12. fejezet

Buzgó vágy az evangélium megosztására

Fivéreinknek és nőtestvéreinknek a világ minden táján szükségük van a visszaállított evangélium üzenetére, és a mi kiváltságunkban áll, hogy megosszuk azt velük.

George Albert Smith életéből

George Albert Smith egyik közeli barátja a következőket írta: „George Albert Smith elnök született misszionárius. Ifjúkora óta égető vágyat érzett arra, hogy megossza az evangélium tanításait az embertársaival, hogy megismertesse »Isten fiaival és leányaival« – akiket fivéreinek és nőtestvéreinek tart – azokat az igazságokat, melyeket Joseph Smith prófétának kinyilatkoztattak.

Számos alkalommal volt lehetőségem egy vonaton utazni Smith elnökkel. Minden alkalommal megfigyeltem, hogy ahogy elindultunk, elővett néhány evangéliumi kiadványt a táskájából, a zsebébe rakta őket, majd elvegyült az utasok között. Az ő barátságos, kellemes modorával hamarosan megismerkedett egy utastársával, és röviddel ezután már mesélte is a történeteket az egyház megalapításáról Joseph Smith által, a szentek Nauvooból történő kivonulásáról, valamint a Utah felé tartó utazásuk megpróbáltatásairól és nehézségeiről, vagy éppen néhány evangéliumi tantételt próbált meg elmagyarázni újdonsült barátjának. Egyik utastól a másikig követték egymást a beszélgetések egészen addig, míg meg nem érkeztünk célállomásunkra. A Smith elnökkel való ismeretségem ideje alatt – amely több mint negyven évig tartott – megtanultam, hogy akárhol is legyen, ő Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza első számú és legfőbb misszionáriusa.”¹

Smith elnökről a következőket írták még: „Még az otthonában dolgozó kéményseprővel is az evangéliumról beszélt. Ritkán hagyta ki a lehetőséget, hogy elmagyarázza a »visszaállított evangélium örök igazságait« egy barátnak vagy akár egy idegennek. Az ő szempontjából nézve ez volt a kedvesség legmagasabb foka, hiszen Krisztus üzenete volt a legbecsesebb ajándék, amit bárkinek adhatott.”² [Lásd 1. javaslat, 130. oldal.]

Mivel az evangélium megosztása gyakori témája volt Smith elnök tanításainak, a könyv következő három fejezete e tárgy köré épül. Ez a fejezet az evangélium megosztásának okaira összpontosít; a 13. fejezet számos olyan módot mutat be, amely által részt vehetünk ebben a fontos munkában; a 14. fejezet pedig leírja, miként lehetünk a leghatékonyabbak az erre irányuló erőfeszítéseinkben.

George Albert Smith tanításai

A világnak szüksége van arra, ami a birtokunkban van – Jézus Krisztus visszaállított, teljes evangéliumára.

Az egész világ gyötrődik, vajúdik. A férfiak és a nők mindenütt keresik, kutatják, hol találhatnának rá azokra a dolgokra, melyek boldogságot hoznak nekik. […] Jézus Krisztus egyháza vissza lett állítva. A mennyből kinyilatkoztatott igazság itt van, és ez az az igazság, az az evangélium, amely – ha a világ tudná – minden betegségére gyógyír lenne. Ez az egyetlen dolog, ami békét hozhat nekik itt a földön.³

A világnak irányt kell változtatnia, és vissza kell térnie azokhoz az alapokhoz, melyeket a menny és a föld Mestere lefektetett – az alaphoz, melynek elemei a hit, a bűnbánat, az alámerítés általi keresztség a bűnök bocsánatára, valamint a Szentlélek befogadása az isteni felhatalmazással bíró személyek kezei alatt. Erre van szüksége a világnak. Nagyon hálás vagyok, hogy sokan tekintenek ebbe az irányba. Vakon tapogatóztak a bánat és a gyötrelem ösvényén, ám elébük helyezték minden betegség ellenszerét: Jézus Krisztus evangéliumát. Mindannyiunk számára előkészítettek egy utat, amely bár keskeny és nehezen járható, visszavezet bennünket mindannyiunk Atyjához; és nincs még egy út, amely oda vezetne.⁴

