Újraházasodást fontolgatsz életed e későbbi szakaszában?

Írta: Norman C. Hill

Az újraházasodás kihívásokat és örömöket is tartogathat.

Kép

két virág

Amikor a férje 25 évnyi házasság után elhunyt, Susan barátnőm azt gondolta, hogy már túl idős egy új házasság fontolóra vételéhez. „Megelégedtem azzal, hogy egész életemben özvegy leszek” – mesélte.

Azonban két évvel később, meglepő módon, ismét férjhez ment. Férje, George, szintén özvegy volt. Ma boldogan élnek együtt, vannak közös érdeklődési köreik, például a történelem kutatása, valamint a szolgálat az egyházban és a közösségben.

Örömök és kihívások

Ez talán úgy hangzik, mint egy mesebeli történet. Susan és George azonban egyetértésben sietnek leszögezni, hogy az újraházasodás, függetlenül az életkortól, az örömök mellett kihívásokat is tartogathat. Ez különösen igaz lehet azokra, akiknek az előző házasságkötésük templomi pecsételéssel járt. Mint az én esetemben is.

Szerettem a feleségemet, Raelene-t, és nagy becsben tartom a templomi házasságunkat. Amikor 42 évnyi házasság után váratlanul elhunyt, le voltam sújtva. Majdnem egy éven keresztül átengedtem magamat az önsajnálatnak. Végül új állást találtam egy új városban. Úgy éreztem, hogy készen állok újrakezdeni. A randevúzás gondolata is foglalkoztatott. De vajon ez azt jelentené, hogy hűtlen vagyok?

Tanácsot kértem egy barátomtól, aki már újranősült. „Ez egy személyes döntés – mondta. – Te ismered az elhunyt feleségedet. Ő mit gondolna? Te ismered a családodat és az ő lehetséges reakcióikat. Ez olyan, mint bármely más döntés: alázattal és imával kell hozzáállni.”

Egy másik újranősült barátom ezt mondta: „Ez nem arról szól, hogy ideje, úgymond, továbblépni. Arról szól, hogy hittel haladunk előre, függetlenül attól, hogy újra megnősülünk vagy egyedülállók maradunk.”

Így hát kutattam a szentírásokat, gyakran elolvasva a történetet az özvegy Ruthról és az anyósáról, aki a férje és két fia halála miatt úgy érezte, hogy „nagy keserűséggel illet[te őt] a Mindenható” (Ruth 1:20). Végül Boáz – akit nagyon megindított az, ahogyan az asszony a férje halála után annak anyjával bánt (lásd Ruth 2:11) – feleségül vette Ruthot. Ez a szentírásbeli „szerelmi történet” Ruth és Boáz között eszembe juttatta, hogy Isten mindig közel van, még a legsötétebb pillanatainkban is, és utat tud mutatni nekünk az életünk döntéseiben.

Újra randevúzni kezdtem, és végül találkoztam a mostani feleségemmel, Stephanie-val. Amikor összeházasodtunk, arra jutottunk, hogy ha mindenben ugyanazt várnák el, mint a korábbi házasságunkban, vagy elkezdenénk egymást az előző házastársunkhoz hasonlítgatni, az egyenes út lenne a katasztrófához. Létre kellett hoznunk a saját „ráadáscsaládunkat” úgy, hogy minden gyermekünket bevonjuk a fontos döntésekbe, és minden unokánkat az új hagyományokba.

Egyedüllét vagy új házasság: személyes döntés

A szentírások számos olyan igazlelkű személyt említenek, akik a házastársuk elhunytát követően nem házasodtak újra. A sareptai özvegyasszony a hithűség és nagylelkűség kiemelkedő példája (lásd 1 Királyok 17:8–16). A Szabadító is magasztalta a perselybe két fillért vető özvegyasszonyt, amiért „a mije csak volt, mind beveté, az ő egész vagyonát” (Márk 12:44). A zsoltáríró megjegyzi, hogy az Úr „árvát és özvegyet megtart” (Zsoltárok 146:9). Ezek a példák arra emlékeztetnek minket, hogy az Úr nagyon is tudatában van azoknak, akik elveszítették a házastársukat. Gerrit W. Gong elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „Az, hogy miként állunk az Úr előtt és az Ő egyházában, nem a családi állapotunk kérdése, hanem azé, hogy Jézus Krisztus hithű és hősies tanítványaivá válunk-e.”¹

Dallin H. Oaks elnök, az Első Elnökség jelenlegi első tanácsosa még csak hétéves volt, amikor édesapja tbc-ben elhunyt. Édesanyja nem ment újból férjhez, miközben az élete hátralevő részében kiemelkedő szolgálatot végzett az egyházban és a helyi közösségben, egyebek között Provo városának a polgármestereként.

„Rendkívüli édesanyával áldattam meg – idézte fel Oaks elnök. – Határozottan az utolsó napok számos nemes asszonya közé tartozott.”²

Kitartóan az evangéliumban

Amikor a Hetvenek tagjaként szolgált, Randy D. Funk elder arra hívta fel a figyelmet, hogy a boldogtalanság okai közé tartozhat, ha „szomorúság és magány [fakad] egy szerettünk halálából, és félelem a bizonytalanságtól, hogy mi történik, amikor meghalunk”. Ellenszerként azt javasolta, hogy „az abból fakadó belső békesség…, hogy biztonságban lehet[ün]k Isten aklában”, képes áthidalni az ilyen magányt és bizonytalanságot.³

