A nők, akik követték Jézust Galileából

Írta: Lani és John Hilton

Három lecke a Jézust követő hithű nőktől.

Helen Mar Whitney 1833-ban azt írta, hogy „Krisztus életében [láthatjuk], milyen odaadást tanúsítottak a nők. Nő volt az, ki utolsónak elidőzött még a keresztnél, s nő volt az első a sírboltnál is.”¹ Habár Whitney nővér nem nevezte meg konkrétan, mely nőkről írt, köztük vannak azok a nők, akik Galileából követték Jézust. Lukács így ír ezekről a nőkről: Jézus „jár vala városonként és falunként, prédikálván…, és vele a tizenkettő, és némely asszonyok, a kiket… betegségekből gyógyított meg, Mária, a ki Magdalénának neveztetik, …és Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálának néki” (Lukács 8:1–3; kiemelés hozzáadva).

A „sok más” kifejezés számottevő méretű csoportra utal. Sok hithű nő volt ott Krisztussal. Ezek a nők arra tanítanak, hogy építsük fel Isten királyságát, és legyünk ott a szenvedőkkel. Azt tanítják nekünk, hogy legyünk bátrak és maradjunk közel Krisztushoz akkor is, ha sok a nehézség. És talán a legfontosabb, hogy azt tanítják, Krisztus által elhagyhatjuk a sötétséget, és kiléphetünk a világosságba.

Mária Magdaléna, Johanna, Zsuzsánna² és a sok más asszony, akik követték Krisztust, nem voltak tétlenek; ehelyett tevékenyen és anyagi javakkal támogatták Őt a szolgálatában (lásd Lukács 8:2–3). Johannát kifejezetten Heródes „gondviselőjének” (intézőjének) a feleségeként említik, ami valószínűleg azt jelenti, hogy a férje a galileai uralkodó, Heródes Antipász király módos és befolyásos tisztviselője volt.

Mivel ezek az asszonyok Krisztust kísérték Galileában, valószínűleg sok prédikációját hallották, a példabeszédeit hallgatták, és tanúi voltak olyan csodáknak, mint a vérfolyásos asszony és a 18 éve betegeskedő asszony meggyógyítása (lásd Lukács 8:43–48; 13:11–13). Valószínűleg ott voltak az ötezer ember megvendégelésén és más csodáknál (lásd Lukács 9:12–17; 14:1–4). Amint Krisztus galileai szolgálata a végéhez közeledett, néhányan e nők közül elkísérték őt az egyhetes útjára Jeruzsálembe (lásd Máté 27:55–56).

Jézus egy nővel beszélget, amíg mások nézik — Az evangéliumok számos nőt neveznek meg, akik követték és segítették Jézust, köztük Máriát, Johannát és Zsuzsánnát. Ők és „sok más” asszony is hallotta a Szabadítót tanítani, és valószínűleg a csodáinak is tanúi voltak.

Gyászolni a gyászolókkal

Egy pillanatra gondold végig azt a tényt, hogy ezek a nők Galileából jöttek Jézussal, és jelen voltak a keresztre feszítésénél is. Bár a szentírások nem említik kifejezetten azt, hogy részt vettek-e a Szabadító élete utolsó hetének más eseményeiben, valószínűnek tűnik, hogy jelen voltak a győzedelmes bevonulásnál, hallották a tanításait a templomban, és talán egyéb eseményeken is részt vettek.

Lukács feljegyzi, hogy a nők e csoportja ott volt a Kálvárián is: „[Krisztus] ismerősei pedig mind, és az asszonyok, a kik Galileából követék őt, távol állának, nézvén [a keresztre feszítést]” (Lukács 23:49). Máté ugyanezekre a nőkre utal, feljegyezve, hogy a keresztnél „sok asszony vala pedig…, a kik távolról szemlélődnek vala, a kik Galileából követték Jézust, szolgálván néki; Ezek közt volt Mária Magdaléna, és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja” (Máté 27:55–56).³

Gondoljatok arra a mélységes bánatra, amelyet ezek az asszonyok a keresztnél éreztek, miközben a Szabadító szenvedését figyelték. Mindannyiunk életében vannak időszakok, amikor a szeretteink tragédiákat élnek át, és mi nem tehetünk semmit. Bár az asszonyok a keresztnél nem tudtak változtatni a helyzeten, ott maradtak a Szabadítóval az Ő gyötrelmes fájdalmai közepette. Példájuk megmutatja nekünk, hogy többek között úgy tudunk „gyászolni azokkal, akik gyászolnak” (Móziás 18:9), ha egyszerűen együtt vagyunk azokkal, akik szenvednek.

