2018
5. fejezet: Minden elveszett!
2018. július


Minden elveszett!

Ez a Szentek: Jézus Krisztus egyházának története az utolsó napokban című új, négykötetes egyháztörténeti elbeszélés ötödik fejezete. A könyv 14 nyelven lesz elérhető nyomtatásban, továbbá az Evangéliumi könyvtár alkalmazás Egyháztörténet rovatában, valamint a szentek.lds.org oldalon is. Az újabb fejezetek a következő lapszámokban lesznek közzétéve, amíg a könyv első kötete meg nem jelenik az év második felében. Ezek a fejezetek 47 nyelven lesznek elérhetőek az Evangéliumi könyvtár alkalmazásban és a szentek.lds.org oldalon.

Lefordított oldalak
Joseph Smith being comforted by his parents

116 oldal nyomasztó terhe. Készítette: Kwani Povi Winder

Miután Joseph hazavitte magával az aranylemezeket, a kincskeresők heteken keresztül próbálkoztak ellopni azokat. Hogy biztonságban tudja a feljegyzéseket, folyamatosan máshova kellett rejtenie azokat: a kandallóba, édesapja boltjának padlódeszkái alá, illetve gabonakupacokba. Soha nem lankadhatott az ébersége.

Kíváncsi szomszédok jöttek át és könyörögtek neki, hogy mutassa meg a feljegyzéseket. Joseph ezt mindig megtagadta, még akkor is, amikor valaki fizetett volna ezért. Eltökélte, hogy vigyázni fog a lemezekre, bízva az Úr ígéretében, miszerint azok védve lesznek, ha ő is minden tőle telhetőt megtesz ezért.1

Ezek a zavaró tényezők gyakran akadályozták abban, hogy tanulmányozza a lemezeket, illetve többet tudjon meg az Urim és Tummimról. Annyit már tudott, hogy ezen eszközök segítségével kellene majd lefordítania a lemezeket, de még soha nem használt látóköveket arra, hogy egy ősi nyelven olvasson velük. Izgatottan várta, hogy belekezdhessen a munkába, de ennek a mikéntje nem volt egyértelmű számára.2

Abban az időben, amikor Joseph még csak a lemezek tanulmányozásánal tartott, munkája felkeltette egy köztiszteletben álló palmyrai gazda, Martin Harris érdeklődését. Martin elég idős volt ahhoz, hogy Joseph Smith apja lehetett volna, és néha felfogadta Josephet, hogy segítsen a földeken. Maga is hallott már az aranylemezekről, de nem foglalkozott velük különösebben egészen addig, amíg Joseph édesanyja egyszer meg nem hívta, hogy látogassa meg a fiát.3

Amikor megérkezett, Joseph valahol még éppen dolgozott, így Martin Emmától és más családtagoktól kérdezősködött a lemezekről. Később Joseph is hazaért, Martin pedig karon fogta, és további részleteket tudakolt tőle. Joseph beszélt az aranylemezekről, valamint Moróni arra vonatkozó utasításáról, hogy fordítsa le és adja ki a rajtuk lévő írást.

„Ha ez az ördög műve – mondta Martin –, akkor semmi közöm se legyen hozzá.” Azonban kijelentette, hogy amennyiben az Úr műve, abban az esetben segíteni akar Josephnek abban, hogy a világ számára hirdesse azt.

Joseph megengedte Martinnak, hogy megemelje a kulcsos ládában lévő lemezeket. Martin érezte, hogy a ládában valami nehéz van, de nem volt meggyőződve arról, hogy azok aranyból készült lemezek lennének. „Ne hibáztass azért, amiért nem értem be a szavaddal” – mondta Josephnek.

Amikor Martin éjfél után hazaérkezett, beosont a hálószobájába, és imádkozott; megígérte Istennek, hogy minden tulajdonát odaadja, ha biztosan megtudhatja, hogy Joseph isteni munkát végez.