A világ egyházai megpróbálnak a maguk módján békét hozni az emberek szívébe. Számos erény és igazság van a birtokukban, és sok jót visznek véghez, de nem rendelkeznek isteni felhatalmazással. És a papjaik sem Isten által lettek kinevezve.⁵

Az utolsó napi szentek az egyetlenek, akik Mennyei Atyánk felhatalmazásával bírnak az evangélium szertartásainak elvégzéséhez. A világnak szüksége van ránk.⁶

Valódi éhség van a világban az Úr szava iránt, és sok jóravaló lélek törekszik komolyan arra, hogy megtudja, Mennyei Atyánk mit vár el tőle. A világ egyházainak számos vezetőjével találkoztam már, és voltak közöttük nemes jellemmel rendelkezők, akik a jó cselekedeteknek szentelték az életüket, de ritkán találkoztam a különböző egyházakba elhívott lelkészek között olyan férfival, aki értette léte célját, vagy aki felismerte, miért vagyunk itt a földön. Az ember nem tud tanítani olyasmiről, amit maga sem tud. Ezek a jó emberek – az evangélium, valamint az ahhoz tartozó szertartások szükségessége megértésének hiányában – többnyire erkölcsi leckékre és a zsoltárok felolvasására szorítkoznak felekezetük tanítása során. Kiragadnak néhány részt a szentírásokból az erényről, becsületességről stb., ami mind nagyon hasznos és felemelő, de kevés prédikáció szól arról, hogy milyen követelményei vannak annak, hogy a lélek bejuthasson a menny királyságába. A világnak erre az információra van a legnagyobb szüksége. Kevés lelkész van, aki olyan üzenetet ad át a felekezetének, amely felserkenti bennük a Jézus Krisztus isteni természetébe vetett hitet, valamint annak szükségességét, hogy részesüljenek az Úr által előírt evangéliumi szertartásokban.⁷ [Lásd 2. javaslat, 130. oldal.]

Sokan vannak, akik befogadnák az igazságot, ha lehetőségük lenne rá.

Atyánk gyermekei mindenhol buzgón vágynak rá, hogy megtudják, mit kell tenniük, ám a földön elterjedt gonosz hatások megtévesztették őket; a világ becsületes embereinek szemét eltakarták az igazság elől. […] Az ellenség dolgozik, és az egyetlen erő, amely semlegesítheti a befolyását, az Jézus Krisztus evangéliuma.⁸

Az emberek bizalmatlanok egymással. Nem hitték el, amit hallottak, és nem voltak hajlandóak megtenni, amit Filep, a Szabadító egyik tanítványa javasolt Nátánaelnek, akivel összetalálkozott. Filep így szólt: „Eljött az Úr.”

Ezután elmondta neki, milyen Ő, majd Nátánael ezt kérdezte: „Honnan jött?”

„Nos, Názáretből érkezett” – válaszolta Filep. Ekkor ez a jó ember, Nátánael ezt mondta: „Származhat valami jó is Názáretből?” Mire Filep így felelt: „Jer és lásd meg!” (Lásd János 1:43–46.)

Nátánael azt tanulta, hogy semmi jó nem származhat Názáretből, mégis ő volt az az ember, akire a Szabadító később úgy utalt, mint a hamisság nélküli izraelitára – jó ember volt, de megtévesztették a történetek, melyeket hallott.

Amikor azonban tanításban részesült, amikor elfogadta a tanítvány azon hívását, hogy „jer és lásd meg”, akkor elment, hogy meglássa.

