Mit tanít nekünk a karácsony története a szolgálattételről?

„Eljött hát végre a legszebb hónap! Csendülj, rím! Az ünnep hamar itt van. Mondj igaz regét a kis Jézusról, aki a földre jött karácsonykor” (Dal Krisztus születéséről. Gyermekek énekeskönyve, 32.).

A karácsony csodás időszak, amikor a bárányok, a pásztorok, a jászlak és a csillagok hirtelen új értelmet nyernek. Fontos szereplővé válnak az emberi történelem egyik legfontosabb eseményének – Jézus Krisztus születésének – felidézésében. Számos család helyez el betlehemet az otthonában. Mások ahhoz ragaszkodnak, hogy felolvassák vagy eljátsszák az Ő születésének történetét. Miként a Krisztusról szóló összes történet, születésének története is rengeteget tanít nekünk a szolgálattételről és arról, hogyan tegyük világosabbá a világot az Ő világosságának megosztása által. „A karácsony története a szeretet története – mondta Henry B. Eyring elnök, második tanácsos az Első Elnökségben.

– […] A Krisztus születéséről szóló történetekből láthatjuk és érezhetjük, hogy ki volt Ő, és hogy ki Ő most. Ez megkönnyíti a terheinket az út során, és elvezet oda, hogy elfeledkezzünk önmagunkról, és könnyítsünk mások terhein.”¹

„…nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál” (Lukács 2:7)

A fogadós nem adott helyet a Szabadítónak, de nekünk nem kell elkövetnünk ezt a hibát! Helyet adhatunk a Szabadítónak a szívünkben azáltal, hogy helyet adunk a fivéreinknek és nővéreinknek az asztalunknál, az otthonunkban és a hagyományainkban. Számos családi hagyomány tehető bájosabbá – de még emlékezetesebbé is – további emberek bevonása révén. Daiana és a családja karácsonykor mindig meghív valakit, hogy velük töltse az ünnepet. Minden decemberben megbeszélik és eldöntik, hogy kit szeretnének meghívni.² Esetleg a te családod is elindíthatna egy hasonló hagyományt. Lehet, hogy valaki, akinek szolgálattételt szoktál nyújtani, szívesen énekelne a családoddal kedvenc karácsonyi dalokat. Helyet adhatsz a karácsonyi vacsoránál valaki olyannak, akinek talán nincsenek rokonai a környéken.

Mi is lehetne jobb módja a Szabadító megünneplésének, mint az Ő példáját követni a befogadásban? Emlékezz rá, hogy Ő „mindenkit hív, hogy jöjjön hozzá és részesüljön a jóságából; és senkit nem utasít vissza, aki hozzá jön, feketét és fehéret, szolgát és szabadot, férfit és nőt; és megemlékezik a pogányokról; és mindegyik egyforma Istennek, zsidó is és nemzsidó is” (2 Nefi 26:33). Adj helyet és légy befogadó!

„Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett” (Lukács 2:8)

Kézenfekvőnek tűnik, hogy a pásztorok az elsők közt köszöntötték az újszülött Szabadítót. A régi próféták szavai szerint Jézus Krisztus „Izráelnek pásztora” (Zsoltárok 80:2), valamint „Pásztor… az egész föld felett” (1 Nefi 13:41). Maga Krisztus is ezt mondta: „Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet” (János 10:14). Juhaink ismerete és a rájuk való vigyázás kulcsfontosságú része a Szabadító mintájára végzett pásztorkodásnak és szolgálattételnek.

A csillogó fényeknek és cirádás díszeknek köszönhetően a karácsonyi időszakban sok a látnivaló. Ám meglehet, hogy az idény leggyönyörűbb látnivalójában akkor lesz részünk, amikor eszünkbe jut, hogy a figyelmünket azok felé fordítsuk, akiknek szolgálattételt nyújtunk, és vigyázzunk a saját nyájunkra. Vigyázni úgy is lehet, hogy megjegyezzük valakinek a kedvenc ételét, vagy az ünnepi tervei felől érdeklődünk. Akkor is vigyázunk rájuk, amikor meglátjuk és ellátjuk mások szükségleteit – a nyilvánvalókat és a kevésbé nyilvánvalókat egyaránt.

Cherylt teljesen lesújtotta a férje, Mick váratlan halála. Ahogy közeledett az első nélküle töltendő karácsony, egyre erősödött a magányosság. Szerencsére ott volt Shauna, Cheryl szolgálattevő nővére. A férjével, Jimmel együtt, Shauna sokszor elhívta magával Cherylt az ünnepek alatt. Feltűnt nekik Cheryl viseltes kabátja, és úgy döntöttek, tesznek valamit. Néhány nappal az ünnep előtt Shauna és Jim karácsonyi ajándékot hozott Cherylnek, méghozzá egy gyönyörű új kabátot. Tisztában voltak Cheryl meleg kabát iránti fizikai szükségleteivel, ahogy a vigasz és társaság iránti érzelmi szükségleteivel is. Odatették magukat, hogy a tőlük telhető legjobban ellássák ezeket a szükségleteket, gyönyörűséges példát mutatva ezzel nekünk is a nyájunk őrzésére.³

„…mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Bethlehemig” (Lukács 2:15)

„Menjünk el mind” – mily lendületes felhívás! A pásztorok nem abból indultak ki, hogy a társaik bizonyára túl fáradtak lesznek ekkora gyalogúthoz. Egyikük sem indult el Betlehembe csendben és egymagában. Örvendezve néztek egymásra, és azt mondták: „Menjünk el mind!”

