A templomból jobb a kilátás
Írta: Jean B. Bingham
a Segítőegylet általános elnöke
A templom, akárcsak egy, a szabad szemmel nem látható csillagokra irányuló távcső, jobb és szélesebb távlati kilátást biztosít az elménk számára.
Az Amerikai Egyesült Államok középnyugati részén fiatal szülőkként eltöltött napjaink legélénkebb és legjelentősebb emlékei közé tartoznak éves látogatásaink a Washington D.C. templomba. Akkoriban az volt az egyetlen működő templom a Mississippi folyótól keletre. Az a tudat, hogy a templomi szertartások Mennyei Atya minden gyermeke számára elengedhetetlenek, még sürgetőbbé tette erőfeszítéseinket.
Mi is úgy intéztük, ahogy közületek sokan teszik: barátok vigyáztak a kisgyermekeinkre, éjszaka utaztunk egy egyháztagokkal teli buszon, értékes napokat töltöttünk a lehető legtöbb templomi munka elvégzésével, majd egy újabb éjszaka során hazabuszoztunk, hogy vasárnap részt tudjunk venni az egyházi gyűléseinken. Ezen utazások nem tűntek áldozatnak: nagyra értékeltük őket a miatt az emelkedettség miatt, amely utána hónapokig táplálta a lelkünket.
Néhány évre rá izgatottan fogadtuk az Illinois-i Chicago templomot, amely az első templom volt az Észak-Amerika Középső Területen azóta, hogy 62 évvel korábban felépült Kanadában az Albertai Cardston templom. A templom immár csupán 45 percre volt az otthonunktól, mi pedig örömmel mentünk az évi egy alkalomnál többször is, hogy rendszeresen részesülhessünk abban a lelki táplálékban.
Napjainkban azonban – bár vannak közöttünk, akik közelebb laknak egy-egy templomhoz – még mindig nehezünkre eshet, hogy gyakran járjunk oda. Lehet, hogy a templom könnyebb elérhetősége abba a tévhitbe ringat minket, miszerint „majd elmegyek holnap, amikor több időm lesz”. Könnyen vonják el figyelmünket a sürgős teendők, és csúsznak ki kezünk közül a fontos lehetőségek. Richard G. Scott elder (1928–2015) a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt mondta: „Arra buzdítalak benneteket, hogy tűzzétek ki a saját célotokat, hogy milyen gyakran fogjátok végezni a templomainkban elérhető szertartásokat.”1
Ha elhanyagoljuk a lehetőséget, és nem megyünk olyan gyakran, amilyen gyakran csak engedik a körülményeink; ha félvállról vesszük annak lehetőségét, hogy elmehetünk a templomba, amikor az gyakorlatilag ott van a hátsó kertünkben, azzal eljátszhatjuk azokat a jövendőbeli áldásokat és lehetőségeket, amelyeket Atyánk és az Ő Fia tartogat számunkra. Ő ezt mondta: „Én, az Úr, meg vagyok kötve, amikor megteszitek, amit mondok; de amikor nem teszitek meg, amit mondok, akkor nincs ígéret számotokra” (T&Sz 82:10).
Amikor úgy tűnik, hogy minden összeesküdött ellenünk, hogy megakadályozza eljutásunkat a templomba, emlékezzetek, miről biztosított minket Jézus Krisztus: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok; én [le]győztem a világot” (János 16:33). Amikor kitartunk, és a buktatók ellenére is elmegyünk a templomba, a Szabadító a mai világ legyőzésében is segítségünkre lesz. Egyszer, amint a férjemmel már épp indulni készültünk a templomba, egyik gond a másik után ütötte fel a fejét. Amikor végül már majdnem kijutottunk a lakásból, volt egy feszült „házastársi pillanat” is kettőnk közt. Ahogy csendben az autó felé sétáltunk, hallottuk, amint a legidősebb lányunk így nyugtatja a húgát: „Ne aggódj: a templomból mindig boldogan jönnek haza.” És igaza volt!
A templomok eszünkbe juttatják az örökkévalóság kiterjedését
Akár örömteli, akár bánatterhes szívvel jövünk oda, a templom az a hely, ahol minden érdemes, nyitott szívű egyháztag felemeltetik és megerősíttetik.
