Családi beszélgetések az öngyilkosságról. Liahóna, 2024. júl.
Családi beszélgetések az öngyilkosságról
Szülőkként szeretnénk felkészíteni gyermekeinket minden lehetséges veszélyre, amely fenyegetheti őket. Bár beszédtémának talán kellemetlen, az öngyilkosság is egyike ezen veszélyeknek.
A családi élet olyan, mint egy vadvízi evezés. Miközben a családtagok magukra öltik a mentőmellényt és a sisakot, a szülők olyanok, mint a túravezetők, akik korábban már jártak errefelé. A gyermekeknek arra van szükségük, hogy figyelmeztessük őket az előttük lévő erős áramlatokra vagy sziklákra. Ha a folyó távolabbi szakaszán lenne egy pusztító vízesés, figyelmeztetnénk-e rá a gyermekeinket? Vajon megtanítanánk-e nekik, hogyan evezzenek és merre kormányozzanak, hogy kikerüljék, vagy pedig várnánk a figyelmeztetéssel addig, amíg már a szakadék peremén csimpaszkodnak?
Szülőkként talán kényelmetlen számunkra egy olyan témáról beszélgetni, mint az öngyilkosság, de ezzel segíthetünk megóvni és felkészíteni a gyermekeinket még azelőtt, hogy veszélyes gondolataik támadnának.
A szülők segíthetnek a gyermekeknek megtanulni érzelmileg ellenállóvá válni, és tudni, hová fordulhatnak, amikor érzelmi segítségre van szükségük. Reyna I. Aburto, aki korábban második tanácsos volt a Segítőegylet Általános Elnökségében, azt tanította, hogy „ennek része lehet az, hogy tájékozódunk az érzelmi betegségekről, forrásokat keresünk, amelyek segíthetnek e küzdelmek legyőzésében, legfőképpen pedig önmagunkat és másokat Krisztushoz vezetjük, aki a Gyógyítómester”.
Fontos téma, amelyről beszélni kell
Néhány öngyilkosság bármiféle egyértelmű figyelmeztetés nélkül következik be. Más esetekben csak finom jelzések vannak, néha pedig az előjelek egyértelműek. Nem tudhatjuk biztosan, hogy mi jár a gyermekeink fejében, ezért fiatalon fel kell készítenünk őket, ha netán öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok vernének gyökeret az elméjükben.
Aburto nővér is aláhúzta: „Fontos beszélgetni ezekről a kérdésekről a gyermekeinkkel, a családunkkal és a barátainkkal az otthonunkban, az egyházközségünkben és a közösségünkben.”
Dale G. Renlund elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „Mindannyiunknak vannak olyan családtagjai, drága barátai vagy ismerősei, akiket foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata, meg is kísérelték azt, vagy véget is vetettek az életüknek. […] Sok egyházközség és cövek [és család] fontolgatja, hogy beszélgetést tartson az öngyilkosság megelőzéséről, miután valaki véget vet a saját életének. A kérdésem az, hogy miért várjunk? Miért ne lehetne már most? Mert, bizony, valakit az egyházközségben vagy a cövekben éppen az öngyilkosság gondolata foglalkoztat.”
Évekkel ezelőtt én is leültem a saját gyermekeimmel, miután tragédia történt a közösségükben. Késztetést éreztem arra, hogy megosszam velük, hogy Jézus Krisztus által mindig van előre vezető út. Nem lehet semmi olyan cselekedetük vagy kudarcuk, amelyre az öngyilkosság lenne a válasz. Zsenge korukból adódóan nem volt okom azt gondolni, hogy veszélyben lennének, de tudtam, hogy van még mit tennem, amivel felkészíthetem a gyermekeimet a veszélyes, akár öngyilkosságra is irányuló gondolatok kezelésére.
Az öngyilkosságról való beszélgetés megelőző hatású
Az egyház öngyilkosság-megelőzési forráskalauza a következő tájékoztatást tartalmazza: „Az öngyilkosságról való beszélgetés nem fogja növelni annak a valószínűségét, hogy valaki öngyilkosságot kísérel meg. Sőt, az öngyilkosságról való nyílt beszélgetés az egyik hathatós módja az öngyilkosság megelőzésének.”
Dr. John Ackerman, az Országos Gyermekkórház öngyilkosság-megelőzési klinikai vezetője szerint „ha biztonságos teret hozunk létre az öngyilkosságról szóló beszélgetésekhez, az megmentheti egy gyermek életét”. Ennél is továbbmenve hozzáteszi, hogy „ha egy gyermek öngyilkosságra irányuló gondolatokkal küszködik, gyakran jelenthet megkönnyebbülést, ha tudja, hogy egy törődő felnőtt hajlandó nyíltan beszélgetni erről”.
