Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Hogyan segített nekem egy gyermek, hogy megértsem a Szabadító irántam tanúsított szeretetét
Az ötéves unokahúgom miatt most már nagyobb a bizalmam, és minden egyes nap észreveszem magam körül a Szabadítót.
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
Egyszer újév napján a nővéremmel, a férjével és a gyerekeivel elmentem a Utah-i St. George templom látogatóközpontjába. Az egyik teremben a világ különböző részeiből származó alkotásokon jelenítették meg Jézus születését. Megdöbbentett, mennyire különbözőek voltak: méretben, színben, a felhasznált anyagokban, arckifejezésekben stb. Nagy hatással volt rám, és áhítattal töltött el.
Az ötéves unokahúgom, Juliet, azt akarta, hogy vigyem, ezért a karomba vettem, és így jártuk be a kiállítást. A terem csendjében Juliet egyszer csak mondogatni kezdte: „Ott van Jézus! És ott van Jézus! És az Jézus! És az Jézus!” – ezeket hajtogatta minden alkalommal, amikor elhaladtunk valamelyik mellett. Hangosan ujjongott, miközben izgatottan rámutatott minden egyes Jézuskára. Mindegyikhez a lehető legközelebb akart kerülni. Próbáltam megkérni, hogy legyen kicsit csendesebb, de hiába – túlságosan izgatott volt. Amikor a kiállítás végére értünk, mindig visszairányított az elejére. Ezt nagyjából 20 percen keresztül ismételgettük, ő pedig rendre felkiáltott: „És ott van Jézus! És ott van Jézus!” Mire végre kimentünk a teremből, a hátam el volt gémberedve, a karom pedig elfáradt, de a szívemet oly könnyűnek éreztem, mint már régen nem. Unokahúgom öröme és bizonyossága amiatt, hogy látta és ismeri a Szabadítót, nyomot hagyott bennem.
Addig azonban nem is nagyon jutott eszembe ez az élmény, amíg néhány héttel később egy egyházi gyűlésen ültem, és a gyülekezet zárásként elénekelte a „Tudom, hogy jó Megváltóm él” című himnuszt (Himnuszok, 78. sz.). Életemben már rengetegszer énekeltem el ezt a himnuszt robotpilóta üzemmódban, de ez alkalommal más volt. Amikor azt énekeltem, hogy „Ő él, szeretettel megáld, Ő él, és értem közbenjár. Ő él, hogy táplálja lelkem, Ő él, hogy megáldjon engem”, akkor e szavaktól gombóc lett a torkomban. Abbahagytam az éneklést, és a hátralevő verseket hallgatva könnyekre fakadtam. Minden szó nagyon is valóságosnak érződött, és biztató volt számomra. Úgy éreztem, mintha a Szabadító átölelne, és éreztem, hogy nem vagyok elfeledve vagy megvetve.
Korábban úgy gondoltam, hogy a hiányosságaim miatt időnként kevésbé vagyok méltó a Szabadító szeretetére. Egy ötéves nézőpontján keresztül kellett átélnem Jézus ünneplését ahhoz, hogy túllendüljek a saját önbizalomhiányomon és bízni kezdjek abban, hogy Ő valóban szeret engem, még a tökéletlenségeimmel együtt is. Bíznom kellett abban, hogy Ő velem egyidejűleg munkálkodik, napról napra, annak érdekében, hogy jobb legyen az életem és a gyengeségeimből erősségeket kovácsoljak. Bíznom abban, hogy segít nekem megvívni a csatáimat. Bíznom abban, hogy az Ő segítségével ki tudok szabadulni a keserűség, az önbírálat, a sajnálkozás és minden engem gyötrő dolog saját magam által készített béklyóiból, és ott hagyhatom ezeket az Ő lábainál – végleg. Bíznom abban, hogy ez egy folyamat, hogy az emberi természet és az élet kuszasága ellen harcolunk, és hogy Ő mindezek közepette állandó és türelmes.
Juliet nem habozott és nem kételkedett abban, hogy Jézus Krisztust látja, és mindenhol felismerte Őt maga körül. Ez természetes volt számára, annak tudatával együtt, hogy Jézus szereti őt. A mosolya pedig bőven elég bizonyíték volt nekem arra, hogy Juliet is ismeri és szereti Őt. Kezdem érteni, miért parancsolta nekünk a Szabadító, hogy a királyságába való belépéshez váljunk olyanokká, akár a kisgyermekek. Szeretnék olyan lenni, mint Juliet.
E két élmény óta még inkább törekszem arra, hogy jobban bízzak, és észrevegyem magam körül a Szabadítót. És ez megvalósult! Látom Őt idegenek és barátok kedves szavaiban és tetteiben; azok szemében, akikkel beszélek; amikor ragyog a nap, amikor hallom az éneklő madarakat – és elkezdtem magam kevésbé leterheltnek, ám reményteljesebbnek érezni. Magamban elkezdtem mondogatni: „Ott van Jézus, ott van Jézus, és ott van Jézus!” Az egész életemet így akarom leélni. Ő mindenhol ott van, nekünk csak el kell határoznunk, hogy észrevesszük Őt a kis és a nagy dolgokban is. Ő a legnagyobb ajándék.