Szennyeszsák sok szeretettel
Illusztrálta: John Kachik
A családomnak nehezére esett elfogadni, hogy úgy döntöttem, utolsó napi szent leszek. Amikor bejelentettem, hogy teljes idejű, fizetetlen missziót fogok szolgálni, nem mindenki értette, hogy miért és hogyan is akarom én ezt csinálni. A szüleim szerettek volna osztozni a lelkesedésemben, ugyanakkor nehezen fogadták, hogy „feladom” azt a vallást, amelyben felneveltek.
Amikor megkaptam az elhívásomat a Hondurasi Tegucigalpa Misszióba, a borítékban volt egy ellenőrzőlista is, hogy mit kell magammal vinnem. Édesanyám észrevette, hogy az egyik tétel egy szennyeszsák. Na, ezt már ő is értette! Gyorsan vett némi erős, kék farmerszövetet, és nagy szeretettel varrt nekem egy egyszerű, jól használható szennyeszsákot. Maradandó ajándéknak bizonyult.
Az a szennyeszsák elkísért engem a misszionáriusképző központba, majd onnan Hondurasba. Velem tartott az egyik falucskából a másikba, sötétkékből apránként világoskékké fakulva, ahogy a farmerünk is kedvelt és kényelmes nadrággá szokott kopni. A misszióm végén a legtöbb ruhámat odaajándékoztam egy különleges családnak, akiket nagyon megszerettem, de a szennyeszsákot megtartottam. Azt édesanyám készítette, csak nekem, annak ellenére, hogy nem értette, miért fontos a misszió.
Majd’ 30 évvel később a legidősebb fiunk a Kalifornia Carlsbad Misszióba kapta az elhívását, melléje pedig egy felsorolást mindazon dolgokról, amelyekre majd szüksége lesz. Együtt olvastuk át, és amikor elértünk oda, hogy „szennyeszsák”, elővettük a zsákot, melyet annak idején édesanyám varrt nekem. Bár addigra egy kicsit még jobban megkopott, útra kelt Kalifornia felé.
Néhány évvel később a lányomat az Ohio Cleveland Misszióba hívták el szolgálni – a szennyeszsák őt is elkísérte. Amikor a lányunk visszatért, a zsák ismét egy kicsit kopottabban került haza, de továbbra sem volt rajta semmiféle számottevő feslés vagy szakadás.
A zsákról az szokott eszembe jutni, hogy vannak dolgok, mint amilyenek a missziós szolgálatomból és a mások iránt – például az édesanyám által irántam – tanúsított szeretetből tanult leckék, amelyek újra és újra képesek megáldani bennünket. Része lett a misszionáriusi szolgálat olyan családi hagyományának, amely remélhetőleg soha nem fog megkopni.