolult és változó világunk kihívásait, a miénk lehet, amikor kitartóan és rendületlen bátorsággal állva Józsuéval együtt kijelenthetjük: „Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.”¹⁰Ezen mennyei igazságról teszem bizonyságomat Urunk, Jézus Krisztus nevében, ámen.