Hatalmas örömökben lehetett részünk az Úr Lelkének hatása alatt. Azt szeretnénk, ha mindenki élvezhetné ezt az áldást, így amikor azt kérdezik tőlünk, „miféle nép ez itt?”, mi azt válaszoljuk, „jer és lásd meg”.⁹

Mennyei Atyám… arra hívott el, hogy a világ számos pontját meglátogassam, és több mint egymillió mérföldet utaztam azóta, hogy elhívtak a szolgálatra. Sok országban és területen jártam már, és mindenhol találkoztam olyan jó emberekkel, az élő Isten fiaival és leányaival, akik Jézus Krisztus evangéliumára vártak. Közülük ezrek, százezrek, milliók fogadnák el az igazságot, ha tudnák, amit mi tudunk.¹⁰

Számos nagyszerű egyházi szervezet működik a világon, és számos hívő férfi és nő él Mennyei Atyánk akarata szerint, ahogyan ők értelmezik azt. […]

Minden embernek, aki méltó az Úr által felajánlott világosságra, és aki őszinte imában keresi Őt, megnyílik a szíve és az elméje a Lélek sugalmazására, és lehetősége lesz megtudni, hogy Isten újra szólt hozzánk.¹¹ [Lásd 3. javaslat, 130. oldal.]

Buzgón osztjuk meg az evangéliumot, mert szeretjük a felebarátainkat.

A külső szemlélő számára talán feltűnt az utolsó napi szentek közötti szokatlanul nagy buzgóság. Nemrégiben egy férfi a következőket mondta: „Különös számomra, hogy az Önök népe milyen örömmel végzi a munkáját. Nem számít, hogy egy fiatallal vagy egy idős emberrel, egy kertésszel vagy egy rendőrrel beszélek, mert mind boldog, elégedett és magabiztos, hogy Jézus Krisztus evangéliumát birtokolja.” […]

Csoda-e hát, hogy lelkesedés van a hódolatunkban, hogy hajlamosak vagyunk a buzgóságra, amikor e dicsőséges igazságokat osztjuk meg a szomszédainkkal? Csoda-e hát, hogy amikor eljön az ideje, hogy fiaink missziót szolgáljanak, vagy arra kérnek bennünket, hogy tegyük félre a feladatainkat, és az élő Isten szolgáiként munkálkodjunk, hatalommal felruházva a magasságból, azzal a felhatalmazással bírva, melyet ezekben az utolsó napokban ruháztak ránk, és mindezt azért, hogy minden emberrel megosszuk e nagyszerű igazságot, amely oly nagy mértékben gazdagította az életünket…, csoda-e hát, hogy készségesen és örömmel megyünk?¹²

Jézus Krisztus evangéliuma az, ami a birtokunkban van. Az a vágy ég a szívünkben, hogy megszabadítsuk az emberek gyermekeinek lelkét. Nem az, hogy növeljük a létszámunkat, és végül hatalmas néppé váljunk; nem az, hogy a világ dicsőítse a nevünket az eredményeinkért; hanem az, hogy Isten fiai és leányai, bárhol is legyenek, hallják ezt az evangéliumot, amely Isten hatalma mindazok szabadulására, akik hisznek annak tantételeiben, és engedelmeskednek azoknak. Azok pedig, akik hisznek, követni fogják a Szabadító által adott példát, amint azt a tanítványainak is mondta: „A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik” [Márk 16:16 ]¹³

Gondoljatok a ránk nehezedő felelősségre, ha gondatlanságból vagy érdektelenségből úgy éljük az életünket, hogy nem törekszünk arra, hogy megosszuk az igazságot azokkal, akiket az Úr ugyanúgy szeret, mint minket, és akik oly értékesek az Ő szemében. Úgy hiszem, fel kellene ráznunk az egyház néhány tagját. Véleményem szerint nagyobb erőfeszítéssel kellene megosztanunk Atyánk gyermekeivel mindazt az igazságot, ami ebben az egyházban megtalálható.¹⁴

Ha az egyik szomszédunk megbetegszik, örömmel szolgálunk neki; ha haláleset történik a családjában, megpróbáljuk megvigasztalni. De az év többi szakában hagyjuk, hogy olyan ösvényeken járjon, melyek miatt elszalasztja az örök élet lehetőségét, mintha az valami haszontalan dolog lenne.¹⁵

