A hit képmásai
Tomicka Barnes
Amerikai Egyesült Államok, Alabama
Istentisztelet után Tomicka szívesen játszik az unokaöccsével, Aidennel, aki ezen a képen két hónapos.
„Amikor küszködsz és nincs kedved imádkozni, szentírást olvasni vagy elmenni istentiszteletre, akkor tedd meg mindezt egészen addig, amíg megjön hozzá a kedved is – tanácsolja Tomicka, aki rajzolással vezeti le a feszültséget. – Alkotni nagyon gyógyító hatású.”
Tomicka éveken át altot énekelt egy trió tagjaként egyházi fellépéseken, esküvőkön és felekezetközi karácsonyi koncerteken. „Megtanultam ukulelézni, mert mindig is szerettem volna hangszeren játszani – meséli Tomicka. – Rajta volt a bakancslistámon. Még nem vagyok benne jó, de élvezem.”
Nem az rengette meg Tomicka hitét, hogy tudomást szerzett az egykori papsági tilalomról, hanem azok a találgatások, amelyeket egyes utolsó napi szentek a korlátozás okaival kapcsolatban hangoztattak. Két választása volt: maga mögött hagyja az egyházat, vagy kapaszkodik a vasrúdba. A Mormon könyvének köszönhetően ez utóbbit választotta.
Leslie Nilsson, fényképész
Gyermekkorom óta egyháztag vagyok. Jártam az Elemibe, és elvégeztem a Fiatal Nők programot. Nagyon szerettem. A legjobb barátaim mind utolsó napi szentek voltak. Amikor azonban egyetemre mentem, nem voltam annyira tevékeny az egyházban, amennyire kellett volna.
Soha nem kételkedtem abban, hogy az evangélium igaz, de az egyetem után olvastam az afroamerikaiakat érintő korábbi papsági tilalomról. Elkezdett komolyan bosszantani – nem is annyira a tiltás, mint inkább az, amiket az emberek a tiltás okaként felhoztak.
Egyesek olyanokat mondtak, hogy „biztosan nem voltatok annyira bátrak a mennyei háborúban”, vagy „nem vagytok annyira értelmesek és hithűek”. Ez nem vágott egybe azzal, amit addigra már tudtam az édesanyámtól, az egyház más fekete tagjaitól, akik a hit jó példájával járnak elöl, és még más felekezethez tartozó hithű feketéktől is.
Volt egy pillanat – egy hitbéli válság –, amikor úgy gondoltam, hogy otthagyom az egészet. Aztán ugyanabban a pillanatban azt gondoltam: „Igaz a Mormon könyve? Hiszed, hogy igaz?”
Készen is álltam a válasszal: „Igen, minden kétséget kizáróan hiszem, hogy igaz.” A Lélek ekkor azt mondta nekem: „Nos, ha a Mormon könyve igaz, akkor minden más is az.”
Az a lelki benyomásom támadt, hogy az evangélium tökéletes, de az emberek nem. Így aztán újra és újra emlékeztettem magamat, hogy az emberek időnként olyan dolgokat tesznek és mondanak, ami nem egyeztethető össze azzal, amit az evangélium mond nekünk.
Lesznek az egyházban olyanok, akik helytelen dolgokat mondanak. Az evangélium tökéletes, de az emberek nem tökéletesek. Az egyház a tökéletlen emberek számára létezik. Igyekszünk, de a tökéletestől még igencsak messze vagyunk.
Az egyik barátom nyíltan rá is kérdezett: „Mi vett rá a maradásra ennek tudatában?” Azt feleltem: „A Mormon könyvéről való bizonyságom.” Hiszem, hogy igaz. Sőt: tudom, hogy igaz.
Ez volt a maradásom oka.