Egy anyós bizonysága: Isten ajándéka. Liahóna, 2024. jún.
Egy anyós bizonysága: Isten ajándéka
A férjem családjában otthonra leltem, összetartozásra, és ami a legfontosabb: Mennyei Atyámról való bizonyságra.
Egyke voltam és egyedülálló anya nevelt fel. Sokszor költöztünk. Emlékszem, úgy éreztem, hogy minden bizonytalan és nincs egy hely, amelyet az otthonomnak nevezhetnék. Az érettségi előtti évben édesanyám Kaliforniába költözött, én pedig Utah-ban maradtam, azt remélve, hogy egy kis állandóságot találok az életemben.
Néhány rokonunkhoz költöztem. Akkor jöttem és mentem, amikor kedvem tartotta, soha nem kellett szólnom senkinek. Úgy hangzik, mint minden tizenéves álma, nem igaz? Hát, nekem nem. Továbbra sem találtam a remélt állandóságot. Még mindig úgy éreztem, hogy nem tartozom sehova. Egyedül éreztem magam.
Napközben bátor, boldog arckifejezést öltöttem, esténként viszont gyakran álltam be a gyülekezeti ház parkolójába, ahol a kocsiban könnyes szemmel egyházi zenét hallgattam. Eljutottam oda, hogy kétségbeesetten azt éreztem: tudni akarom, valóban létezik-e Isten.
„Mennyei Atyám! Tudni akarom, hogy létezel! Elveszett vagyok. Magányosnak érzem magam. Tudni akarom saját magam számára. Kétségbeesetten tudni akarom!”
Csend. Csak a csendet hallottam.
Hiába vártam arra a bizonyos békességre és vigaszra. Állandóan úgy éreztem, hogy vereséget szenvedtem. Mintha minden imám elvesztegetett idő lett volna. Úgy tűnt, hogy válasz nélkül maradt minden ima, amelyet azokon az estéken a kocsiban, könnyek között kiadtam magamból. Úgy tűnt, hogy a válasz mindig ugyanaz: a csend.
A következő néhány év során még mindig egyedül éreztem magam, viszont a megválaszolatlannak tűnő imák ellenére is hittem abban, hogy Isten létezik.
Összetartozás
Amikor találkoztam azzal a férfival, aki a férjem lett, végre éreztem az összetartozást és az állandóságot – az otthon érzését. A családja szívből elfogadott. Ez nagy dolog volt számomra, mert már annyira régóta vágytam ezekre az érzésekre. Amikor a templomban házasságot kötöttünk, nagy örömöt éreztem, amiért egy evangéliumközpontú család tagjává válhatok.
Mindig szerettem nézni, ahogy otthon valaki papsági áldást ad, szerettem istentiszteletre járni az anyósom egyházközségébe, utána a gyümölcsfái alatt vacsorázni, és hallgatni a konyhájából kiszűrődő lágy zenét, miközben mindannyian ott ültünk, ettünk és beszélgettünk. Ezek az élmények gyökeret vertek a szívemben, és elkezdtek betölteni egy mindaddig tátongó űrt. Pontosan arra volt szükségem, hogy egy ilyen család vegyen körül, és Isten tudta ezt. De ezzel még nem fejezte be azoknak az éjszakai imáknak a megválaszolását!
Az egyik reggel az anyósommal ültem a tornácán. Egyszer csak mondott valamit, ami nagyon jelentőségteljes volt számomra. Életemben először hallottam, amint a Lélek tanúsítja számomra azt, hogy Mennyei Atya valóban létezik.
„Amikor tudod, hogy Mennyei Atya valóban ott van – mondta az anyósom –, minden megváltozik.”
Onnantól minden meg is változott! A bizonyságom növekedett, miközben igyekeztem egyre többet megtudni. Most már felismerem, amikor szól hozzám a Lélek. Ismerem azt az édes érzést, amikor Ő közel van.
Válasz Mennyei Atyától
Egy nap olvastam a közösségi médiában egy lélekemelő kérdést: Hol fogsz ma találkozni az Úrral?
Nos, én úgy „találkoztam” vele, hogy egy lelki benyomásom támadt, miközben egy ösvényen sétáltam az otthonunk közelében, már évekkel a házasságkötésem után. Abbahagytam a sétát, és leírtam a benyomást. Láttam magamat, ahogy sok évvel azelőtt egyedül üldögélek a gyülekezeti ház parkolójában, és megértettem, hogy Isten akkoriban is látta azt, amit én még nem.
Amit én akkor nem láttam, az az volt, hogy egy nap Isten az általam akkor még nem ismert anyósomon keresztül fogja megmutatni nekem, hogy ki is Ő. Látta, hogy olyan kötelék alakul majd ki közöttünk, amely addig nem ismert módokon fog építeni és megerősíteni engem.
Már akkor is válaszolt, de én nem hallottam. Látta a nagy képet, én pedig nem. Nem láttam a nekem szánt terveit. A sétámnak abban a pillanatában a szívemhez szóló gyengéd benyomással tudatta velem, hogy mit is tartogatott nekem mindvégig.
Amikor hallom, ahogy az anyósom imádkozik vagy a Szabadítója iránti állhatatos szeretetéről beszél, érzem a bizonyságát. Isten különleges ajándéka számomra az az áldás, hogy a menyévé válhattam. Bizonysága szintén Istentől jövő ajándék, amely az egész életünket megáldja. Tudom, hogy a Szabadítóm él, mert az anyósom az egész életét azzal töltötte, hogy közelebb és közelebb került Őhozzá. Mindenki által észlelhetően sugárzik belőle az Ő valóságossága.