A veszteség áldása
Miután sokáig próbálkoztunk, végre várandós voltam az első gyermekünkkel! Micsoda öröm és érzelmek! Minden jól ment. A lányunk fejlődött, növekedett, és körülöttünk mindenki hozzánk hasonlóan boldog volt, amiért megáldattunk ezzel a régóta várt kislánnyal.
Aztán komplikációk léptek fel. A véremet és a májamat érintő ritka szövődmény fenyegette a magzat életét és az enyémet. Az orvosok ráadásul vérrögöket fedeztek fel a méhlepényben. A hetedik hónapban világra kellett hozni a lányunkat.
Amikor megszületett, a súlya nem érte el az 500 grammot, és mindössze 25 cm hosszú volt. A kórházban a nővérek csak úgy nevezték, hogy „a kis harcos”. Azonban négy nappal a születése után az állapota rosszabbra fordult, és elhunyt. Felfoghatatlan fájdalmat okozott, hogy megszültem a lányomat, majd úgy mentem haza, hogy ő nem volt a karomban, miközben láttam otthon a kis holmijait.
Mintegy 300 kilométert utaztam a szülővárosomig, Garruchosig, ölemben a kis koporsójával, hogy majd ott temessük el. Időnként éreztem a jelenlétét, mintha megérintette volna az arcomat a kezével. A férjem, Gustavo felszentelte a sírt, és eltemettük a kislányunkat.
Három napot voltunk a szüleimnél, és többen is felkerestek minket. Voltak, akik nem értették, miképpen engedhette Isten, hogy ez történjen velünk. Mi azonban soha nem kérdőjeleztük meg az Urat. Ő választott ki minket, hogy a szülei legyünk ennek a különleges emberkének, ennek a kis angyalnak, akinek ilyen kevés napot kellett a földön töltenie ahhoz, hogy beteljesítse a küldetését. Nem büntetésként vagy megpróbáltatásként tekintettünk erre. Áldásnak fogtuk fel. Immár kötelességünk érdemesnek maradni arra, hogy ismét vele lehessünk.
Az evangéliumból ered az a világosság, erő és remény, hogy egy nap majd felnevelhetjük őt. Természetesen időnként szomorúak vagyunk, máskor pedig ürességet érzünk. De ilyenkor a Lélek megvigasztal minket.
Azon vagyunk, hogy újabb gyermekünk legyen, és tudjuk, hogy a dolgok az Úr terve és időzítése szerint történnek. Mennyei Atya szeret minket, és soha nem hagy el. Mily hálásak vagyunk Neki azért, hogy elkészítette számunkra az utat, hogy egy nap majd családként együtt élhessünk.