6. fejezet

Támogassuk azokat, akiket az Úr is támogat

A vezetőinket az Úr választja ki, és elvárja tőlünk, hogy szóban és tettben is támogassuk őket.

George Albert Smith életéből

George Albert Smitht az 1945. októberi általános konferencián támogatták az egyház elnökeként. A konferencia vége felé Smith elnök háláját fejezte ki a szentek támogató szavazatáért: „Köszönöm a bizalmatokat, fivéreim és nőtestvéreim, melyet abban a reményben fejeztetek ki, hogy sikerrel járok majd, és azon ígéreteteket, melyet néhányan tettetek, hogy segíteni fogtok nekem sikerrel járni, hiszen én csak egy ember vagyok, a legalázatosabb közöttetek, de elhívtak erre a szolgálatra – és nem lennék itt, ha nem tudnám, hogy el lettem rá hívva – Mennyei Atyánk felhatalmazása által.”

Majd a következő kérést tette hozzá: „Minden férfi, minden nő és minden gyermek segítségére szükségem lesz. Nem azért, hogy én megáldassam, hanem azért, hogy ti megáldassatok, és az emberek gyermekei mind megáldassanak, bárhol is legyenek. Ez nem csupán az én felelősségem, ez a mi felelősségünk.”¹

Amint azt a fejezet tanításai is mutatni fogják, George Albert Smith már azelőtt ismerte az Első Elnökség vállán nyugvó nehéz terheket, hogy az egyház elnöke lett volna. Azt tanította a szenteknek, hogy a hűségük és odaadásuk segíthet könnyíteni azokon a terheken, és a Tizenkét Apostol Kvórumában nyújtott szolgálatával példázta e tantételt.

1946-ban, egy általános konferenciai ülésen Smith elnök úgy vezette be az egyházi hivatalnokok támogatását, hogy elmagyarázta, a támogatás nem passzív cselekvést jelent: „Most pedig a konferenciákon szokásos teendő következik: az egyházi felhatalmazottak előterjesztése a nép támogató szavazatára. Remélem, mindannyian felismeritek, hogy ez egy szent kiváltság. […] A szavazatotok nem csupán jelképes, hanem annak jelzése, hogy az Úr segítségével megteszitek a munka rátok eső részét.”² [Lásd 1. javaslat, 63. oldal.]

George Albert Smith tanításai

Az egyház felett elnöklő embereket az Úr készíti fel, választja ki és sugalmazza.

E nagyszerű egyház felett olyan emberek elnökölnek, akiket különösképpen felkészítettek, különösképpen tanítottak, és különösképpen felruháztak arra a magas tisztségre, melybe elhívták őket. Mennyei Atyánk az Ő bölcsességében olyan emberekkel vette körül Izráel eme vezetőit, akik hozzájuk hasonló hittel rendelkeznek, és akik nem hajolnak meg az egyház elnökének személye vagy egyénisége előtt, hanem elismerik őt mint Mennyei Atyánk szószólóját, támogatják és erősítik őt, imádkoznak érte, és szeretik őt, hogy ők is elnyerhessék Mennyei Atyánk áldásait.

Nincs még egy ehhez hasonló szervezet a világon. Nincs még egy olyan nép, [akiket] úgy vezetnek, mint ezt a népet. Való igaz, hogy az elnöklő férfiak igaz emberek. Mennyei Atyánk rajtuk keresztül fogja elvégezni a munkáját. Rajtuk keresztül kell az evangéliumot tanítani. […] Az a férfi, aki ma felettünk elnököl, nem az ő veleszületett képességei miatt van ebben a pozícióban. Nem azért ő elnököl, mert valami nagy uralkodónak a fia, hanem azért, mert Mennyei Atyánk ismeri a lelke feddhetetlenségét. Felismerve annak kötelezettségét, hogy majd neki kell a föld minden nemzetéhez eljuttatni ezt az üzenetet, az Úr felkészítette őt e magas elhívásra, melyet ráruháztak. Ő Mennyei Atyánk képviselőjeként elnököl.³

Elgondolkodtam ma azokon az alázatos, ám nagyszerű férfiakon, akik az egyházat vezették annak megszervezése óta. […] Jól ismertem [az egyház számos] elnökét, és hiszem, hogy ők mind Istent követő férfiak voltak. Elképzelhetetlen, hogy Mennyei Atyánk bárki mást hívna el arra, hogy az egyháza felett elnököljön.⁴

