Fiatal felnőtteknek
Isteni mivoltom felfedezése
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, New Yorkban él.
Miután éveken át küszködtem azzal, hogy el tudjam fogadni magamat, végül egy olyan csodában volt részem, amely segített megértenem az örökkévaló értékemet.
Illusztrációk: Getty Images
Gyermekkorom óta küszködést jelentett a testsúlyom, és önmagam elfogadása. A súlyom miatt rám aggatott gúnynevek kezdetben ártalmatlannak tűntek, de idővel abba a hitbe estem, hogy a megjelenésemmel kapcsolatban mondott rossz dolgok a személyiségemre is vonatkoznak.
Tizenévesként lassan rájöttem, hogy habár én elégedett vagyok a fizikai adottságaimmal, a külsőm nincs összhangban a világ elvárásaival. És bár a csendes személyiségemmel is elégedett voltam, az emberek ezen a téren is mást vártak: a tanáraim azt akarták, hogy felszólaljak az órákon, a fiúk a cserfesebb lányokat kedvelték, én pedig sokszor megkaptam, hogy nyitottabbnak kellene lennem. Apránként az önértékelésem is elkezdte megszenvedni mindezt.
A fiatal felnőtt éveimre depressziós lettem, kényelmetlenül éreztem magam a testemben, és az járt a fejemben, hogy miért nem tudott Isten legalább egy kicsit csinosnak és valamivel érdekesebbnek alkotni engem. A szükségesnél is több fogyókúrával próbálkoztam, de – furcsa módon – minél inkább próbáltam fogyni, annál jobban gyarapodott a súlyom. Egyedülálló, befelé forduló és túlsúlyos fiatal felnőttnek lenni nem tűnt túl ígéretesnek.
Úgy éreztem, hogy vesztettem, és eldöntöttem, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok – még akkor is, ha soha nem sikerül lefogynom vagy kifelé fordulóbbá válnom. Habár így már nem utáltam magam annyira, még mindig messze voltam attól, hogy Isten szép és érdemes leányaként tekintsek magamra. Egyszerűen feladtam, hogy megpróbáljak rálelni az értékemre.
Vágyott világosság
Aztán egy nap csoda történt, miközben Quentin L. Cook apostol felesége, Mary G. Cook nőtestvér egyik beszédét olvastam, amelyet a 2016. szeptemberi, fiatal felnőtteknek szóló világméretű áhítaton mondott Örömöt találni a mindennapokban címmel. Ez állt benne: „Amikor erre a földre érkeztünk, Isten gyermekeiként isteni természetünket hoztunk magunkkal. Egyéni értékünk a mennyből származik.” Úgy éreztem, mintha az elmém végre megnyílt volna egy olyan világosság előtt, amelyre oly nagyon szükségem volt, de amelyről azt hittem, hogy soha nem lesz részem benne! Ráébredtem, hogy korábban úgy éreztem, mintha helytelen lenne kedvelni magamat, csak mert nem idomultam a világ azon általánosításaihoz, hogy milyennek is kell lennie egy gyönyörű, érdemes nőnek. Most már viszont készen álltam beismerni, hogy igenis szeretem ezt a befelé forduló, bekockult személyiségemet, a kócos göndör hajamat, a barna szemeimet, a krumpli orromat, a széles mosolyomat, és még a túlsúlyos testemet is, amely így is pontosan megfelel a rendeltetésének. Hálás lettem azért, hogy Isten teremtménye vagyok. Végre megértettem, hogy Ő nem teremt tévedésből.
Annyi év érzelmi és fizikai küszködése és szenvedése után végre megértettem egy olyan igazságot, amely sokak számára talán eleve egyértelmű: az egyéni értékemnek semmi köze ehhez a világhoz! Az a mennyből származik. Mindig is velem volt, még ha vak is voltam rá. Erről nem a média, nem a kortársaim, sem bárki más, hanem Mennyei Atya és Jézus Krisztus dönt; Ők pedig elég értékesnek tartanak engem ahhoz, hogy a Szabadító meghaljon értem.
Krisztusban az alap
Rengeteg módon megváltoztatott az, hogy a Lélektől megtudtam, mekkora az értékem Isten szemében. Újból beleszerettem az életbe. Nagyobb hálát érzek a számtalan áldásomért. Óriási vágyat érzek arra, hogy még keményebben igyekezzek azt tenni, ami helyes, valamint jobban hinni magamban és az álmaimban. Arra indított, hogy kedvesebb és türelmesebb akarjak lenni a körülöttem lévőkkel, és közelebb vitt a Szabadítóhoz.
A világ hangjai továbbra is kiáltoznak és ítélkeznek, de most már biztos tudásom van arról, hogy milyen értékes vagyok, és erről soha nem akarok megfeledkezni. Ez a tudás olyan békességet és örömet adott nekem, amelyet mindenkivel meg szeretnék osztani, akivel csak találkozom. Abból az áhítati beszédből megtanultam, hogy még az önértékelésemnek és önbizalmamnak is szilárd alapja kell hogy legyen Krisztusban, „hogy amikor az ördög elküldi erős szeleit, igen, nyilait a forgószélben, igen, amikor minden jégesője és hatalmas zivatara [engem] ver majd, akkor nem lesz hatalma felette[m], hogy lehurcoljon a nyomorúság és a végtelen jaj szakadékába, mert a szikla, melyre [épültem] – mely biztos alap – olyan alap, melyről nem bukhat le az ember, ha arra épít” (Hélamán 5:12).
Hálás vagyok az Úrért és azért az örök értékért, amelyet Ő mindannyiunkban lát. Hálás vagyok a sugalmazott nőkért, mint amilyen Cook nőtestvér is, akik igyekeznek az evangélium szerint élni, és megosztani annak bölcsességét. Hálás vagyok ezért az életért, a testünk és elménk jelentette csodáért, valamint a mindegyikünkben meglévő isteni mivoltért.