Nyomtatásban nem jelenik meg: A hit képmásai
Támaszkodj rám!
Amikor megosztottam édesapámmal a kérdéseimet és az aggályaimat, elmondott nekem valamit, amit azóta sem felejtettem el.
Fényképezte: Richard M. Romney
Kislányként folyton édesapám lába alatt voltam a kis gazdaságunkban: könyörögtem neki, hogy vele dolgozhassak, és megpróbáltam segíteni neki a sok feladatában. Imádtam, hogy a platós kocsiján utazhatok és segíthetek sebességet váltani. Emlékszem, amikor történeteket olvasott nekünk, gyermekeknek, vagy szánkózni, horgásztúrákra és sátorozós kalandtúrákra vitt minket. Különleges emlékként őrzöm, amikor Apával lovagolni mentünk, különösen a hegyekbe.
Amikor középiskolás lettem, elkezdtem azon tűnődni, hogy mit is tanítottak nekem az evangéliumról. Néhány barátom szavai kérdéseket és kételyeket ébresztettek az elmémben.
Az egyik este ott álltam a nappalinkban, kitekintve a nagy ablakunkból a csillagokra. Későre járt, és azt hittem, már mindenki lefeküdt. De Apa odajött mellém, és beszélgetni kezdtünk.
Meséltem neki a kérdéseimről és az aggályaimról. Válaszként édesapám bizonyságot tett arról, hogy tudja, az evangélium igaz. Beszéltünk arról, hogy az emberek néha leragadnak a „rejtelmeknél”, és hogy ez milyen badarság lehet. Apa azt mondta, hogy saját magamnak kell dűlőre jutnom, és ez eltarthat egy ideig. Aztán mondott nekem valamit, amit azóta sem felejtettem el. Azt mondta, hogy amikor kérdéseim vagy aggályaim vannak, támaszkodhatok az ő hitére és bizonyságára.
Szerettem édesapámat, és tudtam, hogy soha nem fog szándékosan félrevezetni, vagy olyasmit mondani, ami nem igaz. Ha biztosnak érezte magát abban, amiben hitt, tudtam, hogy bízhatok benne.
Ezért aztán így is tettem.
A munkával töltött éveim alatt, amikor sok olyan elgondolásnak, elméletnek, életmódnak és meggyőződésnek voltam kitéve, amely próbára tett, édesapámra tekintettem és rá támaszkodtam. Feleségként és anyaként töltött éveim során, miközben a tapasztalataim próbára tették a hitemet, édesapámra tekintettem és rá támaszkodtam. Még most is, amikor a világ jelenlegi körülményeire gondolok, édesapámra tekintek és rá támaszkodom.
Gyakran gondolok arra a réges-régi estére és az Apával folytatott beszélgetésemre. Eltűnődök, mennyire más lett volna az életem az ő csendes bizonyossága és állhatatos példája nélkül.
Gyermekként soha nem kellett nélkülöznöm az élet alapvető szükségleteit illetően. A jó szüleim gondoskodtak rólam. De a szüleimtől kapott összes dolog közül az általuk tanított értékekért, a tőlük kapott szilárd evangéliumi alapért és az ő egyszerű, példamutató életükért vagyok a leghálásabb.
Hálás vagyok azért is, hogy Apa ott volt nekem, hogy rá támaszkodjak – nem egyszer, hanem mindig. Nagyszerűen példázta és példázza ma is mindazokat a dolgokat, amelyek a leginkább számítanak. Édesapám a hősöm.