Ó, legyetek bölcsek!

M. Russell Ballard elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Összpontosítsunk azokra az egyszerű módszerekre, amelyekkel Isten királyságában szolgálhatunk, mindig arra törekedve, hogy megváltozzanak az életek, többek között a sajátunk is!

Fivérek és nőtestvérek, nemrégiben, miközben a Mormon könyvét tanulmányoztam, Jákób próféta egyik tanítása megragadta a figyelmemet. Ha emlékeztek, Jákób volt az egyik Lehi atya két fia közül, akik a vadonban születtek, miután a család elhagyta Jeruzsálemet. Ő csodáknak volt szemtanúja, és végignézte azt is, ahogyan családja darabokra szakadt az engedetlenség és lázadozás miatt. Jákób úgy ismerte és szerette Lámánt és Lemuelt, mint ahogy Nefit is, és a köztük lévő viszály személyes és bizalmas volt. Jákób nem eszmék, filozófiák vagy akár a teológia miatt aggódott. Hanem a családja miatt.

Jákób gyengéd lelkének gyötrelme abban nyilvánul meg, amikor komolyan aggódik, hogy népe „el fog[ja]-e utasítani a próféták szavait” Krisztussal kapcsolatban, és „megtagad[ják]-e Isten hatalmát, és a Szentlélek ajándékát, …és megcsúfol[ják]-e a megváltás nagyszerű tervét” (Jákób 6:8).

Majd röviddel azelőtt, hogy elbúcsúzna, hat egyszerű szót ejt ki, amelyek ma reggeli üzenetem alapjául szolgálnak. Jákób így könyörgött: „Ó, legyetek bölcsek; mi mást mondhatnék?” (Jákób 6:12)

Azoknak, akik közületek szülők vagy nagyszülők, lehet egy sejtésük arról, hogy mit érezhetett akkor Jákób. Szerette a népét, részben azért, mert az egyben a családja is volt. Olyan világosan tanította őket, amennyire csak tudta, lelkének minden erejével. Egyértelműen figyelmeztette őket, hogy mi fog történni, ha úgy döntenek, hogy nem mennek be a szoros kapun és nem haladnak az úton, mely keskeny (lásd Jákób 6:11). Nem jutott eszébe más, amivel figyelmeztethetné, buzdíthatná és inspirálhatná őket. Így hát egyszerűen és őszintén csak ennyit mondott: „Ó, legyetek bölcsek; mi mást mondhatnék?”

A világ sok országában találkoztam már egyháztagokkal. Nagy hatással van rám ezeknek az egyháztagoknak a lelkisége és életereje. Lelkeket érintenek meg és életeket áldanak meg. A munka hatalmas lendülettel halad előre, és ezért őszintén hálás vagyok. Sok olyasmit látok azonban, amiben az egyháztagoknak nagyon bölcsnek kell lenniük mindabban, amit tesznek.

Az Úr, az Ő végtelen bölcsességével úgy alkotta meg az egyházát, hogy az önkéntes papsággal működjön. Ez azt jelenti, hogy megbíztak bennünket azzal, hogy figyeljünk egymásra és szolgáljuk egymást. Úgy kell szeretnünk egymást, ahogyan a mi Mennyei Atyánk és az Úr Jézus Krisztus szeretnek bennünket. Elhívásaink és körülményeink időről időre változnak, változatos és páratlan szolgálati és fejlődési lehetőségeket biztosítva ezáltal számunkra. Az egyház legtöbb vezetője és tanára nagy izgalommal teljesíti feladatait. Néhányan kevésbé hatékonyak mint mások, ez igaz; de majdnem mindig őszinte a törekvés, hogy jelentőségteljes evangéliumi szolgálatot nyújtsanak.

Időnként találunk olyanokat, akik annyira belelendülnek egyházi szolgálatukba, hogy az életükben megbillen az egyensúly. Kezdik azt hinni, hogy a programok, melyeket vezetnek, fontosabbak, mint az emberek, akiket szolgálnak. Szolgálatukat túl nagy, szükségtelen felhajtással és fényűzéssel bonyolítják, ami túl sok időbe és túl sok pénzbe kerül, és túl sok energiát von el. Visszautasítják a delegálást, vagy azt, hogy lehetővé tegyék mások számára, hogy fejlődjenek a saját feladatkörükben.

