Az Ő szent neve
Az októberi általános konferencia során Russell M. Nelson elnök rendkívül nyíltan szólt hozzánk Jézus Krisztus nevének szentségét és fontosságát illetően. Azt mondta: „Az egyház becenevei kapcsán – mint például az „UNSZ-egyház”, a „mormon egyház” vagy „az utolsó napok szentjeinek egyháza” – a legnyilvánvalóbb mulasztás a Szabadító nevének hiánya. Az Úr nevének eltávolítása az Úr egyházából fontos győzelem Sátán számára. Amikor kihagyjuk a Szabadító nevét, akkor alig észrevehetően figyelmen kívül hagyjuk mindazt, amit Jézus Krisztus értünk tett – még az Ő engesztelését is.”1
Nelson elnök ezután arról tanít bennünket, hogy kicsoda Jézus Krisztus: „Ő volt ezen világ és más világok Alkotója. Úgy döntött, hogy aláveti magát Atyja akaratának, és olyasvalamit tesz Isten minden gyermekéért, amire senki más nem képes. Kegyetlenül szidalmazták, megcsúfolták, leköpdösték és megostorozták Őt. Szabadítónk a Gecsemáné kertjében magára vett minden fájdalmat, minden bűnt és minden olyan kínt és szenvedést, amelyet ti, én és mindenki, aki valaha élt vagy élni fog, valaha is megtapasztal. E gyötrelmes teher súlya alatt minden pórusából vérzett. Mindez a szenvedés tovább fokozódott, amikor a Kálvária keresztjén kegyetlenül megfeszítették. Ezen gyötrelmes élmények és az azt követő feltámadása – az Ő végtelen engesztelése – révén mindenkinek biztosította a halhatatlanságot, és a bűnbánat feltételével mindannyiunkat megváltott a bűn következményeitől. […] Ha népként és egyénekként arra vágyunk, hogy elérhető legyen számunkra Jézus Krisztus engesztelésének hatalma – hogy megtisztítson és meggyógyítson minket, hogy megerősítsen és felépítsen minket, majd legvégül felmagasztaljon minket –, akkor egyértelműen el kell ismernünk, hogy Ő ennek a hatalomnak a forrása.”2
Amikor elgondolkodtam a prófétától érkező ezen világszintű helyreigazításon, az Úr megerősítette elmémben egy Magyarország-szintű helyreigazítás szükségességét azt illetően, ahogy az Ő magyar szentjei az Ő szent nevét használják. Tizenéves voltam, amikor édesapám egy olyan családbarát film különleges trilógia kiadásával állított haza, amely még a szüleim igazán magas mércéjének is megfelelni látszott. Vödörszám készítettük elő a pattogatott kukoricát, letelepedtünk a nagyképernyős tévénk elé, majd elindult a film. Egy perc sem kellett hozzá, és a főszereplő máris helytelen módon használta Krisztus nevét. Furcsa érzésem támadt, de gyorsan el is múlt, és mi néztük tovább a filmet. Egy perccel később ez újra megismétlődött. Nem mertem a szüleimre nézni, de sejtettem, milyen arcot vághatnak. Sajnos Jézus Krisztus nevét újra és újra felemlegették, míg végül ötpercnyi filmnézés után édesapám felkelt, a lejátszóhoz lépett, kivette a filmet, majd elnézést kért a családtól – elmondta, hogy olyan filmet nem szeretne nézni, amely tiszteletlenül használja a Szabadító nevét. Ezután kiment a szobából.
Én ott maradtam ülve, bámulva a fekete képernyőt, zavarodottan és csalódottan amiatt, hogy édesapám megfosztott minket egy remek kis családi filmnézéstől. Miért csinálta ezt? Végül is egy ismert és közkedvelt családbarát filmről volt szó, amiben nem volt semmi rossz. Voltak ennél sokkal rosszabb filmek is.
Azt sem tudom, hogy édesapám végül visszavitte-e a filmet a boltba, vagy egyszerűen csak kidobta a szemétbe. De azt tudom, hogy többé nem találkoztam ezzel a filmmel az otthonunkban. Később értettem meg, hogy mennyire fájdalmas volt édesapám számára azt hallani, hogy a Megváltó nevét ilyen nemtörődöm módon használják. Cselekedete a Szabadító iránti mélységes szeretetéből fakadt. Azt akarta, hogy gyermekei minden kétséget kizáróan tudják, ő nem fog semmi olyat beengedni az otthonunkba, ami lekicsinylően vagy tiszteletlenül használná Jézus Krisztus nevét. Hálás vagyok, amiért édesapám bátran lépett fel aznap. Óriási leckét tanított nekem.
Számos ország nyelvhasználatában láthatjuk Isten és Jézus Krisztus nevének hétköznapi és tiszteletlen használatát. Amikor az embereket meglepetés éri, amikor izgatottak vagy dühösek valamiért, vagy amikor váratlan és nagy fájdalom éri őket, gyakran Isten nevének hangos kimondásával fejezik ki érzéseiket. Amikor oly módon ejtjük ki Isten nevét, hogy azt nem indokolják az adott körülmények, illetve nem vallásos vagy lelki értelemben tesszük azt, akkor hiába vesszük az Ő nevét.
