Papsági feladatok
Papságviselőkként képesek vagyunk hatással lenni mások életére.
Andersen elder, a Hetvenek nevében hadd mondjam el, hogy szeretünk téged, és szívből és hittel támogatunk téged.
Drága fivéreim, szent kiváltság, hogy az Úr királyi seregébe tartozhatunk.1 Alázatosan állok ma előttetek, amint elképzelem, hogy mennyien összegyűltetek a világ számos különböző helyszínén.
A 2003. június 21-én tartott világméretű vezetőképző gyűlésen Gordon B. Hinckley elnök arról tanított minket, hogy papságviselőkként négyféle feladatot bíztak ránk. Így folytatta: „Mindannyiunknak négyrétű felelőssége van. Először is: felelősek vagyunk a családunkért. Másodszor: felelősséggel tartozunk munkáltatónk felé. Harmadszor: magunkon viseljük az Úr munkájának felelősségét. És negyedszer: felelősséggel tartozunk önmagunknak.”2
A felelősség e négy területe elengedhetetlenül fontos.
Hinckley elnök azt mondta: „Semmiképpen ne hanyagoljátok el a családotokat! Nincs semmitek, ami becsesebb lenne náluk.”3
Apákként a mi felelősségünk, hogy vezessük a családunkat a mindennapi családi imában, a szentírások napi tanulmányozásában és a családi esteken. E lehetőségeket elsődleges fontosságúvá kell tennünk ahhoz, hogy építeni és erősíteni tudjuk családjaink lelki talapzatát. Hinckley elnök szavaival: „Ne hagyjátok, hogy bármi is [megakadályozza ezt]! Tekintsétek ezt szentnek.”4
A családi esttel kapcsolatban így szólt: „A hétfő estét szenteljétek a családi estnek!”5
Gyermekeinket – csakúgy, mint szüleiket – életük minden területén szorítja az idő. Próbálnak időt szakítani az egyházi és iskolai tevékenységeikre és a barátaikra is. Gyermekeink közül sokan olyan iskolába járnak, ahol kisebbségben vannak. Az iskolák gyakran hétfő estére tervezik a programjaikat: sporttevékenységeket, színházi vagy énekkari próbákat és más eseményeket. A hétfő estéket szabaddá kell tennünk, hogy megtarthassuk a családi estet. Nincs ennél fontosabb tevékenység a családunk számára.
A családi esteken és egyéb családi összejövetelek alkalmával készítjük fel gyermekeinket az Úr áldásainak elnyerésére. Russell M. Nelson elder, a Tizenkettek Kvórumának tagja ezt mondta: „A mi felelősségünk arról gondoskodni, hogy családi imát, szentírás-tanulmányozást és családi estet tartsunk. A mi felelősségünk, hogy felkészítsük gyermekeinket a szabadulás és felmagasztosulás szertartásaira.”6
A családi est egy nagyon különleges alkalom arra, hogy megerősítsük magunkat és minden családtagunkat. Fontos, hogy családunk minden tagja kapjon valamilyen feladatot a családi esten. A kisgyermekek például elmesélhetik, hogy mit tanultak vasárnap az Elemiben. A családi est megerősítette saját családom hitét és bizonyságát is.
Egy másik fontos családi tevékenység a szentírások mindennapi tanulmányozása. Emlékszem, amikor a fiam hétéves volt. Egyik este éppen zuhanyozott, amikor egy vihar miatt megszűnt az áram a házban. A feleségem szólt neki, hogy gyorsan fejezze be a zuhanyozást, majd fogjon egy gyertyát, és óvatosan jöjjön le a földszintre, ahol családi imát tartottunk. Figyelmeztette őt, hogy legyen óvatos, nehogy ráejtse a gyertyát a szőnyegre, mert az tüzet okozhat, és leéghet a ház. Néhány perccel később, a lépcsőn lefelé jövet egyik kezében a gyertyával, másikban pedig a szentírásait tartva próbált egyensúlyozni. Édesanyja megkérdezte, minek hozta magával a szentírást? Így válaszolt: „Anyu, ha leég a ház, meg kell mentenem a szentírásaimat!” Tudtuk, hogy erőfeszítéseink meghozták gyümölcsüket: a szentírások szeretete örökre a szívébe lett plántálva.
A munkáltatóink iránti kötelezettségünkről Hinckley elnök ezt mondta: „Kötelezettséget vállaltatok. Legyetek hát becsületesek a munkáltatótokkal! Ne végezzetek egyházi munkát az ő idejéből!”7
Arra is emlékeztetett bennünket, hogy munkánk teszi lehetővé a családunkról való gondoskodást, valamint azt, hogy hatékony szolgák legyünk az egyházban.
A papságviselőknek sokféle feladatuk és megbízatásuk van. Lehetőségünk van arra, hogy meglátogassuk, tanítsuk és szolgáljuk az embereket, és interjút készítsünk velük. Szent kötelességünk, hogy oktassuk az egyháztagokat, és segítsünk hitük és Szabadítónk, Jézus Krisztusról való bizonyságuk megerősítésében. Lehetőségünk van arra is, hogy gondot viseljünk azon családokról, amelyeket házitanítókként szolgálunk. Tanítsuk meg nekik az Úr módján történő önellátást, valamint a családjukról, illetve a szegényekről és szükséget látókról való gondoskodást. A papságviselők feladata, hogy ösztönözzék a fiatalokat arra, hogy felkészüljenek egy becsületteljes, teljes idejű misszionáriusi szolgálatra és a templomi házasságra.8
Ezra Taft Benson elnök azt tanította, hogy „a papságviselők a szervezett házitanítás által figyeljenek oda kvórumtagjaikra és azok családjára.”9
Gondoskodnunk kell az egyház minden tagjáról, akiket ránk bíztak. A házitanítás az egyik legnagyobb felelősségünk.
