Nem sok év alatt
Ha nem vagyunk hithűek és engedelmesek, akkor a jólét istenadta áldását kevély átokká alakíthatjuk át, amely eltérít bennünket és elvonja a figyelmünket.
Szeretett fivéreim és nővéreim! Ma az emelvényen ülve háromszor néztem végig, amint ez a Konferencia-központ megtelik – a Covid óta először. Jézus Krisztus elkötelezett tanítványai vagytok, akik vágynak a tanulásra. Köszönetet mondok a hithűségetekért. És szeretlek benneteket.
Ezra Taft Benson 1985 novemberétől 1994 májusáig szolgált Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza elnökeként. 33 éves voltam, amikor Benson elnök lett az egyház elnöke, és 42 éves, amikor elhunyt. A tanításai és a bizonysága pedig mély és erőteljes hatással voltak rám.
Benson elnök szolgálatát egyebek közt az fémjelezte, hogy a Mormon könyve rendeltetésére és jelentőségére összpontosított. Ismétlődően kihangsúlyozta, hogy a Mormon könyve „vallásunk záróköve – bizonyságunk záróköve, tanunk záróköve, Urunkról és Szabadítónkról való tanúságtételünk záróköve”. Gyakran fektetett hangsúlyt a kevélység bűnéről szóló azon tanításokra és figyelmeztetésekre is, amelyek megtalálhatók ebben a Jézus Krisztusról való utolsó napi tanúbizonyságban.
Volt Benson elnöknek egy konkrét tanítása, mely nagy hatást gyakorolt rám, és továbbra is befolyásolja azt, ahogyan a Mormon könyvét tanulmányozom. Ezt mondta:
„[A] Mormon könyvét… a mi napjainkra írták. A nefitáknak soha nem volt meg ez a könyv, és az ősi lámánitáknak sem. Nekünk szánták. Mormon akkor írta, amikor már majdnem elpusztult a nefita civilizáció. Isten sugalmazására, aki mindent kezdettől fogva lát, [Mormon] évszázadokat felölelő feljegyzésekből készített kivonatot, olyan történeteket, beszédeket és eseményeket válogatva ki azokból, amelyek a legtöbb segítséget nyújtják majd nekünk.”
Benson elnök így folytatta: „A Mormon könyve mindegyik fő írója bizonyságot tett arról, hogy eljövendő nemzedékeknek ír. […] Ha látták a mi napjainkat, és azon dolgokat választották ki, amelyek leginkább értékesek lesznek számunkra, vajon nem így kell-e tanulmányoznunk a Mormon könyvét? Állandóan fel kellene tennünk magunknak a kérdést: Miért sugalmazta az Úr Mormonnak…, hogy vegye bele ezt [a beszámolót] a feljegyzésébe? Mit tanulhatok ebből [az intésből], ami segíteni fog nekem ebben a korban és időben élni?”
Benson elnök kijelentései segítenek megértenünk, hogy a Mormon könyve nem elsősorban történelmi feljegyzés, amely a múltba tekint. Ez a szentíráskötet inkább a jövőbe tekint, és fontos tantételeket, figyelmeztetéseket és tanulságokat tartalmaz, melyeket napjaink körülményeire és kihívásaira szántak. Ennélfogva a Mormon könyve egy olyan könyv, mely a mi jövőnkről szól, valamint azokról az időkről, amelyekben most élünk és még élni fogunk.
A Szentlélek támogatásáért imádkozom, miközben most átgondolunk olyan tanulságokat Hélamán könyvéből a Mormon könyvében, amelyek a mi számunkra, a mi napjainkban fontosak.
A nefiták és a lámániták
Hélamán és fiai feljegyzése egy olyan népet mutat be, akik Jézus Krisztus születésére várnak. A szentírásbeli feljegyzésben elénk idézett fél évszázad kiemeli a lámániták megtérését és igazlelkűségét, valamint a nefiták gonoszságát, hitehagyását és utálatosságait.
A nefiták és a lámániták közötti összehasonlítások és ellentétek sorozata az, ami ebből az ősi feljegyzésből a leginkább tanulságos számunkra napjainkban.
„[A] lámániták – a legnagyobb részük – igazlelkű néppé váltak, olyannyira, hogy igazlelkűségük meghaladta a nefitákét, mert szilárdak és állhatatosak voltak a hitben.
[És] sok olyan nefita volt, akik makaccsá és megátalkodottá és nagyon gonosszá váltak, olyannyira, hogy elutasították Isten szavát, és mindazon prédikálást és prófétálást, mely eljutott hozzájuk.”
„És így látjuk, hogy a nefiták kezdtek hitetlenségbe süllyedni, és növekedni a gonoszságban és az utálatosságokban, míg a lámániták kezdtek rendkívül növekedni Istenük ismeretében; igen, elkezdték betartani a rendelkezéseit és parancsolatait, és igazságban és egyenes derékkal járni őelőtte.
