Nyújtózz magasabbra! Liahóna, 2024. jún.
Utolsó napi szentek történetei
Nyújtózz magasabbra!
Nem értettem, hogy Emily miért állt meg az ösvényen, amíg meg nem láttam, ahogy megfogja a mögötte jövő fiatal nő karját.
A fényképet a szerző bocsátotta rendelkezésre
Amikor a feleségem az egyházközségünkben a Fiatal Nők elnökeként szolgált, minden nyáron elhívott engem a Fiatal Nők táborába, hogy segítsek a szabadtéri tevékenységekkel. Nemrégiben az egyik tábor során egy olyan kötélpályánál segédkeztem, amelyen a fiatal nők bekötött szemmel mentek végig.
A résztvevőknek az egyes fák között kifeszített zsinórba kapaszkodva kellett haladniuk. Amikor elértek egy fáig, körbetapogatták a törzsét, amíg meg nem találták a következő fához vezető zsinórt. Volt néhány nehezebb szakasz, egyebek közt egy „zsákutca” is. Ha egy-egy résztvevő megbotlott, vagy végképp elakadt a pálya közepe táján lévő, különösen cseles résznél, akkor ott voltam, hogy segítsek.
Az említett résznél a beérkező zsinór a megszokott módon volt kikötve, viszont az, amelyik a következő fához vitt, ettől egy jó karnyújtásnyira magasabbról indult. Mire a fiatal nők eljutottak a pályának erre a pontjára, addigra hozzászoktak ahhoz, hogy ha a fatörzs túloldalára nyúlnak, ott a következő zsinór. Amikor itt azzal kínlódtak, hogy megtalálják a feljebb kötött zsinórt, mindig azt mondtam: „Nyújtózz magasabbra!”
Egy Emily nevű fiatal nő, ahogy előtte a többiek is, hamar felbosszantotta magát azon, hogy nem sikerült ráaakadnia. Körülbelül 20 másodperc után odasúgtam: „Nyújtózz magasabbra!” Emily hamarosan megtalálta a zsinórt, de ott megállt.
Ahelyett, hogy továbbment volna, hátrafordult, és megragadta a mögötte érkező fiatal nő, Gwen karját. Aztán gyengéden a magasabban lévő zsinórhoz emelte Gwen kezét, hogy ő is tudja, hol találja azt. Majd továbbindult, Gwen pedig követte.
Emily segítőkész megnyilvánulása talán apróság volt, de eszembe juttatta, hogy Jézus Krisztus tanítványaiként súlyos felelősség nehezedik ránk: támogatnunk kell másokat a szövetség ösvényén, segítenünk kell Isten gyermekeinek magasabbra nyújtózni, és fel kell emelnünk a „lecsüggesztett kezeket” (Tan és szövetségek 81:5).
„Amikor felemelünk másokat, azzal kissé mi magunk is feljebb emelkedünk – tanította Dieter F. Uchtdorf elder, aki akkor második tanácsos volt az Első Elnökségben. – Amikor kinyújtjuk a kezünket mások felé, hogy megáldjuk az életüket, a mi életünk is áldott lesz. A szolgálat és az áldozat nyitják meg az ég csatornáit, lehetővé téve, hogy válogatott áldások szálljanak ránk” (vö. A boldogság a ti örökségetek. Liahóna, 2008. nov. 119.).