A hit képmásai
Viktor Barbinyagra
Ukrajna, Harkiv (Harkov)
Viktor koraszülöttként, hat hónapra született. Ebből kifolyólag többféle fogyatékossága van, és hétéves koráig járni sem tudott. Viktor azonban a kihívásai ellenére is azt választotta, hogy boldog ember lesz. Örömöt talál abban, amikor felkarol másokat, és szeretettel fordul feléjük.
Leslie Nilsson, fényképész
Koraszülött voltam, hat hónapra születtem; az orvosok azt mondták, hogy valószínűleg magatehetetlen leszek, de édesanyám állandóan azon volt, hogy mindenféle helyről segítséget szerezzen nekem. Éveken át különböző kezeléseken estem át, de továbbra sem tudtam járni.
Édesanyám végül talált egy olyan kezelést, amely a járás esélyével kecsegtetett. Úgy döntött, hogy mielőtt belevágna, kér számomra egy áldást a misszionáriusoktól. Miután megkaptam az áldást, elmentünk az orvoshoz. A kezelés különböző fizikai gyakorlatokból állt. A gyakorlatokat végezve végül elkezdtem járni.
Néha elkeserítenek a fogyatékosságaim, de igyekszem nem mutatni. Általában boldog ember vagyok, amúgy pedig nem mutatom ki másoknak, ha bosszant valami.
Tizenéves koromban viszont volt egy olyan időszak, amikor depressziós voltam.
Nem akartam istentiszteletre járni. Azt kérdeztem Istentől: „Miért vagyok ilyen? Miért nem tudsz helyrehozni? Miért nincs jó kapcsolatom másokkal?” Ezek a kérdések elcsüggesztettek és nagyon elszomorítottak, és nem tudtam, miként változtathatnék a helyzetemen, ezért arra gondoltam, hogy talán az lenne a megoldás, ha véget vetnék az életemnek.
Aztán édesanyámra gondoltam, és arra, hogy ő hogyan reagálna. Arra gondoltam, hogy valószínűleg nagyon szomorú lenne, és azt érezné, hogy valamit elrontott, vagy nem segített nekem eléggé. Akkor döntöttem el, hogy élni fogok, és megyek tovább.
Úgy érzem, hogy végül meglehetősen boldog ember lett belőlem.
Vannak gondjaim, mint mindenkinek. Nem nagyobbak vagy kisebbek mások gondjainál, és ha talán nem is tudjuk 100%-ig megoldani ezeket, akkor is tudom, hogy meg tudunk velük birkózni, és egészen biztosan előre tudunk lépni.
Tudom, hogy Istennek terve van minden ember számára ebben az életben, bárkiről legyen is szó.
Édesanyám régen mindig azt mondogatta nekem, hogy a legjobb kiállású ember is lehet a legboldogtalanabb, és egy rusnya ember is lehet igazán boldog.
Az egyháznak köszönhetően tudom, hogy az ember mindenek ellenére boldog lehet, mert Isten terve a boldogság terve. Hiszek abban, hogy a boldogság olyasmi, ami bennünk van, nem rajtunk kívül.
A boldogság forrása a hit, az Istenre hagyatkozás és az evangélium szerinti élet. Ez segít nekünk abban, hogy helyes legyen a hozzáállásunk, és hogy a saját jobbá válásunkra használjuk, amink csak van.
Minden ember számára tartogat valami jobbat a jövő, és ha van valami rossz, azt képesek vagyunk kezelni.
Igyekszem szeretni az embereket, mert az életben az emberekkel ápolt kapcsolatunk a legfontosabb. Igyekszem szeretni a családomat, mert a család a jövő, az a mindenünk. És hálás vagyok Istennek mindenért, amim van.
Minden küszködőnek azt üzenném, hogy próbáld elfogadni magadat úgy, ahogy most vagy, a hátrányaiddal együtt is, és higgy abban, hogy képes vagy jobbá válni.
„Tudom, hogy az ember mindenek ellenére boldog lehet – mondja Viktor Barbinyagra –, mert Isten terve a boldogság terve.” Viktor a szentírások révén tett szert ezekre az igazságokra
A szentírások biztosítják Viktor életében a szükséges iránymutatást. Ezt mondja: „Tudom, hogy Isten minden ember számára elkészített egy utat ebben az életben, bárkiről legyen is szó”
A családokról szólva Viktor így fogalmaz: „Ez a mindenünk.” Viktor most a nagymamájánál, Tamara Kovaljovánál lakik
Viktor a kihívásai ellenére is örömöt talál abban, hogy felkarol másokat, és szeretettel fordul feléjük. „Igyekszem szeretni az embereket, mert az életben az emberekkel ápolt kapcsolatunk a legfontosabb” – mondja Viktor
Viktor a harkivi gyülekezeti elnökként szolgáló barátjával, Anton Mihajlovszkijjal beszélget