Jöttem már a templomba úgy is, hogy szinte a föld fölött lebegtem a hála miatt, amelyet egy küszködő szerettemnek biztosított áldás okán éreztem; és ontottam a hatalmas bánat csendes könnyeit is a saját kudarcaim miatt. Kaptam késztetéseket és utasítást, de még feddést is a Lélektől, miközben helyettesként szolgáltam valakiért, aki éppen azokban a szertartásokban részesült, amelyek lehetővé teszik számára, hogy az örökkévalóságon át fejlődjön. Mindezek az élmények felemeltek és megerősítettek engem. És igen, sok órát ültem a templomban „muszájból” is, egyszerűen csak eleget téve a kötelességemnek. Mi több, a kora reggeli ifjúsági hitoktatói éveim alatt néha azt vettem észre, hogy elbóbiskolok a templomi szertartásblokkok során! Azonban minden egyes alkalommal, amikor elmentem a templomba, áldásban részesültem. Akár azonnali áldást kapunk, akár későbbi áldásokba számítanak be az erőfeszítéseink, minden egyes templomban töltött perc valamiféle személyes gyarapodást eredményez.
Amikor a templomban vagyunk, eszünkbe jut az örökkévalóság kiterjedése, ahogy visszatekintünk az őseinkre és előretekintünk a gyermekeinkre. Gyermekeinkben is megerősödik az örökkévaló látásmód, amikor a templomra összpontosítanak. Hogyan készíthetjük fel őket a templomra, örökkévaló fejlődésük ezen életbevágóan fontos lépésére? Russell M. Nelson elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke ezt tanácsolta: „A szülők már a gyermek életének korai napjaiban tanítsák meg neki a templom fontosságát.”2 Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) azt javasolta a szülőknek, hogy tegyenek ki egy képet a templomról a gyermekük hálószobájában, hogy naponta láthassák ezt a szent emlékeztetőt, mígnem a részükké válik.3 Megoszthatjátok továbbá gyermekeitekkel azokat az áldásokat, amelyekben ti részesültetek a templomlátogatásnak köszönhetően, valamint a bizonyságotokat arról az örömről, mely a gyermekeitekkel együtt vár rátok az örökkévaló kapcsolatotoknak köszönhetően. Támogathatjátok továbbá a tizenéveseitek vágyát a halottakért végzett keresztelésre. Ne feledjétek a családi estjeitek leckéi és a tanítási pillanatok során, hogy „a templom minden egyházi tevékenység, lecke, az egyházban tett minden előrevivő lépés tárgya”4.
Amikor a gyermekeitekkel együtt éneklitek, hogy „Oly gyönyörű a templom! Egy nap majd belépek, hogy szövetséget kössek, és szolgáljak híven”5, akkor segítetek nekik vágyat érezni arra, hogy belépjenek az Úr szent házába. Saját szívetek is duzzadni fog a hálától Mennyei Atya, az Ő szabadításterve, a Szabadító és az Ő engesztelése iránt, amelyek lehetővé tették, hogy örökké a szeretteitekkel legyetek. A Szabadító „útja az az ösvény, amely ebben az életben boldogsághoz, az elkövetkezendőben pedig örök élethez vezet.”6 Ez az ösvény a templomba és azon keresztül vezet!
A templom menedék a világtól
A világi hatások eltávolíthatnak minket a templomtól. Az egyik fiatal barátomat aggasztották az egyházról az interneten olvasott vélemények és találgatások. Úgy döntött, hogy addig nem megy el újra a templomba, amíg nem kap választ a kérdéseire. Teljes szívemből könyörgök hozzátok, akiknek esetleg olyan kérdései vannak, amelyek hatással vannak a bizonyságotokra, hogy folytassátok a személyes imát és szentírás-tanulmányozást, miközben azon dolgoztok, hogy megleljétek a számotokra békességet hozó válaszokat! Továbbra is összpontosítsatok az evangéliumra, elkerülendő azt, hogy eltereljék figyelmeteket az okos, de hamis eszmék! Ahogy senkinek sem jutna eszébe fizikai betegségei gyógyításáért egy sztárolt focistához fordulni orvosi tanácsért, éppúgy nem lehet a jelentőségteljes lelki kérdésekre sem helyes megoldásra lelni olyasvalakinél, aki csak korlátozottan érti Jézus Krisztus visszaállított evangéliumát. A Szentlélek, kinek tanúsága révén „minden dolgot illetően tudhatjátok az igazat” (Moróni 10:5), elmétekben és szívetekben szól majd hozzátok (lásd T&Sz 8:2) arról, hogy mi az örök igazság.
