Összeülni tanácskozni
Nagyobb erőt hozni a melkisédeki papsági és a segítőegyleti gyűlésekbe
Előszó: M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából
Apostoli szolgálatom során gyakran hangsúlyoztam, milyen erő rejlik a tanácsokban, és mennyire fontosak ezek – legyen szó akár cöveki, egyházközségi, segédszervezeti vagy családi tanácsokról. Hiszek abban, hogy a tanácsokon keresztül végzett munka jelenti a leghathatósabb módot a valódi eredmények eléréséhez.
Ebben a hónapban néhány egyszerű, de fontos változtatás kerül bevezetésre abban a tananyagban, melynek alapján a melkisédeki papság kvórumai és a segítőegyletek tanulni fognak a saját vasárnapi gyűlésükön. Az élő próféták szavainak tanulmányozásán túl – ami mindig a legutóbbi konferencia alapján történik – tanácskozni is össze fogunk ülni (lásd T&Sz 107:89), hogy megbeszéljük a minket érintő kérdéseket és szükségleteket.
Miközben megtanulunk eredményesebben együtt tanácskozni, Isten meg fog áldani minket a kinyilatkoztatás és értelem növekvő áradatával, valamint nagyobb hatalommal munkája elvégzéséhez.
E világ megalkotása előtt Mennyei Atya tanácsok segítségével végezte a munkáját (lásd T&Sz 121:32). Isten népe már Ádám és Éva óta tanácsokban tudakolja az Ő akaratát. Mi több, Isten saját magát is úgy nevezte, hogy a „Tanácsadás Embere” (Mózes 7:35). Ezen adományozási korszak korai időszakában Joseph Smith nekilátott visszaállítani „a tanácsok ősi napokban meglévő rendjét”1. Az egyházat ma minden szinten tanácsok irányítják.
Az elmúlt hónapokban az egyház általános vezetői közösen tanácskoztak a melkisédeki papság és a Segítőegylet vasárnapi gyűléseinek megerősítéséről. Ennek eredménye a Jöjj, kövess engem! – A melkisédeki papsági és a segítőegyleti gyűlések számára elnevezést viselő tananyag, amely fokozottan használja az általános konferenciák üzeneteit, a tanácsok hatalmát pedig kiterjeszti a papsági kvórumainkra és segítőegyleteinkre is.
„Sok jót tettünk ott is, ahol eddig álltunk – mondta Christoffel Golden elder a Hetvenektől, aki segített levezényelni ezt a változást. – Az Úr azonban azt akarja, hogy lépjünk előre. Annak eredményeképpen lesz majd haladás, hogy most átállunk az élő próféták szavainak tanulmányozására és arra, hogy összeüljünk tanácskozni.”
A Segítőegylet általános elnöksége és a Hetvenek tagjai nemrégiben találkoztak, hogy megbeszéljék, a tanácskozás miként segíti elő a kinyilatkoztatást, növeli az egységet és eredményez erőt. A következő tantételeket javasolták, tudva, hogy ti majd ezekre az elképzelésekre építve felfedezitek a saját magatok, az egyházközségetek, illetve gyülekezetetek, valamint a kvórumotok vagy segítőegyletetek számára megfelelő megoldásokat.
A célban rejlő erő
„[M]iként összegyűltetek…, és ezen dolgot illetően egyetértetek, és nevemben kérdeztétek az Atyát, aszerint megkapjátok” (T&Sz 42:3).
A tanácsok olyan csatornák, melyeken keresztül „közösen keress[ü]k az Úr akaratát”2. Más szavakkal szólva, nem elég csupán ötleteket megosztani – a közös tanácskozás révén a kinyilatkoztatást segítjük elő, hogy megtudhassuk, mit szeretne az Úr, mit tegyünk az adott helyzetben. Nagyobb eséllyel lesz részünk ilyen kinyilatkoztató élményekben, ha észben tartjuk a következőket:
1. Összpontosítás – kezdjétek egy konkrét, jelentőségteljes témával vagy szükséglettel! Amikor egyetlen témára vagy szükségletre összpontosítunk, azzal növeljük az esélyét annak, hogy jelentős haladást érjünk el. Az összpontosítás abban is segít, hogy túltekinthessünk a látható tüneteken („mi történik”), és igyekezzünk megérteni az eredendő okokat („miként van hatással az emberekre, és miért”). Például tanácskozhatunk arról, hogyan mentoráljuk a fiataljainkat, és miként tereljük őket a menny felé, ahelyett, hogy arról beszélgetnénk, hogy mennyi időt töltenek a fiatalok a képernyő nézegetésével.
