Betegség és kérdések
„Ő hall és válaszol” (Gyermekek énekeskönyve, 139.).
Janó húga, Sári, beteg volt. Nem úgy volt beteg, mint amikor az ember köhög vagy fáj a hasa. Anya és Apa azt mondta, hogy diabétesze lehet.
Janó nem tudta, hogy az mi, de elég ijesztően hangzott. Aztán Anya és Apa elmagyarázta, hogy ez egy másik szó a cukorbetegségre – amikor az ember szervezete nehezen dolgozza fel az elfogyasztott ételben lévő cukrot. Sárinak pár napot kórházban kellett töltenie, hogy kiderítsék, vajon tényleg cukorbeteg-e.
Sári időnként Janó idegeire ment. Játszani akart Janó barátaival. Egyszer még a bátyja videojátékának irányítóját is sikerült elveszítenie. De Janó akkor is nagyon szerette a húgát. „Nem akarom, hogy beteg legyen” – gondolta könnyes szemmel.
Janó nővérei segítettek Sárinak összepakolni a kórházi tartózkodáshoz. Marcsi előszedte Sári hátizsákját. Hanna összehajtogatta a pizsamáját. Lili berakott egy bolyhos takarót. Janó is szeretett volna segíteni, de fogalma sem volt, hogy mivel tehetné.
Hamarosan Sári minden dolgát bepakolták.
„Imádkozzunk indulás előtt – mondta Apa. – Janó, mondod az imát?”
Janó bólintott. „Drága Mennyei Atyám! – kezdett bele az imába. – Kérlek, áldd meg Sárit, hogy ne legyen cukros betegsége! Kérlek, áldd meg, hogy meggyógyuljon!” Ahogy imádkozott, Janó egy kicsit jobban érezte magát.
Amikor a családtagok megölelték egymást, támadt egy ötlete.
„Csak egy pillanat!” – mondta. Besietett a szobájába, és előszedte a szülinapjára kapott zenelejátszót. Tudta, hogy Sári is szívesen hallgatja a rajta lévő számokat.
„Tessék! – nyújtotta át Sárinak a lejátszót. – Magaddal viheted a kórházba.” Sári a bátyjára mosolygott, és magához szorította a lejátszót, miközben kiment a kocsihoz.
Másnap Anya elvitte Janót és a nővéreit a kórházba, meglátogatni Sárit. Janó ideges volt, miközben a kórterem felé mentek. „Kérlek, áldd meg, hogy ne legyen beteg!” – imádkozott már vagy századjára.
Amikor odaértek, Sári éppen ült az ágyában, és csövek lógtak ki a karjából. Egy kicsit elmosolyodott, ahogy meglátta őket.
„Megjöttek a vizsgálatok eredményei – mondta Apa. – Az orvosok szerint Sárinak 1-es típusú diabétesze van. Ezután változtatnunk kell azon, hogy mit eszünk otthon, és segítenünk kell majd neki a gyógyszerekkel. De egyébként rendben lesz.”
Janó magába roskadt. Kiment a folyosóra, és leült egy székre az ajtó közelében. A kezébe temette az arcát.
„Mi a baj, Janó?” – ült le mellé Anya.
„Azért imádkoztam, hogy Sári ne legyen beteg – mondta csendesen. – Miért nem válaszolt Mennyei Atya az imámra?”
Anya átölelte Janót. „Mennyei Atya mindig megválaszolja az imáinkat. Csak nem mindig úgy, ahogy azt mi szeretnénk. Néha nem elveszi a nehéz dolgokat, hanem azzal válaszol, hogy békességet ad nekünk, és segít, hogy erősek legyünk. Tudom, hogy Mennyei Atya segíteni fog Sárinak.”
Janó lassan bólintott. Abban a pillanatban nem érzett sem békességet, sem erőt, de eszébe jutott, milyen jó érzése volt a családi ima közben.
Együtt visszamentek Sárihoz. A lányok éppen kártyáztak, ahogy otthon is szoktak. Mindenki boldognak tűnt, még Sári is.
Aztán Janó felfigyelt valamire: Sári nyakában ott lógott a fejhallgató, az ölében meg észrevette a zenelejátszót.
„Mindennap a kedvenc dalait hallgatja a lejátszódon – mondta Anya. – Segít neki megnyugodni.”
Janó melegséget érzett. Tudta, hogy Mennyei Atya máris segíti őket.