A remény diadala
A remény élő ajándék – olyan ajándék, amely növekszik, amikor növeljük a Jézus Krisztusba vetett hitünket.
Drága fivéreim és nővéreim szerte a világon! Midőn most elkezdjük az általános konferencia e nagyon különleges időszakát, a menny szeme bizonyosan ránk fog összpontosítani. Hallani fogjuk az Úr hangját a szolgáin keresztül; érezni fogjuk a Szentlélek útmutató, irányító, vigasztaló hatását, és meg fog erősödni a hitünk.
Három évvel ezelőtt Russell M. Nelson elnök e szavakkal indította az általános konferenciát: „[A] szívetekben lévő kérdésekre érkező tiszta kinyilatkoztatás kielégítővé és feledhetetlenné fogja tenni ezt a konferenciát. Ha még nem kértétek a Szentlélek szolgálattételét, hogy segítsen nektek meghallani, amit az Úr szeretne, hogy e két nap során meghalljatok, akkor én felhívást intézek hozzátok, hogy tegyétek ezt meg most. Kérlek benneteket, tegyétek ezt a konferenciát olyan időszakká, amikor az Úrnak az Ő szolgáin keresztül érkező üzenetein lakmároztok.”
A szentírások erőteljesen összekötnek három szót: hit, remény, jószívűség. A remény ajándéka felbecsülhetetlen értékű adomány Istentől.
A remény szót sok olyan dologra használjuk, amelyeknek a bekövetkeztét szeretnénk. Például: „Remélem, nem fog esni.” Vagy: „Remélem, hogy nyer a csapatunk.” Az én szándékom az, hogy a Jézus Krisztusban és a visszaállított evangéliumban összpontosuló szentséges és örökkévaló reményeinkről, valamint „az igazlelkűségért ígért áldások [iránti] magabiztos elvárás[ainkról]” beszéljek.
Az örök élet reménye
Az örök élet iránti reményünk Krisztus kegyelme és a saját választásaink által válik valóra, lehetővé téve számunkra azt a figyelemre méltó áldást, hogy visszatérhetünk mennyei otthonunkba, és örökre békében és boldogságban élhetünk Mennyei Atyánkkal, az Ő Szeretett Fiával, hithű családtagjainkkal és becses barátainkkal, valamint a minden földrészről és minden évszázadból származó igazlelkű férfiakkal és nőkkel.
A földön örömöt és bánatot tapasztalunk meg, miközben próbára tétetünk és bizonyítunk. Győzelmünk a Jézus Krisztusba vetett hit által jön el, midőn diadalmaskodunk a bűneink, nehézségeink, kísértéseink, igazságtalanságaink és e halandó élet kihívásai felett.
Amikor megerősítjük a Jézus Krisztusba vetett hitünket, akkor túltekintünk a küzdelmeinken, rálátva az örökkévalóság áldásaira és ígéreteire. Az egyre ragyogóbb világossághoz hasonlóan a remény derűsebbé teszi az elsötétült világot, és látjuk a dicsőséges jövőnket.
A remény Istentől ered
Mennyei Atyánk és az Ő Szeretett Fia kezdettől fogva buzgón megáldották az igazlelkűeket a remény becses ajándékával.
Miután Ádám és Éva elhagyták a kertet, egy angyal tanította őket Jézus Krisztus ígéretéről. A remény ajándéka megvilágosította az életüket. Ádám kijelentette, hogy „megnyíltak szemeim, és ebben az életben örömöm lesz”. Éva pedig megemlítette „megváltásu[k] örömét, és az örök életet, amelyet Isten ad mind az engedelmeseknek”.
Ahogyan a Szentlélek reményt hozott Ádámnak, az Úr Lelkének a hatalma ma is éppúgy megvilágosítja a hithűeket, megvilágítva az örök élet valóságát.
A Szabadító küld nekünk egy Vigasztalót, a Szentlelket, egy társat, aki hitet, reményt és békességet hoz, „nem úgy, ahogy a világ adja”.
„E világon – mondta a Szabadító – nyomorúságtok lészen; de bízzatok[, őrizzetek egy ragyogó reménységet]: én [le]győztem a világot.”