Miközben imádkozott, Martin érezte, ahogy egy halk, szelíd hang szól a lelkéhez. Tudta, hogy a lemezek Istentől származnak – ahogy azt is tudta, hogy segítenie kell Josephnek megosztani a bennük foglalt üzenetet.4

1827 vége felé Emma megtudta, hogy várandós, és írt a szüleinek. Már majdnem egy éve volt Joseph felesége, de a szülei továbbra sem békéltek meg a döntésével. Ennek ellenére a Hale házaspár beleegyezett, hogy a fiatalok visszatérjenek Harmonyba, hogy Emma a családja közelében lehessen, amikor életet ad a gyermekének.

Habár ezáltal ott kellett hagynia a saját szüleit és testvéreit, Joseph örömmel beleegyezett a költözésbe. A New York-iak továbbra is a lemezek ellopásával próbálkoztak, és a költözés biztosíthatta azt a nyugalmat és elszigeteltséget, amelyre az Úr munkájának végzéséhez szüksége volt. Sajnos azonban voltak adósságai, és nem állt rendelkezésére a költözéshez szükséges pénz.5

Azt remélve, hogy rendbe tudja tenni a pénzügyeit, Joseph bement a városba rendezni néhány tartozását. Miközben éppen az egyik boltban fizetett, Martin Harris sétált oda hozzá, és azt mondta: „Smith úr, itt van ötven dollár. Arra adom, hogy az Úr munkáját végezze.”

Joseph idegesen fogadta el a pénzt, és megígérte, hogy vissza fogja fizetni, de Martin megnyugtatta, hogy ez nem szükséges. A pénzt adományként adta, és a helyiségben tartózkodó embereket hívta tanúnak arra, hogy önszántából adakozott.6

Joseph hamarosan kifizette a tartozásait, és felmálházta a szekerét. Amikor Emmával elindultak Harmonyba, az aranylemezeket egy hordó bab közé rejtve vitték magukkal.7

A házaspár körülbelül egy héttel később megérkezett a Hale család tágas otthonába.8 Emma apja hamarosan azt követelte, hogy láthassa az aranylemezeket, Joseph azonban közölte vele, hogy csak a tárolásukra szolgáló ládát mutathatja meg neki. Isaac bosszankodva felemelte a ládát, érezte a súlyát, de továbbra is kételkedett. Közölte Josephfel, hogy ha nem mutatja meg neki a láda tartalmát, akkor nem tárolhatja azt a házban.9

A fordítás nem ígérkezett könnyűnek úgy, hogy Emma apja is ott volt a közelben, de Joseph megtette a tőle telhetőt. A lemezeken található ismeretlen írásjelek közül Emma segítségével sokat másolt át papírra.10 Ezt követően több hétig próbálta lefordítani ezeket az Urim és Tummimmal. Ehhez az eljáráshoz nem volt elegendő az, hogy belenézett a fordítóeszközökbe. Muszáj volt alázatosnak lennie és hitet gyakorolnia az írásjelek tanulmányozása során.11

Néhány hónappal később Martin is eljött Harmonyba. Elmondta, hogy úgy érezte, az Úr arra hívja őt, hogy utazzon el egészen New York városáig, és ősi nyelvekhez értő szakemberekkel értekezzen. Azt remélte, hogy ők majd le fogják tudni fordítani az írásjeleket.12

Joseph további írásjeleket másolt le a lemezekről, leírta hozzá a saját fordítását, és odaadta a lapot Martinnak. Ezt követően Joseph és Emma elbúcsúztak a barátjuktól, aki elindult keletre, hogy kikérje néhány elismert tudós véleményét.13

facsimile of characters from the Book of Mormon

A Mormon könyve lemezeiről vett írásjelek képmásolata

Amikor Martin megérkezett New Yorkba, felkereste Charles Anthon professzort, aki latint és görögöt tanított a Columbia Főiskolán. Anthon professzor fiatal ember volt – Martinnál mintegy 15 évvel fiatalabb –, és a nevét elsősorban a görög és római kultúráról kiadott népszerű encikopédiája tette ismertté, valamint indiánokról szóló történetek gyűjtésébe is belefogott.14

