Hogyan bízhattam Mennyei Atyában, miközben úgy éreztem, hogy egymagam vagyok? Liahóna, 2024. júl.
Fiatal felnőtteknek
Hogyan bízhattam Mennyei Atyában, miközben úgy éreztem, hogy egymagam vagyok?
Igyekeztem, hogy legyen hitem, de továbbra is oly sok kihívással szembesültem. Hogyan bízhatnék továbbra is az Úrban?
Illusztrálta: Kathleen Peterson
Az unokatestvéreim kilencéves koromban mutattak be a misszionáriusoknak. Csatlakoztam Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházához – egyedüliként a közvetlen családomból. Az azóta eltelt időben megtanultam egyre jobban és jobban szeretni Jézus Krisztus evangéliumát. Egy ideig azonban rendkívül nehéz volt bíznom Mennyei Atyában és az Ő igazságaiban, és kifejezett küszködést jelentett, hogy hittel haladjak előre.
Bárhol nehéz lehet a világtól eltérő módon, Jézus Krisztus tanítványaként élni, ám egyháztagként felnőni Hongkongban sokkal emberpróbálóbb volt, mint azt néhányan talán gondolnák.
Hogy mást ne mondjak, errefelé sokan nem kedvelik az egyházat, és úgy gondolják, hogy rossz dolgok kapcsolódnak hozzá. A „mormon” szó korábbi, az egyházra használt kínai megfelelője egy olyan hangot is tartalmazott, amely miatt az kínaiul az „ördög” szót juttatta az emberek eszébe. Néhányak számára ez oda vezetett, hogy szerencsétlen módon félreértették az egyház értékrendjét.
Ráadásul mivel Hongkongban már oly sok más hagyományos vallás van jelen, az egyháznak pedig kevés a tagja, az ember könnyen érezheti magát magányosnak vagy elszigetelve. Sokan megkérdőjelezik az egyházat, nem teljesen értve a tanításait, miközben nem hajlandóak meghallgatni, amit az egyháztagok meg szeretnének osztani.
Tizenéves koromban éreztem a leginkább ezeknek az akadályoknak a hatásait, de ezen tapasztalatok által sokat tanultam arról, hogy mit jelent bízni Mennyei Atyában és Jézus Krisztusban.
Megéri-e az evangélium szerint élni?
A középiskolai éveim alatt a szüleim jó barátságban voltak az egyik tanárnőmmel. Ez a pedagógus gyakorló keresztény volt egy másik felekezetben. Akkoriban én voltam az egyetlen egyháztag az osztályomban, és addigra már sok osztálytársam és tanítóm bocsátkozott találgatásokba Jézus Krisztus egyházáról és annak a tagjairól.
Ennek a tanárnőnek kifejezetten rossz véleménye volt az egyházamról, ami bonyolult helyzetet eredményezett, mivel a családunk barátja volt.
Például gyakran álmos voltam az óráin, mert korán keltem, hogy eljárjak a kora reggeli ifjúsági hitoktatásra, ő pedig aggódott amiatt, hogy le fogok maradni az iskolai feladataimban. Ezenkívül azzal is kellemetlen helyzetbe hozott, hogy sok olyan bonyolult tanbéli kérdést szegezett nekem, amelyekre nem tudtam a választ. Még olyan iskolai feladatokat is adott nekem, hogy egyházellenes irodalmat olvassak! A lehető legnagyobb erőbedobással próbált meggyőzni, hogy hagyjam ott a felekezetemet.
Ez egy emberpróbáló időszak volt a hitem szempontjából. Ha egyszer igyekeztem közel maradni Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz, akkor mégis miért okozott kihívásokat és nehézségeket az életemben az, hogy hithű maradtam? Hát nem áldottnak kellett volna lennem azért, mert betartottam a parancsolatokat, és az alvás rovására ifjúsági hitoktatásra jártam?
Ehelyett romlottak a jegyeim, hanyatlott a hitem, és rögös volt a kapcsolatom a tanáraimmal, a családommal és Mennyei Atyával.
Egy darabig már azon kezdtem tűnődni, hogy vajon megéri-e az evangélium szerint élni. Elkezdtem kihagyni az ifjúsági hitoktatást, és hamarosan úgy éreztem, hogy elhalványul a hitem. Könnyebbnek tűnt egyszerűen csak beadni a derekamat annak, aminek a megtételét a körülöttem lévő világ erőltette.
A bizalmat választani
Továbbra is imádkoztam Mennyei Atyához útmutatásért és megértésért. A helyzetemmel kapcsolatos mély zavarodottság és bosszúság ellenére a szívemben valami továbbra is ragaszkodott a hithez. Beszéltem hithű barátaimmal, és tanácskoztam a társaimmal az egyházban arról, hogy min megyek keresztül, ők pedig arra biztattak, hogy beszéljek a küszködéseimről az ifjúsági hitoktatómmal.
Ő együttérzéssel reagált, és arra buzdított, hogy reményteljes szívvel folytassam az ifjúsági hitoktatást. Megígérte nekem, hogy látni fogom az áldások kibontakozását, ha továbbra is ragaszkodom a hithez, és bízom abban, miszerint az Úr sokat tartogat számomra és meg fogja szentelni a kihívásaimat (lásd 2 Nefi 2:1–2).