A nehézségek idején azt választjuk, hogy hittel bízunk az Úrban. Halkan így imádkozunk: „Ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” Érezzük, amint az Úr jóváhagyja szelíd hajlandóságunkat, és várunk arra a megígért békességre, melyet az Úr az Ő választott időzítése szerint el fog küldeni.
Pál apostol ezt tanította: „A reménységnek Istene [betölt] titeket… örömmel és békességgel…, hogy bővölködjetek a reménységben”, „a reménységben örvendez[ve]; a háborúságban tűr[ve]” „a Szent Lélek ereje által”.
Lecke a reménységről
Moróni próféta első kézből tudta, milyen reménységgel rendelkezni Krisztusban a megpróbáltatások idején. Így fogalmazott szívfacsaró helyzetével kapcsolatban:
„[E]gyedül vagyok. […] [N]incs hova mennem”.
„[N]em tudatom hollétemet, mert akkor elpusztítanak.”
Figyelemre méltó, hogy ezen a sötét és magányos órán Moróni feljegyzi atyja reményteli szavait:
„Ha tehát valakinek van hite, akkor reményének is kell lennie; mert hit nélkül nem lehet semmi remény.”
„[M]i az, amiben reménykedjetek? …Krisztus engesztelése és feltámadásának hatalma által reméljétek azt, hogy majd örök életre támadtok fel”.
Testvéreim! A remény élő ajándék – olyan ajándék, amely növekszik, amikor növeljük a Jézus Krisztusba vetett hitünket. „A hit… a reménylett dolgoknak valósága”. Ezt a valóságot – hitünk valóságának az építőkockáit – az ima, a templomi szövetségek, a parancsolatok betartása, a szentírások és az újkori próféták szavain való szüntelen lakmározás, az úrvacsoravétel, mások szolgálata és a többi szenttel folytatott heti hódolat révén rakjuk egymásra.
A remény háza
Hogy megerősítse reménységünket az egyre növekvő gonoszság idején, az Úr arra utasította prófétáját, hogy helyezze el szerte a földön az Ő templomait.
Amikor belépünk az Úr házába, érezzük Isten Lelkét, igazolva a reményünket.
A templom bizonyságot tesz az üres sírboltról, és hogy a fátyolon túl az élet mindenki számára folytatódik.
Azok számára, akiknek nincs örök társuk, a szertartások hatalommal megerősítik, hogy minden igazlelkű ember meg fog kapni minden megígért áldást.
Fenséges remény van abban, amikor egy fiatal pár letérdel egymással szemben az oltárnál, hogy nemcsak az időre, hanem az örökkévalóságra is egymáshoz pecsételjék őket.
Roppant reményünk van az utódainkra vonatkozó ígéretekben, bármilyenek legyenek is a jelenlegi körülményeik.
Nincs az a fájdalom, betegség, igazságtalanság, szenvedés, semmi, ami el tudná sötétíteni a reményünket, amikor hiszünk és szorosan ragaszkodunk az Istennel az Úr házában kötött szövetségeinkhez. Ez a világosság háza, a remény háza.
Amikor nincs remény
Szomorú könnyeket hullatunk, amikor látjuk azok szomorúságát és kétségbeesését, akiknek nincs reményük Krisztusban.
Nemrégiben ráláttam valamelyest arra, hogy miként alakul egy házaspár sorsa, akik egykor hittek Krisztusban, de aztán úgy döntöttek, hogy eldobják a hitüket. Sikeresek voltak a világban, és kedvüket lelték az éles eszükben, valamint a hitük elutasításában.
Minden rendben lévőnek tűnt, mígnem a még fiatal és életerős férj hirtelen megbetegedett és meghalt. A napfogyatkozáshoz hasonlóan ők a Fiú világosságát takarták ki, aminek az eredménye a remény megfogyatkozása lett. A feleség hitetlenségében immár összezavarodottnak, fájdalmasan felkészületlennek érezte magát, és nem volt képes vigasszal szolgálni a gyermekeinek. Az éles eszével korábban úgy gondolta, hogy az élete tökéletesen rendben van, mígnem hirtelen nem látott maga előtt semmilyen jövőt. Kétségbeesése sötétséget és zűrzavart eredményezett.
Remény a szívszaggató tragédiában
Hadd állítsam szembe az ő fájdalmas kétségbeesését egy másik család Krisztusba vetett reményével egy szívszaggató időszakban.
