Egyesülve a mi örökkévaló egyházunkban

Írta: Angela Okoro-Omaka, Svédország, Stockholm

Miután Nigériából Svédországba költöztünk, nehezünkre esett olyan egyházat találni, ahol a helyünkön éreztük volna magunkat. Aztán egy nap találkoztam két fiatal nővel, akik elmondták, hogy Jézus Krisztusról szeretnének beszélni velem.

Kép

férj és feleség kézenfogva ülnek

Fényképezte: Ashlee Larsen

A vallás fontos része volt az életünknek Nigériában. A férjemmel, Okoróval, erősen hittünk Jézus Krisztusban és szerettük Őt. Miután Svédországba költöztünk, minden időnket felemésztette, hogy az ikreink három hónappal idő előtt születtek. Négy hónapig a kórházban éltünk, és akkoriban sehova nem jártunk istentiszteletre.

Később már mentünk volna, de nem találtunk olyan egyházat, ahol a helyünkön éreztük volna magunkat. Szerettünk volna egy olyan egyházat találni, ahova az egész családunk tartozhatna az életünk végéig és utána is, mindörökké. Ez a vágy két éven át kísért, közben viszont az is zavart minket, hogy leszoktunk az istentiszteletre járásról és közös családi imákról.

Amikor a kicsik egyévesek voltak, egyszer éppen egy szörnyű hóviharban gyalogoltam az utcán, hogy eljussak az iskolába, ahol svédül tanultam. Hallottam, amint valaki hátulról odakiált nekem. Hátrafordultam, és két gyönyörű fiatal nőt láttam. Nem értettem, mit mondanak, de annyit felismertem a szavaikból, hogy „Jézus Krisztus”.

Amikor rájöttek, hogy nem beszélek svédül, megkérdezték: „Beszélsz angolul?” Amikor igennel feleltem, azt mondták, hogy Jézus Krisztusról szeretnének beszélni velem.

„Mi van Vele? – kérdeztem. – Ismerem.”

Nevettek és annyira izgatottak voltak, amiért megszólítottak! Lenyűgözve vártam, hogy megtudjam, mit akarnak mondani. Elmondták, hogy Jézus Krisztus misszionáriusai, én pedig beleegyeztem, hogy újra találkozzak velük, és bővebben beszélgessünk Jézusról. Ahogy továbbindultam, boldog voltam. Amikor visszanéztem rájuk, még ugyanott álltak, ugyanazt az örömet sugározva, amelyet én is éreztem.

Kép

sezlonyon ülő nő

Amikor Okoro-Omaka nővér rátalált az egyházra, azt mondja, „örömkönnyeket hullattam, mert nagyon boldog voltam, hogy visszatérhetek a Szabadítómhoz”.

Visszatérés Jézus Krisztushoz

Amikor hazaértem az iskolából, azt mondtam a férjemnek: „Drágám! Találd ki, mi történt! Megtaláltam azt az egyházat, ahol tagok leszünk!” Remegtem az izgalomtól. Nem tudtam, honnan erednek ezek az érzések, de a szívem mélyén boldog voltam a misszionáriusokkal való találkozás kapcsán.

Hamarosan elkezdtünk a misszionáriusokkal Jézus Krisztus visszaállított egyházáról tanulni. Örömkönnyeket hullattam, mert nagyon boldog voltam, hogy visszatérhetek a Szabadítómhoz. Nem voltak kérdéseim azzal kapcsolatban, amit tanítottak, amíg a Mormon könyvére nem terelődött a szó. Nehezemre esett bármit is elhinni belőle. A misszionáriusok azonban megkértek, hogy olvassam a Mormon könyvét, és imádkozzak róla. Heteken át minden egyes nap őszintén imádkoztam, hogy megtudjam, a könyv valóban Isten szava-e – de egyszer sem olvastam.

Jó néhány hét telt el úgy, hogy nem kaptam választ Istentől. Aztán egy nap vonatra szálltam, hogy Stockholmba utazzak. Útközben elővettem a Mormon könyvét, és elkezdtem olvasni.

Elolvastam a bevezetést, a három tanú bizonyságtételét és a nyolc tanúét, és olvastam Joseph Smithről is. Csak olvastam, olvastam és olvastam. Mire Stockholmba értem, sírtam, reszkettem és csupa libabőr voltam. Úgy éreztem, hogy túlárad bennem Isten Lelke. Immár személyes kinyilatkoztatásból tudtam, hogy ki volt valójában Joseph Smith: Isten prófétája és szolgája. Tudtam, hogy az Úr rajta keresztül visszaállította Jézus Krisztus evangéliumát a földre.

Onnantól pedig már mindent hittem, amit korábban a misszionáriusok mondtak. Miután elolvastam önállóan a Mormon könyvét, tudtam, hogy igaz. Közöltem a misszionáriusokkal, hogy meg akarok keresztelkedni. A férjem az egész családunkat odahozta, hogy kifejezhessék a támogatásukat irántam.

A keresztelőm után elkezdtünk családként újra együtt imádkozni, és elkezdtem mindig tanítani őket arról, amit éppen tanultam. Végül Okoro megkért, hogy ismét találkozhasson a misszionáriusokkal. Befogadta a tanításaikat, elolvasta a Mormon könyvét, és imádkozott róla. Ugyanazt a választ kapta, mint én, és ő is jelezte, hogy szeretne megkeresztelkedni. Végül az egész családunk egyesült a mi örökkévaló egyházunkban.