Annak eredményeként, hogy túl sok időt és energiát fektetnek egyházi szolgálatukba, örökkévaló családi kapcsolatok romolhatnak meg. A hivatásbeli teljesítményük is kárát láthatja. Ez nem egészséges, sem lelkileg, sem másként. Bár lehetnek olyan időszakok, amikor egyházi elhívásaink nagyobb erőfeszítést és rendkívüli figyelmet igényelnek, igyekeznünk kell a dolgokat a megfelelő egyensúlyban tartani. Soha nem szabad hagynunk, hogy a szolgálatunk az életünk más fontos prioritásainak a helyébe lépjen. Jusson eszetekbe Benjámin király tanácsa: „És figyeljetek rá, hogy mindezen dolgokat bölcsen és rendben tegyétek; mert nem szükséges, hogy egy ember gyorsabban fusson, mint ahogy azt ereje engedi” (Móziás 4:27).

Hadd javasoljak hat módszert, amely által bölcsen és jól szolgálhatunk!

Először is, az emberekre és a tantételekre összpontosítsatok – ne pedig a programokra! Az egyik legfontosabb dolog, amit Jézus Krisztus evangéliumán keresztül teszünk, az az emberek építése. Mások megfelelő szolgálatához erőfeszítésre van szükség, hogy egyénekként megértsük őket – a személyiségüket, erősségeiket, aggodalmaikat, reményeiket és álmaikat –, hogy megfelelő segítséget és támaszt tudjunk biztosítani számukra. Őszintén szólva, sokkal könnyebb egy programot menedzselni, mint megérteni és igazán szolgálni az embereket. Az egyház vezetőségi gyűléseinek elsődleges célja az kell hogy legyen, hogy megbeszéljék, hogyan szolgálhatnák az embereket. A legtöbb általános információt és a koordinációt most már továbbítani lehet telefon, e-mail vagy postai levelezés útján, hogy a tanácsgyűlések és elnökségi gyűlések napirendjei az emberek szükségleteire összpontosíthassanak.

A szemünk előtt mindig az a cél lebegjen, hogy az egyház programjait az emberek felemelésére, bátorítására, segítésére, tanítására, szeretésére és tökéletesítésére használjuk. „Emlékezzetek, a lelkek értéke nagy Isten szemében” (T&Sz 18:10). A programok eszközök. A programok irányítása és végrehajtása nem szabad, hogy elsőbbséget élvezzen azokkal az emberekkel szemben, akiknek eredetileg a megáldására és szolgálatára tervezték.

Másodszor, legyetek kreatívak! Miközben elhívásunk felmagasztalásán fáradozunk, a Lélek sugalmazására kell törekednünk, hogy olyan módon tudjuk megoldani a gondokat, amelyek a legjobban segítik azokat, akiket szolgálunk. Rendelkezésünkre állnak az utasításokat tartalmazó kézikönyvek, és követnünk kell az abban foglalt irányelveket! Ám e kereteken belül számos lehetőség adódik a gondolkozásra, a kreativitásra, és az egyéni tehetségek használatára. Az utasítás, hogy magasztaljuk fel elhívásunkat, nem arra ad parancsot, hogy felcicomázzuk és bonyolítsuk azt. A kreativitás nem feltétlenül jelent bővítést; gyakran inkább egyszerűsítést jelent.

Mivel az önrendelkezés örökkévaló tantétele megadja nekünk annak szabadságát, hogy magunktól válasszunk és gondolkodjunk, hatékonyabbnak kellene lennünk a probléma megoldásában. Elkövethetünk alkalmi hibákat, de amíg az egyházi tantételeket és irányelveket követjük, tanulhatunk azokból a hibákból, és megértőbbé válhatunk másokkal szemben, és hatékonyabban szolgálhatjuk őket.

