Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Túl szigorúak vagyunk önmagunkhoz
Sokkal, de sokkal jobban teljesítesz, mint azt gondolnád.
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
Ha eltérő mértékben is, de oly sokan küszködünk azzal az érzéssel, hogy túl kevesek vagyunk, vagy túl keveset teszünk. Magam is megtapasztaltam ezt az érzést az életem különböző szakaszaiban. Az egyik leginkább az elevenembe vágó ilyen alkalom a misszióm vége felé esett meg.
Az egyik utolsó missziós konferenciámon vettem részt, és a misszióelnököm szokás szerint megosztott egy üzenetet, amelyet az egyik misszionáriustól kapott. Ezek az üzenetek időnként viccesek voltak, időnként lélekemelőek, időnként pedig kellően alátámasztották az elhangzottakat. Ez az üzenet valószínűleg lélekemelőnek volt szánva, de engem inkább szíven ütött. Arról szólt, hogy ez a névtelen misszionáriusnővér mennyire nagyra értékeli a társát. Megírta, milyen sok szeretetet és törődést kapott a társától, és hogy milyen fantasztikus példát mutat a számára. Miközben hallgattam, éreztem, ahogy a lelkem belesajdul a vágyba, hogy én is ilyen társ legyek. Kétségbeesetten kívántam, hogy én is ilyen törődő és szeretetteljes lehessek, és ennyi jót tehessek. Aztán azt éreztem, hogy minden összeomlik bennem, hiszen tudom, hogy én nem vagyok ilyen.
Nem vagyok és soha nem is leszek ilyen. Amúgy sem maradt már idő arra, hogy megváltozzak, de ha lenne is, valószínűleg akkor sem lennék rá képes.
Később, amikor a társammal már ismét a lakásunkban voltunk, megemlítette a részt a misszióelnökünk üzenetéből, amely annyira lesújtott engem. Bevallotta nekem, hogy azt a levelet ő írta rólam. Ezek tehát az ő szavai voltak rólam. Mindaddig egy végtelen, sötét ürességbe meredtem, kétségbeesetten azt kívánva, hogy bárcsak olyan ember lehetnék, amilyen – sikertelenül – lenni szerettem volna. Azonban a szavai fényt gyújtottak, és a végtelen üresség helyett egy tükör előtt találtam magamat, amint a saját, már kialakult énem tükröződését nézem. A szavai rengeteget jelentettek nekem! Már az is örömmel töltött volna el, ha csak fele olyan jó véleménnyel van rólam, mint amilyennek a levelében lefestett engem.
Nem dicsekvésből mesélem el ezt az élményt – túl jelentőségteljes számomra ahhoz, hogy dicsekedjek vele –, hanem annak szemléltetésére, hogy milyen szükségtelenül (és gyakran tévesen) szigorúak tudunk lenni önmagunkhoz. Pont a nekem szóló dicséretet használtam arra, hogy ostorozzam magamat vele!
Persze ezzel nem azt szeretném mondani, hogy ne is törekedjünk krisztusibbá válni. Nekem sem az járt a fejemben, hogy „remek, akkor az emberekkel való törődést ki is pipálhatom. Hú, de jó, hogy ezzel többé már nem kell foglalkoznom!” Az általunk elért fejlődést viszont fel és el kell ismernünk, ahogy azt is, hogy sokkal értékesebbek vagyunk, mint azt időnként gondoljuk. Amint Dieter F. Uchtdorf elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja megfogalmazta: „Túl sokan élik az életüket azt gondolva, hogy keveset érnek, miközben valójában végtelen értékkel, minden képzeletet felülmúló lehetőségekkel rendelkező kitűnő és örökkévaló teremtmények.”1
Kérlek, állj hát meg egy pillanatra, és vedd számba mindazt a jót, amit eddig tettél, és azokat a tulajdonságokat, melyeket ezidáig kifejlesztettél, vagy éppen most fejlesztesz ki! Emlékezz rá, hogy elfogadnak, hogy szeretnek, és hogy nem vagy kevés!
Ha pedig vannak olyan célok, amelyeket szerinted még tényleg nem értél el vagy valósítottál meg, akkor dolgozz azokon. Ne add fel! Mindenképpen tűzz ki célokat, de ne szabj magadnak korlátokat abban, hogy mikorra kell krisztusibbá válnod – mert én pont ezt tettem. Úgy képzeltem, hogy a misszióm után valamiféle fal fog elzárni engem a változásoktól. Pedig még ha azok a csodálatos szavak nem is rólam szóltak volna, a misszióm vége akkor sem jelentette volna azt, hogy a jobbá válás minden reménye elveszett.
Néha nehéz ezt a gondolkodásmódot gyakorolni – azt, hogy tényleg nem vagyunk kevesek. Néha még nekem is emlékeztetőkre van szükségem, hogy ne nehezteljek magamra. De ne feledd, hogy az értéked nagy Isten szemében (lásd Tan és szövetségek 18:10)! Emlékezz rá, hogy Isten gyermeke vagy, és hogy „Isten gyermekeiként nem szabad lealacsonyítanunk vagy becsmérelnünk magunkat”!2 Mindig törekedj arra, hogy krisztusibb légy, de ne ostorozd magad emiatt. Könnyen lehet, hogy közelebb állsz ahhoz, akivé válni szeretnél, mint azt valaha is lehetségesnek tartottad volna.