2. Megközelítés – fogalmazzátok meg a témát vagy a szükségletet kérdésként! A kérdésként megfogalmazott téma tanbéli meglátásokat eredményezhet. Megkérdezhetjük: „Miként kezelhetnénk a helyzetet segítőkész, gyógyító módon?” vagy „Mely tant kellene jobban megértenünk ahhoz, hogy segítségünkre legyen a kérdés megoldásában?”
3. Hatalom – törekedjetek kinyilatkoztatásra! Habár a tanácsok akár ötletelhetnek is a megoldások felől, a céljuk az, hogy megtudják, mi Isten akarata, nem csupán az, hogy felsorolják a bevált gyakorlatokat, vagy azt mondják, hogy „a legutóbbi egyházközségemben így és így csináltuk”. David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy nem gyűlésekre, hanem kinyilatkoztatásokkal teli élményekre van szükségünk.3 A közös tanácskozás olyan erőteljes megoldásokat hoz felszínre, amelyek cselekvéshez vezetnek.
A részvételben rejlő erő
„Jelöljetek ki magatok között egy tanítót, és ne legyen mindenki egyszerre szóvivő, inkább egyszerre egy valaki beszéljen, és mindenki hallgassa a beszédét, hogy miután mindannyian szóltak, mindenki épülhessen mindenki által, és hogy minden embernek egyenlően lehessen kiváltsága” (T&Sz 88:122).
A tanácsokban egyedi módon ötvöződik az egyének és a szervezet (egyházközség vagy gyülekezet) érdeke, különösen akkor, ha a résztvevők megértik a következőket:
1. A tanács minden egyes tagjának kulcsfontosságú szerepe van. A tanács tagjai legyenek tevékeny résztvevők, de ne uralják a tanácsot. Ahogy Pál tanította: „Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem. Sőt sokkal inkább, a melyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek” (1 Korinthusbeliek 12:21–22).
2. A tanács tagjai a világosság gyarapítására törekednek. Joseph Smith próféta azt tanította, „hogy minden ember, minekelőtte a tanács elébe megfontolásra beadandott bármely pontokban tiltakozást kívánna előterjeszteni, győződjön meg afelől, hogy annak tárgyára inkább képes fényt vetni, mintsem arra nagyobb homályt vonni, s hogy tiltakozása igazlelkűségben alapuljon.”4
3. A tanács tagjai arra törekednek, hogy egységesek legyenek. Eltérő megközelítésük ellenére a tanács tagjai egységesen törekednek arra, hogy „útmutatást kap[ja]nak a Szentlélektől”5. Joseph Smith az egyik tanácsgyűlésen kijelentette, hogy „kinyilatkoztatásban és a menny áldásaiban való részesüléshez mitőlünk Istenre irányoztatott elme s a hitnek gyakorlása, továbbá szíveinknek szintúgy, mint elméinknek eggyé tétele szükségeltetik.”6
A cselekvési tervekben rejlő erő
„[M]inden ember cselekedhe[t] az eljövendőt illető tan és tantétel terén, azon erkölcsi önrendelkezés szerint, amelyet neki adtam” (T&Sz 101:78).
Dolgavégezetlen az a tanácsgyűlés, amely nem készít tervet a kapott kinyilatkoztatásnak megfelelő cselekvésre. Javasolt felkérni a tanács résztvevőit, hogy kötelezzék el magukat bizonyos konkrét lépések mellett. „A tanácsgyűlésetek végére legyen feladatotok – mondta Jean B. Bingham nőtestvér, a Segítőegylet általános elnöke. – A legfontosabb munka két gyűlés között zajlik.”
