Fiatal felnőtteknek
„Elég jónak” érezni magunkat – három módszer a romboló önkép leküzdéséhez
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
A depresszió és a szorongás olyan utakra vitt, amelyek rossz egészségi állapotot és még rosszabb önképet eredményeztek. Volt azonban három dolog, ami hozzásegített, hogy ismét szeressem önmagamat.
„Nem vagy elég jó.”
Ezek a szavak ott virítanak az alagsoromban az egyik falon. Van ott egy kis helyiség, ahol edzeni szoktam, és amikor rossz gondolataim támadnak, olyankor leírom őket és kitűzöm egy táblára. Emlékeztetnek a korábbi küzdelmeimre és a régi önmagamra, akit magam mögött hagyok.
Hosszú ideig azt mondogattam magamnak, hogy nem vagyok elég jó. Úgy éreztem, hogy legyűr a depresszió és a szorongás, ami aztán rossz egészségi állapothoz vezetett. Úgy éreztem, megfulladok. Értéktelennek éreztem magam. Reménytelennek. Úgy hittem, nem vagyok méltó Isten vagy bárki más szeretetére.
Fiatal felnőttként valószínűleg sokunknak vannak olyan időszakai, amikor azt érezzük, hogy nem vagyunk elég jók, legyen éppen szó a viselkedésünkről, a tehetségeinkről vagy – mint az én esetemben is – az önképünkről. Nemrégiben rávettem magam, hogy felüssem és leporoljam életem könyvének néhány igencsak rejtett lapját. Kutakodásom közben ráakadtam pár olyan dologra, amelyek azt a rossz önképet táplálták, melyet oly régóta dédelgettem magamban. Egyúttal azonban felfedeztem a következő három módszert arra, hogy legyőzzem őket:
1. Hagyj fel az összehasonlítgatásokkal!
Olvastam egyszer valamit, amit annak idején még Theodore Roosevelt mondott: „Az összehasonlítgatás megrabolja az örömöt.” A mai világban, ahol a közösségi médiában mindenki bőkezűen bánik a személyes élményeivel, folyton azt éreztem, hogy az valóságidegen összehasonlításokra sarkall engem a barátaimhoz, a családtagjaimhoz és neves társasági szereplőkhöz. A legnagyobb hiányosságaimmal szemben ott álltak mások legnagyszerűbb eredményei, és ennek következtében gyakran fogott el az alkalmatlanság érzése. Egy ilyen romboló önvizsgálat során ráébredtem, hogy változtatnom kell a gondolkodásmódomon.
Félretettem mindenféle közösségi médiát, és elkezdtem azon dolgozni, hogy egyfelől én magam bizakodó legyek, másfelől a legjobbat lássam másokban. Rövid időn belül elkezdtek átalakulni a gondolataim. Hamar felhagytam azzal a korábbi gyakori szokásommal, hogy összehasonlítgassam azt, ami bennem rossz azzal, ami másban jó. Mi több, titokban elkezdtem ünnepelni mások sikereit! Ez a szokás azonnal elmosta a büszkeség és irigység azon falát, melyet az idők során felépítettem. Ennek nyomán kitisztult az elmém, és képes lettem az örökkévalóság szemszögéből tekinteni a dolgokra.
2. Igazodj Isten akaratához!
A földi tapasztalásunkat időként az a terhes felismerés árnyékolja be, miszerint tökéletlen emberi lények vagyunk. Az a romboló kép, amelyet magamról és a testemről kialakítottam, idővel felemésztette az életem minden területét. Amikor úgy érzem, hogy egyre jobban rám nehezedik a tökéletlenségeim súlya, olyankor az Úr felé fordulás helyett pusztító viselkedésbe fogtam. Az ilyen viselkedés aztán időnként a tökéletlenség olyan súlyos érzését váltotta ki, hogy úgy éreztem, nem is érdemes élni. Végső soron kizárólag az Úrhoz tudtam fordulni. Alázat és bűnbánat révén tettem erőfeszítést azért, hogy következetesebb legyek a próféták szavainak céltudatos olvasásában, és hogy imádkozzak a környezetem mennyei szemmel való megértéséért.
Nem létezik túl nagy próbatétel akkor, ha az Úrhoz fordulunk, és elfogadjuk az akaratát, bármi legyen is a végkifejlet. Másfelől viszont a próbatételek terhesnek szoktak tűnni olyankor, amikor megkíséreljük a saját akaratunkat az Ő akarata fölé helyezni. Azáltal, hogy elfogadtam az Ő akaratát, ráleltem a megvilágosodás magasabb szintjére, és elkezdtem felismerni az értéket abban az emberben, aki vagyok, ahelyett, hogy állandóan az alkalmatlanság állapotában léteztem volna.
3. Fejlessz ki tökéletes szeretetet!
A Moróni 8:16-ban azt olvassuk, hogy „a tökéletes szeretet minden félelmet elűz”. A tökéletes szeretet a legerőteljesebb eszköz a kezünkben, amikor belenézünk a tükörbe, és felfogjuk a saját és a körülöttünk lévők örökkévaló értékét. A tökéletes szeretet, amikor annak látjuk magunkat, akik vagyunk, nem pedig a hiányosságainkat vizsgálgatjuk mikroszkóp alatt. A tökéletes szeretet nem függ a kinézettől. A tökéletes szeretet, amikor megbocsátjuk mások múltbéli hibáit, és az örökkévaló dicsőségre függesztett tekintettel haladunk tovább előre.
Rájöttem, hogy a szeretettel nem elég csupán próbálkoznom: muszáj engednem, hogy felemésszen és a lényem részévé váljon. A tökéletes szeretet falain belül találunk rá Isten valódi természetére – ezáltal pedig a saját isteni természetünkre is –, és arra az ösvényre, melyet számunkra teremtett.
Az elmém, a testem és a lelkem jobb egészségi állapota felé irányuló utazásom megerősítette az Isten időzítésébe és az Ő irántam való örök szeretetébe vetett hitemet. Időnként nagyon mélyre kerültem, de amikor felhagytam azzal, hogy másokhoz hasonlítgassam magamat, az akaratomat Istenéhez igazítottam, és megtanultam igazán szeretni magamat, akkor a látóterembe került az örökkévaló rendeltetésem, és békességre leltem. Isten szeretete végtelenül hatalmas. Amikor lelassítunk és időt szakítunk a felfedezésére, akkor Ő segíteni fog felismerni, hogy elég jók vagyunk – még a leggyengébb pillanatainkban is.