Kreatívnak lenni azt is jelenti, hogy nem kell mindig másoknak megmondaniuk, hogy mit tegyünk. Az Úr azt mondta: „Mert íme, nincs rendjén, hogy minden dologban parancsoljak; mert aki minden dologban kényszerítve van, az rest és nem bölcs szolga; tehát nem kap jutalmat” (T&Sz 58:26). Bízunk bennetek, fivérek és nőtestvérek, hogy használjátok a sugalmazást. Bízunk abban, hogy ezt az egyházi szabályzat és tantételek keretein belül teszitek majd. Bízunk bennetek, hogy bölcsen fogtok tanácskozni, hogy építhessétek azok hitét és bizonyságát, akiket szolgáltok.

Harmadszor, osszátok meg a munkát és delegáljátok a feladatokat! Van különbség a között, amikor valaki azért felelős, hogy a munka el legyen végezve, és amikor valaki maga végzi el a munkát. Például véget kell vetni annak, amikor az elderek kvórumának elnöke úgy érzi, hogy személyesen kell elvégeznie a házitanítást, amelyet mások elmulasztottak megtenni. Ugyanez igaz a Segítőegylet elnökeire, a látogatótanításra vonatkozóan. Ez nem csak hogy nem bölcs, de nem is jelent házi- vagy látogatótanítást. A házitanítás nem számokat, vagy egy otthonban tett látogatásokat jelent; a látogatások és a számok csak mérőrudak. A házitanítás az emberek szeretetéről szól, valamint a szolgálatról, a szeretetről és a figyelő gondoskodásról Mennyei Atyánk gyermekei iránt.

Megbízásokat kell adni, a feladatokat delegálni kell, az egyháztagok számára pedig lehetővé kell tenni, hogy a lehető legjobban eleget tudjanak tenni sáfárságuknak. Tanácskozzatok, adjatok tanácsot, győzzetek meg, motiváljatok – de ne végezzétek el helyettük a munkát! Engedjetek fejlődni másokat, még akkor is, ha ez a jelentésekben nem mindig jelent majd tökéletes eredményeket!

Negyedszer, kerüljétek a bűntudat-keltést! Remélem, mondanom sem kell, hogy a bűntudat-keltés nem a megfelelő ösztönzési módszer a vezetők és Jézus Krisztus evangéliumának tanítói részéről. Mindig szeretettel és őszinte elismeréssel kell másokat motiválni, nem pedig azzal, hogy bűntudatot ébresztünk. Nekem tetszik a „kapj rajta valakit azon, hogy jót tesz” gondolat.

Mégis vannak olyanok, akik bűntudatot éreznek az egyházban végzett szolgálatuk eredményeként. Akkor támadhat ilyen érzésünk, amikor időnk és figyelmünk a sürgető igények és a prioritások között tépelődik. Halandókként egyszerűen nem vagyunk képesek mindent egyszerre elvégezni. Ezért minden dolgot „bölcsen és rendben” kell tennünk (Móziás 4:27). Ez gyakran azt fogja jelenteni, hogy figyelmünket átmenetileg levesszük az egyik prioritásról, azért, hogy egy másikkal foglalkozhassunk. Néha a családi kötelességek teljes figyelmet követelnek. Máskor a hivatásbeli feladatok kerülnek első helyre. És lesznek olyan időszakok, amikor az egyházi elhívások kerülnek az első helyre. Egyensúly akkor alakul ki, ha időben végezzük a dolgokat, és nem halogatjuk a felkészülésünket, illetve nem várunk a legutolsó pillanatig, hogy feladatainkat elvégezzük.

Ezenfelül emlékezzünk rá, hogy Krisztus eljött, hogy eltörölje a bűnt azáltal, hogy megbocsátott azoknak, akik bűnbánatot tartottak (lásd Alma 24:10). Azért jött, hogy békét hozzon a nyugtalan léleknek. „Békességet hagyok néktek – mondta, – az én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen” (János 14:27). A csodálatos engesztelés által arra buzdít bennünket, hogy „vegyétek föl magatokra az én igámat… és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek” (Máté 11:29).

