Na, ki a király?!
A gúnyolódás nagyon népszerű – kivéve az Úr szemében.
Fényképes illusztráció: David Stoker
Meg tudod nevezni az utolsó napok néhány jelét? Közülük néhány igen jól ismert: a visszaállítás, a Mormon könyve előjövetele, különböző katasztrófák, az evangélium terjedése, általános gonoszság. Nos, mondok egy konkrét jelet, amelyre talán nem is gondoltál: a gúnyolódás.
Két újszövetségi szerző is említi, hogy lesznek majd az utolsó napokban „csúfolódók” (lásd 2 Péter 3:3; Júdás 1:18). Csúfolódni annyit jelent, mint kigúnyolni, nevetségessé tenni, felidegelni. Vagyis lesznek olyanok, akik kigúnyolják és nevetség tárgyává teszik Jézus Krisztust, az Ő tanításait és követőit. Nekünk viszont az Ő tanítványaiként az a dolgunk, hogy hosszútűrőek és türelmesek legyünk (lásd 2 Péter 3:11–15), várakozással tekintve az Ő eljövetelére és az ígéreteinek beteljesedésére, megmaradva az Ő irgalmában és könyörületet tanúsítva mások iránt (lásd Júdás 1:22).
Még ha Isten dolgain soha nem is csúfolódnál, Jézus Krisztus tanítványai számára semmiféle gúnyolódó viselkedés sem szolgálhat példaként.
Gúnyolódni király? Inkább gáz.
Persze a gúnyolódásban nincs semmi új, de határozottan úgy tűnik, hogy terjed. Ez néha nem túl hízelgő utánzásban nyilvánul meg, mint amikor valakit vicces hangon, eltúlzott mozdulatokkal vagy képeken ábrázolnak. Mindannyian láttunk már ilyet. Mindenütt jelen van. Úgy tűnik, hogy az emberek szeretik.
Az Úr viszont nem.
A szentírások sehol sem hagyják jóvá a gúnyolódást. Sőt, kifejezetten elítélik. Példának okáért az if jabb Alma ezt tanította:
„van-e valaki köztetek, aki csúfot űz a testvéréből…?”.
„Jaj az olyannak, mert… bűnbánatot kell tartania vagy nem lehet megszabadítani!” (Alma 5:30–31).
A gúnyolódás a kevélység alapvető bűnének tünete. A gúnyolódás mögött meghúzódó alapvető érzés pedig a megvetés – mások lenézése –, vagyis maguknak az embereknek a lenézése, nem csupán a szavaik vagy a tetteik vitatása.
Az Úr nem ezt akarja. Ő azt mondta, hogy „minden ember annyira becsülje testvérét, mint saját magát” (Tan és szövetségek 38:24). Mindannyian ugyanannyit érünk. Alma ezt a kérdést tette fel: „[K]i fogtok-e tartani annak feltételezése mellett, hogy jobbak vagytok, mint a másik[?]” (Alma 5:54). Az efféle gondolkodás gúnyolódáshoz vezet. A gúnyolódás az egyik módja annak, ahogy egyes emberek megpróbálják mások fölé helyezni magukat.
Mi több, a gúnyolódók általában másokat is be akarnak vonni ebbe. Az egyik kép Lehi álmából nagyon jól rámutat erre. A nagy és tágas épületben lévők „éppen gúnyolódtak és ujjukkal mutogattak” (1 Nefi 8:27). Ez az ujjal mutogatás éles határvonalat húz a két csoport közé, mintegy azt üzenve, hogy „jobban jársz, ha velünk vagy, különben megszégyenülsz és nevetség tárgya leszel”. A nyomorúsághoz hasonlóan a gúnyolódás is imádja a társaságot. Részben azért van ez így, mert mélyen belül a kevély emberek gyakran hihetetlenül bizonytalanok is.
Te alázkodj meg, ne másokat alázz meg!
Annyi gúnyolódás megy mindenhol, hogy az embernek kedve lenne csatlakozni. Elvégre szórakoztatónak tűnik, nem igaz? Mindenki csinálja, különösen az interneten és a közösségi médiában. Még az is lehet, hogy kísértést érzünk arra, hogy „kutyaharapást szőrivel” gyógyítsunk – hogy a világ ellen fordítsuk a saját fegyverét, visszamutogassunk azokra, akik ujjal mutogatnak a nagy és tágas épületből, és lássuk, mennyire tetszik nekik, amikor visszakapják a gúnyolódást.
Csakhogy ez megint nem az Úr útja.
„[N]e szidalmazd azokat, akik szidalmaznak!” (Tan és szövetségek 31:9).
„Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket” (Máté 5:44).
Ez sokkal magasabbra tett mérce, mint a világé, amely mintha azt üzenné, hogy „gúnyolj ki mindent és mindenkit, ha bármiben is különböznek tőled”.
Nem mindig könnyű elviselni mások gúnyolódását anélkül, hogy ugyanúgy vágnánk vissza, mert a kultúránk azt szeretné elhitetni velünk, hogy a legszellemesebb, leggúnyosabb sértés nyeri meg az emberek figyelméért és tiszteletéért folytatott versenyt. De ez nem igaz! Az Úr azt tanítja – és meg is mutatja – nekünk, hogy az Ő útja a szeretet, a szelídség, a türelem és a hosszútűrés útja.
Ha Jézus Krisztus igaz követői vagyunk, akkor nem fogjuk kigúnyolni a fivéreinket és nővéreinket, mert a szívünk telve lesz az Ő tiszta szeretetével (lásd Moróni 7:47–48).