A Mormon könyve aranylemezeinek a tanúi
A három tanú és a nyolc tanú mellett, akiknek a bizonysága megjelenik a Mormon könyve bevezetésében, többen is látták vagy tapintották az aranylemezeket.
1823-ban, amikor Moróni angyal először jelent meg Joseph Smithnek, beszélt neki az aranylemezekről, mondván, hogy „el van rejtve egy aranylemezekre írott könyv… Azt is mondta, hogy magában foglalja az örökkévaló evangélium teljességét, úgy, ahogy azt a Szabadító az ősi lakosoknak kijelentette” (Joseph Smith története 1:34).
Négy évvel később, 1827. szeptember 22-én Moróni rábízta a lemezeket. Amint arról Joseph később beszámolt: „[A]zt mondta, hogy amikor majd megkapom azokat a lemezeket, amelyekről beszélt…, nem mutathatom meg őket senkinek; …csak azoknak, akiknek majd a parancs szerint meg kell mutatnom” (Joseph Smith története 1:42).
A Kumóra-domb, ahol Joseph Smith Morónitól megkapta az aranylemezeket
A lemezek szentek voltak, és Joseph engedély nélkül nem mutatta meg azokat másoknak; azonban sokan tapintották meg a letakart lemezeket, és még az általuk keltett fémes zajt is hallották. Amikor a fordítás elkészült, a három és a nyolc tanú is látta kitakarva a lemezeket, a nyolc tanú pedig ugyanígy kézbe is fogta azokat. A lemezeknek tehát három érzékszervvel is voltak tanúi: látták, tapintották és hallották azokat.
-
A tanúk látták a teljes lemezköteget, valamint a lemezeket egymáshoz erősítő gyűrűket; a lepecsételt és felbontott részeket, valamint a lepecsételt részt lezáró pecsétet; a felbontott rész minden egyes lemezét; és a bevésett feliratokat az egyes lapok mindkét oldalán.
-
A tanúk megérintették a lemezeket, amikor a teljes köteget a karjukba vették, hogy felmérjék a súlyát, ujjukkal megtapogatták a köteg oldalát, ahogy egy könyv lapéleit szokás tapogatni, valamint megtapintották a felbontott rész mindegyik lemezét, miközben egyesével átfordították a lapokat.
-
A tanúk hallották a fémlemezek mozgatás közbeni súrlódását, zörgését és csörrenését.
Helyszínek fentről: New York állam, Manchester; New York állam, Fayette; Pennsylvania állam, Harmony
Idővel három helyen is voltak tanúi a lemezeknek: a New York állambeli Manchesterben, a Pennsylvania állambeli Harmonyban, valamint a New York állambeli Fayette-ben.
Tanúk Manchesterben
Id. Joseph Smith és Lucy Mack Smith otthona, a Szent Liget közelében. Joseph és Emma ott laktak 1827-ben, amikor is Joseph megkapta az aranylemezeket
A Smith család és a környéken mások is több lehetőséget kaptak arra, hogy a család New York állambeli, Manchester községben álló házában megemeljék az ősi feljegyzést, és kitapintsák az egyes lemezeket. Joseph öccse, William, aki 1827-ben 16 éves volt, élénken emlékezett arra, hogy tanúja volt a lemezeknek, és erről később beszámolt egy prédikációban: „Amikor a lemezeket behozták, azok egy szöszvászon felsőingbe voltak bugyolálva. Atyám ezután egy vánkoscihába helyezte őket. Atyám azt mondta: »Mi az, Joseph, mi nem láthatjuk őket?« [Joseph így felelt:] »Nem. […] [M]egtiltatott nekem, hogy megmutassam őket, amíg le nem fordíttatnak, de megtapinthatjátok.« Kézbe fogtuk őket, és tudhattuk, hogy mik azok. […] Megmondható volt, hogy kerek-e vagy szögletes. Felemelhettük a lapjait ekképpen (felemelvén az előtte fekvő Biblia néhány lapját). Könnyen tudható volt, hogy az nem egy kő, mely megtévesztésül lőn kifaragva, vagy ugyan egy darab fa.”1
Egy másik alkalommal William további részleteket is elárult: „Tudtam, hogy azok valamiféle lemezek, és hogy a hátukon átfutó gyűrűk által vannak egymáshoz erősítve.”2 Azt is írta, hogy nemcsak kitapintotta az egyes lemezeket és gyűrűket, hanem az egész tárgyat meg is emelte: „Engedélyt kaptam, hogy felemelhessem őket. […] Legjobb megítélésem szerint körülbelül 60 fontot [kb. 30 kilót] nyomtak.”3 Joseph 14 éves húga, Katherine, szintén kézben tarthatta a lemezeket aznap, amikor Joseph hazavitte azokat. „[U]jjaival végigsimította a lemezek élét, és érezte, hogy azok különálló fémlemezek, valamint hallotta az általuk keltett zörgő hangot.”4