Anthon szigorú tudós volt, aki zokon vette, ha megzavarták a munkájában, ennek ellenére fogadta Martint, és áttanulmányozta a Joseph által küldött írásjeleket és azok fordítását.15 Bár ő maga nem ismerte az egyiptomi nyelvet, olvasott néhány ezzel foglalkozó tanulmányt, és tisztában volt a jelek kinézetével. Megnézve az írásjeleket, úgy találta, hogy azok mutatnak bizonyos hasonlóságot az egyiptomi írással, és közölte Martinnal, hogy a fordítás helyes.

Martin további írásjeleket mutatott neki, Anthon pedig azokat is megvizsgálta. Úgy vélekedett, hogy sok ősi nyelv írásjeleit tartalmazzák, és kiállított Martinnak egy igazolást azok hitelességéről. Azt is tanácsolta neki, hogy mutassa meg az írásjeleket egy másik tudósnak, Samuel Mitchillnek, aki korábban a Columbián tanított.16

„Ő igen tanult ember ezen ősi nyelvek dolgában – mondta Anthon –, és nincs kétségem afelől, hogy valamelyes megelégedéssel fog szolgálni uraságodnak.”17

Martin a zsebébe süllyesztette az igazolást, amikor azonban távozni készült, Anthon visszahívta. Tudni akarta, hogyan bukkant Joseph az aranylemezekre.

„Istennek egy angyala nyilatkoztatta ki számára” – válaszolta Martin. Bizonyságot tett arról, hogy a lemezek lefordítása meg fogja változtatni a világot, és megmenti a pusztulástól. A hitelességet tanúsító igazolás birtokában pedig el szándékozik adni a gazdaságát, hogy a pénzt a fordítás kiadására adományozza.

„Adja elő a tanúsítványt!” – mondta Anthon.

Martin benyúlt érte a zsebébe, és odaadta neki. Anthon darabokra tépte, majd kijelentette, hogy szolgálattevő angyalok márpedig nem léteznek. Ha Joseph le akarja fordíttatni a lemezeket, hozza el azokat a Columbiára, és egy tudós majd lefordítja.

Martin elmagyarázta, hogy a lemezek egy része le van pecsételve, és hogy Joseph senkinek sem engedi megmutatni azokat.

„Nem tudok elolvasni lepecsételt könyvet” – mondta Anthon. Figyelmeztette Martint, hogy Joseph valószínűleg becsapja őt. „Óvakodjék a gazemberektől!” – tanácsolta neki.18

Martin eljött Anthon professzortól, és meglátogatta Samuel Mitchillt, aki udvariasan fogadta, meghallgatta a történetét, valamint megnézte az írásjeleket és a fordítást. Nem tudta értelmezni őket, viszont azt mondta, hogy egyiptomi hieroglifákra emlékeztetik, és hogy egy kihalt nép írásáról van szó.19

Martin röviddel később elutazott a városból, és azzal a minden korábbinál erősebb meggyőződéssel tért vissza Harmonyba, hogy Joseph ősi aranylemezekkel és a lefordításukhoz szükséges hatalommal is rendelkezik. Beszámolt Josephnek a professzorokkal folytatott beszélgetéseiről, és amellett érvelt, hogy ha ők, akik Amerika legiskolázottabb férfiai közé tartoznak, nem képesek lefordítani a könyvet, akkor Joseph lesz kénytelen megtenni.