Így hát az engem érő kihívások ellenére úgy döntöttem, hogy bízni fogok.
Egy idő után éreztem, hogy megváltozik a hozzáállásom. Az előttem álló nehézségek helyett elkezdtem inkább az evangéliumért érzett hálámat szem előtt tartani. Elkezdtem arra összpontosítani, hogy milyen nagy áldást jelent a családom, az isteni kilétem és az evangélium örökkévaló igazságai. Végül aztán eljutottam oda, hogy tudtam, Mennyei Atya és Jézus Krisztus tisztában vannak a körülményeimmel, és mindig mellettem álltak azokban a pillanatokban, amikor úgy éreztem, hogy nagyon egyedül állok.
Ez mindent megváltoztatott.
Amint továbbra is Beléjük helyeztem a bizalmamat, betartottam a parancsolatokat, naponta bűnbánatot tartottam, és mindennap megtettem a kis dolgokat, hogy kapcsolatot teremtsek Velük, éreztem, ahogy a hitem alapja egyre mélyül és erősödik.
Russell M. Nelson elnök így kérlelt minket: „[V]egyétek kézbe a saját bizonyságotokat Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról. Dolgozzatok meg érte. Ápoljátok, hogy növekedjen. Tápláljátok igazsággal. Ne szennyezzétek be azt hitetlen férfiak és nők téves bölcseleteivel. Amint az első helyre rangsoroljátok a Jézus Krisztusról való bizonyságotok folyamatos erősítését, figyeljétek meg, milyen csodák történnek az életetekben.”
És amint ezt megtettem, megtörtént egy csoda.
Mit jelent bízni az Úrban?
Miután egy ideig kerültem a hitről szóló beszélgetéseket a tanárnőmmel, amikor egy nap kérdésekkel jött oda, úgy éreztem, készen állok a megújult hitemmel válaszolni rájuk. Kedvesen megkérdeztem tőle, hogy ellátogatott-e már valamelyik egyházi gyűlésünkre, vagy olvasta-e a Mormon könyvét. Amikor nemet mondott, sugalmazást éreztem, hogy bizonyságomat tegyem az egyszerű igazságokról.
Elmondtam neki, hogy az ember soha nem tudhatja, hogy valami igaz-e, ha nem tapasztalja meg azt vagy nem keresi meg a saját válaszait. Elmagyaráztam, miszerint azért tudom, hogy az evangélium igaz, mert megdolgoztam ezekért a válaszokért, és a szívemben érzem, hogy igazak. Megkértem, hogy tegyen ő is így, és attól fogva a kapcsolatunk sokkal békésebb volt.
Ez a hitbéli kihívás, amelyet tizenévesként megéltem, valóban felkészített engem a jövőmre Krisztus tanítványaként. Oly sok áldás és ígéret beérését tapasztaltam meg, amikor továbbra is az Úrban bíztam mindenki más véleménye előtt. Amint azt Nefi is mondta: „Ó, Uram, tebenned bíztam, és tebenned bízom örökre. Nem test karjába helyezem bizalmamat” (2 Nefi 4:34).
Amikor a dolgok nem a tervek szerint alakulnak, vagy olyan nehézségekkel nézünk szembe, amelyekre egyáltalán nem számítottunk, könnyű lehet úgy éreznünk, hogy Mennyei Atya rossz irányba kormányozott minket, elhagyott bennünket, vagy egyszerűen nem törődik velünk.
De ez nem igaz!
Sőt, mindig éppen a zavaros és szívfacsaró kihívások idején jut eszembe, mit is jelent teljes mértékben az Úrba helyezni a bizalmamat. Hagynom kell, hogy a tanítványságom és a hitem jelentőségteljessebbé és sorsfordítóvá váljon, ne pedig gépiessé és megszokottá. Nelson elnök ezt is tanította: „Virágzó hitetek segíteni fog nektek példátlan fejlődéssé és lehetőséggé alakítani a kihívásokat.”
Immár látom, miként áldott meg a Jézus Krisztusba vetett hit választása több módon, mint amit valaha is lehetségesnek véltem. Ez nem azt jelenti, hogy mindig elkerül a gyász, a nehézségek vagy a zavarodottság, hanem azt, hogy tudom, hová forduljak békességért és állandóságért.
Nelson elnök szeretetteljesen így emlékeztet minket: „Kérlek, ne feledjétek: ha cserben is hagy minden és mindenki más ezen a világon, amiben és akiben bíztok, Jézus Krisztus és az Ő egyháza soha nem fog cserben hagyni benneteket.”
Bármivel is nézel szembe az életedben – legyen szó akár beteljesületlen elvárásokról, a világ hangjai felől érkező nyomásról, családi gondokról, mentálhigiénés küzdelmekről, pénzügyi bizonytalanságról, szívfájdalomról, igazságtalanságról vagy bármilyen más kihívásról –, arra kérlek, hogy továbbra is helyezd az Úrba a bizalmadat. Ő teljes mértékben tisztában van a körülményeiddel. Ismer téged. Bámulatos áldásokat tartogat számodra. Még azokban a pillanatokban is, amikor nem akarsz bízni Őbenne, dönts úgy, hogy mégis így teszel. Az ígéretei biztosak. A megfelelő időben örömhöz, reményhez és csodákhoz vezet majd téged.
Velem így tesz, miközben továbbra is bízom Őbenne.