Tudatában vagyunk annak, hogy minden ember Isten képmására teremtetett, hogy minden férfi Isten fia, és minden nő az Ő leánya? Bárhol legyenek is, ők Isten gyermekei, Ő szereti őket, és arra vágyik, hogy megszabaduljanak. Bizonyos, hogy az egyház tagjaiként nem ülhetünk tétlenül. Nem részesülhetünk Mennyei Atyánk nagylelkű jóságában, melyet ránk ruházott, ami az örök élet ismerete, úgy, hogy közben megtartjuk magunknak önző módon, azt gondolván, hogy megáldatunk vele. Nem az gazdagítja az életünket, amit kapunk, hanem az, amit adunk.¹⁶

Érdekeljen bennünket annyira az emberek szabadulása, hogy lelkesedjünk a megtérésükért: hogy örökké élvezhessük hálájukat és szeretetüket, valamint Mennyei Atyánk elismerését, amiért önzetlenül törődtünk az Ő gyermekeivel.¹⁷

Küldetésünk Atyánk gyermekei felé… a béke és az emberek iránti jó akarat küldetése. Heves és buzgó vágy arra, hogy Atyánk minden gyermekével megosszuk azokat a jó dolgokat, melyeket oly bőkezűen adományozott nekünk; és mindezt azzal a reménnyel tesszük, hogy ezeket a dolgokat megértsék. Mindennap térdre ereszkedünk, és azért imádkozunk, hogy Isten Lelke megérintse a szívüket és a lelküket, hogy megérthessék az igazságot úgy, ahogyan megkapják azt.¹⁸

Ó, bárcsak gyorsabban tudná ez a nagyszerű egyház elhinteni az igazságot, és bárcsak megmenthetné a nemzeteket a pusztulástól az Istentől kapott hatalma segítségével! Gyorsan növekszünk mint szervezet, de én nem annyira a számbeli gyarapodásunknak örvendek, mint azon hitemnek, hogy a belőlünk áradó lelkiség másokra is hatással van, és hogy Atyánk gyermekei északon és délen, keleten és nyugaton, mind hallják az élet és a szabadulás üzenetét, amely nélkül nem lakhatnának az emberiség Megváltójának jelenlétében.¹⁹ [Lásd 4. javaslat, 130. oldal.]

Az Úr számon fogja kérni tőlünk, milyen erőfeszítéseket tettünk az evangélium ajándékának megosztására.

Csodálatos ajándékot kaptunk, de ezzel az ajándékkal óriási felelősség is jár. Az Úr olyan tudással áldott meg minket, amellyel embertársaink nem rendelkeznek, és e tudás magában hordozza azt a követelményt is, hogy Atyánk minden gyermekével megosszuk azt, bárhol is legyenek.²⁰

Na most, én nem hiszem, hogy teljes erőnkkel szolgáljuk Istent, ha cserbenhagyjuk a gyermekeit, vagy amikor oly sok időt töltünk önző módon saját magunk megerősítésével, az élet dolgainak felhalmozásával, és közben sötétségben hagyjuk a gyermekeit, amikor kivezethetnénk őket a világosságra. Az én értelmezésem szerint életem legfőbb küldetése a következő: először is Isten parancsolatainak betartása úgy, ahogyan azokat megtanították nekem; másodszor, ezen dolgok megtanítása Atyám mindazon gyermeke számára, aki nem érti őket.²¹

Nincs másik evangélium, amely szabadulást hoz, és fivéreim, mi, akik a szent papságot viseljük, a mi felelősségünk, hogy megosszuk ezt az üzenetet, nem csupán úgy, hogy elvisszük a föld nemzeteinek, hanem az életünkben mutatott példával is, és azon felebarátaink tanításával, akik nem a mi hitünket vallják. Figyelmeztetlek benneteket: az Úr ránk ruházta annak felelősségét, hogy gyermekeit bűnbánatra szólítsuk fel, és hirdessük az Ő igazságát. Amennyiben nem élünk azon lehetőségeinkkel, hogy megtanítsuk Urunk evangéliumát Isten azon fiainak és leányainak, akik nem a mi hitünket vallják és akik közöttünk vannak, akkor a fátyol túloldalán felelősségre leszünk vonva mindazért, amit elmulasztottunk megtenni.²²

