St. George jóságos népe

Claudio Gonzalez, Chile, Antofagasta

Illusztráció: Allen Garns

Úgy 12 éves lehettem, amikor láttam egy egyházi filmet, amelyben Lorenzo Snow elnök (1814–1901) a utah-i St. George-ban élő utolsó napi szentekért imádkozott, akiket éppen súlyos aszály sújtott.

„Uram! – imádkozott Snow elnök. – Áldd meg St. George jóságos népét!”

A „St. George jóságos népe” kifejezés nagyon megragadta fiatal képzeletemet. Mivel Chilében éltem, megpróbáltam elképzelni, miféle hithű szentekből állhat „St. George jóságos népe”. Találkozni akartam velük.

Több mint 30 év elteltével, 2005-ben a családommal elvittük a második fiunkat a utah-i Provóba, hogy csatlakozzon a Brigham Young Egyetemen tanuló bátyjához. Az érkezésünk utáni estén közöltem: „El akarok menni megnézni St. George jóságos népét.”

„Na de Apu! – tiltakozott a legidősebb fiam. – St. George messze van!”

„Figyelj – feleltem –, Apu fizette a repülőjegyeket. Apu fizeti a kaját. Apu fizeti a benzint. Apu egyetlen dolgot akar saját magának: meg szeretné ismerni St. George jóságos népét!”

„Oké” – egyezett bele a fiam, amikor rájött, hogy komolyan gondolom.

Másnap autóba ültünk, és megtettük a több mint 400 kilométeres utat. Miután megérkeztünk St. George városába, elmentünk a templomi látogatóközpontba, és bejártuk Brigham Young elnök (1801–1877) téli otthonát is. Meglátogattuk a tabernákulumot, ahol felajánlották, hogy beszéljek egy percig a családomhoz ugyanarról a szószékről, ahonnan Snow elnök szólt „St. George jóságos népéhez”. Szétnéztünk a városban, figyeltük az embereket és ismerkedtünk velük. Átlagos, hithű utolsó napi szenteknek tűntek.

Boldog voltam, hogy leutaztunk oda. Amikor azonban visszatértünk Chilébe, rájöttem valamire: korábban is láttam én már „St. George jóságos népét”.

A munkámból és az egyházi elhívásaimból kifolyólag beutaztam Chilét. Calamában fiatal felnőtteket láttam, akik a parancsolatok betartására törekednek. La Serenában elkötelezett szülőket láttam, akik a gyermekeikkel együtt már korán megérkeznek az egyházi gyűlésekre. Antofagastában olyan utolsó napi szenteket láttam, akik naponta küzdenek azért, ami helyes. Vallenarban, Copiapóban, Calderában, Tocopillában és más városokban olyan egyháztagokat láttam, akik térdre ereszkednek és imádkoznak, majd pedig haladnak előre akkor is, amikor nincs könnyű dolguk.

Amikor olyan hithű utolsó napi szenteket látok, akik engedelmeskednek és kitartanak – éljenek bárhol és szembesüljenek bármilyen kihívásokkal –, olyankor azt mondom magamban: „Ezek itt St. George jóságos népe.”