„Nem tehetem – felelte Joseph, aki túlságosan nagynak tartotta a feladatot –, hisz nem vagyok tanult ember.” Joseph azonban azt is tudta, hogy az Úr azért készítette a fordítóeszközöket, hogy lehetővé tegye számára a lemezek lefordítását.20

Martin is így gondolta. Azt tervezte, hogy visszautazik Palmyrába, elrendezi az üzleti ügyeit, és a lehető leghamarabb visszatér, hogy Joseph írnokaként szolgáljon.21

Smith home in Harmony

Joseph és Emma Smith otthona a pennsylvaniai Harmonyban

1828 áprilisában Emma és Joseph egy, a Susquehanna-folyó mentén álló házban lakott, nem messze Emma szüleinek otthonától.22 Emma, akinek a terhessége már igen előrehaladott volt, gyakran működött közre Joseph írnokaként, miután férje nekilátott a feljegyzés lefordításának. Egy nap Joseph hirtelen elsápadt fordítás közben. „Emma, voltak falak Jeruzsálem körül?” – kérdezte.

„Igen” – felelte Emma, aki emlékezett az erről szóló bibliai leírásokra.

„Ó – mondta Joseph megkönnyebbülten. – Attól féltem, hogy meg lettem tévesztve.”23

Emma elámult azon, hogy férjét nem gátolták a hiányos történelmi és szentírásbeli ismeretei a fordításban. Josephnek az is nehezen ment, hogy megírjon egy összeszedett levelet. Emma mégis órákon keresztül testközelből figyelhette, ahogy a férje bármiféle könyv vagy kézirat segítsége nélkül tollba mondja neki a feljegyzést. Tudta, hogy egyedül Isten lehetett képes Josephet az ily módon való fordításra ihletni.24

Idővel aztán Martin visszatért Palmyrából, és átvette az írnoki szerepet Emmától, akinek így végre lehetősége volt pihenni a baba érkezése előtt.25 Pihenni azonban nem volt egyszerű. Martin felesége, Lucy, ragaszkodott hozzá, hogy a férjével tartson Harmonyba, és mindketten erős egyéniségek voltak.26 Lucy gyanította Martin azon szándékát, hogy anyagilag támogassa Josephet, és dühös volt, amiért a férje nélküle utazott New Yorkba. Amikor Martin közölte vele, hogy Harmonyba utazik, hogy segítsen a fordításban, Lucy hívatlanul is vele tartott, és eltökélte, hogy megnézi a lemezeket.

A hallása egyre romlott, és amikor nem értette, hogy mit mondanak körülötte az emberek, néha azt képzelte, hogy őt bírálják. A személyes tér fogalma is nagyjából ismeretlen volt számára. Miután Joseph megtagadta, hogy megmutassa neki a lemezeket, elkezdett kutakodni a házban, feltúrva a család sublótjait, szekrényeit és ládáit. Josephnek nem nagyon maradt más választása, mint elrejteni a lemezeket az erdőben.27

Lucy hamarosan kiköltözött a házból, és onnantól az egyik szomszédjuknál lakott. Emma ugyan ismét rendelkezhetett a sublótjai és szekrényei felett, viszont Lucy azt terjesztette a szomszédok körében, hogy Josephet Martin pénzének megszerzése hajtja. Miután hetekig gerjesztette a hangulatot, Lucy hazament Palmyrába.

A békesség helyreálltát követően Joseph és Martin gyorsan haladt a fordítással. Joseph kezdett belenőni a látnokként és kinyilatkoztatóként betöltött isteni szerepébe. Képes volt a fordítóeszközökbe – vagy más látókőbe – nézve fordítani, függetlenül attól, hogy előtte voltak-e a lemezek, vagy Emma valamelyik vásznába tekerve feküdtek az asztalon.28

Áprilisban, májusban, valamint június elején Emma sokat hallgatta, ahogy Joseph folyamatosan tollba mondja a feljegyzést.29 Lassan, de határozottan beszélt, időnként meg-megállva, és kivárva, hogy Martin végezzen az elmondottak lejegyzésével, és azt mondja: „leírva”.30 Időnként Emma is beállt írnoknak, és lenyűgözte, ahogy Joseph a megszakításokat és szüneteket követően mindenféle emlékeztető nélkül is mindig ott folytatta, ahol abbahagyta.31

Emma számára hamarosan elérkezett a szülés ideje. A kézirat oldalai vastag köteggé nőttek, Martinban pedig az a meggyőződés vert gyökeret, hogy ha a felesége elolvashatná a fordítást, akkor felismerné annak értékét, és nem avatkozna többet a munkájukba.32 Abban is reménykedett, hogy Lucy örülni fog annak, ahogy Martin az idejét és a pénzét Isten szavának előhozatalára fordította.

