Az Ő keze készen áll rá, hogy segítsen nekünk

Juan Pablo Villar elder

a Hetvenektől

Ha hittel fordulunk Jézus Krisztus felé, Ő mindig ott lesz.

Gyermekkoromban szülőhazám, Chile egyik tengerpartjára indultunk családi nyaralásra. Izgatottan vártam, hogy a családommal együtt élvezzük a nyári napokat. Annak a gondolata is felvillanyozott, hogy végre csatlakozhatok a bátyáimhoz abban, amivel általában elszórakoztatták magukat a vízen.

Egy nap a bátyáim oda mentek játszani, ahol megtörtek a hullámok, és én elég nagynak és érettnek éreztem magam ahhoz, hogy utánuk menjek. A helyhez közeledve rádöbbentem, hogy a hullámok nagyobbak annál, mint amilyennek a partról tűntek. Meglepetésemre egyszer csak megjelent egy sebesen felém közelítő hullám. Éreztem, amint a természet ereje magával ragad és lehúz a tenger mélyére. Miközben hánykolódtam, semmilyen viszonyítási pontot nem láttam vagy éreztem. Már épp felmerült bennem, hogy ez lehet a földi kalandom vége, amikor éreztem, hogy egy kéz a felszín felé húz. Végre megláttam a napot és levegőhöz jutottam.

A bátyám, Claudio, látta, hogy megpróbálok felnőttként viselkedni, és a megmentésemre sietett. Nem voltam messze a parttól. Bár a víz sekély volt, én össze voltam zavarodva, és nem vettem észre, hogy segíteni tudnék magamon. Claudio azt mondta, hogy óvatosnak kell lennem, de ha szeretném, akkor megtaníthat rá. Az általam lenyelt több liter víz ellenére erősebbnek bizonyult a büszkeségem és az a vágy, hogy nagyfiú legyek, így hát igent mondtam.

Claudio azt mondta, hogy meg kell támadnom a hullámokat. Én azt gondoltam, hogy ilyen hatalmasnak tűnő vízfallal szemben biztosan alulmaradok.

Egy újabb nagy hullám közeledtével Claudio gyorsan odavetette: „Figyelj, megmutatom, hogyan!” Claudio az érkező hullám felé szaladt, és mielőtt az megtört volna, belevetette magát. Annyira lenyűgözött az ugrása, hogy nem vettem észre a következő érkező hullámot. Így megint a tenger mélyére kerültem, a természet erői által hányattatva. Néhány pillanattal később egy kéz ragadta meg az enyémet, és ismételten a felszín és a levegő felé húzott. A büszkeségem lángja kezdett kialudni.

Ekkor a bátyám arra kért, hogy ugorjak vele. A kérésére követtem őt, és együtt ugrottunk. Úgy éreztem, mintha a legbonyolultabb kihívással birkóznék meg. Az biztos, hogy nem volt könnyű, de a bátyám segítségének és példájának köszönhetően megcsináltam. Azon a napon a keze kétszer is megmentett, a példája pedig megmutatta, hogyan kezeljem a kihívást és győzedelmeskedjek.

Russell M. Nelson elnök azt a felhívást intézte hozzánk, hogy gondolkodjunk celesztiálisan. Szeretném követni a tanácsát, és összekötném azt ezzel a nyári történettel.

A Szabadító hatalma az ellenség felett

Ha celesztiálisan gondolkodunk, akkor belátjuk, hogy az életünkben szembe fogunk nézni olyan kihívásokkal, amelyek nagyobbaknak tűnnek, mint az a képességünk, hogy felülkerekedjünk rajtuk. A halandó életünk során ki vagyunk téve az ellenség támadásainak. Ahogyan a hullámok is erősebbek voltak nálam azon a nyári napon, előfordulhat velünk, hogy tehetetlennek érezzük magunkat, és meg akarunk hátrálni egy erősebb végzettel szemben. Lehet, hogy a rosszindulatú hullámok ide-oda lökdösnek minket. De ne feledjétek, kinek van hatalma ezen hullámok felett, sőt, mindenek felett! A Szabadítónknak, Jézus Krisztusnak. Neki hatalmában áll minden nyomorúságos körülményből vagy ártalmas helyzetből kisegíteni minket. Függetlenül attól, hogy közel érezzük-e magunkat Őhozzá, Ő el tud érni minket ott, ahol vagyunk, ahogy vagyunk.

Ha hittel fordulunk Őhozzá, Ő mindig ott lesz, és az Ő ideje szerint kész és hajlandó lesz arra, hogy megragadja a kezünket és felhúzzon bennünket egy biztonságos helyre.