Édesapákként az is szent felelősségünk, hogy érdemességünk által példát mutassunk gyermekeinknek, hogy majd jobb szülőkké és vezetőkké válhassanak későbbi családjukban. Idézve M. Russell Ballard eldert, a Tizenkettek Kvórumának tagját: „Hadd kérjük meg a papságviselőket, különösen titeket, édesapákat, hogy segítsetek fiaitoknak a felkészülésben. Készítsétek fel őket mind lelkileg, mind fizikailag, hogy külső megjelenésükben és tetteikben az Úr szolgáihoz méltón viselkedjenek.”10
Amikor elnyerjük a papságot, örök szövetséget kötünk, hogy másokat szolgáljunk.11 Papságviselőkként képesek vagyunk hatással lenni mások életére.
Thomas S. Monson elnök így emlékeztetett bennünket: „Mily szerencsések és áldottak vagyunk, hogy Isten papságát viselhetjük!
[…] Soha ne feledjétek, hogy az emberek hozzátok fordulnak irányításért, és jó vagy rossz hatással lehettek mások életére, mely hatás az elkövetkezendő nemzedékekre is kihat majd.”12
A példánk mindig is beszédes lesz. Az egyháztagként töltött éveim során sok vezető és egyháztag példája nagy hatással volt rám. Emlékszem egy csodálatos házaspárra, amely nagyszerű példa volt a családunk és az egész egyházközség számára. 1982-ben keresztelkedtek meg. Én voltam a püspökük.
Celso és Irene viszonylag messze laktak a gyülekezeti háztól. Negyven percet kellett gyalogolniuk, hogy eljussanak az egyházba, de soha nem mulasztottak el egyetlen gyűlést sem. Mindig széles mosoly ült az arcukon. Mások szolgálata a természetük része volt. Celsónak és Irene-nek van egy Marcos nevű fia, aki szellemileg és fizikailag is sérülten született. Emlékszem, milyen szeretettel gondoskodtak fiukról. 1999-ben Celso agyvérzést szenvedett, melynek következtében bal oldala és lába lebénult. Celso továbbra is hithűen járt családjával az egyházba. Hithűen fizették a tizedüket, és nagylelkű böjti felajánlást tettek. Jelenleg a fiunk, Moroni a püspökük, aki elmondta nekem, hogy Celso és Irene továbbra is hithűen szolgálnak. Nem csak egyházközségi elhívásukban szolgálnak, de szertartásszolgákként a Brazíliai São Paulo templomban is hithűen munkálkodnak. Minden pénteken hajnaltól egészen estig benn vannak a templomban. Mindig hajlandók készségesen felajánlani az idejüket és forrásaikat, hogy hithűen teljesíthessék egyházi feladataikat.
Monson elnök arra emlékeztetett bennünket: „A legtöbb szolgálat, melyet a papságviselők végeznek, csendben, harsonaszó nélkül zajlik. Egy barátságos mosoly, egy szívélyes kézfogás, egy őszinte bizonyság az igazságról szó szerint felemelheti valakinek az életét, megváltoztathatja az emberi természetet, és becses lelkeket menthet meg.”13
Celso és Irene is efféle csendes szolgálatot nyújtottak.
Miközben átgondoljuk, hogyan használhatjuk bölcsen az időnket és egyéb forrásainkat, hogy kielégíthessük családunk szükségleteit, valamint megfelelhessünk munkahelyi követelményeinknek, és elláthassuk egyházi elhívásainkat, nem szabad elfelejtenünk, hogy minden papságviselőnek szüksége van lelki növekedésre. Ezzel önmagunknak tartozunk felelősséggel. Ne feledjük azonban, hogy vannak, akik segítenek nekünk.14 A prófétáinktól, látnokainktól és kinyilatkoztatóinktól kapott tanács a legdrágább segítség, melyet csak kaphatunk.
Szabadítónk ezt a felhívást intézte személyesen mindegyikünkhöz:
„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”15
Amikor az Ő munkáját végezzük, és azt tesszük, amit Ő akar, nem pedig azt, amit mi, észre fogjuk venni, hogy az Ő igája gyönyörűséges, és terhe könnyű. Mindig velünk lesz. Ő ki fogja nyilatkoztatni számunkra, hogyan használjuk fel bölcsen időnket és forrásainkat, hogy sikeresek lehessünk a családunk vezetésében, a munkánkban és az Ő egyházában vállalt feladatainkban. Segíteni fog, hogy fejlődhessünk mind egyénileg, mind pedig papsági fivérekként.
Tudom, hogy ez az egyház igaz. Tudom, hogy Joseph Smith Isten prófétája. Tudom, hogy Thomas S. Monson elnök az Úr élő prófétája napjainkban a földön. Tudom, hogy Jézus a Krisztus, a mi Szabadítónk és Megváltónk. Jézus Krisztus nevében, ámen.