A vezető a tanácsgyűlést a megértés és egyetértés irányába tereli, majd zárásként feladatokat szab ki és jegyez fel, későbbi utókövetés céljából. Amint azt Sharon Eubank nőtestvér, a Segítőegylet általános elnökségének első tanácsosa hozzátette: „A hatalom bennünk van. Amikor elkötelezzük magunkat a cselekvés mellett, az Úr megszenteli erőfeszítéseinket (lásd T&Sz 43:9). A feladatok önkéntes vállalása és későbbi visszajelzése a szövetségben való cselekvés veleje.”
A vezető szerepe
„[A] prédikátor nem volt jobb a hallgatónál, és a tanító sem volt semmivel jobb a tanulónál; és így mindannyian egyenlők voltak” (Alma 1:26).
Tanácsgyűléseink jobbá tétele érdekében a vezetés világi módjai kerülendők. Az Úr királyságában a vezető „mindenkinek szolgája” (Márk 10:44). Ily módon a tanácsgyűlés vezetője is – legyen akár elnöklő felhatalmazott, akár tanító – segít a témánál maradni, de nem ő áll a középpontban. Kerüli, hogy az ő véleménye uralja a beszélgetést, és nem is alakítja ki az álláspontját, amíg a tanács nem mondott véleményt.
A tanács vezetője fontos szerepet játszik a cél kijelölésében, a beszélgetés elősegítésében, valamint abban, hogy a résztvevőket felkérje, hogy kötelezzék el magukat bizonyos lépések megtételére. A tanács jobban működik akkor, ha a vezetője odafigyel, irányt mutat, felkér, védelmez és visszaigazol.
1. Odafigyelés. A jó vezetők a beszélőre és a Szentlélekre egyaránt figyelnek. „Úgy hiszem – jelentette ki Bednar elder –, hogy a tisztánlátás ajándéka hathatósabban érvényesül, amikor figyelünk, mint amikor beszélünk.”7
2. Iránymutatás. A vezető irányítja a beszélgetést, lehetővé téve a gondolatok megfogalmazódását. Szükség esetén a vezető új keretbe helyezi a beszélgetést, vagy szeretetteljesen új irányt szab annak.
3. Felkérés. Az Úr széjjelhinti a tanács tagjai között a kinyilatkoztatást. Ha mindenki – még a tartózkodóbb résztvevő is – felkérést kap a gondolatai megosztására, az növeli az esélyét annak, hogy kiderítsék az Úr szándékát.
4. Védelmezés. A tanács vezetője olyan környezetet teremt, ahol biztonságos és helyénvaló módon lehet eszmecserét folytatni. Ennek során gondos figyelmet fordít azokra, akik megosztják a gondolataikat, védelmet nyújtva a bírálattal és ítélkezéssel szemben. Az érzékeny témák gondos irányítást igényelnek. A bizalmas ügyek azok is maradnak.
5. Visszaigazolás. Miközben a résztvevők megosztják a gondolataikat és elképzeléseiket, a vezető visszaigazolja az elhangzottakat: köszönetet mond és összeköti a kapcsolódó elképzeléseket. Az ilyen visszaigazolás segít a résztvevőknek abban, hogy magukénak érezzék a kinyilatkoztatás folyamatát, és erőfeszítést tegyenek annak érdekében, hogy valóban hasznosan járuljanak hozzá a tanácskozáshoz.
Új tananyag, új elköteleződés
Az új évvel és az új tananyaggal együtt beköszönt az elköteleződés új korszaka is. Megáldattunk Jézus Krisztus visszaállított evangéliumával. Felelősségünk és kiváltságunk, hogy az Ő iránymutatását kérjük és az Ő munkáját végezzük. Ezen előrelépés a vasárnapi melkisédeki papsági és segítőegyleti gyűléseink terén nemcsak arról szól, hogy átveszünk egy-egy leckét a munkáról, hanem összeülünk tanácskozni, és elősegítjük az igazlelkű cselekvést – olyan cselekvést, mely „sok embert [juttat el] Sionba… az örök öröm dalaival” (T&Sz 66:11).