Egy nap szembesülünk majd az életünkről készült feljegyzéssel, és ha hithűek voltunk, akkor biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk Atyja megköszöni majd nekünk, és megáld bennünket azért, hogy oly sok fiát és leányát vezettük az élet céljának, valamint annak megismerésére, hogy miként élvezhetik azt az Ő Lelkének hatása alatt.²³

Amikor rendelkezünk az evangélium lelkével, akkor arra vágyunk, hogy Atyánk annyi gyermekének tanítsuk a felmagasztosulásukhoz szükséges dicsőséges igazságokat, amennyit csak el tudunk érni; hogy amikor eljön az idő, és az emberiség Megváltójának jelenlétében állunk, ezt tudjuk mondani Neki: „Mindazzal az erővel, melyet rám ruháztál, mindazzal a bölcsességgel és tudással, mellyel megajándékoztál, őszinte szeretettel, törődéssel, eltökéltséggel és kedvességgel törekedtem arra, hogy annyi gyermekeddel ismertessem meg az evangéliumot, amennyivel csak tudtam.”²⁴ [Lásd 5. javaslat, 131. oldal.]

Ha megosztjuk az evangéliumot Isten gyermekeivel, hatalmas öröm lesz a jutalmunk velük együtt a celesztiális királyságban.

Sokan közülünk azzal töltik idejük nagy részét, hogy az élet azon dolgaira törekszenek, melyeket kénytelenek lesznek maguk mögött hagyni, amikor eltávoznak innen. Ott vannak azonban körülöttünk azok a halhatatlan lelkek, akiknek, ha akarnánk, megtaníthatnánk az igazságot, és annak tanulmányozására ösztönözhetnénk őket, valamint elültethetnénk szívükben a tudást, hogy Isten él. A világ mely kincse lehetne oly értékes számunkra, mint az a hála, melyet itt kapnánk tőlük, és az az örökké tartó nagyrabecsülés, melyet a következő világban éreznének irántunk? Ez a legfontosabb küldetés.²⁵

Gondoljatok csak bele, milyen következményei lennének, ha ahelyett, hogy önző módon csak a saját kis családunkat próbálnánk megmenteni, férfiak és nők tucatjainak, százainak segítenénk elfogadni Urunk evangéliumát. Akkor leszünk csak igazán áldottak, és érezzük szeretetüket és nagyrabecsülésüket az örökkévalóságon át!²⁶

Milyen örömmel tölt majd el bennünket a fátyol másik oldalán, amikor találkozunk ezekkel a jó emberekkel, akik érdemesen élnek a világosságra, melyet kaptak, akik megpróbálják az Isten iránti kötelezettségüket teljesíteni, és a mi közeledésünknek, illetve azon buzgóságunknak és hajlandóságunknak következtében, hogy megosszuk velük az evangéliumot, még több tudást szereznek az Úr evangéliumáról, elfogadják az Ő szent házában a szertartásokat, és felkészülnek a celesztiális királyságra. Milyen boldogsággal tölt majd el benneteket, amikor eljön az a nap, és a nagy Bíró jelenlétében álltok majd, hogy számot adjatok arról a néhány évről, melyet a halandóságban töltöttetek, ha Atyánk ezen gyermekei, akiket Ő ugyanannyira szeret, mint minket, odaállnak majd mellénk, és ezt mondják: „Mennyei Atya, ez a férfi vagy ez a nő volt az, aki először megosztotta velem a Te dicsőséges igazságodat, és felserkentette bennem azt a vágyat, hogy buzgóbban keresselek Téged, mint valaha. Ez a férfi vagy ez a nő volt az, aki ezt az áldást elhozta számomra.” És ez még nem minden.

