Tekintsetek fel és éljetek!

W. Mark Bassett elder

a Hetvenektől

Ha Isten felé fordulunk, abból a lelki megújulás állandó forrása fakad.

Fiatal koromban a családunk rendszeresen autózott Észak-Kaliforniából Utah államba. Nem a sivatagi utazást élveztük, hanem a megérkezést és az ottani családtagok viszontlátásának örömét.

A teljes idejű misszióm előtti nyáron ismét autóba ültem, hogy meglátogassam a rokonaimat Utah-ban. Ezúttal azonban csak kettesben utaztunk az öcsémmel, Daviddel. Ő 16 volt, én 18. Addigra a családunkkal már elég sokszor tettük meg a 10 órás utat ahhoz, hogy biztosra vegyük, nekünk sem fog gondot okozni az utazás.

Meglátogattuk Kay bácsit, Dianne nénit és Michelle unokatestvérünket. Ezt követően David úgy döntött, hogy marad még egy ideig, nekem pedig egyedül kellett visszaindulnom Kaliforniába, mert időpontom volt a fogorvosnál.

Már esteledett, amikor Spanish Forkból elindulva nekivágtam az útnak. Eleinte minden rendben ment. Az észak felé vivő autópályáról hamarosan lekanyarodtam a nyugat felé tartóra. Felkapcsoltam a fényszórókat, és sietve haladtam át a nyugat-utah-i tájakon. Ahogy egyre több mérföldet hagytam magam mögött, a sivatagi éjszaka pedig egyre sötétebb és sötétebb lett, azt vettem észre, hogy egyre kevésbé látom az utat. Végül rájöttem, hogy a fényszóróim egyre halványabban világítanak. Aztán ki is aludtak, a motor leállt, a kocsi pedig még gurult egy kicsit, amíg meg nem állt az autóút szélén.

Lemerült az akkumulátor. Az autó nem tudott továbbmenni. Habár nagyon odafigyeltem arra, hogy elegendő benzin legyen a kocsiban, és még azt is megterveztem, hogy hol fogok megállni tankolni, az elektromosság teljes kiesésére nem voltam felkészülve.

Mi az a generátor?

Olyan édesapa nevelt, aki büszke volt arra, hogy képes saját maga karbantartani a család gépjárműveit. Minket is megtanított az autóval kapcsolatos műszaki dolgokra, tehát tisztában voltam vele, hogy járó autóban nem merül le egy jó akkumulátor, csak ha valami gond van a generátorral. A generátor az a szerkezet, amelyik a mechanikai energiát elektromos energiává alakítja. A járó motor mozgási energiáját felhasználva mágneses energiát hoz létre, amelyet elektromos árammá alakít át, folyamatosan utántöltve ezzel az akkumulátort. Ez teszi lehetővé a fényszórók, a rádió, a légkondicionáló és egyéb elektromos eszközök akadálytalan működését. És a motorét is.

Viszont ezúttal valami gond volt a generátorommal. Muszáj volt megjavítani vagy kicserélni, hogy folytathassam az utamat.

A mobiltelefonok előtti időben nem volt más választásom: gyalogolnom kellett. Egy idő után valaki felvett, és elvitt a legközelebbi településre, ahol az egyik fülkéből autómentőt hívtam. Végigültem a vezetőfülkében az egyórás visszautat, majd ismét ott ültem a sofőr mellett, miközben elvontattuk az autómat abba a kisvárosba. Négy órával azt követően, hogy először magam mögött hagytam az autómat, végre ismét benne lehettem – és az autószerelő-műhely előtt aludtam a reggeli nyitásig.

Amikor a műhelyvezető megérkezett, csak nevetett azon a felvetésen, hogy esetleg az ő kis településén is rendelkezésre áll a szükséges alkatrész. Persze kirendelheti, de legalább két-három nap, amíg megérkezik. Aztán megszánt. Azt mondta, hogy felteheti az aksit töltőre úgy három órára. Az talán eléggé feltölti ahhoz, hogy elmehessek a kocsival a következő településig, ott pedig esetleg már meglesz a szükséges alkatrész.