És így látjuk, hogy az Úr Lelke kezdett visszahúzódni a nefitáktól, szívük gonoszsága és keménysége miatt.
És így látjuk, hogy az Úr elkezdte kiárasztani Lelkét a lámánitákra, az iránti készségük és hajlandóságuk miatt, hogy higgyenek a szavaiban.”
Talán a nefiták hitehagyásba süllyedésének a leginkább megdöbbentő és kijózanító vonatkozása az a tény, hogy „mindezek a gonoszságok nem sok év alatt érkeztek el hozzájuk”.
A nefiták elfordultak Istentől
Hogyan válhat egy egykor igazlelkű nép keményszívűvé és gonosszá ilyen rövid idő alatt? Hogyan felejthették el az emberek ilyen gyorsan azt az Istent, aki mindaddig oly bőségesen megáldotta őket?
Erőteljes és mélyreható módon tanulságos számunkra napjainkban a nefiták rossz példája.
„[Kevélység] kezdett belopózni… azon emberek szívébe, akik Isten egyházához tartozónak vallották magukat. […] És ez rendkívül nagy vagyonuk és gyarapodásuk miatt volt azon a földön”.
„[E] világ kincseire és hiábavaló dolgaira helyez[té]k a szív[ü]ket” „a gőg miatt, melynek megengedté[k], hogy a szív[ü]kbe férkőzzön, mely rendkívül nagy kincsei[k] miatt felemelt[e őket], túllépve azon, ami jó”.
A porból szóló ősi hangok kérlelnek ma bennünket, hogy vonjuk le ezt az örök tanulságot: a jólét, a javak és a kényelem hathatós elegyet alkotnak, amely még az igazlelkűeket is odavezetheti, hogy igyanak a kevélység lelki mérgéből.
Ha hagyjuk, hogy a kevélység belopózzon a szívünkbe, az azt okozhatja, hogy csúfot űzünk abból, ami szent, nem hiszünk a prófétálás és a kinyilatkoztatás lelkében, lábbal tiporjuk Isten parancsolatait, megtagadjuk Isten szavát, kitaszítjuk, kigúnyoljuk és szidalmazzuk a prófétákat, valamint elfeledkezünk az Úrról, Istenünkről, és nem vágyunk rá, hogy az Úr, a mi Istenünk, aki teremtett minket, Ő irányítson minket és uralkodjon felettünk.
Ha tehát nem vagyunk hithűek és engedelmesek, akkor a jólét istenadta áldását kevély átokká alakíthatjuk át, amely eltérít bennünket és elvonja a figyelmünket az örök igazságoktól és a létfontosságú lelki dolgoktól. Mindig óvakodnunk kell önmagunk kevélység keltette és eltúlzott fontosságérzetétől, az önellátásra való saját képességünk meggondolatlan felértékelésétől, és attól, hogy mások szolgálata helyett önmagunkat keressük.
Amikor kevélyen magunkra összpontosítunk, akkor lelki vakság is sújt minket, és sokat – a legtöbbet, talán mindent – elszalasztunk abból, ami bennünk és körülöttünk zajlik. Nem tudunk Jézus Krisztusra tekinteni célként és Őrá összpontosítani, ha csak magunkat látjuk.
Az efféle lelki vakság arra is késztethet minket, hogy letérjünk az igazlelkűség útjáról, eltévelyedjünk tiltott ösvényekre, és elvesszünk. Amikor vakon „a saját útjai[n]kra tér[ün]k”, és kártékony kitérőket követünk, akkor hajlamosak vagyunk a saját értelmünkre támaszkodni, a saját erőnkkel kérkedni és a saját bölcsességünkre hagyatkozni.
A lámánita Sámuel tömören így foglalta össze a nefitáknak Istentől való elfordulását: „[É]letetek minden napján arra törekedtetek, amit nem tudtatok megszerezni; és gonosz cselekedetekben kerestétek a boldogságot, ami ellentétben áll azon igazlelkűség természetével, mellyel a mi nagy és Örökkévaló Főnk rendelkezik.”
Mormon próféta megjegyezte: „[A] nép nagyobb része megmarad[t] kevélységében és gonoszságában, a kisebb része pedig még körültekintőbben jár[t] Isten előtt.”
A lámániták Istenhez fordultak
Hélamán könyvében a lámániták egyre növekvő igazlelkűsége éles ellentétet képez a nefiták gyors lelki hanyatlásával szemben.
A lámániták Istenhez fordultak, és eljutottak az igazság ismeretéhez azáltal, hogy hittek a szent írások és a próféták tanításaiban, hitet gyakoroltak az Úr Jézus Krisztusban, megbánták a bűneiket, és hatalmas szívbéli változást tapasztaltak meg.
