Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Kapcsolat a Lélekkel egy lélekölő helyen
Dél-Koreában a katonai szolgálatom során el voltam vágva az egyháztól, de néhány dolog megőrizte a hitem erejét.
Dél-Koreában nőttem fel, és gyakran én voltam Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza egyetlen tagja a barátaim és az osztálytársaim között. Néha nehéz volt elmagyarázni, hogy miért nem teszem ugyanazt, amit a barátaim tesznek, de mindig úgy tűnt, hogy a hitbéli meggyőződésemért való kiállás megerősíti a hitemet.
Amikor azonban fiatal felnőtt lettem, több kísértéssel kellett szembenéznem, és egy olyan környezetbe kerültem, amely lelkileg sokkal sivárabb volt, mint korábban bármi.
Lelkileg sivár helyen
Dél-Koreában a fiatal felnőtt férfiaknak néhány évet a hadseregben kell szolgálniuk. Amikor a misszióm után és már a katonai szolgálatom közepén jártam, minden korábbinál magányosabbnak éreztem magam a hitemben – számos okból kifolyólag.
Az egyik az volt, hogy nehéz volt távol lenni más egyháztagoktól és a családomtól, a másik nehézséget azonban az jelentette, hogy olyan dolgok vettek körül, amelyek ellentétesek az erkölcseinkkel. Dél-Koreában például mindenütt jelen van az alkohol, különösen a katonaságban. A gyakorlatok után megszokott volt, hogy mindenki összejött inni. Amikor megtudták, hogy nem iszom alkoholt, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy rákényszerítsenek. A szemükben nem csupán az értékeimhez ragaszkodtam – a kultúrával mentem szembe.
Sajnos az is gyakori volt, hogy a katonatársaim olyan világi és érzéki módon beszéltek a nőkről, ami miatt kényelmetlenül éreztem magam. Kihívás volt mindennap azt hallgatni, milyen csúnyán beszélnek. Ráadásul ebben az időszakban nem járhattam istentiszteletre, nem vehettem az úrvacsorából, nem mehettem el a templomba, és nem tudtam szinte semmi olyasmit megtenni, ami az evangéliummal kapcsolatos.
Egy darabig egyedül éreztem magam, és azon tűnődtem, mit tehetnék azért, hogy érezzem a Lelket és megőrizzem a hitem erejét. Hogyan állhatnék szent helyeken, amikor nincs választásom?
A kis dolgok
Némi küszködés után úgy döntöttem, hogy még egy világi környezetben is vállalnom kell a felelősséget abban, hogy érezzem a Lelket. Az egyik dolog, ami segített nekem, az volt, hogy a seregbe magammal vittem a misszióm során használt szentírásaimat. Tényleg a mindennapi apró szokások – a szentírásaink olvasása, az imádkozás, valamint a lehetőségek keresése a szolgálatra és arra, hogy hasonlóbbá váljunk a Szabadítóhoz – azok, amelyek fenntartják a kapcsolatunkat a Lélekkel.
Az egyik nap rábukkantam az 1 Korinthusbeliek 10:13-ra, ahol ez áll: „Hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.”
Miközben ezt a szentírásverset olvastam, rájöttem, hogy bár egyedül érzem magam, Mennyei Atya velem van. Ha továbbra is Őfeléje és a Szabadítóm felé fordulok, akkor segítenek megtalálni a módját, hogy hithűen kitartsak a katonai szolgálatom során, és a korábbinál erősebb bizonysággal térhessek haza.
Emlékezni a kilétemre
A szentírások mentőövekké váltak számomra ebben az időszakban, amikor el voltam vágva az egyháztól és más egyháztagoktól. Az, hogy naponta beszélgettem Mennyei Atyával és olvastam a szentírásaimat, fenntartotta a kapcsolatomat Ővele, és emlékeztetett az isteni kilétemre, ami a lelki túlélés másik kulcsa volt.
Az arra való emlékezés, hogy mennyei szülők szeretett gyermeke vagyok, megőrizte a hitem alapjának az erősségét, különösen akkor, amikor kísértéssel szembesültem.
Alan T. Phillips elder a Hetvenektől nemrég ezt tanította: „Jézus Krisztus azt szeretné, ha ismernétek Mennyei Atyátokat és kapcsolatotok lenne Ővele. […]
Az Ő gyermekei vagytok. Ha elveszettnek érzitek magatokat, ha kérdéseitek vannak vagy híján vagytok a bölcsességnek, ha küzdelmesek a körülményeitek vagy a lelki összhang hiányával birkóztok éppen, akkor forduljatok Őhozzá. Imádkozzatok Őhozzá vigaszért, szeretetért, válaszokért és iránymutatásért. Bármire legyen szükségetek és bárhol is legyetek, öntsétek ki a szíveteket Mennyei Atyátoknak!”1
Még ha bármilyen okból nem is tudsz elmenni a templomba, istentiszteletre, vagy nem vehetsz az úrvacsorából, az isteni kilétedre való emlékezés mindig képes módot adni arra, hogy újra kapcsolatot teremts a Lélekkel, és elmélyítsd a kapcsolatodat Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal.
Mindig hozzáférünk a szentséghez
Amikor befejeztem a katonai szolgálatomat, minden korábbinál előbbre rangsoroltam a lelki szokásokat. Az, hogy eljárhattam a templomba, vehettem az úrvacsorából, és teljes mértékben részese lehettem az evangéliumnak, hatalmas ellentétben állt azzal a környezettel, amelyben az előző két évben voltam. Érzem azon áldások, vigasz és öröm teljességét, melyet Jézus Krisztus evangéliuma nyújt nekünk. És örülök, hogy hithű maradtam mindaddig, amíg ez lehetségessé vált.
Ha valaha is olyan körülmények között találod magadat, amelyek miatt kénytelen vagy nem igazán szent helyeken állni, kapaszkodj a hitedbe! Sokat tanultam arról, hogy a hitünk magjait szilárd talajba ültessük, és engedjük megerősödni ezeket a gyökereket, hogy ellenállhassunk a világ kísértéseinek és kihívásainak.
Nem számít, mennyire sötétnek tűnik időnként a környezeted vagy a kihívásaid, ne feledd, hogy az ima, a szentírások és a Szentlélek ajándéka által állandó hozzáféréssel rendelkezel a mennyhez!
Amint azt Joaquin E. Costa elder a Hetvenektől nemrég tanította: „Mi adja meg [az embereknek] a hatalmat ahhoz, hogy keresztülmenjenek a nehéz dolgokon? Mi biztosítja az erő még egy rétegét, hogy akkor is folytassák, amikor úgy tűnik, minden elveszett?
Rájöttem, hogy ennek az erőnek a forrása a Jézus Krisztusba vetett hit, amint minden egyes nap tudatosan igyekszünk Őhozzá jönni.”2
Akárhol is állj, ha igyekszel Jézus Krisztust követni és a hitedbe kapaszkodni, akkor bármelyik hely szent hellyé válhat, ahol elnyerheted és megoszthatod az Ő világosságát.