Közelebb kerülni Őhozzá
A papság a Lélek munkálkodásán keresztül közelebb mozdítja az egyéneket Istenhez az elrendelés, a szertartások és az egyéni természetek tökéletesítése által.
Pár évvel ezelőtt a családunk egy olyan házba költözött, amely akkoriban a lakott terület határán állt, így látni lehetett a tőlünk keletre lévő hegyeket. Egy hétfő reggel éppen befejeztem az öltözködést, és már indultam volna dolgozni, amikor bejött a szobába a 6 éves fiunk, Craig, kézen fogva vezetve a négy éves öccsét, Andrew-t. Craig elszántan felnézett rám, és azt mondta: „Apa, tegnap az Elemiben a tanárom azt mondta, hogy ha viseled a papságot, hegyeket is elmozdíthatsz. Elmondtam ezt Andynek, de nem hisz nekem. Te viseled a papságot, ugye, apa?” Aztán kis testét elfordítva kimutatott az ablakon, visszanézett rám, és azt mondta: „Látod azokat a hegyeket? Mutasd meg neki, apa!”
Gyönyörű élmény következett ezután. Milyen hálás voltam a kisfiaimért, akik akkor kezdték el a papságról szóló, egész életen át tartó tanulmányaikat.
Jóllehet az Úr valóban azt tanította azoknak, akiknek megadta a papságot, hogy hit által hegyeket mozdíthatnak el1 – és van is ezt igazoló feljegyzés2 –, mégis azt remélem, hogy jobban megvilágíthatom a papság tanának azon terültét, amely az egyéneket mozdítja közelebb az Úrhoz, megadván nekik a lehetőséget, hogy Hozzá hasonlóvá váljanak, és örökké az Ő jelenlétében éljenek. Ez a tan Isten fiaira és leányaira is vonatkozik. Ennek megfelelően imádkozom, hogy amit megosztok, mindenkinek hasznára váljon.
1823-ban Moróni angyal megjelent Joseph Smithnek, és idézett neki néhány szentírást, többek között a következőt Malakiástól: „Íme, én ki fogom nyilatkoztatni nektek a papságot Illés prófétának a keze által.”3 Az ebben az adományozási korszakban adott első papságra vonatkozó utalás előre jelzett egy folyamatot, amely az azt következő évtizedekben bontakozott ki.
1829-ben Keresztelő János visszaállította az ároni papságot4, melyet rövidesen követett a melkisédeki papság visszaállítása Péter, Jakab és János által5.
1836-ban Mózes és Éliás visszaállították Izráel összegyűjtésének, valamint Ábrahám evangéliuma adományozási korszakának kulcsait6, ezt követően Illés visszaállította az összepecsételés kulcsait. A kinyilatkoztatás Illéssel zárul, aki ezt mondja Joseph prófétának: „Kezetekbe adatnak tehát ennek az adományozási korszaknak a kulcsai.”7
Miután valamennyi papsági felhatalmazás, hivatal és kulcs újra a földön volt, az Úr 1841-ben kihangsúlyozta a prófétának, hogy mennyire fontos templomokat építeni, ahol az Úr elérhetővé tehetné gyermekei számára azokat a papsági szertartásokat, amelyek által a fiai és a leányai felkészülhetnek az Ő jelenlétébe való visszatérésre.8
Ő kijelentette: „[É]püljön fel… ez a ház, hogy kinyilatkoztathassam szertartásaimat ott a népemnek;
Mert olyan dolgokat méltóztatok kinyilatkoztatni…, amik az idők teljességének adományozási korszakához tartoznak.”9
Korábban Kirtlandben az Úr már tanította Joseph prófétát a papság esküjéről és szövetségéről, elmagyarázva a feltételeket, amelyek által a megígért áldások beteljesedhetnek10. Nauvooban tovább nőtt a tudás a papság örökkévaló hatásköréről és hatalmáról11 az Úr minden hithű gyermekének megáldásához, akár ebben az életben, akár a következőben12. Bár a papságot Isten érdemes fiai kapják meg, a leányai is részei az Ő „népének”, akiknek kinyilatkoztatja papsági szertartásait. És a „mindaz, amivel Atyám rendelkezik” ígérete13 elérhető mindazon férfiak és nők számára, akik hitet gyakorolnak Jézus Krisztusban, részesülnek a szertartásokban, és hittel kitartanak a végsőkig. „Ezért [a melkisédeki papság] szertartásaiban megnyilvánul az isteniség hatalma.”14
A mindent betetőző templomi szertartás csak egy férfi és egy nő számára érhető el, amikor egy örökkévaló családi egységként összepecsételik őket. Ennek és az összes többi papsági szertartásnak köszönhető, hogy a földi családok áldottak lesznek.15 Ez a pecsételő szertartás annyira központi helyet foglal el az Úr céljaiban, hogy ígéretet tett azoknak a hithű embereknek, akiket önhibájukon kívül nem pecsételtek össze senkivel ebben az életben, hogy részesülhetnek ebben az áldásban a következő életben.16 Semmilyen más vallási tan nem bizonyítja jobban, hogy Isten egyformán szereteti a fiait és a leányait.