Gong elder rámutatott, hogy a hit, a szövetségek megtartása és a gazdag áldások nagyon is elérhetők azok számára is, akik úgy döntenek, hogy nem házasodnak újra a társuk elvesztése után. Példaként hozta fel a családjuk egyik felmenőjét, aki „öt kisgyermekkel maradt magára, amikor férje és legidősebb fia csupán néhány nap eltéréssel hirtelen elhunyt. 47 évig élt özvegyen, és a helyi vezetők és egyháztagok támogató szeretetével nevelte a családját. A sok-sok év alatt Nagyi megígérte az Úrnak, hogy ha segít neki, soha nem fog panaszkodni. Az Úr segített neki. Ő pedig soha nem panaszkodott.”⁴

Kép

virágköltemény

Egybeolvasztani a családokat

A családok egybeolvasztásának a kérdése sok házasságban felmerül, és ha gyermekek is érintettek ebben, akkor ez – függetlenül az életkoruktól – különösen nagy kihívást jelenthet. Sőt, az újraházasodásban az egyik legnagyobb kihívás éppen az lehet, hogy segítsünk a gyermekeknek elfogadni az új családi kapcsolatokat.

Miután egy szülő meghal, a gyermekek gyakran elfeledett gyászolókká válnak. Előfordulhat, hogy elveszettnek érzik magukat a kavarodásban, vagy legalábbis azt szeretnék, ha velük is megbeszélnék a családot érintő döntéseket. Emellett talán úgy érzik, hogy bizonyos emlékeiket a jövőben magukban kell tartaniuk. Könnyen úgy érezhetik, hogy az „emlékeztek, amikor…” kezdetű kérdéseik közönyös vagy éppen elutasító fogadtatásra találnak. Emberpróbálónak találhatják, hogy az élő szülőjük új kapcsolatához alkalmazkodjanak, beleértve azt is, hogy nehéz szeretetet és ragaszkodást tanúsítaniuk egy mostohaszülő iránt.

Az új házastárs a legjobb esetben is kívülállónak érezheti magát. „Még ha a családtagok bele is adnak apait-anyait, hogy befogadjanak téged, akkor is sokszor érezheted úgy, hogy kint rekedtél” – vázolta egy újraházasodott nő. És hogy mi a tanácsa? „Ne feledd, hogy te senkit nem váltasz le! Te csak hozzáteszel a családhoz. Szánj rá rengeteg időt és szeretetet.”

Néha nem is annyira a tervezett vagy tudatos lépések, hanem inkább az egyszerű és rögtönzött élmények segítik az új kapcsolatot. Van három dolog, ami hasznosnak tűnik ebben:

Olyan sport-, zenei és egyéb személyes alkalmak látogatása, amelyek fontosak az egyes gyermekek számára.
Őszinte figyelem tanúsítása, ugyanakkor mellőzve a túlzottan sok tanácsot.
Személyes élmények és sebezhetőség megosztása.

Gyermekek és unokák

Ahelyett, hogy a „ráadásként” érkező szülők és nagyszülők távol maradnának a tágabb családdal való kapcsolattól, és a partvonalról figyelnének, kereshetnek inkább olyan érdeklődési területeket, amelyekben osztoznak egy-egy családtaggal, majd közösen felfedezhetnek új ötleteket és megközelítéseket. Mi a saját „ráadáscsaládunkban” szöveges üzeneteket küldünk egymásnak mindenféle témában: a szülői léttől a politikáig, a vállalkozási ötletektől az edzési tanácsokig, a főzéstől a történelmi regényekig. A világjárvány idején elkezdtünk külön-külön összeülni a két tágabb családdal online, hogy közösen tanulmányozzuk a Jöjj, kövess engem! tananyagát, és ezt azóta is folytatjuk.

Kötéltánc

Emberpróbáló feladat tud lenni, ha egyensúlyban akarjuk tartani a szabadidő eltöltésével, a házimunkákkal, különösen pedig a családi pénzügyekkel kapcsolatos kívánalmakat egy, az élet későbbi szakaszában megkötött új házasságban. Muszáj együttérzéssel, gyengédséggel, valamint „a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával” (1 Péter 3:4) egyensúlyozni az új és egymásnak olykor ellentmondó követelmények között.

Minden házaspár saját válaszokra fog lelni arra vonatkozóan, hogy miként igazodjon el a házimunka, a szabadidő és a pénzügyek kérdéseiben. Ha együtt nyíltan megbeszélik az igényeket, a legtöbb különbség idővel feloldható. Az ilyen beszélgetésekhez hasznos iránymutatást jelenthet a következő tanács M. Russell Ballard elnöktől (1928–2023), a Tizenkét Apostol Kvóruma akkori ügyvezető elnökétől, melyet a célok kitűzésével kapcsolatban fogalmazott meg: „[T]tűzzetek ki elérhető rövid távú célokat. Jól kiegyensúlyozott célokat tűzzetek ki – se túl sokat, se túl keveset, se túl nagyratörőket, se túl visszafogottakat. Írjátok le az elérhető céljaitokat, és a fontosságuk szerint haladva dolgozzatok a megvalósításukon. Imádkozzatok isteni útmutatásért a céljaitok kitűzésében.”⁵

Egy újabb házasság – akárcsak az első – éppúgy képes beteljesedést és kiteljesedést hozni, mint feszültséget és nehézségeket. Sok múlik azon, hogy a házasfelek képesek-e közösen kezelni a gyakran felmerülő kérdéseket. Sokan, akik az életük későbbi szakaszában lépnek ismét házasságra, azt tapasztalják, hogy az élet többet nyújt, amikor van valaki, akivel együtt beszélgethetnek, nevethetnek vagy – szükség esetén – sírhatnak is. Bármely más hitbéli cselekedethez hasonlóan egy új házassághoz is olyan krisztusi tulajdonságok gyakorlására van szükség, mint a türelem, a hosszútűrés, a megbocsátás, a kedvesség és a szeretet.

A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.