A türelem hatalma

Robert C. Oaks elder

a Hetvenek Elnökségéből

A türelemre jó, ha úgy gondolunk, mint egy kapura, amely rokon erényeink – mint amilyen a megbocsátás, a tűrés és a hit – növekedéséhez és erősödéséhez vezet.

Nagyon hálás vagyok az utolsó napi szentírásokért az alapvető keresztény értékek tekintetében!

A Mormon könyve betekintést nyújt a türelem és a jószívűség közötti kapcsolatba. Mormon, miután rámutat, hogy ha valakiben nincsen „jószívűség, akkor semmi ő; tehát kell, hogy legyen benne jószívűség”, tovább folytatja azzal, hogy megnevezi a jószívűség, vagyis Krisztus tiszta szeretetének tizenhárom alkotóelemét. A legérdekesebbnek azt találom, hogy e kellő tizenhárom erény közül négy a türelemre utal (lásd Moróni 7:44–45).

Először is, „a jószívűség hosszan tűrő”. Csakis erről szól a türelem. A jószívűséget „nem könnyű felbosszantani”, ami egy másik szempontja e tulajdonságnak, csakúgy, mint az, hogy „minden dolgot elbír”. Végül pedig, a jószívűség „minden dolgot elvisel”, ami egyértelműen a türelem kifejezése (Moróni 7:45). Ezekből a meghatározó elemekből nyilvánvalóvá válik, hogy amennyiben nem díszíti lelkünket a türelem, komolyan szűkölködnénk, ami a krisztusi jellemet illeti.

A Bibliában Jób testesíti meg a türelem mintaképét. Szembesülve azzal, hogy elveszítette hatalmas birtokát, valamint gyermekeit is, Jób szilárd hite miatt képes volt arra, hogy azt mondja, „az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!”. Gyötrelmei ellenére, „nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék” (Jób 1:21–22).

Milyen gyakran halljuk az elcsüggedt lelkeket ostoba módon ezt kérdezni, „hogy tehette ezt velem Isten?”, amikor inkább erőért kellene imádkozniuk, hogy „minden dolgot elviseljen[ek]” és „elbír[janak]”?

A legnagyszerűbb szentírásbeli példákat a türelemre Jézus Krisztus életében találhatjuk. Az Ő hosszútűrése és kitartása legjobban azon a Gecsemánéban töltött gyötrelmes éjszakán figyelhető meg, amikor az engesztelés kínjai közepette azt rebegte: „Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te” (Máté 26:39). Ő valóban szenvedett, és minden dolgot elbírt és elviselt.

Miközben a Kálvárián keresztre szegezve függött, Krisztus kitartott a türelem tökéletes példájában, és csupán e szavakat szólta: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják, mit cselekesznek” (Lukács 23:34).

A türelem eme példái többet jelentenek számunkra, amikor megfigyeljük a 3 Nefiben található figyelmeztetést: „Milyen embereknek kell hát lennetek? Bizony mondom nektek, hogy éppen olyannak, amilyen én vagyok” (3 Nefi 27:27).

Számos szentírás emeli ki a türelem fontosságát. Hadd említsem meg néhányukat:

„[L]egyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra” (Jakab 1:19).

„Mindazonáltal az Úr jónak látja, hogy megfegyelmezze a népét; igen, próbára teszi a türelmüket és a hitüket” (Móziás 23:21).

Móziás könyvében Benjámin király arra tanít bennünket, hogy természetes emberek leszünk, akik ellenségei Istennek, hacsak nem engedünk a Szentlélek hívásainak a türelmünkön és más értékeken keresztül (lásd Móziás 3:19).

Joseph Smith kijelentette: „A türelem mennyei” (History of the Church, 6:427. o.).

Elég fontos és érdemes a türelem arra, hogy elgondolkozzunk rajta, és törekedjünk rá? Biztosan az, ha szeretnénk elkerülni a megalázó „semmi” elnevezést, amellyel azokat illetik, akik jószívűség nélkül valók. Igen, az, ha nem szeretnénk természetes emberekként Isten ellensége lenni. Az, hogyha szeretnénk mennyeiek lenni. És az, ha arra törekszünk, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljunk.

A türelmetlen, természetes ember rólunk szól. Ezt láthatjuk az olyan szülőkről szóló hírekben, akik dühükben bántalmaznak egy gyermeket, akár halálosan is. Az autópályákon a járművezetők türelmetlensége, illetve az országúti dühöngés erőszakos, néha végzetes balesetet eredményez.

Kevésbé drámai, de sokkal általánosabb szinten fordul elő a lobbanékony természet vagy durva beszéd, amikor az áruházban túl lassú a sor, rengeteg telefonhívást kapunk, vagy a gyermekünk vonakodva reagál az utasításainkra. Ismerős bármelyik ezek közül?