Légy bátor és maradj közel!

Ezek a nők példát mutatnak a bátorságra is. Az, hogy a keresztnél maradtak, veszélybe sodorhatta volna őket, mivel egy olyan személlyel álltak kapcsolatban, akit Róma kivégeztetett. Amit Camille Fronk Olson írt Máriáról, Jézus anyjáról (aki szintén jelen volt a keresztnél), az igaz ezekre a nőkre is: „Mária, aki Jézus mellett állt a mások által szégyenletesnek vélt helyzetben, azt is tudatta, hogy az Istentől való félelme nagyobb, mint az embertől való félelme. Bármilyen vádat is emelhetne ellene egy szemlélődő, Mária csendes magatartása azt üzeni, hogy – ellenetétben némely tanítványokkal – ő nem tagadja meg a Jézussal való kapcsolatát.”⁴

Ez a sok asszonyból álló csoport nemcsak jelen volt Krisztus halálánál, hanem „megnézék a sírt, és hogy miképen helyeztetett el az ő teste. Visszatérvén pedig, készítének fűszerszámokat és keneteket. És szombaton nyugovának a parancsolat szerint” (Lukács 23:55–56). Tekintettel arra, hogy ki voltak téve a zsidó hatóságok vagy a rómaiak fenyegetésének, ezek az asszonyok felkészülhettek volna arra, hogy gyorsan el tudják hagyni a várost. Ehelyett fűszereket készítettek Krisztus testének (lásd Lukács 24:1). Bár a jövőjük bizonytalan volt, közel maradtak Jézus tartózkodási helyéhez. A keresztre feszítés utáni szombatra utalva Max Lucado keresztény szerző azt kérdezi: „Amikor szombat van az életedben, hogyan reagálsz? Amikor valahol a tegnap tragédiája és a holnap diadala között vagy, mit teszel? Elhagyod Istent, vagy a közelében maradsz?”⁵ Ezek a nők arra tanítanak minket, hogy még a nehéz időkben is maradjunk közel Jézushoz.

Jöjjetek a világosságra!

Nem meglepő, hogy húsvét reggelén az asszonyoknak ugyanez a csoportja első volt a sírnál (lásd Lukács 24:1–10).⁶ Nekik hirdette az angyal ezt az örömhírt:

„Mit keresitek a holtak között az élőt?

Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt” (Luke 24:5–6).

Az asszonyok „megemlékezének… az ő szavairól”, visszatértek, és „elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek” (Lukács 24:8–9).

János apostol szerint Mária Magdaléna volt az első, aki látta a feltámadt Szabadítót (lásd János 20:11–17). Ez talán különösen figyelemre méltó akkor, ha arra gondolunk, hogy Lukács feljegyezte, miszerint Máriát az életében korábban „hét ördög” szállta meg (Lukács 8:2). Talán ebben láthatjuk, hogy Mária nagyon emberpróbáló körülmények közül vált Krisztus feltámadásának az első emberi tanújává. Ez azt sugallja, hogy amikor Jézus Krisztussal kapcsolatba kerülünk, Ő segíthet nekünk elhagyni a sötétséget, és a világosságra jutni. Bármilyen kihívásokkal küzdöttünk is a múltban, most örömöt találhatunk abban, hogy Krisztushoz jövünk.

Mária Magdaléna, Johanna, Zsuzsánna és a többi nő, akik Galileából követték Krisztust, erőteljes példái azon tanítványoknak, akik segítenek Isten királysága építésében. Arra tanítanak minket, hogy legyünk jelen a szenvedőkkel, legyünk bátrak, és ne hagyjuk el Jézust – még a nehézség idején sem. Ezek a nők, a feltámadt Krisztus tanúi, arra tanítanak minket, hogy általa elhagyhatjuk a sötétséget, és kiléphetünk a világosságra.

1893-ban Lu Dalton, utolsó napi szent írta a következő sorokat, amelyek kifejezik ezeknek a nőknek az erejét, akik követték Jézus Krisztust:

Elsőként üdvözöl bennünket ő,
S végső, ki holtunkban elhagy.
Első, ki házunkban napfényt sző,
S végső, ki csügged és felad.

Végső volt Urával a keresztnél,
S elsőként látta: feltámadt.
Elsőként hirdette: újra él,
S a halál rabja nem maradt.7