Huszonegy évvel ezelőtt az unokaöcsém, Ben Andersen és felesége Robbie újszülött fiát mentőhelikopterrel az idahói mezőgazdasági közösségükből Salt Lake Citybe kellett szállítani. Megérkeztem a kórházba, Ben pedig elmagyarázta, hogy a kisbabájuk szívében súlyos, életveszélyes szövődmények léptek fel. Trey kicsi fejére helyeztük a kezünket. Az Úr megáldotta őt azzal, hogy tovább éljen.
Trey már az élete első hetében szívműtéten esett át, és ezt további műtétek követték. Ahogy teltek az évek, nyilvánvalóvá vált, hogy Treynek szívátültetésre lesz szüksége. Bár a fizikai tevékenységeiben korlátozva volt, a hite gyarapodott. Ezt írta: „Soha nem sajnáltam magamat, mert mindig is tudtam, milyen fontos hinni Jézus Krisztusban és bizonysággal rendelkezni a szabadítás tervéről.”
Trey telefonján a következő jól ismert idézet volt Nelson elnöktől: „…az örömnek, melyet érzünk, nem sok köze van az életünkben fennálló körülményekhez, ahhoz viszont igen, hogy az életünk során mire összpontosítjuk a figyelmünket.”
Trey ezt írta: „Mindig is vártam, hogy teljes idejű missziót szolgáljak, de… az orvosaim nem engedik, hogy missziót szolgáljak, még legalább egy évvel az átültetésem utánig. […] Jézus Krisztusba helyeztem a hitemet.”
Trey izgatott volt, amikor felvették a BYU könyvelési szakára ezzel a tanévvel kezdődően, de még izgatottabb lett július vége felé, amikor megjött a várva várt telefonhívás, hogy vonuljon be a kórházba a szívátültetésére.
„Egy év – mondta Trey –, és a missziómon leszek.”
Mindenkinek nagy elvárásai voltak, amikor betolták a műtőbe. A műtét során azonban végzetes szövődmények léptek fel, Trey pedig többé már nem tért magához.
Édesanyja, Robbie ezt mondta: „A péntek volt a leginkább szívszaggató nap…, egyáltalán csak próbáltuk felfogni. […] Sokáig fennmaradtam, próbálva mindent feldolgozni. […] Szombaton viszont a határtalan öröm érzésével ébredtem. Nem egyszerűen békesség volt, nem is tagadás. Örömöt éreztem a fiam miatt, és örömöt éreztem az édesanyjaként. […] Ben jóval korábban kelt fel, és amikor végre beszélni tudtunk egymással, kiderült, hogy Ben is pontosan ugyanezzel az érzéssel ébredt.”
Ben így mesélte: „Tisztánlátás érkezett a lelkembe, ahogy Isten a Szent Lelke által tanított engem. Hajnali 4-kor ébredtem, és leírhatatlan békesség és öröm töltött el. Ez hogy lehet? […] Trey távozása rendkívül fájdalmas, és annyira hiányzik! De az Úr nem hagy minket vigasz nélkül. […] Nagyon várom az örömteli viszontlátást.”
A remény ígérete
Trey a következő szavakat jegyezte le a naplójába Nelson elnök általános konferenciai beszédéből: „…lehetetlennek tűnik örömöt érezni akkor, amikor a gyermekünk gyógyíthatatlan betegségben szenved, amikor elveszítjük az állásunkat, vagy amikor a házastársunk elárul bennünket. A Szabadító mégis ezt az örömöt kínálja nekünk. Az általa nyújtott öröm állandó, és biztosít minket arról, hogy »sanyargattatásai[nk] egy rövid pillanatnyiak« [Tan és szövetségek 121:7], és a javunkra szenteltetnek majd”.
Fivérek és nővérek! A békesség, amelyet kerestek, talán nem jön el olyan gyorsan, mint azt szeretnétek, de megígérem nektek, hogy ha bíztok az Úrban, akkor az Ő békessége el fog jönni.
Tápláljuk becses hitünket, tökéletesen ragyogó reménységgel törekedve előre! Tanúsítom, hogy a mi reményünk a Szabadítónk, Jézus Krisztus. Rajta keresztül minden igazlelkű álmunk valóra fog válni. Ő a remény Istene – a remény diadala. Ő él, és szeret benneteket. Jézus Krisztus nevében, ámen.