Joseph édesanyja, Lucy Mack Smith
Lucy, Joseph édesanyja később elmesélte az élményeit egy szomszédjának, Sally Bradford Parkernek, aki így írt erről: „Megkérdém tőle, hogy látta-e a lemezeket. Ő nemet mondott, azok látása nem az ő dolga volt, de emelte s rakosgatta azokat, és én mindeneket hittem, miket ő mondott, mert nyolc hónapig laktam mellette, és ő a legjobb asszonyok közé tartozott.”5 Bár soha nem látta kitakarva a lemezeket, Lucy biztos volt a hitelességükben és a fordításuk érvényességében. Emlékezett rá, hogy meglátogatta egy diakónus az egyik helyi egyházból, aki megkérte, hogy láthassa a lemezeket. Amikor nem volt hajlandó elővenni a feljegyzést, arra kérte, hogy többé ne beszéljen arról másoknak. Lucy így felelt: „Ha… máglyán is égetnétek el, kijelenteném, hogy Josephnél ott van ez a feljegyzés.”6
Palmyra és Manchester környékén, ahol a Smith család lakott, mások is engedélyt kaptak arra, hogy a lemezeket megemeljék, miközben azok egy dobozban vagy valamilyen egyéb tárolóedényben voltak. Martin Harris beszámolt róla, hogy a felesége, Lucy Harris, valamint az egyik lányuk – valószínűleg Lucy vagy Duty – meglátogatta Smithéket, és engedélyt kaptak, hogy megemeljék a lemezeket. Mindketten azt mondták Martinnak, hogy azok meglehetősen nehezek.7 Majd Martin Harris is ellátogatott Smithékhez, és ugyanilyen élményben volt része.8
Martin Harris elmondta, hogy Alvah Beman is, aki szintén a környéken lakott, engedélyt kapott arra, hogy a lemezeket egy dobozba helyezve megemelje, és „azt mondta, hallotta a rezdülésüket”9. A lemezek vélhetően elmozdultak, amikor Alvah átvette a dobozt, ami fémes csörrenéssel járhatott.
Tanúk Harmonyban
1827 decemberére már több kísérlet is történt a lemezek ellopására, ezért Joseph úgy döntött, hogy Emmával átköltözik felesége szüleinek a házába, a Pennsylvania állambeli Harmony községbe.
Emma Smith
Amikor Joseph és Emma megérkezett, Joseph megengedte Isaac Hale-nek, Emma apjának, hogy dobozostól megemelje a lemezeket. Isaac később kijelentette: „Megengedték, hogy érezzem a doboz súlyát, és értésemre adták, hogy a lemezek könyve ekkor a dobozban volt.” Ez azonban nem győzte meg őt, és nem is volt megbékélve a helyzettel. Közölte Josephfel, hogy vagy mutassa meg neki a lemezeket, vagy távolítsa el a házából. Joseph a közeli erdőben rejtette el a lemezeket, amíg Emmával saját házba nem költöztek a Hale család birtokán.10
Az egyik szomszédos gazdaság Joseph és Sarah McKune tulajdonában volt. A lányunokájuk később arról számolt be, miszerint Joseph McKune engedélyt kapott arra, hogy „kezébe vegyen egy párnacihát, melybe az állítólagos szent kincs volt bebugyolálva, és a szöveten keresztül megtapintsa, hogy lapjai vannak”11.
Harmonyban Joseph Smith próféta elkezdte Isten ajándéka és hatalma által lefordítani a Mormon könyvét. Első írnokai a felesége, Emma, valamint a barátja, Martin Harris voltak.12 A Harris és a Smith család tagjaihoz hasonlóan Emma is emelgette a lemezeket, amikor takarítás közben „felemelte és arrébb helyezte őket”13. Kitapintotta az egyes lapokat is, és hallotta a mozgatásukkor keletkező zajt is, amelyet így írt le: „Egyszer megtapogattam a lemezeket, amint ily módon az asztalon feküdtek, követve a körvonalukat és alakjukat. Hajlékonynak tűntek, mint a kartonpapiros, és fémes hanggal zörögtek, amikor az ember a hüvelykével elmozdította az éleiket, amiképpen olykor egy könyv lapjának az éleit szokás tapogatni.”14
Tanúk Fayette-ben
1829 májusának a végére a manchesteri üldöztetéshez hasonló kezdődött Harmonyban is, és Joseph ráébredt, hogy ismét költöznie kell a fordítás befejezéséhez. Feleségével, Emmával és írnokával, Oliver Cowderyvel együtt Josephet néhány ismerőse – Peter és Mary Whitmer – fogadta be a házába a New York állambeli Fayette községben.
