Öt pionír erény, amely ma is megmentheti a családunkat

Írta: Valerie Durrant

A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában él.

Napjainkban talán mások a kihívásaink, mégis ugyanarra az erőre van szükségünk, mint a hajdani úttörőknek.

Eltűnődtél már valaha azon, hogy vajon van-e olyan nagy hited, mint amekkora hite a mormon úttörőknek volt? A mai szentekre talán nem vár az a feladat, hogy hónapokon keresztül napi 30 kilométert gyalogoljanak; hogy minden tulajdonukat maguk mögött hagyják; vagy hogy súlyos üldöztetést szenvedjenek el; de igenis hoznunk kell népszerűtlen döntéseket, meg kell védenünk magunkat a lelki életveszélyt jelentő helyzetekben, és nemet kell mondanunk a nem helyénvaló szórakozás végeláthatatlan özönének, amely elterelheti a figyelmünket arról, ami a leginkább számít.

Amikor azt választjuk, hogy Krisztust fogjuk követni, akkor ugyanazokat az erényeket kell segítségül hívnunk, amelyekből úttörő őseink is merítették csodás erejüket.

Íme öt ilyen erény, amely megerősíthet bennünket napjainkban:

Hit. A pionírok erejét lényegében az egyének szintjén kell keresni. Mindegyiküknek személyes tudása volt arról, hogy ő Isten gyermeke. Te is fejlesztheted a saját hitedet Krisztusban, hogy a bizonyságod erősen megálljon, függetlenül attól, hogy milyen vihar támad.
Bátorság. Butaságnak tűnhet az ő bátorságukhoz hasonlítani a sajátodat. A mormon úttörőket mindennap valóságos fizikai veszélyek fenyegették, de nekünk ugyanezt a belső bátorságot kell elővennünk ahhoz, hogy megosszuk másokkal az evangéliumot, és a világ szokásaitól eltérően éljünk. Az úttörők bátorságának felidézése segíthet saját kihívásaink legyőzésében.
Eltökéltség. Amikor tragédiák sújtották őket, a pionírok könnyen megkérdőjelezhették volna helyzetük méltánytalanságát, ám eltökéltségük segített nekik kitartani, bízva abban, hogy minden rendben lesz. Napjainkban mi is rendelkezhetünk ugyanezzel a meggyőződéssel, és ráébredhetünk, hogy nem számít, mit mond a világ, mert „minden dolog annak bölcsessége szerint történt, aki minden dolgot tud” (2 Nefi 2:24).
Áldozat. A korai úttörők erőteljes jövőképe azt illetően, hogy mi az, amiért munkálkodnak, segített nekik abban, hogy megtegyék a továbbhaladáshoz szükséges erőfeszítéseket. Amikor napjainkban nekünk kell áldozatokat hoznunk, akkor mi is támaszkodhatunk ugyanazon jövőképre – Isten egyházának felépítésére –, amely a pionírokat vitte előre.
Egység. A szekérsorokkal való utazás azt is jelentette, hogy mindenkinek gondoskodnia kellett mindenkiről a Sionba vezető úton. Amikor napjainkban azon dolgozunk, hogy felépítsük Siont az egyházközségeinkben, a gyülekezeteinkben, az otthonunkban és a helyi közösségünkben, egyúttal a körülöttünk lévőket is meg kell próbálnunk felemelni és bevonni.