Bár nekünk nem lesz lehetőségünk arra, hogy elhívjuk a barátainkat az újszülött Szabadító megtekintésére, viszont meghívhatjuk őket, hogy szolgáljanak velünk együtt, átérezve ezáltal a karácsony lelkiségét (más szóval a krisztusi lelkiséget). „A karácsonyi lelkiség növelésének módja az, hogy nagylelkűen segítő kezet nyújtunk a körülöttünk lévőknek, és önmagunkból adunk” – javasolta Bonnie L. Oscarson, a Fiatal Nők korábbi általános elnöke.⁴ Képzeld el, hogy gyertyát tartasz a kezedben! Nyilván mások is láthatják a gyertyád fényét, és még a hasznukra is válhat, de gondolj bele abba, milyen melegséget érezhetnének, ha meggyújtanád a te gyertyáddal az ő gyertyájukat, ők pedig ezt a fényt a saját kezükben tarthatnák.

Maga Krisztus is azt tanította, hogy aki követi Őt, „övé lesz az életnek világossága” (János 8:12). Az egyik módja annak, hogy kövessük Őt, és élvezzük e megígért világosságot, ha úgy szolgálunk, ahogy Ő tette. Oszd hát meg a világosságot úgy, hogy elhívsz szolgálni másokat magaddal! Hogyan szolgálhatnál együtt azokkal, akiknek szolgálattételt nyújtasz? Együtt elkészíthetitek a kedvenc ételeteket, vagy meglephettek valakit egy csekély ajándékkal vagy egy kis üzenettel. Közösen mindannyian érezhetitek azt a világosságot, mely a szolgálat Krisztus által mutatott példájának követéséből fakad.

„…elhirdeték, a mi nékik a gyermek felől mondatott vala” (Lukács 2:17)

Nem nehéz elképzelni a pásztorok örömteli izgatottságát, amint a lehető legtöbb emberrel osztották meg Krisztus születésének bámulatos hírét. Angyalok tudatták velük, hogy eljött a megjövendölt Messiás. Megérkezett! A Szabadítóról szóló jó hír megosztása valójában a születéstörténet jelentős mozzanata. Az angyalok énekeltek. A csillag mutatta az irányt. A pásztorok pedig mindenütt „elhirdeték”.

Mi is hozzáadhatjuk saját hangunkat a karácsony történetéhez, amikor megosztjuk a jó hírt, és bizonyságot teszünk a Szabadítóról. „Mivel megadatott nektek a kiváltság, hogy szolgálattételi erőfeszítéseitekben a Szabadítót képviseljétek, tegyétek fel magatoknak a kérdést: »Hogyan oszthatom meg az evangélium világosságát ezzel az egyénnel vagy családdal?«” – tanította Jean B. Bingham nővér, a Segítőegylet általános elnöke. – Minek a megtételére indít engem a Lélek?”⁵

Következzen néhány javaslat, amelyeket megfontolhatsz, amikor azt szeretnéd megtudni, miként oszthatnád meg a bizonyságodat a Szabadítóról és az Ő evangéliumáról:

Keress egy olyan szentírásrészt, amely megragadja a Szabadítóval kapcsolatos érzéseidet, vagy arról szól, hogy miért vagy hálás Neki. Oszd meg azokkal, akiknek szolgálattételt nyújtasz.
Küldj egy karácsonyi rövidfilmet tartalmazó üzenetet a telefonodon vagy a közösségi média felületén. A ChurchofJesusChrist.org oldalon találsz néhány lenyűgöző filmet!
Mesélj az egyik barátodnak egy olyan különleges emlékről vagy hagyományról, amely Krisztusra emlékeztet téged.

Legyen hited abban, hogy a Szentlélek tanúságot fog tenni a bizonyságod igaz voltáról, ahogy Simeon és Anna számára is tanúságot tett, miszerint a kisded Jézus a Szabadító (lásd Lukács 2:26, 38).

„Ahhoz, hogy igazán megtiszteljük [Jézus Krisztus] világrajövetelét, úgy kell cselekednünk, ahogyan Ő tett: könyörülettel és irgalommal kell nyújtanunk a kezünket embertársaink felé – mondta Dieter F. Uchtdorf elder a Tizenkét Apostol Kvórumából. – Ezt nap mint nap megtehetjük, szavainkkal és tetteinkkel egyaránt. Váljon ez a karácsonyi hagyományunkká, bárhol legyünk is: legyünk egy kicsit kedvesebbek, megbocsátóbbak, kevésbé ítélkezőek, illetve bőkezűbbek a javaink megosztásában a szükséget látókkal.”⁶