Hogyan sikerült megosztanunk az evangéliumot
A feleségemmel – új megtértek lévén – nem sokat tudtunk arról, hogy miként lehetnénk misszionáriusok. Ennek ellenére kitűztünk egy célt, hogy 100 emberrel beszélünk az evangéliumról.
Never Chikunguwo és Everjoyce
A feleségem, Everjoyce, és én a Zimbabwe keleti határa mentén fekvő Mutare városából származunk. A megkeresztelkedésünk és konfirmálásunk után hamarosan izgatottan tekintettünk a misszionáriusi munka elé. Olvastuk, hogy „a mező fehér, készen az aratásra” (T&Sz 33:7), és bár nem sokat tudtunk arról, hogy miként lehetnénk misszionáriusok, úgy döntöttünk, hogy „belevágjuk a sarlónkat”, és „teljes lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel” aratni fogunk.
A Mutare egyik elővárosában frissen megszervezett Dangamvura Gyülekezet tagjai voltunk. Abban az időben, 1991-ben, a gyülekezetnek 25 tagja volt. Hamarosan elhívtak minket gyülekezeti misszionáriusnak. Sokat tanultunk egy időskori misszionárius házaspártól, akik a területünkön szolgáltak. Azt javasolták többek között, hogy tűzzünk ki célokat.
Mindenkivel meg akartuk osztani az evangéliumot, ezért azt a célt tűztük ki, hogy a gyülekezeti misszionáriusi szolgálatunk első évében 100 emberrel megosztjuk azt. Talán naiv volt ez részünkről, de mi megvalósíthatónak gondoltuk. Bíztunk benne, hogy az Úr segíteni fog nekünk.
Amikor az egyházi gyűléseken a himnuszokat énekeltünk, felfedeztük az addig rejtve maradt zenei tehetségünket. Úgy döntöttünk, hogy használni fogjuk a tehetségeinket, és elkezdtünk olyan embereknek – és emberekkel – énekelni, akik érdeklődést mutattak az evangélium iránt, amikor találkoztunk velük, hogy tanítsuk őket. A Lélek kísért bennünket, amikor szent énekeket énekeltünk, és megérintette az általunk tanított emberek szívét. Ahogy a visszaállított evangélium üzenete is megérintette őket. Mindenkit arra biztattunk, hogy csatlakozzon a gyülekezeti kórusunkhoz, és sokan meg is tették, függetlenül attól, hogy utolsó napi szentek voltak-e vagy sem. Amint egyre többen hallottak az evangéliumról, sokan léptek be a keresztelés vizébe is.
Illusztráció: Oriol Vidal
Folytattuk a misszionáriusi erőfeszítéseinket, azzal együtt pedig az egyházhoz csatlakozott családokért való böjtölést és imádkozást. Éreztük, hogy a közösségben mások is tanúi e családok igazlelkű példájának. Egyre több és több meghívást kaptunk családok tanítására, és a tanítottaink köre megtelt leendő egyháztagokkal.
Az evangéliumi tanulásnak és életvitelnek köszönhetően az újonnan megkeresztelt házaspárok kapcsolata meghittebbé és szeretetteljesebbé vált. A szülők képesek voltak maguk mögött hagyni az evangéliumi kultúrával összeegyeztethetetlen hagyományokat. Tartózkodtak az alkoholtól és a dohánytól. Gyermekeiknek helyes tantételeket tanítottak. Sokan voltak, akiket korábban túlságosan lefoglaltak a világi dolgok, de most képessé váltak arra, hogy egyházi elhívásokban szolgáljanak. Áldássá váltak a gyülekezetükben és a közösségükben. Az Úr keze hatalmas változást hozott az életükbe.
Habár akkoriban nagy üldöztetés alakult ki Mutarében, ez nem állította meg az egyház növekedését. Úgy tűnt, hogy az ellenállás növekedésével együtt növekedett azoknak a száma is, akik többet szerettek volna megtudni az egyházról. Amikor például a nemzeti hadsereg álruhás tagjai eljöttek kivizsgálni, hogy mi rosszat tett az egyház, megérintette őket a Lélek. Később sokan megkeresztelkedtek közülük, és elrendelték őket a papságba.
Az Úr segítségével végül sokkal több emberrel osztottuk meg az evangéliumot, mint ami az eredeti célunk volt. Mivel készen álltunk rá, hogy megtaláljuk a módját, miként fordulhatnánk mások felé, hatalmas változásnak lehettünk tanúi az egész közösségünk számos tagja életében.