Isten parancsolatot adott Mózesnek, mondván: „Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.”3
Az utolsó napokban az Úr tiszta és egyenes parancsot adott Joseph Smithnek: „Ezért minden ember ügyeljen, hogyan veszi szájára nevem – Mert íme, […] sokan vannak, […] akik használják az Úr nevét, és hiábavalóan használják azt […] Bánja meg tehát az egyház bűneit […] Emlékezzetek rá, hogy ami felülről jön, az szent, és óvatosan, valamint a Lélek által adott korlátozással kell mondani.”4
Nővérek és fivérek! Ezek erőteljes szavak. Megbántjuk Krisztust, amikor tiszteletlenül említjük az Ő nevét, vagy az Ő anyjának vagy atyjának nevét. Gondoljatok csak bele: ti, hogy éreznétek magatokat, ha az emberek a ti édesanyátok nevét emlegetnék, valahányszor egy cukiságot ábrázoló képet látnak, vagy belerúgnak az ágy lábába, esetleg leejtenek valamit véletlenül vagy lekésik a buszt? Mégis, oly sokan az egyház tagjai közül éppen ezt teszik Isten fiának, a világ Szabadítójának és Megváltójának szentséges és szent nevével. Az Ő nevét minden más névnél nagyobb méltósággal és a legtisztább áhítattal szabad csak kimondani.
Figyeljétek meg Jézus Krisztus következő neveit: „Csodálatos, Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Hercege”5, „Szószólónk az Atyánál”6, „Az Életnek Kenyere”7, a „Világ Világossága”8, „a Világ Szabadítója és Megváltója”9, „Isten Fia”10.
Ha tudjuk azt, hogy ki Ő valójában és hogy mit is tett értünk, akkor nem fogjuk hagyni, hogy kulturális hagyományok és bevett szófordulatok álljanak annak az útjába, hogy mi megadjuk Neki az Őt illető tiszteletet és megbecsülést.
„Nem adatik más név, sem valamely más út vagy mód, mely által szabadulás jöhetne az emberek gyermekeihez, csakis Krisztus, a Mindenható Úr nevében és azáltal.11
Minden vasárnap, amikor részesülünk az úrvacsorából – ami az Ő végtelen engesztelését jelképezi –, tanúságunkat tesszük, hogy magunkra vesszük Krisztus nevét, és mindig emlékezünk Őrá. Amikor helytelenül használjuk az Ő nevét a mindennapi nyelvezetünkben, akkor figyelmen kívül hagyjuk Őt és az Ő engesztelését. Nefi feddő szavai az elevenünkbe vágnak: „Mert azon dolgokat, amiket egyes emberek nagy értékkel bírónak tartanak, […] mások semmibe vesznek és lábuk alá tapossák. Igen, még Izráel igazi Istenét is lábuk alá tapossák az emberek.”12
Minél gyakrabban használjuk helytelenül az Ő nevét, annál inkább fog veszíteni a jelentőségéből, mígnem már semmit sem fog jelenteni számunkra. Az Úr nevének soha nem szabadna veszíteni a jelentőségéből! Ha Krisztus nevét meglepetésünk, zavarodottságunk vagy épp haragunk kifejezésére használjuk, megszentségtelenítjük önmagunkat. A szentírások ezt mondják: „a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.”13
„Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti”.14
„Ha igazán Istenünk élő temploma akarunk lenni, akkor emlékeznünk kell […] a feliratra, mely ott látható mindegyik szent templomunkon: Szentség az Úrnak.”15
Milyen helyzetekben helyénvaló Isten nevének a használata?
Három nappal Jézus Krisztus halála után a tanítványai összegyűltek, hogy erősítsék egymást. Tamás, az egyik tanítvány, nem volt jelen. A feltámadt Úr hirtelen megjelent közöttük, ők pedig megtapinthatták a szögek nyomait az Ő kezein és lábain. Tamás kisvártatva megérkezett, de nem hitt a társainak, hogy ők valóban látták Jézust. Amikor pedig Jézus újra megmutatta magát a tanítványainak, Tamás így kiáltott fel: „Én Uram, én Istenem!”
Tamás igazul szólt, magának Krisztusnak a jelenlétében. Mindez egy fontos tantételt tanít nekünk. Hacsak nem magának Krisztusnak a jelenlétében állunk, beszédünk ne legyen hasonlatos Tamáséhoz. Láthatjuk, hogy mennyire ritkán helyénvaló Tamáshoz hasonlóan szólnunk. A helyénvaló alkalmak, amikor Isten nevét áhítattal mondhatjuk ki magukba foglalhatják az imáinkat, a szentírásaink vagy egyéb egyházi anyagok olvasását, a himnuszok éneklését vagy amikor evangéliumi beszélgetéseken, leckéken vagy gyűléseken veszünk részt.
Kedves nővérek és fivérek! Tudom, hogy egyikőtök sem bántó szándékkal használja az efféle kulturálisan rögzült nyelvezetet, melyben felnőttetek. Mindannyian igyekszünk a tőlünk telhető legjobbat nyújtani.
Amennyiben bűnbánatot kell tartanod, kérlek, tedd meg. Az Úr szeret téged és segíteni akar neked. Jobban érdekli az, hogy hová tartasz, mint az, hogy hol voltál eddig.
Kérlek, válassz más szavakat, amikor szükségét érzed a csodálkozásod vagy a benned felgyülemlett feszültség szavakkal történő kifejezésének. Kérlek titeket, hogy szeretettel segítsetek másoknak is ugyanezt tenni.