Hallani sem akartam ezt a tanácsot
Név a szerkesztőségben
Brazília, Porto Alegre
Képek a Getty Images jóvoltából
Miután a férjemmel úgy döntöttünk, hogy elindítjuk a saját vállalkozásunkat, az első három év nehéz volt. Nem sikerült nyereségessé válnunk, és egyre növekedtek a tartozásaink. Keményen dolgoztunk, de mindenféle lehetetlen gond életünk legnehezebb időszakává tette ezeket az éveket.
A helyzet még rosszabb lett, amikor az anyósom karácsony másnapján elhunyt, alig egy héttel később – szilveszterkor – pedig én lettem súlyos beteg. Akkoriban teljesen le voltunk égve, már kocsink sem volt – és ami a legrosszabb, hogy érvényes egészségbiztosításunk sem.
Végül a rák egy olyan agresszív fajtáját diagnosztizáltak nálam, amely már legkevesebb öt éve növekedett bennem. A helyzet súlyos volt, és azonnali műtétre volt szükség. Fogytán volt az időm, és nem volt pénzünk arra a költséges egészségügyi ellátásra, amelyre szükségem lett volna.
A férjem és én leültünk a püspökünkkel, és segítséget kértünk. Elmagyaráztuk, hogy ez szó szerint élet-halál kérdése. A püspök aggodalmát fejezte ki, de azt mondta, arra érez késztetést, hogy várjon még egy kicsit, mielőtt segítséget nyújtana, hátha nyílik számunkra valamilyen más megoldás. Biztosított arról, hogy ha elegendő hittel rendelkezünk, az Úr lehetőséget fog biztosítani számomra, hogy megkapjam a szükséges segítséget.
A püspök válaszán először feldühödtem és megsértődtem. Úgy éreztem, hogy ő is és az Úr is magamra hagyott engem. De volt bizonyságom az evangéliumról, és hittem abban, hogy a püspökünket Isten hívta el. Szívfájdalmam ellenére azért imádkoztam, hogy Mennyei Atya segítsen nekem továbbra is szeretni, tisztelni és támogatni a püspökömet. Amikor ezért imádkoztam, azt a megnyugtató érzést kaptam, hogy az Úr valamilyen módon segíteni fog nekem.
A férjemmel együtt hittel haladtunk előre, rajtam elvégezték a szükséges orvosi vizsgálatokat, és annak ellenére beütemezték a műtétet, hogy még nem volt rá pénzünk. Egy nappal a műtétem előtt sikerült jó áron eladni a vállalkozásunkat, ami lehetővé tette, hogy kifizessük az összes egészségügyi számlámat.
Most már világos volt, hogy a püspököm miért habozott segíteni. Sugalmazásra cselekedett, hogy értékes lelki élményben lehessen részem. Ez az élmény megtanított arra, hogy akkor is bízzak a Szabadítóban, amikor az ösvény kétségbeejtőnek és ijesztőnek tűnik. Hálás vagyok a püspökömtől kapott tanácsért, amelyet hallani sem akartam. Tudom, hogy Isten a csodák Istene, és hogy soha nem hagy minket magunkra.