A Szabadító és az Ő szolgálattételének a példája

Ha celesztiálisan gondolkodunk, akkor fel fogjuk ismerni Jézus Krisztust, mint a szolgálattétel makulátlan példáját. A szentírásokban láthatjuk annak a mintáját, amint Ő vagy a tanítványai a kezüket nyújtják valakinek, akinek segítségre, megmentésre vagy áldásra van szüksége. Miként az én történetemben is: tudtam, hogy a bátyám ott van, de a puszta jelenléte nem volt elegendő. Claudio tudta, hogy bajban vagyok, és nekiállt, hogy segítsen kihúzni a vízből.

Időnként úgy gondoljuk, hogy csupán ott kell lennünk amellett, akinek segítségre van szüksége, ám sok esetben ennél többet is tehetünk. Az örökkévaló látásmód segíthet nekünk kinyilatkoztatást kapni ahhoz, hogy idejében segítséget nyújtsunk azoknak, akiknek szükségük van erre. A Szentlélek útmutatására és sugalmazására hagyatkozva felismerhetjük, milyen segítségre van szükség, legyen szó evilági támogatásról, mint az érzelmi vigasz, étel, a mindennapos feladatokban nyújtott segítség, vagy lelki útmutatásról ahhoz, hogy segítsünk másoknak a szent szövetségekre való felkészülés, azok megkötése és tiszteletben tartása útján.

A Szabadító készen áll a megmentésünkre

Amikor Péter, a rangidős apostol „jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen…, megrémüle; és a mikor kezd vala merülni, kiálta, mondván: Uram, tarts meg engem!” Jézus tudta, mekkora hitet gyakorolt Péter azzal, hogy odajött hozzá a vízen. Péter félelméről is tudott. A beszámoló szerint Jézus „azonnal kinyújtván kezeit, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” A szavai nem megfeddni kívánták Pétert, hanem emlékeztetni őt arra, hogy Ő, a Messiás, ott van vele és a tanítványokkal.

Ha celesztiálisan gondolkodunk, akkor a szívünkben megerősítést fogunk kapni arra, hogy Jézus Krisztus valóban a mi Megmentőnk, a mi Szószólónk az Atyánál és a mi Megváltónk. Ha hitet gyakorlunk Őbenne, Ő meg fog szabadítani minket a bukott állapotunkból, átsegítve minket a kihívásainkon, a gyengeségeinken és az evilági élet szükségletein, és megadja nekünk a legnagyobb ajándékot mind közül, ami az örök élet.

A Szabadító nem mond le rólunk

A bátyám nem mondott le rólam azon a napon, hanem kitartott, hogy meg tudjam tanulni, én magam hogyan csináljam meg. Kitartott, bár ehhez kétszer kellett megmentenie engem. Kitartott, bár elsőre nem sikerült nekem. Kitartott, hogy felülkerekedhessek az adott kihíváson és sikerrel járhassak. Ha celesztiálisan gondolkodunk, akkor fel fogjuk ismerni, hogy a Szabadítónk ott lesz, ahányszor csak szükség van rá, hogy segítséget nyújtson, ha szeretnénk tanulni, változni, felülkerekedni, megbirkózni vagy sikerrel járni abban, ami igaz és örökkévaló boldogságot fog hozni az életünkbe.

A Szabadító keze

A szentírások maradandóan megörökítették a Szabadító kezének a jelképét és jelentőségét. Az engesztelő áldozata során szögekkel ütötték át a kezét, hogy a keresztre feszítsék. A feltámadása után tökéletes testben jelent meg a tanítványainak, azonban a kezén lévő sebek megmaradtak, hogy az Ő végtelen áldozatára emlékeztessenek. Mivel a mi Mennyei Atyánk Őt választotta ki arra, hogy a Szabadítónk és az egész emberiség Megváltója legyen, az Ő kezét mindig megragadhatjuk, még akkor is, ha eleinte nem látjuk vagy nem érezzük.

Ha celesztiálisan gondolkodom, tudom, hogy nem vagyunk magunkra hagyva ebben az életben. Bár kihívásokkal és próbatételekkel kell szembenéznünk, Mennyei Atyánk tudja, mire vagyunk képesek, és tudja, hogy el tudjuk viselni a nehézségeinket, illetve felül tudunk kerekedni rajtuk. Meg kell tennünk a részünket és hittel kell fordulnunk Őhozzá. Az Ő szeretett Fia, Jézus Krisztus a mi megmentőnk, és Ő mindig ott lesz. Az Ő nevében, Jézus Krisztus szentséges nevében, ámen.