Amikor azt hiszed, nem vagy jó „helyen”
Nem tudnám megmondani, hogy mikor kezdődött és hogyan, de egyszerre azt éreztem, elfáradtam lelkileg. Nem tudom, hogyan jutottam idáig, mindig azt hittem, megteszek minden tőlem telhetőt, és mindig lelkiismeret-furdalásom volt, hogyha mégsem tudtam maximálisan teljesíteni a szerepköreimben. Nem könnyű anyának, feleségnek, dolgozó nőnek lenni egyszerre. Utáltam, hogy a megváltozott körülmények miatt nem tudtuk tartani azt, ami már épp kezdett beindulni és jól működni a régi helyen. Azonban elköltöztünk. Nagyobb lett a tér, mások lettek a körülmények, több minden szakadt rám, és nem volt erőm „igazi” anyának lenni, aki összetartja a családot. Láttam másokon, milyen jól csinálják, és bevallom, irigyeltem őket. Korán kelnek, ifjúsági hitoktatást tartanak vagy viszik a gyerekeiket rá, felkelnek a kicsikkel is olvasni, úgy indulnak iskolába, óvodába. Én meg ott ültem romjaimon, és nem tudtam életet lehelni magamba sem, nemhogy a gyerekeimbe, hogy igen, keljünk fel, olvassunk és imádkozzunk együtt reggelente, hisz kell az isteni fegyverzet a kinti világ ellen. Kutyafuttában a kocsiban hadartuk az imáinkat, apa nélkül, aki akkora már rég elment otthonról és bizony késő este ért haza a tanulmányai miatt, így az esti közös ima is mindig elmaradt. Őrlődtem, de nem mutattam kifelé. Minden rendben van, de mégsem. Nem éreztem jól magam a bőrömben, nem tudtam, minek akarok megfelelni, de úgy érzem, már semminek nem sikerült. Már annyira szégyelltem magam, hogy az Úrral sem beszélgettem. Mindig ugyanaz a lemez. Nem megy. Nekem nem megy. Nem, nem tudom, miért nem megy. Akartam, hogy menjen, akartam a változást, áhítozott a szívem, lelkem rá, de semmi nem segített. Mikor az Úr már nem bírta nézni, hogy szenvedek a saját magam által ásott gödörben, segítő angyalokat küldött, hogy felrázzanak és utat mutassanak. Az egyik ilyen nagyszerű krisztusi szolga maga a püspököm volt. Egy időben hetente jártam hozzá beszélgetni. Elmondta, mit tehetek azért, hogy ne érezzem magam úgy, ahogy most érzem. Elmondta, hogy Sátánt nem nehéz elküldeni, de nekem kell megtennem, hogy ne legyen rosszabb a helyzet otthon és a szívemben sem. Éreztem Krisztus tiszta szeretetét, ami átjött a püspökömön keresztül. Úgy éreztem, Isten nem mond le rólam csak azért, mert most megakadtam. Tudtam, hogy még mindig ott áll velem és segít, de nekem kell a lépéseket megtennem. Sajnos sem a gyerekeim, sem a férjem nem teheti meg helyettem. Aztán történt valami, nem tudom mikor és hogyan, de kinyíltak a szentírások. Már akartam olvasni. Ami addig nyűg volt és bűntudat, hogy itt és ott kellene tartanom és különben is, lehullt. Olvastam, mert én akartam olvasni, és nem elvárásként éltem meg. Olvastam, mert éreztem, Isten tud nekem újra segíteni a szavain keresztül. Először csak angolul ment (valószínűleg azért, mert a misszióm nyelve angol volt, és ahogy olvastam az ott használt szentírást, újra felidéződtek bennem az akkor megélt élményeim), de aztán idővel a saját nyelvemen is megnyílt a könyv. Most már nem ostorozom magam, mikor látok más anyukákat, akik valamit jobban csinálnak, mint én. Még mindig csak próbálkozom, és közel sem vagyok „tökéletes” anya, de érzem, ha Istenhez fordulok, mindig kapok segítséget. Néha egy kinyilatkoztatás formájában, hogy mikor mit kell tennem, néha más embereken keresztül, néha a szentírásokon keresztül, de nyitva van a szívem és a lelkem, hogy felismerjem ezeket a csodálatos segítségeket. Nem tudok mások véleménye szerint működni, ahogy azért időnként megpróbáltam. Én én vagyok. Mások a tehetségeim, mások a korlátaim. Ezekkel kell a legtöbbet kihoznom magamból és adnom másoknak. Ezekből kell erőt merítenem, tanulnom egy-egy próba által. Az Úr soha nem mondta, hogy könnyű lesz az út, csak azt, hogy megéri. Hálás vagyok az Úrért, tudom, hogy egyenként ismer minket. Tudja, mire van szükségünk, és soha nem hagy minket magunkra. Ott van és fogja a kezünket. Vegyük észre, hogy az áldásokban ott van az Úr keze. Nem a szerencse, a sors, a véletlen. Nincsenek véletlenek. Minden okkal történik. Mindennek van miértje, még akkor is, ha nem értjük rögtön. Bizonyossággal tudom, hogy Isten él és szeret minket. Fogja a kezünket, ha nem fordulunk el Tőle. Csak akkor tud segíteni, ha hagyjuk. Mindig van Hozzá visszavezető út.