A papságnak hatalma van arra is, hogy megváltoztassa a természetünket is. Pál szavait idézve, „mindazok, akik e papságba rendeltetnek, hasonlóvá tétetnek Isten Fiához”17. Ez a hasonlóság nem csak az elrendelésben és a szertartásban jelenik meg, hanem az egyes szívek tökéletesítésében is, ami „idővel”18 történik, ahogy engedünk a Szent Lélek hívásainak, és levetkőzzük a természetes embert19. Amikor egy férfit elrendelnek a melkisédeki papságba, akkor belép egy „rend”-be20, amely által nemesedhet, ha szolgál másokat, legfőképpen a saját családját, és megáldathat a Szentlélek állandó társaságával21.
Az Úr mindannyiunkat oktatott, amikor azt tanította, hogy a papságviselők számára a gonoszság a mennyei erő vagy befolyás végét jelenti, míg az igazlelkűség megerősíti azokat. Megjelölt olyan tulajdonságokat, amelyek „nagyon gyarapítják a lelket”, ezek: meggyőzés, hosszútűrés, gyengédség, szelídség, színleletlen szeretet, kedvesség és színtiszta tudás22. Aztán ezeket a tanulságos szavakat tette még hozzá: „Bensődet is töltse be a jószívűség minden ember, és a hit házanépe iránt, gondolataidat pedig díszítse szüntelenül az erény; akkor majd megerősödik önbizalmad Isten színe előtt; és a papság tana úgy csapódik majd le lelkeden, mint az égből érkező harmat.”23
Lényeges, hogy miután felszólít minket, hogy legyen bennünk jószívűség „minden ember” iránt, az Úr még hozzáteszi: „és a hit házanépe iránt”. Miért? A „minden ember”-be nem tartozik bele a hit házanépe? Gondolkozzatok el annak a jelentőségén, amikor ez a hozzáadott kifejezés konkrétan azt jelenti, hogy „a saját hitünk házanépe”. Sajnos vannak páran az egyházban, akik több jószívűséget mutatnak azok felé, akik nem tagjai a családjuknak, mint a saját házastársuk, gyermekeik, testvéreik vagy szüleik felé. Nyilvánosan színlelt kedvességet mutatnak, míg bizalmas helyzetekben a vita magvait ültetik el és táplálják, megalázva azokat, akiknek a legközelebb kellene állni hozzájuk. Ennek nem szabadna így lennie.
Az Úr ezután olyan gondolatokról beszélt, amelyeket szüntelenül az erény díszít, szépít és véd. Az ilyen gondolatok irtóznak a bűntől.24 Lehetővé teszik, hogy a beszédünk „úgy úgy; nem nem” legyen25, alattomosságtól mentesen. Meglátják a jót és a lehetőségeket másokban, és nem tántorodnak el mások elkerülhetetlen tökéletlenségeitől.
A vers a lecsapódás folyamatának gyönyörűen tanulságos utalásával zárul. Azért, hogy jobban megérthessük ezeknek a verseknek az alkalmazhatóságát a személyes életünk tökéletesítésében, képzeljünk el két vizespoharat, melyek kívülről teljesen egyformák, és egy nagyon párás szobában helyezik el őket. Egy kis idő múlva víz kezd lecsapódni az egyik poháron, mert annak más a hőmérséklete – melyet előzetes előkészítéssel idéztek elő, és amely eleinte nem volt szembetűnő–, a másik pohár azonban száraz és érintetlen marad. A nedvesség kényszerítő eszközök nélkül száll rá26 az egyik pohárra, míg a másik semmit sem kap. Hasonlóképpen azok a tulajdonságok, amelyek gyarapítják a lelket, mint például a jószívűség mások iránt – főleg a családunkban – és az erény által díszített gondolatok, úgy módosítják a lelki hőmérsékletünket, hogy a papság tana lecsapódhasson a lelkünkön.
Így következik be az tehát, hogy a papság a Lélek munkálkodásán keresztül közelebb mozdítja az egyéneket Istenhez az elrendelés, a szertartások és az egyéni természetek tökéletesítése által, megadva a lehetőséget Isten gyermekeinek, hogy hozzá hasonlóvá váljanak, és örökké a jelenlétében éljenek, ami dicsőségesebb, mint a hegyek elmozdítása27.
Imámmal Thomas Kelly imájához csatlakozva fejezem be beszédemet, melyet Parley P. Pratt dolgozott fel:
Ahogy az égből leszáll a harmat,
Gyengéden permetezve a füvet,
Úgy váljon valóra majd,
Amit nekünk szán gondviselésed.
Csepegjen, Urunk, tanításod,
Az égből hulljon ránk,
Add támogató áldásod,
Hogy véghezvihessük szereteted munkáját.28
Jézus Krisztus nevében, ámen.