Jöjj, kövess engem!
Szívbéli változás: „…tudtok-e most úgy érezni?”
Maradandó lehet a megtérésünk, ha emlékezünk az Úrra és az Ő irántunk való jóságára.
Az ifjabb Alma ezeket a gondolatébresztő kérdéseket tette fel Zarahemla városa lakosainak:
„[M]egszülettetek-e már Istentől lelkileg? Átvettétek-e az ő képmását az ábrázatotokra? Megtapasztaltátok-e ezt a hatalmas változást a szívetekben? […]
És most íme, azt mondom nektek…, hogy ha megtapasztaltatok már egy szívbéli változást, és ha éreztétek már úgy, hogy a megváltó szeretet énekét szeretnétek énekelni, akkor azt kérdezem, hogy tudtok-e most úgy érezni?” (Alma 5:14, 26).
Gyermekkoromat Utah államban, Ogdenben, az Ogden Első Egyházközségben töltöttem. Amikor úgy kilencéves lehettem, a püspökünk (az édesapám) azzal indította az egyik böjti és bizonyságtételi gyűlés bizonyságtételi részét, hogy az egyházközség minden tagját felkérte bizonyságtételre. A gyűlés ezután úgy zajlott le, ahogy Apa kérte. Gyakorlatilag minden jelenlévő felállt és bizonyságot tett.
Az egyházi épület, ahol gyermekkorában Hales elder az Ogden Első Egyházközségbe járt
Fényképek a szerző jóvoltából
Ez az esemény emlékezetes maradt számomra. Minden bizonyság egyszerű volt, rövid és velős, és mindig arra összpontosított, amiről az adott ember tudta, hogy igaz a Szabadítóval és az Ő evangéliumával kapcsolatosan. Amennyire meg tudtam állapítani, mindenki érezte a Lélek egyértelmű kiáradását. Kétségtelen, hogy korábban is éreztem már a Lelket, de a Lélek aznap egészen figyelemre méltó módon volt jelen. Erőteljes tanúságot éreztem az evangélium igaz voltáról. Ennyi év elteltével sem felejtettem el ezt az élményt, amikor éreztem az egyházközség egységét és a Szabadító szeretetét.
Bármi volt is a mi első élményünk, amikor megerősítő tanúságot kaptunk Jézus Krisztus evangéliumának az igaz voltáról, csak jót tehet nekünk, ha feltesszük magunknak a kérdést: Tudok-e most úgy érezni? Majd pedig elvégezzük a szükséges iránymódosításokat.
Emlékszünk-e arra, amit akkor tapasztaltunk és éreztünk, amikor elfogadtuk Jézus Krisztus evangéliumát, és elköteleztük magunkat, hogy Őt szolgáljuk és betartjuk a parancsolatait? Érezzük-e még mindig, hogy „Isten Szent Lelke lobogó tűzként lángol”1 a csontjainkban? Lelkesek vagyunk-e még mindig a tanítványságunkban?
Emlékezet és bűnbánat
A Mormon könyve gyakran tanácsolja nekünk, hogy emlékezzünk. Miért? Mert amikor felidézzük a lelki élményeket és érzéseket, nagyobb valószínűséggel lesz erőnk elkerülni a bűnt és továbbra is elkötelezni magunkat amellett, hogy a szövetség ösvényén maradjunk.
A Mormon könyve erőteljesen buzdít a bűnbánatra is. Miután Alma rámutatott, hogy az embereknek bűnbánatot szükséges tartaniuk, kifejtette a Szabadító engesztelése által elérhető megbocsátás áldásait, és a remény eme üzenetét tolmácsolta, amely ránk is vonatkozik napjainkban:
„Íme, [a Szabadító] minden emberhez felhívást intéz, mert ki van nyújtva feléjük az irgalom karja, és ő így szól: Tartsatok bűnbánatot, és én majd befogadlak benneteket.
Igen, ezt mondja: Jöjjetek hozzám, és vesztek az élet fájának gyümölcséből; igen, szabadon esztek és isztok az élet kenyeréből és az élet vizéből;
Igen, jöjjetek hozzám, hozzatok igazlelkű cselekedeteket, és nem fognak kivágni és a tűzbe vetni benneteket…
Íme, azt mondom nektek, hogy a jó pásztor hív benneteket; igen, és a saját nevén hív benneteket, mely Krisztus neve” (Alma 5:33–35, 38).
Szeretni Istent és a felebarátainkat
Alma azzal folytatta tanításai sorát, hogy megkérdezte a népet, vajon levetették-e magukról a kevélységet és az irigységet (lásd Alma 5:28–29). Majd így fordult hozzájuk:
„[V]an-e valaki köztetek, aki csúfot űz a testvéréből, vagy aki üldöztetéseket szakajt rá?
Jaj az olyannak, mert nincs felkészülve, és közel van az idő, amikor bűnbánatot kell tartania, vagy nem lehet megszabadítani!” (Alma 5:30–31).
