Területi vezetőségi üzenet
Ti stille, hold inde – find en tryg havn i Herrens hus
Mary Ann Baker mindkét szülőjét elvesztette tüdővészben, amikor ő maga a nővérével és a bátyjával lakott Chicagóban. Amikor a bátyja is megfertőződött ugyanezzel a szörnyű kórral, Mary Ann elintézte számára, hogy melegebb éghajlatra, az Amerikai Egyesült Államok déli részére utazhasson. Sajnos az állapota tovább romlott, és heteken belül elhunyt. Mary Ann és a nővére szíve majd’ megszakadt. Nem volt rá pénzük, hogy kiváltsák a testvérük holttestét, vagy hogy visszavitessék Chicagóba eltemettetni. Mary Ann az élete egyik legsötétebb és legnehezebb időszakát élte át. Ezt írta: „Azt mondtam a szívemben, hogy Isten nem törődik velem és az enyéimmel.”1 Több volt ez számára annál, mint amit képes volt elviselni.
Mindannyian tapasztaltunk már viharokat az életünkben. A gyász, a veszteség, a félelem, a betegség, a pénzügyi feszültségek, a bizonytalanság, és a mindenféle alakot öltő zűrzavar idejét. Ezek a viharok kihívást jelentenek, és a legbensőnkig képesek próbára tenni minket. Hasonlóan a Galileai-tengeren hajózó tanítványokhoz, lehetnek olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy a csónakunk már-már felborul vagy elsüllyed, és így kiáltunk fel: „Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?”2
Azon a viharos éjszakán a Galileai tengeren a Szabadító „felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lőn nagy csendesség.”3 Mary Ann Baker esetében, gyásza és vesztesége legsötétebb óráján a Szabadító lecsillapította a vihart, mely ott tombolt a szívében, és „azt egy mélyebb hitnek és tökéletesebb bizalomnak nyugalmába hozta.”4 Ezen újonnan helyreállított béke és nyugalom birtokában vetette papírra az Ó, Mester, a vihar tombol című becses himnusz szavait.5
Tomboljon vihar a tengeren,
És támadjon démon vagy bármily sereg […]
És mind megtartja e parancsot:
Légy nyugodt, légy nyugodt!
Van egy szerető Atyánk a mennyben, aki tisztában van vele, hogy életünk viharai idején menedékre avagy biztonságos kikötőre van szükségünk – olyan helyre, ahol oltalom, védelem és biztonság vár.
A templom is az ilyen biztonságos kikötők egyikeként szolgálhat az életünkben. Az élet mindennap tartogat kihívásokat, bizonytalanságot, ellentmondó hangokat és zűrzavart. Az Úr házában megtaláljuk az Őáltala megígért válaszokat, erőt és békességet. Eszünkbe jut, hogy nem vagyunk egyedül. Eszünkbe jut, hogy Isten szeret bennünket, továbbra is irányt mutat nekünk, és módot biztosít arra, hogy visszatérhessünk és békességben legyen részünk.
Mennyei Atya ismer téged. Szeret téged. Érti a szükségleteidet és kihívásaidat. Amikor elmegyünk a templomba és szent szertartásokban veszünk részt, megleljük azt a tisztánlátást, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy tájékozódni tudjunk azon bizonytalanság és különböző viharok közepette, melyekkel az életünk során szembesülünk.
Boyd K. Packer elder a következőket tanította: „Van valami tisztító és megvilágosító a templom lelki légkörében. Néha elménket annyira elborítják a problémák, és olyan sok dolog követeli egyszerre a figyelmünket, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk világosan gondolkodni és világosan látni. A templomban a zaklatottság köde kitisztulni látszik, a homály és a szellemi zűrzavar felszállni látszik, és képesek vagyunk »látni« azokat a dolgokat, amelyeket azelőtt nem láttunk, és olyan kiutat találunk problémáinkból, melyet korábban nem ismertünk.”6 Részlet a Mily szilárd alap az Isten igéje című himnuszból:
„Ne félj, veled vagyok, ó, ne csüggedj el,
Mert Én vagyok Istened, s nem hagylak el!
Megerősítelek és megsegítelek.”7
Bármilyen viharok legyenek is; bármilyen démonok vagy emberek vagy bármi más bántson is téged: nem kell félned. Szerető Atyánk a mennyben biztonságos kikötőt biztosított számunkra. A templomban meg fog áldani téged. A templomban meg fog erősíteni és oltalmazni fog téged. A templomban még teljesebben megérted majd e szavakat: „Légy nyugodt!”.