Érezhetem a Lelket egy rendetlen házban is?

Írta: Amber Weston

Soha nem gondoltam volna, hogy a Lélek az én zilált otthonomban is lakozhat. Tévedtem.

A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.

Bevittem egy tálca ételt, amelyet az anyósom készített, egy rendetlen és poros házba. A ház egyetlen lakója ott ült, ahol mindig is szokott, egy nagy karosszékben, amely az ablakhoz volt tolva, hogy kiláthasson rajta. Feldagadt lábai kinyújtva, és a csak nagy nehézségek árán használt botja a karjának támasztva. Amikor meglátott, rám mosolygott. Megköszönte az ételt, és mentegetőzve megkérdezte, hogy ki vagyok. Ahogy ott ültem mellette és a történeteit hallgattam, a melegség és békesség érzése töltött el.

Három évvel később a földön ültem, a térdemen lovagoltatva a két kisgyermekemet, és egy lovacskáról énekeltem nekik. Mindössze pár méterre tőlem a konyhámban teljes volt a felfordulás, a padlón pedig játékok hevertek szanaszéjjel. Hirtelen a Lélek megerősítését éreztem, miszerint pont ott vagyok, ahol lennem kell. Melegség és békesség árasztotta el a lelkemet, megtöltve a legkimerültebb szegleteit is, erőt adva ott, ahol már egy csepp sem volt.

Újabb két évvel később az ágyamon feküdtem. A szőnyegről egy kupac szennyes ruha nézett farkasszemet velem, balra egy halom papír borította az íróasztalomat, miközben azon az éjjelen már negyedszer etettem meg a kisbabámat. Az ujjam hegyével megérintettem hosszú szempilláit, megsimogattam a kopasz fejecskéjét, és teljesen odáig voltam, amikor az ujjacskái belekapaszkodtak az ingem szegélyébe. Annyira eltöltött a melegség és a békesség, hogy azt sem bántam, hogy időnként hajnali háromkor is ébren kellett lennem.

A fentiekben az a közös, hogy minden alkalommal velem volt a Szentlélek, tudatta velem, hogy jó helyen vagyok és helyesen cselekszem, valamint az, hogy minden esetben egy rendetlen házban voltam.

Máig emlékszem, mennyire megdöbbentem, amikor először fedeztem fel ezeket a közös pontokat – meg is kérdőjeleztem korábbi élményeimet. Elvégre gyermekkoromban mindig úgy gondoltam, hogy a Szentlélek nem lakozik tisztátalan helyeken – vagyis nyilván koszos otthonokban sem. Ráadásul ezekhez a gondolatokhoz majdnem mindig társult valamilyen szentírásbeli hivatkozás is. Az 1 Nefi 10:21-ből megtudjuk, hogy „semmi tisztátalan dolog nem lakhat Istennel”. Aztán a Tan és szövetségek 88:124-ben az Úr arra utasít bennünket, hogy „hagyj[un]k fel a tétlenkedéssel; [és] hagyj[un]k fel azzal, hogy tisztátalanok vagy[un]k”.

Ironikus, hogy mindeközben elsiklottam e szentírásversek mélyebb jelentése – a személyes templomunk, az elménk és a testünk tisztán tartásának fontossága – fölött, és ahelyett azt azonnal a kézzelfogható megközelítésből kiindulva értelmeztem. Valahogy azt szűrtem le mindezekből a leckékből, hogy fiatal feleségként és édesanyaként pont annyit érek, amennyire tökéletes és tiszta az otthonom – ez a meggyőződés pedig lesújtó hatással volt rám.

Mindig bénító félelem vett erőt rajtam, amikor az otthonom állapota nem volt tökéletesnek mondható. Gyakran azért nem hallgattam a Lélek suttogásaira, mert körülnéztem a lakásomban, és arra gondoltam: „Kizárt, hogy a Lélek itt lakozhasson.”

Nem emlékszem, hogy pontosan mikor is érkezett el a pillanat, amikor ráébredtem, hogy egy olyan házban is érezhetem a Lelket, amely távol esik a fizikai tisztaság templomi mércéjétől. Arra azonban emlékszem, amikor felismertem, hogy az Úr – az Ő könyörületre és együttérzésre való végtelen képességével – látta az általam nyújtott nem annyira tökéletes erőfeszítéseket, elfogadta azokat, és így is elküldte nekem a Lélek azon társaságát, melyre oly kétségbeesett szükségem volt. Nem várja azt, hogy azonnal tökéletes legyek – csak annyit akar, hogy megtegyem a tőlem telhető legjobbat.

Ez nem az egyik napról a másikra történt, de lassanként elengedtem azt, amit Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából „mérgező tökéletességkényszernek” hív (vö. „Legyetek azért ti tökéletesek…” – majd egyszer. Liahóna, 2017. nov. 42.) Elkezdtem engedni, hogy gyökeret verjen bennem a meggyőződés, miszerint akkor is velem lehet a Szentlélek, ha nincs erőm egész éjjel ébren maradni egy fogzó babával és lépést tartani a mosnivalóval is. Ehelyett immár arra figyelek oda, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam, miközben elfogadom a szeretetet, melyet Mennyei Atya cserébe küld nekem. Nem adtam fel a célt, hogy jobb háziasszony legyek, mindössze igent mondok arra a kegyelemre és sugalmazásra, melyet az Úr oly régóta szeretett volna megadni nekem. Annak köszönhetően, hogy lelkileg tisztán tartom magam, és megteszem, amit az Úr kér tőlem, ezért – rendetlen ház ide vagy oda – eljön hozzám a Szentlélek.