A világnak szüksége van a világosságotokra

Alan T. Phillips elder, Anglia

Területi hetvenes

A sötétség, a zűrzavar és a bizonytalanság idején észrevesszük magunkon, hogy a világosság, a remény és a békesség forrása felé fordulunk. Ő példával járt elöl mások szeretetében és szolgálatában, és azzal bízott meg minket, hogy mi is így tegyünk. Ha követjük Őt, szövetségben fogadjuk, hogy az életünk során segítjük a rászorulókat, és bizonyságot teszünk Krisztusról.¹

Nem sokkal a második világháború kitörése előtt a londoni Nemzeti Galéria több ezer jelentős festményt menekített ki Walesbe, hogy ott biztonságban megőrizzék őket.² Ám a nagyközönség meggyőzte a kormányt, hogy néhány képet hozzanak vissza, így a kormány döntése szerint minden hónapban kiállítottak egy képet, hogy ezzel javítsák a közhangulatot. A The Times folyóiratban 1942-ben megjelent levél szerint: „Mivel London csupa seb és horzsolás, most nagyobb szükség van rá mint valaha, hogy gyönyörű dolgokat lássunk.”

A nép által választott első „hónap képe” az olasz festő, Tiziano Noli me Tangere (Krisztus megjelenik Mária Magdolnának) című festménye volt.³ A képen a feltámadt Krisztus látható, amint megjelenik Mária Magdolnának. Miután Mária Magdolna az Úr halála után üresen találta a sírboltot, azt hiszi az Úrról, hogy a kertész, és esedezik Neki, hogy mondja el, hova vitte Krisztus testét. Amikor Jézus megszólal, ő felismeri a hangját, és ezzel együtt a valódi kilétét: Szabadítóját és Mesterét.⁴

Ebben az évben egy jelentős zűrzavart tapasztalunk. Tiziano Máriájához hasonlóan mi is azon találhatjuk magunkat, hogy a Szabadítót keressük. Nelson elnök emlékeztet bennünket, miszerint Jézus a „világosság, amely fénylik a sötétségben”.⁵ A Szabadító ezt tanította követőinek: „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”⁶

Az egyik módja a Szabadító követésének az, ha betartjuk azon szövetségünket, hogy segítünk a rászorulóknak. Amikor Alma próféta a keresztelési szövetségről tanított, azt mondta, hogy legyünk „hajlandóak… egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek”, és legyünk „hajlandóak… gyászolni azokkal, akik gyászolnak” és „megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak”.⁷

A Szabadító a legjobb példánk a szolgálatra. A kihívások, fenyegetések és üldöztetések ellenére, amelyekkel szembenézett, Ő „széjjeljárt jót tévén”. Földi szolgálatát mások megáldásával, szolgálatával és támogatásával töltötte. Jézus Krisztus engesztelése önmagában is az emberek iránti szeretet, az értük meghozott áldozat és az értük végzett szolgálat mennyei kifejeződése volt. „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.”⁸

A világ sajnos nem ezt tanítja. A világ azt mondja, hogy magunkkal törődjünk, hogy a boldogság a megvásárolt javakban, a fogyasztásban és a társaink általi elismerésben rejlik.9 A Szabadító azonban teljesen más ösvényt javasolt az Ő tanítványainak.⁹ Ez az ösvény sokkal kevésbé törődik azzal, hogy mink van, és sokkal inkább összpontosít arra, hogy milyenek vagyunk. Kimondottan arra utasított minket, hogy legyünk szeretetteljesek, megbocsátóak, könyörületesek, türelmesek, szelídek, gyengédek, hosszútűrőek és alázatosak. Az Ő iránymutatása nem arról szólt, hogy „mentsd az életed”, inkább arra kért bennünket, hogy veszítsük el önmagunkat mások szeretetében és a velük való törődésben.

Jézus Krisztus azzal töltötte az idejét, hogy szolgált és segített mindenkit. Az Ő tanítványaiként mi is felhívást kaptunk arra, hogy így tegyünk. A Szabadító azt mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”¹⁰

Korlátlanok a lehetőségeink arra, hogy másokat szolgáljunk. Olyan egyszerű dolog is lehet ez, mint egy mosoly vagy egy kedves szó, vagy a mások meghallgatásával töltött idő. Egy törődő gesztus, különösképpen azok felé, akiken átnéznek, akiket elfelejtenek, akik társadalmilag kirekesztettek vagy a közösségeink perifériájára szorultak.

A szolgálat megáld másokat, ám eközben fontos és jelentőségteljes módokon minket is. Képes segíteni, hogy érezzük Isten irántunk táplált szeretetét, elvonni a figyelmünket az aggodalmainktól, a félelmeinktől, a szorongásainktól és a kétségeinktől.¹¹ Az egyszerű és rendszeres szolgálat cselekedetei az Isten és a felebarátaink iránti szeretetünk megnyilvánulásai. Uchtdorf elder azt mondta: „Amikor igazán megértjük, mit jelent úgy szeretni, ahogyan Jézus Krisztus szeret minket, eloszlik a zavar, és fontossági sorrendünkben minden a helyére kerül. A Krisztus tanítványaiként élt életünk örömtelibbé lesz. Életünk új értelmet nyer. A Mennyei Atyánkkal való kapcsolatunk elmélyül.”¹²

Hadd javasoljak három dolgot, amelyet mindannyian megfontolhatunk.

Csendesedjetek el! Jézus Krisztus a világosság, amely fénylik a sötétségben.
Legyetek világosság! Lehettek világosság az otthonotokban, a családotokban és a közösségetekben azáltal, hogy az életetek folyamán segítitek a rászorulókat, és bizonyságot tesztek Krisztusról.
Tegyetek jót! A szolgálat egyszerű tettei örömöt, reményt és békességet hoznak megannyi embernek.

Jézus Krisztus a világosság, amelyet a sötétség, a zűrzavar és a bizonytalanság idején keresünk. Ő arra kért mindannyiunkat, hogy legyünk világosság a világnak. Biztosan van valaki, akiről tudjuk, hogy szükséget szenved, akit felemelhetünk és megerősíthetünk. Ez az a munka, amelyre elhívtak bennünket. Ez az Ő munkája. Amennyiben így teszünk, felfedezzük a valódi kilétünket egy szerető Mennyei Atya gyermekeként.