„[A] megfelelő beszélgetés az öngyilkosságról valójában inkább a megakadályozását segíti elő, semmint arra biztatna” – tanította Aburto nővér, akinek az édesapja öngyilkos lett. Aburto nővér a történteket követően hosszú éveken át nem beszélt erről a családjával. Azóta azonban megtanulta, milyen nagy értékkel bír, ha őszintén és nyíltan beszél róla. „Mostanra már nyíltan átbeszéltem édesapám halálát a gyermekeimmel, és tanúja voltam, milyen gyógyulást tud nyújtani a Szabadító a fátyol mindkét oldalán.”
Az öngyilkosságról szóló nyílt beszélgetések felvértezhetik a gyermekeket, hogy képesek legyenek a szüleikhez és más megbízható felnőttekhez fordulni ahelyett, hogy egyedül igyekeznének kiigazodni az öngyilkossági gondolatokon, ha esetleg bármikor ilyenek támadnának bennük.
Már hat- vagy hétéves gyermekek is beszámolnak öngyilkossági gondolatokról. „Régen az volt, hogy [a] terapeuták, a kutatók és a szülők nem hitték, hogy a 10 vagy 11 évnél fiatalabb kisgyermekeknek egyáltalán lehetnek öngyilkossági gondolataik – vázolja dr. Ackerman. – Tudjuk, hogy ez valójában nem igaz.” Mint rámutatott, még a kisgyermekek is képesek összekötni az öngyilkosság gondolatát azzal, hogy tehernek érzik magukat, illetve az érzelmi fájdalom vagy a reménytelenség érzését élik át.
Aburto nővér ekképpen biztatott minket: „Segít, ha tudjuk, hogyan ismerjük fel a jeleket és a tüneteket önmagunkon és másokon. Megtanulhatjuk észrevenni a nem helyénvaló vagy egészségtelen gondolkodási mintákat is, valamint azt, hogy azokat miképpen tudjuk helytállóbbakra és egészségesebbekre cserélni.”
Az öngyilkosság gyakoribb, mint gondolnánk
Világszerte nagyjából 40 másodpercenként történik egy öngyilkosság általi haláleset, és a 15–24 éves korosztályban ez a második vezető halálok a világon. Egy, a utah-i tizenévesek ezrei között végzett közelmúltbeli kutatásban a Brigham Young Egyetem kutatói felfedezték, hogy az utolsó napi szent fiatalok mintegy 12%-a vette már komolyan fontolóra az öngyilkosságot, és 4% meg is kísérelte azt.
Csak hogy érzékeltessem: egy 25 tizenévesből álló csoportban e statisztika alapján 3 olyan fiatal van, aki már komolyan fontolóra vette az öngyilkosságot, és az egyikük meg is kísérelte.
Ha segíteni tudunk a gyermekeinknek megtalálni a szükséges támogatást, még mielőtt válsághelyzetbe jutnának – arra a pontra, amikor a képzelgésből terv lesz –, akkor talán segíthetünk nekik az irányváltoztatásban, mielőtt túl késő lenne.
Első lépések
A gyermekek már nagyon fiatalon képesek elkezdeni felfogni az érzéseket, de mi vagyunk azok, akik megadhatják nekik azt a nyelvezetet, amellyel helyesen írhatják le az érzéseiket. Az első lépés az lehet, hogy segítünk egy kisgyermeknek felépíteni az érzelmi szókincsét. Megtaníthatjuk a gyermekeknek megérteni a különbséget a dühös, szomorú, bosszús stb. között. Ha a gyermek el tudja magyarázni, hogy mit érez, akkor arra már tudunk együtt építeni. Az életkornak megfelelő módon akár már egy hatéves gyermekkel is megbeszélhetjük az érzéseit, valamint segíthetünk neki nevesíteni és kezelni ezeket az érzéseket.
Ezek a korai beszélgetések abban is segíteni fognak a szülőknek, hogy megismerjék a saját gyermekükre jellemző érzelmi tartományt. A legtöbb gyermek átél hullámhegyeket és hullámvölgyeket az érzelmi jóllétében. Ez rendjén is van. A kisgyermekekkel korán és gyakran lefolytatott beszélgetések megadhatják a szülőknek azt az érzelmi „lázmérőt”, amellyel különbséget tudnak tenni a gyermekkor átlagos érzelmi hullámzásai és a veszélyes gondolatok között.
Az öngyilkosságról folytatott megelőző beszélgetések éppen olyanok, mint a szülők által biztosított egyéb megelőző gyakorlatok. Éppen úgy fel tudjuk készíteni a gyermekeket és a fiatalokat annak a lehetőségére, hogy öngyilkossági gondolataik támadhatnak, mint arra, hogy miként vezessenek autót és mit tegyenek baleset esetén. „Szeretnénk felkészíteni a gyerekeinket arra, hogy megértsék, mi történhet érzelmileg, és esetleg mit vehetnek észre a barátaiknál” – mondja dr. Ackerman.