Egy nap Martin engedélyt kért Josephtől, hogy néhány hétre Palmyrába vihesse a kéziratot.33 Mivel emlékezett arra, hogyan viselkedett Lucy Harris, amikor náluk járt látogatóban, Joseph aggódva fogadta az ötletet. Ugyanakkor örömet is akart szerezni Martinnak, aki akkor is hitt neki, amikor oly sokan mások kételkedtek a szavában.34

Bizonytalan lévén, Joseph iránymutatásért imádkozott, az Úr pedig azt mondta neki, hogy ne endgedje meg Martinnak a lapok elvitelét.35 Martin azonban biztos volt benne, hogy ha megmutatja azokat a feleségének, az mindent megváltoztat majd, ezért kikönyörögte Josephtől, hogy ismét kérdezze meg az Urat. Joseph megtette, de a válasz ugyanaz volt. Martin egy harmadik próbálkozásra nógatta őt, és Isten ezúttal megengedte, hogy azt tegyenek, amit jónak látnak.

Joseph közölte Martinnal, hogy elviheti a lapokat két hétre, ha esküvel fogadja, hogy lakat alatt fogja tartani azokat, és csak bizonyos családtagjainak mutatja meg. Martin megígérte, és a kézirattal a birtokában visszatért Palmyrába.36

Miután Martin távozott, Moróni jelent meg Josephnek, és visszavette a fordítóeszközöket.37

Másnap egy gyötrelmes vajúdást követően Emma egy fiúnak adott életet. A baba gyenge volt és beteges, és nem élt sokáig. Ez a megpróbáltatás fizikailag annyira kimerítette, érzelmileg pedig megtörte Emmát, hogy egy ideig úgy tűnt, talán ő maga is meg fog halni. Joseph állandóan gondját viselte, és soha nem hagyta hosszan magára.38

Két hét után Emma egészsége javulni kezdett, és egyre jobban foglalkoztatta Martin és a kézirat. „Oly nyugtalannak érzem magam – mondta Josephnek –, hogy nem tudok pihenni, s nem leszek nyugodt, míg nem tudok valamit arról, hogy mit csinál vele Harris úr.”

Noszogatta Josephet, hogy keresse meg Martint, de Joseph nem akart elmenni a felesége mellől. „Küldess anyámért – mondta Emma –, és ő majd itt marad velem, míg te távol leszel.”39

Joseph postakocsira szállt, és északra utazott. Az utazás alatt alig evett vagy aludt, attól félve, hogy megsértette az Urat, amikor nem hallgatott rá, és a tiltása ellenére megengedte Martinnak, hogy magával vigye a kéziratot.40

Joseph napkeltekor érkezett meg szülei manchesteri házához. A család éppen reggelihez készülődött, és meghívást küldtek Martinnak, hogy csatlakozzon hozzájuk. A reggeli nyolcra már az asztalon volt, de Martin még nem volt sehol. Joseph és a családja nyugtalankodni kezdett, miközben rá vártak.

Végül – több mint négy óra elteltével – feltűnt a távolban Martin, aki szemeit a földre sütve, lassan kullogott a ház felé.41 A kapunál megállt, leült a kerítésre, és szemébe húzta a kalapját. Majd bement a házba, és szótlanul leült, hogy egyen.

A család figyelte, ahogy Martin felemeli az evőeszközöket – mint aki mindjárt enni fog –, majd az asztalra ejti őket. „Elveszett a lelkem! – zokogta, két kézzel fogva a fejét. – Elveszett a lelkem.”

