Borotva és becsület
Írta: Allen D. Haynie elder
a Hetvenektől
„Hiszünk abban, hogy tisztességesnek… kell lennünk” (Hittételek 1:13).
Úgy kilencéves lehettem, amikor nagyon szerettem volna, hogy legyen bajuszom. Azt hittem, hogy kinő, ha mindennap megborotválkozom. Így hát nap nap után megborotválkoztam édesapám borotvájával. Az egyik nap észrevette, hogy borotválkozom. Figyelmeztetett, hogy ne tegyem, mert megvághatom magam.
Sajnos azt kell mondjam, hogy nem fogadtam szót édesapámnak. Másnap megint megborotválkoztam. De a borotva kicsúszott a beszappanozott ujjaim közül, és én jó mélyen megvágtam magam a szám fölött. Eléggé megijedtem, és gyorsan tettem rá egy tapaszt. Attól viszont még jobban tartottam, hogy mit fog majd mondani az apukám.
Amikor aznap este hazaért, és meglátta a sebet, meglepődött, és aggódni kezdett. Megkérdezte, mi történt.
„Hát – válaszoltam –, szaladtam a járdán, és orra estem.”
Hazudtam! Először szófogadatlan voltam, most pedig már becstelen is! Akkor éjjel nem jött álom a szememre. Későre járt már, de muszáj volt bevallanom Apának az igazságot. Ott találtam a nappaliban.
„Apa, hazudtam neked – ismertem be. – Nem estem el. A borotvával vágtam meg magam. Nagyon sajnálom.”
Édesapám egy pillanatig hallgatott, majd gyengéden így szólt: „Szófogadatlan voltál, fiam. Ez nem jó. Viszont büszke vagyok rád, amiért úgy döntöttél, hogy elmondod az igazat.
Ez a tanulság – ahogy a forradás is – azóta mindennap velem maradt. Legyen szó akár a Mennyei Atyádról, akár a barátaidról és a családtagjaidról, mindig légy az őszinteség és az igazmondás példája!