Russell M. Nelson elnök arról a kötelességünkről tanított minket, hogy szeretettel és tisztelettel bánjunk másokkal, valamint kerüljük az ítélkezést és a barátságtalanságot. Ezeket mondta:
„Amint az feljegyzésre került a Mormon könyvében…, a Szabadító mindenkit hív, »hogy jöjjenek hozzá és részesüljenek a jóságából; és senkit nem utasít vissza, aki hozzá jön, feketét és fehéret, szolgát és szabadot, férfit és nőt…; és mind egyforma Istennek« (2 Nefi 26:33). […]
Amikor egy gúnyolódó farizeus azt kérte [a Szabadítótól], hogy határozza meg a törvény legnagyobb parancsolatát, a Szabadító válasza igen emlékezetes és rövid volt. Olyan igazságokkal volt tele, amelyek örömteli élethez vezetnek. Az utasítása az volt, hogy először is szeressük Istent teljes szívünkből, majd pedig szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat (lásd Máté 22:35–39).”2
Alma szavai ezenkívül erőteljes és egyértelmű üzenetet küldenek arra vontakozóan, hogy ne fordítsunk hátat a szegényeknek és a szükséget látóknak (lásd Alma 5:55), hanem segítsük meg azokat, akik szükséget szenvednek. Ez döntő fontosságú ahhoz, hogy megtartsuk bűneink bocsánatát (lásd Móziás 4:16–26), és hogy továbbra is érezzük azt a változást, amelyet a Szabadító hozott el a szívünkhöz.
Légy szorgalmas a személyes vallási szokásaidban!
A halandóságban élt élet azt igényli tőlünk, hogy hitben járjunk. Lehet, hogy olykor bosszússá válunk. Előfordulhat, hogy a családtagjaink és más embertársaink csalódást okoznak nekünk. Néha fáradtnak, megviseltnek és elgyötörtnek érezzük magunkat, akit mindenfelől kísértések vesznek körül. A világban megtapasztalt körülmények miatt talán eltűnődünk azon, hogy netán valóban „kacag az ördög, és örvendeznek az ő angyalai” a nyomorunkon (3 Nefi 9:2). E helyzetek és próbatételek során, különösen ami ezeket az utolsó napokat illeti, lankadhat az evangélium szerinti élet iránti lelkesedésünk, ha nem vagyunk szorgalmasak.
Pedig még akkor is gyakorolhatjuk az alapvető vallási szokásokat, hogy oltalomra leljünk, amikor az élet nehéz. Ezek a személyes vallási szokások elengedhetetlenek a hitünk megerősítéséhez, a kísértéseknek való ellenállásunk képességének a fenntartásához, valamint a lelki élményeink felidézéséhez. Segítenek növekednünk lelkileg és felülkerekednünk Sátán módszerein.
Mások mellett a következő két utolsó napi próféta is figyelemre méltó bizonyságot tett azokról az áldásokról, amelyek két, személyes vallási szokásból fakadnak.
Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) így tett bizonyságot:
„[A]z egyik legfontosabb dolog, amit… tehettek az, hogy elmerültök a szentírásokban. Szorgalmasan kutassátok őket! Lakmározzatok Krisztus szavain! Ismerjétek meg a tant! Sajátítsátok el a bennük található tantételeket! Kevés más erőfeszítés van, amely nagyobb megtérüléssel járna… Kevés más módja van annak, hogy nagyobb sugalmazást nyerjetek…
Ha… az egyes egyháztagok és a családok rendszeresen és állhatatosan megmerítkeznek a szentírásokban, akkor… növekednek a bizonyságok. Megerősödik az elkötelezettség. Védve lesznek a családok. Kiárad a személyes kinyilatkoztatás.”3
A 2019. októberi általános konferencia vezetőségi képzésén Nelson elnök ezt mondta: „A tavaly októberi általános konferencia zárásaként arra buzdítottam a szenteket, hogy rendszeresen járjanak a templomba. Miért? Mert az ellenség támadásainak ereje és sokfélesége egyre nagyobb mértékben növekszik. Soha nem volt még ekkora szükség arra, hogy rendszeresen időt töltsünk a templomban. Akkor megígértem, most pedig elismétlem: azok, akik módot találnak arra, hogy rendszeres találkozóra menjenek az Úrhoz – hogy ellátogassanak az Ő szent házába –, és tartják is magukat a megbeszélt találkozóhoz, csodákban fognak részesülni.”4
A megváltozott szív áldásai
Alma arra buzdította Zarahemla lakosait, hogy emlékezzenek az előttük élt nemzedékek fogságára. Arra buzdította őket, hogy tartsák emlékezetben az Úrnak az atyáik iránti „irgalmasságát és hosszútűrését”, és emlékezzenek arra, hogy „lelküket megmenekítette a pokoltól” (Alma 5:6). Atyáik szíve megváltozott Jézus Krisztus érdemei, irgalma és kegyelme által (lásd Alma 5:7, lásd még 2 Nefi 2:8). Ezek olyan áldások, melyekre mi is igényt tarthatunk, amikor emlékezünk az Úrra és az Ő irántunk való jóságára.
Ahogy felidézem gyermekkoromból azt a különleges böjti és bizonyságtételi gyűlést, olyankor mindaz, amit akkor éreztem, és a bizonyság azon magjai, melyeket a Szentlélek akkor ültetett a szívembe, segítenek abban, hogy jobb ember akarjak lenni most. Amikor követjük Alma tanácsát azáltal, hogy felidézzük saját lelki élményeinket, hithűen gyakoroljuk személyes vallási szokásainkat, és alázatosan eltöprengünk mindazon, amit a Szabadító értünk tett, akkor megerősítjük az arra való képességünket, hogy tiszteletben tartsuk a szövetségeinket és közelebb kerüljünk Őhozzá.
Fiatal felnőttek gyülekeznek egy tevékenységre az Ogden Első Egyházközség kápolnájában. Hales elder édesanyja (jobb oldal, harmadik sor, bal szélen) és édesapja (jobb oldal, második sor, jobb szélen) is részt vett ezen a tevékenységen, mielőtt 1949 októberében összeházasodtak