Az egyik olyan hely, ahol a Szentlélek a legbőségesebben áll rendelkezésetekre, a templom. Ha érdemesek vagytok arra (a saját és a püspökötök megítélése szerint), hogy belépjetek az Úr házába, akkor arra kérlek, gyertek a templomba a kérdéseitekkel, és tegyetek szert arra a bizonyosságra, hogy még ha ti egyelőre nem is értetek mindent, az Úr igen. Viszont idézzetek emlékezetetekbe mindent, amit valóban tudtok és értetek. Mindaz, amit valóban tudtok, és amiről lelki tanúságot kaptatok, el fog vezetni benneteket „az Istennek békesség[ére], mely minden értelmet felül halad, [és] meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Filippibeliek 4:7). Bizonyságomat teszem, hogy a megértés és a békesség, melyre törekedtek, akkor jön el, ha megtartjátok az abba vetett hiteteket, hogy Mennyei Atyátok az igazság felé fog vezetni és irányítani benneteket.
Ésaiás arra emlékeztet bennünket, hogy a templom „oltalom és rejtek [a] szélvész… elől” (Ésaiás 4:5). Thomas S. Monson elnök szavai ugyanilyen bizonyosságot adnak: „Amikor belépünk a templom kapuján, magunk mögött hagyjuk a világ figyelemelterelő dolgait és zűrzavarát. E megszentelt szentélyben szépség és rend honol. Lelkünk megpihenhet, életünk gondjai pedig haladékot kapnak.”7
Amint egyre halmozódnak a gondok a világban, és fokozódik a mindennapi élettel járó nyomás, muszáj továbbra is az igazán fontos dolgokra összpontosítanunk. Könnyű a negatívumokra és a világi keservekre figyelni, mintha csak mikroszkópon keresztül tanulmányoznánk a kudarcainkat és gondjainkat. Ha azonban a templomban vagyunk, az eszünkbe juttatja, hogy tartsuk meg örökkévaló szemléletmódunkat. A templom, akárcsak egy, a szabad szemmel azonnal nem látható csillagokra irányuló óriási távcső, jobb és szélesebb távlati kilátást biztosít az elménk számára. Lehetővé teszi, hogy lássuk, reméljük és megvalósítani törekedjünk mindazt, amivé Mennyei Atya szándéka szerint válhatunk. Segít az örökkévaló igazságokra összpontosítani: a Mennyei Szülőkre, akik szeretnek bennünket és segíteni szeretnének nekünk; az Ő gyermekeikként meglévő valós értékünkre; és arra, hogy képesek vagyunk „örökösei[vé válni] Istennek, örököstársai[vá] pedig Krisztusnak” (Rómabeliek 8:17). A templomban Isten tervét tanítják, és szent szövetségek köttetnek. A templomban eszközöket kapunk ahhoz, hogy a legmagasztosabb és legjobb örökkévaló önmagunkká váljunk.
„A templomban – mondta Monson elnök – a lelkiség olyan kiterjedését, a békesség olyan érzését kaphatjuk, mely az emberi szívbe hatoló minden más érzést felülmúl. Megértjük, mit is jelentenek valójában a Szabadító e szavai: »Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek… Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!« [János 14:27].”8
Templomi szolgálatotok megérint majd másokat
Az a lelkiség, amelyet a templomban végzett szolgálatból magatokkal hoztok, sokakat fog megérinteni a környezetetekben – még olyanokat is, akikre talán nem is gondoltatok volna. A Washington D.C. templomban tett egyik látogatásunk végén, miközben a busz már hazafelé falta a mérföldeket, az együtt utazó egyháztagok megosztották a bizonyságukat. A résztvevők, egyik a másik után, megosztották örömüket és hálájukat a templom azonnali és örökkévaló áldásai okán. A nem egyháztag sofőrünk végül nem bírta tovább. Megragadta a mikrofont, és köszönetet mondott, amiért velünk lehet. Majd ezt mondta: „Hát, jóemberek, nem tudom, hogy mijük van maguknak, de azt azért érzem, hogy itt valami nagyon más.” Természetesen a buszon utazó egyik egyházközségi misszióvezető elkérte az elérhetőségét, és később odaadta azt a misszionáriusoknak.
Szeretnélek arra kérni benneteket, hogy használjátok ki a közeletekben lévő templom ajándékát olyan gyakran, amilyen gyakran csak engedik a körülményeitek. Meg fogtok erősödni és békére fogtok lelni az Úr Jézus Krisztus házában, mert Ő a világ világossága és élete és reménysége. Azt kívánom, hogy miközben ezen utolsó napok az Ő megígért visszatérése felé sorjáznak, részesüljetek az Ő világosságában, és érezzétek azt a reménységet, mely az Ő szent templomaiban érhető el.