Amikor eljön ez az idő, amikor elkezditek léteteket az örökkévalóságban, ami hosszú idő, minden férfi, nő és gyermek szeretetét és háláját érezni fogjátok, akinél közrejátszottatok abban, hogy elnyerjék az örök boldogságot. Hát nem éri-e meg a fáradságot? Eltölthetjük az életünket azzal, hogy összegyűjtünk néhány száz vagy ezer dollárt. Lehetnek nyájaink, csordáink, házaink és földjeink, de ezek közül semmit sem vihetünk magunkkal a másik oldalra. Ezek a dolgok nem szükségesek az örök élethez, csupán az ittenihez, de ha elnyerjük Isten többi gyermekének háláját és szeretetét, az velünk marad az örökkévalóságon át. Gondoljatok bele, mit jelent ez! Amikor eljön az ideje, hogy e világot tűzzel megtisztítják és celesztiális királysággá válik, amikor elsöpörtek minden tisztátalanságot és minden nem kívánatos dolgot, milyen jóleső érzéssel tölt majd el bennünket azoknak a társasága, akiket a halandóságban szolgáltunk, akikkel közös örökségünk van, és hogy az Úr Jézus Krisztus vezet bennünket örökké – hát nem érdemes ezért dolgozni? Nem örömteli lehetőség-e ez számunkra?²⁷ [Lásd 6. javaslat, 131. oldal.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd az V–VII. oldalakat!

Nézd át a „George Albert Smith életéből” című szakaszt (121–122. oldal)! Mit gondolsz, Smith elnök miért lelkesedett annyira a misszionáriusi munkáért? Mit jelent számodra „az egyház első számú és legfőbb misszionárius[ának]” lenni?
A legtöbb vallás által nyújtott „erkölcsi leckék” mellett mit nyújt még a világnak a visszaállított evangélium? (Példákért lásd 122–123. oldal.)
Olvasd el a 123. oldalon kezdődő szakaszt (lásd még T&Sz 123:12)! Milyen példákat láttál arra, amikor az emberek legyőzték az egyházról alkotott téves nézeteiket azáltal, hogy elfogadták a meghívást: „jer és lásd meg”? Milyen hatékony módjai vannak e meghívás átadásának?
Olvasd el a 126. oldal második teljes bekezdését! Mit gondolsz, miért vonakodunk néha megosztani az evangéliumot a szomszédainkkal? Miközben a 124–127. oldalakat tanulmányozod, gondold át, mit tehetünk azért, hogy felülkerekedjünk ezen az érzésen!
Miközben a 127. oldalon kezdődő szakaszt olvasod, tűnődj el rajta, vajon megteszed-e mindazt, amit az Úr elvár tőled az evangélium megosztásában! Imádságos lélekkel gondold át, miként tehetnél jobban eleget ennek a parancsolatnak!
Nézd át a tanítások utolsó szakaszát (128–130. oldal), és gondolj arra az emberre, aki megismertette veled és a családoddal Jézus Krisztus visszaállított evangéliumát! Hogyan mutathatod ki háládat ez iránt az ember iránt?

További szentírások: Ámós 8:11–12; Móziás 28:1–3; Alma 26:28–30; Tan és a szövetségek 4:4; 18:10–16

Tanároknak: „Jobban tesszük, ha csak felvetünk néhány jó gondolatot és kialakítunk egy jó beszélgetést – egy jó tanulási alkalmat –, mintha eszeveszetten megpróbálnánk minden szót letanítani a kézikönyvből. […] A nyugodt környezet elengedhetetlen ahhoz, hogy az Úr Lelke jelen legyen az órán” (Jeffrey R. Holland, “Teaching and Learning in the Church,” Ensign, June 2007, 91).

„Jézus Krisztus evangéliuma az, ami a birtokunkban van. Az a vágy ég a szívünkben, hogy megszabadítsuk az emberek gyermekeinek lelkét.”

„Azok…, akik hisznek, követni fogják a Szabadító által adott példát, amint azt a tanítványainak is mondta: »A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül.«”

„Amikor rendelkezünk az evangélium lelkével, akkor arra vágyunk, hogy Atyánk annyi gyermek[ét] tanítsuk…, amennyit csak el tudunk érni…”