Bár ezeket ritkán teszik közzé, de szerencsére léteznek bámulatosan elgondolkodtató történetek a nagyszerű türelemről. Nemrégiben egy gyermekkori barátom temetésén jártam. A fia gyönyörű történetet mesélt el a szülői türelemről. Amikor a fiú még fiatal volt, édesapja egy motorkerékpár-üzlet tulajdonosa volt. Egy napon egy csillogó, új motorkerékpárokból álló szállítmányt kaptak, és mindet felsorakoztatták az üzletben. A fiú azt tette, amit minden fiú szeretett volna tenni: felmászott a legközelebb álló motorra. Sőt, be is indította. Majd miután úgy gondolta, hogy ezzel túl messzire ment, leugrott róla. Rémülten látta, hogy az ugrástól eldőlt az első motor. Ezután, mint egy sor dominó, sorban egymás után a többi is feldőlt. Édesapja, meghallva a zajt, kinézett a másik helyiségből, ahol dolgozott. Lassan elmosolyodott, majd ezt mondta: „Nos, fiam, jobb lesz, ha helyrehozzuk az egyiket, és eladjuk, hogy ki tudjuk fizetni a többit.”

Úgy vélem, a barátom reakciója maga a szülői türelem megtestesülése.

A türelemre jó, ha úgy gondolunk, mint egy kapura, amely rokon erényeink – mint amilyen a megbocsátás, a tűrés és a hit – növekedéséhez és erősödéséhez vezet. Amikor Péter megkérdezte Krisztust, hogy hányszor bocsásson meg a testvérének, Krisztus azt válaszolta, hogy hetvenszer hétszer is, nem pedig csak hétszer, ahogyan Péter ajánlotta (lásd Máté 18:21–22). Hetvenszer hétszer megbocsátani biztosan óriási türelmet igényel.

Neal A. Maxwell elder összekapcsolta a türelmet és a hitet, amikor ezt tanította: „A türelem nagyon is szorosan összefügg a Mennyei Atyánkba vetett hittel. Valójában, amikor ok nélkül türelmetlenek vagyunk, azzal azt sugalljuk, hogy mi jobban tudjuk, mi a jó – jobban, mint Isten. Vagy legalábbis azt állítjuk, hogy a mi időbeosztásunk jobb, mint az Övé” („Patience”, Ensign, 1980. okt., 28. o.).

Csakis akkor gyarapodhat a hitünk, ha hajlandóak vagyunk türelemmel kivárni Isten szándékát és az ő módját, hogy azok az Ő ideje szerint bontakozzanak ki az életünkben.

Mivel a türelmetlenség ennyire természetes, hogyan fejleszthetjük hát ki a türelem isteni erényét? Hogyan változtassuk meg a természetes emberi viselkedésünket, hogy olyan legyen, mint a mi türelmes, tökéletes példaképünké, Jézus Krisztusé?

Először is meg kell értenünk, hogy elengedhetetlenül ezt kell tennünk, ha arra vágyunk, hogy teljes mértékben élvezzük a visszaállított evangélium áldásait. Az ilyen jellegű felfogás talán arra ösztönöz bennünket, hogy:

1. elolvassuk a Kalauz a szentírásokhoz-ban, a „türelem” címszó alatt felsorolt összes szentírást, majd utána elgondolkodjunk Krisztus példáján a türelemmel kapcsolatban.

2. kiértékeljük önmagunkat, hogy meghatározhassuk, hol állunk éppen a türelmi skálán. Mennyivel kell türelmesebbnek lennünk ahhoz, hogy még inkább krisztusivá válhassunk? Ez az önértékelés bonyolult. Talán megkérhetjük a házastársunkat vagy egy másik családtagot, hogy segítsen benne.

3. váljunk érzékennyé a türelem és a türelmetlenség példáira, amelyek nap mint nap felmerülnek a környezetünkben. Igyekezzünk hasonlítani azokra, akikről úgy gondoljuk, hogy türelmesek.

4. minden nap újra elhatározzuk, hogy türelmesebbek leszünk, és biztosan bevonjuk a választott családtagunkat ebbe a türelem-feladatba.

Ez rengeteg munkának hangzik, de minden érdemleges cél eléréséhez kemény munka szükségeltetik. Az pedig, hogy legyőzzük magunkban a természetes embert, és igyekezzünk egyre krisztusibbá válni a türelmet illetően, az egyik leghelyénvalóbb cél. Azért imádkozom, hogy szorgalommal és elkötelezettséggel tudjuk ezt végezni.

Bizonyságomat teszem, hogy Jézus a Krisztus, és Ő áll ennek az egyháznak az élén, egy élő prófétán keresztül vezet bennünket, és megáldja minden arra irányuló törekvésünket, hogy krisztusibbá váljunk. Erről teszek tanúságot Jézus Krisztus szent nevében, ámen.