Helyi hírek
Testi-lelki feltöltődés – Cöveki elemis kirándulás
„…Teljes az örömöm, igen, szívem csordulásig megtelt örömmel és örvendezni fogok Istenemben.” (Alma 26:11) „[A] legkisebb részét sem tudom elmondani annak, amit érzek.” (Alma 26:16)
Már az utunk elején éreztem, hogy különleges tanításban lesz részünk ezen a napon, hogy ma is „nyúlhatunk” egy kicsit, meghaladva önmagunkat, miközben kilépünk a komfortzónánkból.
Az odafelé vezető úton egy völgy felett hajtottunk át, ahol éppen javították az aszfaltot, ezért az út egyik oldalán le volt bontva a korlát. Nagyon félelmetes volt látni, hogy ami meggátolja, hogy leessünk, hiányzott. Ez a korlát olyan, mint a parancsolatok. Meggátolja, hogy utazásunk során az útról lesodródjunk, úgy, ahogyan a parancsolatok gátolják meg azt, hogy az életünk során Isten útjáról lesodródjunk. Védenek minket a veszélytől és jó érzéssel tölti el a szívünket, ha körülöttünk vannak.
„Az Úrba vetett bizalmunk, valamint az egyházról való bizonyságunk jelent[ik] az erőnk forrását.” (Barbara Thompson: Ragaszkodj a szövetségekhez! Liahóna, 2011. nov. 119.)
A piknik után jóllakottan elindultunk túrázni. Hatalmas lépcsőkön, meredek hegyoldalon vitt az utunk, a Vértes-hegységben található 479 méter magas Csóka-hegy oldalában 330 méter magasan fekvő várba. Lélegzetelállító volt a látvány. Ezután egy barlangot is megnéztünk, ahova megint hatalmas gyökerekből fonódott lépcsőkön kellett felmászni. Visszafelé tartva megláttak a gyerekek egy nagyon meredek sziklás, gyökeres oldalfalat az erdőben. A mi kislányunk egy félénk gyermek, nagyfiunk pedig erősen tériszonyos. Egységesen kilőve magukat, az összes gyermek nekieredt és csak mászott és mászott amíg céljukat elérve feljutottak a tetejére. A mi gyermekeink sem féltek, mert egyháztagok vették őket körül. Felmérték a helyzetet egy szempillantás alatt. Tele igaz barátokkal indultak neki az útnak és nem féltek. Látták, hogy az ötletüket támogatták, mert két érdemes papságviselő szülő is velük mászott. Tudták, hogy nem tértek le a helyes útról, ezért csak másztak és másztak, és legyőzték a félelmüket. Legyőzték magukat, a gyengeségüket, és megerősödve, magukat többre tartva értek fel a csúcsra. Addig húzni-vonni kellett őket, de most az Úrtól kapott akaraterővel, egyedül tudtak előre haladni, követve az igaz társaikat. Lefelé csak azt mondták nekik: „csússz és elkaplak”. Ők bíztak és csúsztak, és rengeteget „nyúltak”. Erősebb lett a hitük önmagukban és abban, hogy igaz barátok vegyék őket körül, mert igaz barátokkal nem tévedhetnek el.
„Bizony, bizony mondom nektek, …ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, egy dolgot illetően; íme, ott leszek közöttük én is – így vagyok ott közöttetek is.” (T&Sz 6:32)