Válságból barátság
Illusztrálta: Allen Garns
Az egyik vasárnap az úrvacsorai gyűlésen egy nyugtalanító érzés fogott el. Nem tudtam, hogy mi az, de az érzés nem akart szűnni. Idegesen pillantottam a faliórára, és már nagyon vártam a gyűlés végét. Ez nem volt jellemző rám.
A záróima után még mindig ugyanazt éreztem. Körülnéztem a kápolnában, és észrevettem, hogy az egyik férfi a mellkasát markolja. Odamentem, ő pedig megkérdezte, hogy kivinném-e az állomásra. Azt feleltem, hogy inkább a sürgősségire kellene vinnem. Elmondta, hogy van otthon gyógyszere, amitől majd jobban lesz. Erre azt feleltem, hogy akkor hazaviszem kocsival, mert túl veszélyes lenne ebben az állapotban vonatoznia.
Besegítettem az autómba, és megint megkérdeztem, hogy ne vigyem-e mégis orvoshoz. Újra csak azt mondta, hogy nem szükséges, vigyem nyugodtan haza. Magamban elmondtam egy imát, megkérve Mennyei Atyámat, hogy segítsen neki, hogy jobban legyen, nekem pedig abban, hogy biztonságban haza tudjam vinni. Óvatosan vezettem, lehúztam az ablakokat, és igyekeztem megnyugtatni. Némi idő elteltével hátradőlt az ülésben, és látszott, hogy lassan el tud lazulni.
Amikor odaértünk az otthonához, behívott. Örömmel vettem, mert biztos akartam lenni abban, hogy van gyógyszere, és hogy valóban segít is neki. Bevette a gyógyszerét, és kezdte jobban érezni magát. Mondta, hogy a mellkasa ugyan még mindig fáj egy kicsit, de otthon biztonságban érzi magát.
Meghívott, hogy maradjak nála vacsorára, és azóta a délután óta jó barátok lettünk. Gyakran szervezünk közös programokat, és segítjük egymást. Mielőtt ez történt velem, sok olyan barátom volt, akik nem voltak rám jó hatással, de a vele kötött barátságom megáldotta az életemet.
Néha nagyszerű barátság sarjadhat egy válságból. Ha egyszerűen csak felraktam volna a vonatra, talán haza sem ért volna. Ha pedig történt volna vele valami, azt sosem bocsátottam volna meg magamnak. Hálás vagyok Mennyei Atyámnak, amiért a Szent Lélek ebbe a helyzetbe vezetett, és hogy ennek során igaz és drága barátra tehettem szert!