Eddig tartott az életem?

Samson Ho, Kína, Hongkong

Két gyönyörű gyermek egészséges apukája, és egy csodálatos, keményen dolgozó nő férje voltam. Jó munkám volt és rendes fizetésem. Az élet tökéletesnek tűnt, de a világom elkezdett széthullani, amikor orrgaratrákot – a fejet és a nyakat érintő, ritkán előforduló rákos megbetegedést – diagnosztizáltak nálam.

Abban az időben a püspökségben szolgáltam tanácsosként, és éppen az éves kosárlabda-bajnokságunkat tartottuk az egyházban, amikor elkezdtem nagyon rosszul érezni magamat. Elmentem orvoshoz, aki számos laborvizsgálatot követően kimondta, hogy negyedik stádiumban lévő orrgaratrákom van. Aggódtam és féltem. Azon gondolkodtam, hogy vajon mindössze eddig tartott-e az életem, és mi fog történni a családommal, ha meghalok. Az egyetlen, amire valóban támaszkodhattam iránymutatásért és vigaszért, a Mennyei Atyához intézett ima volt.

Háromnapi szakadatlan imádkozás után úgy éreztem, mintha egy szelíd hang azt suttogná: „Ne félj!”

Ettől kezdve már nem foglalkoztatott a halálfélelem. Minden más viszont továbbra is nehéz volt. Volt olyan időszak, amikor egyáltalán nem tudtam lenyelni az ételt, és az alváshoz is túl beteg voltam, de soha nem adtam fel, és Istentől sem fordultam el – Ő pedig segített nekem.

A daganat immár több mint 18 éve remisszióban van. Nem tudom, Isten meddig engedi még, hogy éljek, de örülök, hogy továbbra is szolgálhatom a testvéreimet. Tudom, hogy Mennyei Atyánk soha nem hagy el minket és nem fordul el tőlünk. Ha pedig áldásokat szeretnénk kapni Istentől, akkor mi sem hagyhatjuk el Őt és nem fordulhatunk el Tőle.