További beszélgetések
Ahogy a gyermekek idősebbek lesznek, a velük folytatott beszélgetéseink is érettebb szintre lépnek. Feltehetünk nyitott kérdéseket, aztán hagyhatjuk, hogy a gyermekek kimondják, amire gondolnak. Buzdítsuk a gyermekeket arra, hogy legyenek őszinték a nehéz érzéseik kapcsán. A kutatás azt mutatja, hogy ha beszélünk a nehéz érzelmekről, az csökkentheti az erősségüket és az időtartamukat.
A depresszióról, az öngyilkosságról vagy a csüggedés érzéséről szóló nyílt beszélgetés révén a gyermekek megtanulják, hogy megoszthatják az őszinte gondolataikat, és érzelmileg biztonságban vannak velünk. „Emellett az az üzenet is egyértelmű lesz számukra, hogy mélységesen törődsz velük, és számít neked az ő boldogságuk és jóllétük” – állítja egy mentálhigiénés tanácsadó.
A gyermekeink iránti szeretetünk és támogatásunk azt a szeretetet példázhatja, melyet Mennyei Atyánk táplál mindegyikünk iránt. „Mennyei Atyátok szeret benneteket – mindegyikőtöket!” – tanította Thomas S. Monson elnök (1927–2018). Majd így fogalmazott: „Ez a szeretet soha nem változik. […] Ott van, amikor szomorúak vagy boldogok, csüggedtek vagy reményteljesek vagytok. Akár érzitek, akár nem, hogy megérdemlitek-e, Isten szeretete mindig rendelkezésetekre áll. Egyszerűen mindig ott van.”
Rögtön azután, hogy a saját gyermekeimmel is elbeszélgettem az öngyilkosság témájáról, a kilencéves fiam megkérdezte, hogy beszélhetne-e velem négyszemközt. Mesélt nekem olyan alkalmakról, amikor elképzelte, hogy kioltja a saját életét – egészen odáig, hogy miként fogja megtenni. Soha eszembe nem jutott volna, hogy ilyen gondolatai vannak! Megöleltem, megköszöntem neki, hogy bátran mesélt nekem, és elmondtam neki, hogy bármit tett vagy gondolt is valaha, ő értékes a családunk számára és szükségünk van rá. Elköteleztem magam, hogy figyelni fogom őt, ha bármi további jele mutatkozna az öngyilkosságra irányuló gondolatoknak vagy mentális betegségnek.
Nem az öngyilkosság a válasz
Néhány fiatal talán attól tart, hogy az öngyilkosság az egyetlen kiút a reménytelenségükből. Jeffrey R. Holland elnök, a Tizenkét Apostol Kvóruma ügyvezető elnöke ennek az ellenkezőjéről biztosít bennünket: „Akármennyi hibát vétettetek is érzésetek szerint, és akármilyen távolra mentetek is érzésetek szerint az otthontól és a családtól és Istentől, tanúsítom, hogy nem léptetek ki az isteni szeretet hatóköréből. Nem tudtok olyan mélyre süllyedni, ahová ne érne el Krisztus engesztelésének végtelen fénye.”
Amellett, hogy elbeszélgetünk a kisgyermekeinkkel, a Holland elnök által adott mintát követve elbeszélgethetünk a fiatalokkal is: „Küszködő fiataljaink! Bármi nyomasszon is, bármi terheljen is titeket, kétségtelenül nem az öngyilkosság általi halál jelenti a megoldást. Nem fogja enyhíteni azt a fájdalmat, amely[et érez]tek, [vagy úgy gondoljátok,] hogy talán éppen ti okozzátok. Egy olyan világban, amelynek oly kétségbeesett szüksége van minden elérhető világosságra, arra kérlek titeket, ne becsüljétek le azt az örökkévaló világosságot, amelyet Isten a ti lelketekbe helyezett e világ kezdete előtt. […] Ne pusztítsatok el egy életet, amelynek a megtartásáért Krisztus az Ő életét adta! Képesek vagytok elviselni e halandó élet küzdelmeit, mert segíteni fogunk nektek elviselni azokat. Erősebbek vagytok, mint gondolnátok. A segítség rendelkezésre áll – más emberektől, különösen pedig Istentől. Szeretünk titeket, nagyra értékelünk benneteket, szükség van rátok. Szükségünk van rátok!”
A házastársaddal megtanácskozhatjátok, hogy mikor lenne jó elkezdeni ezeket a beszélgetéseket – még jóval azelőtt, hogy netán beüt a válság. Imádságosan törekedhettek a Lélekre, hogy segítsen irányt mutatni a gyermekeitekkel folytatott beszélgetések időzítésének és nyelvezetének.
Soha nem vagyunk felelősek mások azon döntéséért, hogy véget vetnek az életüknek, de vannak dolgok, amelyeket megtehetünk, hogy segítsünk megelőzni ezt. Amint azt Holland elnök tanította:
„…Isten Egyszülött Fia eljött, hogy a halál legyőzésével életet adjon nekünk.
Teljes mértékben el kell köteleznünk magunkat az élet eme ajándéka mellett, és azok segítségére kell sietnünk, akiket az a veszély fenyeget, hogy lemondanak erről a szent ajándékról.”