Nekivágtam hát a feltöltött akkumulátorral, és nem kapcsoltam be semmit, ami fogyaszthatta volna a becses áramot. El is jutottam a következő településig, de ott sem volt ilyen alkatrész. És ez így ismétlődött újra és újra: három órányi töltés, majd egy kétórás utazás a következő műhelyig. Miután az út során mindenhol sikerült kedves emberekre akadnom, végül hazaértem és beálltam a szüleim behajtójára – a 30 órás úttól kimerülten, de biztonságban.

Lelki manna

Párhuzam vonható az utazásom és az ószövetségi idők izráelitáinak sivatagi vándorlása között. Az izráeliták 40 éven át folyamatosan „újratöltődtek” egy mannának nevezett, mennyből érkező táplálék által. (Lásd 2 Mózes 16. és 4 Mózes 11. fejezeteit.)

Napjainkban hasonlóképpen szükségünk van mennyből érkező táplálékra, lelki táplálékra. Szerencsére képesek vagyunk megalkotni egy olyan „lelki generátort”, amely előteremti a számunkra szükséges „lelki mannát”. Mivel a lelki szükségleteink kielégítéséhez az kell, hogy ápoljuk a Mennyei Atyánkkal és a Fiával, Jézus Krisztussal való kapcsolatunkat, ezért pont úgy, ahogy az izráeliták is naponta szántak időt a fizikai manna összegyűjtésére, napjainkban nekünk is össze kell gyűjtenünk a lelki mannát imádkozás, szentírás-tanulmányozás és a Szentlélek állandó társaságára való törekvés által.

Az izráelita nép idővel belefáradt a fizikai manna gyűjtögetésébe, és „kívánságba esék” olyan dolgok iránt, amelyeket maga mögött hagyott (4 Mózes 11:4). Ha megengedjük magunknak, hogy belefáradjunk a lelki manna gyűjtögetésébe, azon vehetjük észre magunkat, hogy olyan dolgok iránt vágyakozunk, amelyek nem a legjobban szolgálják a lelki javunkat. A bosszús izráelitákhoz hasonlóan azt kockáztatjuk, hogy szem elől veszítjük az eredeti célunkat – hogy megérkezzünk a megígért földre. Akár még az is felmerülhet bennünk, hogy bárcsak soha ne hagytuk volna el a mi „Egyiptomunkat” (lásd 4 Mózes 11:5–6). Végül leáll a lelki generátorunk, és nem fogunk tudni előbbre jutni. Azt vesszük észre, hogy elakadtunk, éhezünk, és arra vágyunk, hogy megmentsenek.

Meglátni a csodát

Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) ezt tanította: „Néha úgy tűnik, túlságosan természetesnek vesszük a szentírásokat, mivel nem értékeljük teljes egészében, mily ritka kincsek is azok, és mily áldottak vagyunk, hogy a birtokunkban vannak. Úgy tűnik, annyira elkényelmesedtünk az e világi gyakorlatainkban, és annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy az evangéliumot közöttünk tanítják, hogy nehéz számunkra elképzelni, hogy ez valaha is másképp lehetett.”¹

Soha ne vegyük félvállról, hogy mekkora szükségünk van a következetes szentírás-tanulmányozásra, imádkozásra és engedelmességre, mert ezek segítenek megtartani a Szentlélek társaságát. Ha elhanyagoljuk az élet lelkileg feltöltő tevékenységeit, rájuk ununk vagy csupán megszokásból végezzük őket, akkor a lelki generátorunk nem működik teljes erővel. Lassacskán lemerülünk lelkileg – talán annyira fokozatosan, hogy alig vesszük észre. Ilyenkor egyetlen módon térhetünk magunkhoz, méghozzá Jézus Krisztushoz fordulva és bűnbánatot tartva. Jézus Krisztus engesztelése, illetve az őszinte bűnbánat által minden visszaállítható.