„Ahányan tehát eljutottak ide, azokról magatok is tudjátok, hogy szilárdak és állhatatosak a hitben, és abban a dologban, mely által szabaddá lettek.”
Vegyétek észre, „hogy a nagyobb részük [a lámánitáknak] a kötelessége útján jár, és körültekintően jár Isten előtt, és azon vannak, hogy… betartsák a parancsolatait és rendelkezéseit és ítéleteit. […]
[É]s fáradhatatlan szorgalommal törekednek arra, hogy testvéreik maradékát elvezessék az igazság ismeretéhez”.
Ebből következően a lámániták igazlelkűsége „meghaladta a nefitákét, mert szilárdak és állhatatosak voltak a hitben”.
Figyelmeztetés és ígéret
Moróni kijelentette: „Íme, az Úr nagy és bámulatos dolgokat mutatott nekem azon eseményeket illetően, melyeknek hamarosan be kell következniük, azon a napon, amikor ezek a dolgok előkerülnek közöttetek.
Íme, úgy beszélek hozzátok, mintha jelen lennétek, pedig nem vagytok. De íme, Jézus Krisztus megmutatott nekem titeket, és én ismerem cselekedeteiteket.”
Kérlek, ne feledjétek, hogy a Mormon könyve a jövőbe tekint, és fontos tantételeket, figyelmeztetéseket és tanulságokat tartalmaz számomra és számotokra, jelen napjaink körülményei és kihívásai közepette.
A hitehagyás két alapvető szinten következhet be: intézményesen és egyénileg. Ami az intézményi szintet illeti, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza nem fog elveszni hitehagyás által, sem elvétetni a földről.
Joseph Smith próféta kijelentette: „Az igazság lobogója felállíttatott; nincs az a szentségtelen kéz, amely megállíthatná a munka haladását…, Isten igazsága… bátran, nemesen és függetlenül fog előrehaladni, míg minden földrészt át nem jár, minden égövet meg nem látogat, minden országban végig nem söpör, és minden fülben el nem hangzik, míg Isten céljai meg nem valósulnak, és a nagy Jehova azt nem mondja: a munka elvégeztetett.”
Egyéni szinten mindegyikünknek muszáj „óvakod[nia] a kevélységtől, különben olyanokká lesz[ün]k, mint a régi nefiták”.
Hadd vessem fel, hogy amennyiben ti vagy én úgy hisszük, hogy elég erősek és rendíthetetlenek vagyunk ahhoz, hogy elkerüljük a kevélység önteltségét, akkor talán már most is ebben a halálos lelki betegségben szenvedünk. Egyszerűen fogalmazva: ha ti vagy én nem hisszük, hogy megbetegíthet minket a kevélység, akkor sebezhetőek vagyunk és lelki veszély fenyeget. Előfordulhat, hogy nem sok nap, hét, hónap vagy év leforgása alatt egy tál lencsénél jóval kevesebbért eljátsszuk a lelki elsőszülöttségi jogunkat.
Ha azonban ti vagy én elhisszük, hogy megbetegíthet minket a kevélység, akkor következetesen meg fogjuk tenni azokat a kis és egyszerű dolgokat, amelyek megóvnak minket és segítenek abban, hogy olyanná váljunk, „mint egy gyermek, [aki] engedékeny, szelíd, alázatos, türelmes, telve szeretettel, aki mindazon dolgoknak hajlandó alávetni magát, amelyeket az Úr jónak lát kiszabni rá”. „Áldottak… azok, akik megalázkodnak anélkül, hogy alázatosságra kényszerülnének”.
Megígérem, hogy amikor követjük Benson elnök tanácsát, és megkérdezzük magunktól, vajon miért sugalmazta az Úr Mormonnak, hogy pont ezeket a beszámolókat, intéseket és figyelmeztetéseket vegye bele Hélamán könyvének a kivonatolásába, akkor fel fogjuk ismerni, hogyan vonatkoznak ezek a tanítások az egyéni életünk és a családunk konkrét körülményeire napjainkban. Miközben tanulmányozzuk ezt a sugalmazott feljegyzést és elmélkedünk róla, megáldatunk szemekkel, hogy meglássuk, fülekkel, hogy meghalljuk, elmével, hogy felfogjuk, és szívvel, hogy megértsük azokat a tanulságokat, melyeket le kell vonnunk ahhoz, hogy „óvakodj[unk] a kevélységtől, nehogy kísértésbe ess[ünk]”.
Örömmel teszek tanúságot arról, hogy Isten, az Örökkévaló Atya, a mi Atyánk. Jézus Krisztus az Ő Egyszülött és Szeretett Fia. Ő a Szabadítónk. Bizonyságot teszek arról is, hogy amikor az Úr lelkének a szelídségében járunk, akkor el fogjuk kerülni és le fogjuk győzni a kevélységet, és békességünk lesz Őbenne. Erről teszek tanúságot az Úr Jézus Krisztus szent nevében, ámen.