Joseph felpattant: „Martin, elveszítetted ama kéziratot?”

„Igen – felelte Martin. – Eltűnt, és nem tudom, hol lehet!”

„Ó, Istenem, Istenem – nyögött fel Joseph ökölbe szorítva a kezeit. – Minden elveszett!”

Elkezdett fel-alá járkálni a szobában. Nem tudta, mit tegyen. „Menj vissza! – parancsolt rá Martinra. – Keressed újból!”

„Minden hiába – zokogott Martin. – A ház minden szegletében kerestem. Még az ágyakat s a vánkosokat is felszaggattam, és tudom, hogy nincs azokban.”

„Hogy térjek vissza ily történettel a feleségemhez?!” Joseph attól félt, hogy Emma belehal a hírbe. „És hogy járuljak az Úr elébe?”

Édesanyja azzal igyekezett vigasztalni, hogy az Úr talán megbocsát neki, ha alázattal bűnbánatot tart. Joseph azonban már zokogott, és dühös volt magára, amiért először nem engedelmeskedett az Úrnak. A nap hátralévő részében már alig evett valamit. Az éjszakát még ott töltötte, majd másnap reggel elindult Harmonyba.42

Édesanyja nehéz szívvel figyelte, ahogy elmegy. Úgy tűnt, hogy minden, amiben családként reménykedtek – minden, ami örömet okozott nekik az előző évek során –, egy pillanat alatt elillant.43

Jegyzetek

  1. Joseph Smith története 1:59; Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 8, in JSP, H1:236-38 (draft 2); Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [1]–[2]; Knight, Reminiscences, 3.

  2. Knight, Reminiscences, 3–4; Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [1]–[3]; Joseph Smith History, circa Summer 1832, 1, in JSP, H1:11.

  3. “Mormonism—No. II,” Tiffany’s Monthly, Aug. 1859, 167–68; Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [3]–[4]; Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 8, in JSP, H1:238 (draft 2). Téma: A Mormon könyve tanúi

  4. “Mormonism—No. II,” Tiffany’s Monthly, Aug. 1859, 168–70.

  5. Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 8–9, in JSP, H1:238 (draft 2); Knight, Reminiscences, 3; “Mormonism—No. II,” Tiffany’s Monthly, Aug. 1859, 170.

  6. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [6]; Lucy Mack Smith, History, 1845, 121.

  7. “Mormonism—No. II,” Tiffany’s Monthly, Aug. 1859, 170.

  8. “Mormonism—No. II,” Tiffany’s Monthly, Aug. 1859, 170; Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:240 (draft 2).

  9. Isaac Hale, Affidavit, Mar. 20, 1834, in “Mormonism,” Susquehanna Register, and Northern Pennsylvanian, May 1, 1834, [1].

  10. Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:240 (draft 2); Knight, Reminiscences, 3.

  11. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [3]; Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:240 (draft 2); “Letter from Elder W. H. Kelley,” Saints’ Herald, Mar. 1, 1882, 68; lásd még Tan és szövetségek 9:7–8 (Revelation, Apr. 1829–D, elérhető a josephsmithpapers.org oldalon).

  12. Joseph Smith History, circa Summer 1832, 5, in JSP, H1:15; Knight, Reminiscences, 3. Téma: A Mormon könyve fordítása

  13. Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:238–40 (draft 2); Joseph Smith History, circa Summer 1832, 5, in JSP, H1:15.

  14. MacKay, “Git Them Translated,” 98–100.

  15. Bennett, “Read This I Pray Thee,” 192.

  16. Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:240 (draft 2); Bennett, Journal, Aug. 8, 1831, in Arrington, “James Gordon Bennett’s 1831 Report on ‘The Mormonites,’” 355.

  17. [James Gordon Bennett], “Mormon Religion—Clerical Ambition—Western New York—the Mormonites Gone to Ohio,” Morning Courier and New-York Enquirer, Sept. 1, 1831, [2].