Tekintsetek fel és éljetek!

Amikor az izráeliták panaszkodtak, elveszítették a hála érzését a táplálás jelentette áldás iránt. Büntetésül „bocsáta azért az Úr a népre tüzes kígyókat, és megmardosák a népet, és sokan meghalának Izráel népéből” (4 Mózes 21:6).

Végül aztán „méne a nép Mózeshez, és mondának: Vétkeztünk, mert szólottunk az Úr ellen és te ellened; imádkozzál az Úrhoz, hogy vigye el rólunk a kígyókat. És imádkozék Mózes a népért.

És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon.

Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada” (4 Mózes 21:7–9).

Napjaink rézkígyói

A rézkígyó a keresztfára emelt Krisztus jelképe (lásd János 3:14–15). Amikor a mai próféták tanácsára tekintünk, azzal Krisztusra tekintünk, mert ők a tekintetünket Mennyei Atyánk tervére és Jézus Krisztus központi szerepére irányítják. Azokhoz a jószívű emberekhez hasonlóan, akik megengedték, hogy feltöltsem az akkumulátoromat, az élő próféták, látnokok és kinyilatkoztatók lelkileg töltenek fel bennünket, arra emlékeztetve minket, hogy Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk, az Ő munkája és dicsősége pedig az, hogy véghez vigye az ember halhatatlanságát és örök életét (lásd Mózes 1:39). Kifejezetten azt tanítják nekünk, hogy amikor hathatósabban hódolunk a sabbat napján, azzal növeljük a hitünket Mennyei Atyában, az Ő boldogságtervében, valamint Jézus Krisztusban és az Ő engesztelésében.

Mózes és a rézkígyó történetére a Mormon könyvében is történik utalás, ahol kiderül az, hogy „sokan ránéztek és éltek” (Alma 33:19; lásd még 20–22. versek). Mások viszont megtagadták, hogy odanézzenek. „[A] munka, amit teljesíteniük kellett, az volt, hogy nézzenek; és az út egyszerűsége, vagy annak könnyűsége miatt sokan voltak, akik elvesztek” (1 Nefi 17:41). Vajon egy nap rólunk is elmondhatják majd, hogy az út könnyű volta miatt megtagadtuk, hogy a prófétákra és az ő tanácsaikra tekintsünk?

„[H]a ti meggyógyulhatnátok csupán azáltal, hogy körülnéztek szemeitekkel, hogy meggyógyulhassatok, akkor nem néznétek-e oda gyorsan…?

[A]kkor nézzetek körül, és kezdjetek hinni Isten Fiában” (Alma 33:21, 22).

Hálás vagyok az áldásainkért, melyek a „mennybe vezető országúton” továbbhaladva, és másokat is erre biztatva érnek minket. Ugyancsak hálás vagyok azért a lehetőségért, hogy eltévelyedésünk esetén bűnbánatot tarthatunk, magunk mögött hagyhatjuk a rossz szokásokat, és visszatérhetünk a megfelelő ösvényre. Az áldások mérhetetlenül nagyok.

A Mormon könyve egy másik, szintén az izráeliták ezen élményét taglaló része erre a következtetésre jut: „És mint ahogy azok, akik erre a kígyóra tekintenek, élni fognak, éppen úgy, aki Isten Fiára hittel, töredelmes lélekkel tekint, élhet, méghozzá addig az életig, mely örökkévaló” (Hélamán 8:15).

A mai próféták tanácsának megfogadása hitre edzi a szívünket. Erősebbé tesz minket az utunk során felmerülő akadályok leküzdésére, mint ahogy nekem is előrefelé kellett törekednem azon a nyári sivatagi éjszakán. Bizonyságomat teszem, hogy amikor Mennyei Atyánkra és az Ő Fiára, Jézus Krisztusra tekintünk, megtaláljuk utazásunk értelmét és célját.

A cikkhez kapcsolódó családi est ötleteket találhattok az lds.org/go/11811 oldalon.