Mary Whitmernek egy mennyei hírnök megmutatta a lemezeket. Amennyire tudjuk, soha nem vetette papírra az élményét. Megosztotta viszont a gyermekeivel és az unokáival, akik később továbbadták a történetet másoknak. Unokája, John C. Whitmer így mesélt erről: „Hallottam nagyanyámat (Mary M. Whitmert) több alkalommal is azt mondani, hogy egy szent angyal megmutatta neki a Mormon könyve lemezeit.”15
A fia, David azt mondta, hogy anyja „találkozott egy idős férfival odakint, az udvar mellett”. Egy másik unokája, John, azt mondta, hogy ez a férfi „vitt valamit a hátán, ami úgy nézett ki, mint egy zsák”, és hogy a nagyanyja „először egy kicsit félt tőle”. Ám amikor a férfi „kedves, barátságos hangon szólt hozzá, és kezdte elmagyarázni neki a házában folyó munka természetét, az kimondhatatlan örömmel és megelégedettséggel töltötte el”.
John további részleteket is közölt arról a csodás tanúságról, melyet Mary akkor kapott a szent feljegyzésről: „Ekkor kioldotta a zsákját, és megmutatott neki egy kötegnyi lemezt. […] Ez a különös ember átlapozta a lemezek könyvét, lapról lapra, és a rajtuk lévő bevéséseket is megmutatta neki; aztán a személy hirtelen eltűnt a lemezekkel együtt, és hogy hová ment, azt nem tudta megmondani.”
John kijelentette: „Nagyanyámat jóravaló, nemes és igazmondó asszonynak ismertem, és a legkisebb kételyem sincs afelől, hogy a lemezeket illető kijelentése a szó legszorosabb értelmében igaz. Halála napjáig erősen hitt a Mormon könyvében.”16
Mary fia, David később a három tanú egyike lett, akiknek egy angyal megmutatta a lemezeket, miután a fordítás elkészült. Emellett Mary többi fia ott volt a nyolc tanú között, akiknek Joseph Smith mutatta meg a lemezeket, és akik kitakarva megemelhették és kézbe vehették azokat, valamint átfordíthatták a lemezeket, és megfigyelhették az ősi bevéséseiket.17
A mi saját tanúságunk
A hit és a történelem kérdéseiben sokan vágynak több bizonyítékra. Néhányan talán azt kívánják, bárcsak az aranylemezek mindenki számára megtekinthetők lennének egy világhírű múzeumban. Bár Joseph Smith visszaadta az aranylemezeket Moróni angyalnak, és nem vizsgálhatjuk meg azokat személyesen, rendelkezünk azok bizonyságával, akik megtették.
A lemezek történelme megfelel a tanúk isteni törvényének: „Az Úristen tehát hozzálát a könyv szavainak előhozatalához, és annyi tanú szája által erősíti meg szavát, ahánnyal ő azt jónak látja” (2 Nefi 27:14). Azok a férfiak és nők, akik látták és megérintették és hallották a lemezeket, tanúságot tettek a lemezek anyagi valóságáról, továbbá a felirataikról, ősi kinézetükről, valamint isteni fordításuk mennyei jóváhagyásáról.
A három és a nyolc tanúhoz hasonlóan a többi tanú bizonyságtételének sem az a célja, hogy az evangélium szerinti életre térítsen minket. Ehelyett a különböző tanúk bizonyságtételei okot adnak nekünk arra, hogy komolyan vegyük a Mormon könyvét, olvassuk azt, és tettekre váltsuk Moróni ígéretét: „És amikor ezeket a dolgokat megkapjátok, arra buzdítalak benneteket, hogy Krisztus nevében kérdezzétek meg Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy nem igazak-e ezek a dolgok; és ha őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel kérdeztek, akkor ő a Szentlélek hatalma által ki fogja nektek nyilvánítani ennek igazságát” (Moróni 10:4).
Ez az ígéret mindenkinek szól az utolsó napokban. Neked szánták. Talán ez az ígéret már be is teljesedett az életedben. Talán azoknak a szavai, akik látták az aranylemezeket, most arra szólítanak, hogy olvasd el a bevéséseikről lefordított szent írásokat. Azok a férfiak és nők, akik látták és kézben tartották a lemezeket, hűek maradtak a tanúságukhoz, és mi is képesek vagyunk ugyanerre. Szentnek tarthatjuk a tanúságunkat, és megoszthatjuk másokkal is.