  18. Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:240–42 (draft 2); Jennings, “Charles Anthon,” 171–87; Bennett, “Read This I Pray Thee,” 178–216.

  19. Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:244 (draft 2); Bennett, Journal, Aug. 8, 1831, in Arrington, “James Gordon Bennett’s 1831 Report on ‘The Mormonites,’” 355; Knight, Reminiscences, 4. Téma: Martin Harris beszélgetései tudósokkal

  20. Joseph Smith History, circa Summer 1832, 5, in JSP, H1:15; Ésaiás 29:11–12; 2 Nefi 27:15–19.

  21. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [8]; Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:244; Joseph Smith III, “Last Testimony of Sister Emma,” Saints’ Herald, Oct. 1, 1879, 289–90.

  22. Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:244 (draft 2); Isaac Hale, Affidavit, Mar. 20, 1834, in “Mormonism,” Susquehanna Register, and Northern Pennsylvanian, May 1, 1834, [1]; Agreement with Isaac Hale, Apr. 6, 1829, in JSP, D1:28–34.

  23. Briggs, “A Visit to Nauvoo in 1856,” 454; lásd még Edmund C. Briggs to Joseph Smith, June 4, 1884, Saints’ Herald, June 21, 1884, 396.

  24. Joseph Smith III, “Last Testimony of Sister Emma,” Saints’ Herald, Oct. 1, 1879, 289–90; Briggs, “A Visit to Nauvoo in 1856,” 454.

  25. Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:244 (draft 2); Isaac Hale, Affidavit, Mar. 20, 1834, in “Mormonism,” Susquehanna Register, and Northern Pennsylvanian, May 1, 1834, [1].

  26. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [8].

  27. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [3]–[5], [8]–[9].

  28. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [9]–[10]; Joseph Smith III, “Last Testimony of Sister Emma,” Saints’ Herald, Oct. 1, 1879, 289–90.

  29. Emma Smith arról számolt be az egyik visszaemlékezésében, hogy ő maga is abban a szobában tevékenykedett, ahol Joseph és Oliver Cowdery 1829-ben befejezte a fordítási munkát. Feltehetőleg akkor is jelen volt, amikor 1828-ban Joseph és Martin fordított. (Joseph Smith III, “Last Testimony of Sister Emma,” Saints’ Herald, Oct. 1, 1879, 290.)

  30. William Pilkington, Affidavit, Cache County, UT, Apr. 3, 1934, in William Pilkington, Autobiography and Statements, Church History Library; “One of the Three Witnesses,” Deseret News, Dec. 28, 1881, 10.

  31. Briggs, “A Visit to Nauvoo in 1856,” 454; Joseph Smith III, “Last Testimony of Sister Emma,” Saints’ Herald, Oct. 1, 1879, 289–90.

  32. Lásd Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [10]; Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:244; Joseph Smith History, circa Summer 1832, 5, in JSP, H1:15; Knight, Reminiscences, 5; valamint Historical Introduction to Preface to the Book of Mormon, circa Aug. 1829, in JSP, D1:92–93.

  33. Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9, in JSP, H1:244 (draft 2); Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [10].

  34. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 6, [10]–[11]; book 7, [1].

  35. Joseph Smith History, circa Summer 1832, 5, in JSP, H1:15.

  36. Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9–10, in JSP, H1:244–46 (draft 2); Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 7, [1]; Knight, Reminiscences, 5.

  37. Joseph Smith History, 1838–56, volume A-1, 9–10, in JSP, H1:244–46 (draft 2).

  38. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 7, [1]–[2]. Téma: Joseph és Emma Hale Smith családja

  39. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 7, [1]–[2].

  40. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 7, [2]–[4].

  41. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 7, [5].

  42. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 7, [5]–[7]. Téma: A Mormon könyve elveszett kézirata

  43. Lucy Mack Smith, History, 1844–45, book 7, [7]. Téma: Lucy Mack Smith