Amint az engesztelés hatalma elkezd működni az életünkben, megértjük, hogy a Szabadító már hordozta a bűn terhét. Ó, bárcsak elég bölcsek lehetnénk, hogy megértsük, hogy szükség szerint bűnbánatot kell tartanunk, és meg kell szabadulnunk a bűntudatunktól!

Ötödször, gondosan kell beosztanunk időforrásainkat, bevételünket és energiánkat. Szeretnék egy kis titkot elárulni nektek. Néhányan már tudjátok. Ha mégsem, akkor itt az ideje. Nem számít, milyen családi szükségleteitek vagy egyházi feladataitok vannak, nincs olyan, hogy valami „kész van”. Mindig tehetünk majd többet. Mindig van egy másik családi ügy, ami figyelmet igényel, egy másik lecke, amire fel kell készülni, egy másik interjú, amit meg kell tartani, egy másik gyűlés, amire el kell menni. Csupán bölcsnek kell lennünk egészségünk megőrzése és a tekintetben, hogy kövessük Hinckley elnök gyakorta emlegetett tanácsát, miszerint csak tegyük meg a tőlünk telhető legjobbat.

Számomra úgy tűnik, hogy a kulcs az, hogy megismerjétek és megértsétek saját képességeiteket és korlátaitokat, majd beütemezzétek magatokat, beosztva az időtöket, a figyelmeteket és forrásaitokat, és sorrendbe állítsátok azokat, hogy bölcsen segíthessetek másoknak, beleértve a családotokat, miközben az örök életre törekednek.

Hatodszor, pár szó hozzátok, vezetők, az egyháztagoknak adott feladatokkal kapcsolatban, különösen az újonnan megtértek esetében. Hinckley elnök azt mondta, hogy az egyház minden új tagjának szüksége van egy feladatra. Bármilyen feladatról legyen is szó, nem szabad, hogy leterhelje az új egyháztagokat, de adjon nekik elegendő lehetőséget arra, hogy jól érezzék magukat az egyházban azáltal, hogy megtanulják a tant, és összebarátkoznak kedves egyháztagokkal. Horgonyozza le őket a visszaállított evangéliumhoz azáltal, hogy növekszik a bizonyságuk és hasznos szolgálatot nyújtanak.

Testvéreim, összpontosítsunk azokra az egyszerű módszerekre, amelyekkel Isten királyságában szolgálhatunk, mindig arra törekedve, hogy megváltozzanak az életek, beleértve a sajátunkat. Egyházi elhívásainkban nem a jelentésen szereplő statisztika, vagy a megtartott gyűlések a legfontosabbak, hanem az, hogy az egyes embereket – egyenként szolgálva őket, ahogy a Szabadító tette – felemeltük-e, bátorítottuk-e és végül megváltoztattuk-e. Az a dolgunk, hogy segítsünk másoknak megtalálni azt a békét és örömet, amelyet csak az evangélium adhat meg számukra. Jézus hét szóban összegezte, hogyan érhetjük el mindezt. Ezt mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (János 14:15).

A jelen sok tekintetben hasonlít Jákób idejére. Tanácsom az övéhez hasonló: „tartsatok bűnbánatot, és gyertek szívetek minden szándékával, és ragaszkodjatok Istenhez, úgy, ahogy ő ragaszkodik hozzátok” (Jákób 6:5). Fivérek és nővérek, legyetek bölcsek a családotokban! Legyetek bölcsek egyházi elhívásaitok teljesítésében! Legyetek bölcsek az dőtök beosztásában! Legyetek bölcsek feladataitok egyensúlyban tartásában! Ó, legyetek bölcsek, szeretett fivéreim és nőtestvéreim! Mi mást mondhatnék?

Isten áldjon meg bennünket bölcsességgel, hogy szeressük az Ő Fiát, Jézus Krisztust, és bölcsen végezhessük el a munkáját. Bizonyságomat teszem arról, hogy Ő él! Ez az Ő egyháza. Az Ő munkáját végezzük. Legyen velünk az Úr békéje! Bölcsen folytassuk feladatainkat, ezért imádkozom alázatosan, Jézus Krisztus nevében, ámen.