Mi történt, amikor [Joseph Smith] meghalt? […] [A szentek] nem hívtak össze konklávét, nem szavaztak meg egy új elnököt vagy választottak új vezetőt. Az Úr már kiválasztotta a vezetőt. Ő volt Brigham Young, a Tizenkettek Kvórumának rangidős tagja. […] Az egyház minden ülésen egy testületként támogatta őt elnökként. Amikor meghalt, nem állították a tanácsosai, hogy ők az elnökök, hanem a Tizenkettek Kvóruma elnökölt hosszú ideig, majd a rangidős tagukat támogatták az egyház elnökeként. Tökéletes rend uralkodott. […]

Azért beszéltem ezekről a dolgokról, hogy ne legyen félreértés. Joseph Smith nem választotta meg magát az egyház elnökének. Sőt, az őt követők sem. […] A kinevezés Mennyei Atyánktól és sugalmazáson át érkezik, az emberek pedig minden olyan hatalmat megkapnak, mely a kinevezéssel jár.⁵

Mily hálásaknak kell lennünk azért, hogy tudhatjuk, e munka nem az ember munkája, hanem az Úr munkája; hogy ezt az egyházat, amely Jézus Krisztus nevét viseli, Ő irányítja, és nem hagyja, hogy bárki vagy az emberek bármilyen csoportja elpusztítsa azt. Nem engedi, hogy az egyház felett elnöklő férfiak félrevezessék az embereket, inkább az Ő mindenható erejével támogatja őket. Felmagasztalja őket a jó és nagyszerű férfiak és nők szemében. Megáldja a szolgálatukat, melyet siker fog koronázni. Azok, akik ellenkeznek velük, és hibát keresnek bennük, nem lelnek majd örömre az ellenkezésükben. Azok, akik kritizálnak, és arra törekszenek, hogy lerombolják az egyház vezetőinek befolyását, meg fogják szenvedni a gonosztetteik következményeit.⁶

Legyen hálával tele a szívünk azért, mert olyan szent emberek vezetnek minket, akik Mennyei Atyánk sugalmazása alatt tanítanak bennünket mindennap.⁷ [Lásd 2. javaslat, 63. oldal.]

Szolgáin keresztül az Úr megtanítja nekünk a boldogság és biztonság felé vezető utat.

Ádám atyánk idejétől fogva napjainkig az Úr az Ő szolgáin keresztül figyelmeztette a népét. Jobb életre sugallta őket, amikor hallgattak rá, és időről időre, ahogy a gyermekeinek szüksége volt rá, szent férfiakat küldött a világra, hogy boldogságra vezető utasításokkal lássák el őket, továbbá arra ihlette őket, hogy az emberiséget nemesítő és gazdagító, dicsőséges evangéliumot tanítsák.⁸

Nem tudok semmi jelentős eseményről a világban, amivel kapcsolatban az Úr ne adott volna előre tanácsokat a népének az Ő prófétáin keresztül, nehogy tudatlanságban maradjanak a jövővel kapcsolatban, és megtervezhessék az életüket, ha lehet, az előnyükre. […]

Noé esete nagyon jól példázza ezt. Az Úr megparancsolta neki, hogy építsen egy bárkát, melyen az igazlelkűek megmenekülhetnek a közelgő özönvíztől. Noé megépítette a bárkát, és mintegy százhúsz évig prédikált bűnbánatot a nemzedékének, kellőképpen figyelmeztetve őket ezáltal. Az emberek azonban annyira gonoszok voltak, hogy figyelmen kívül hagyták az intést. Önrendelkezésükkel élve az igazlelkűség helyett a gonoszságot választották. Elkezdett esni az eső, és jött az özönvíz. Mindössze nyolc lélek menekült meg: Noé és a családja. Mindenkit alaposan figyelmeztettek, ám makacsságuk miatt, és mert nem akarták megbánni a bűneiket, elnyelte őket az ár. [Lásd Mózes 8:13–30.]⁹

Az Úr azt akarja, hogy boldogok legyünk. Ezért adta nekünk Jézus Krisztus evangéliumát. Ezért ruházta ránk a papságot. Azt akarja, hogy örömünk legyen. Ezért szervezte meg az egyházat és helyezett el benne különböző hivatalokat, és mindezen dolgok rendszerezve vannak. […] Ha az Úr és azon emberek vezetését követitek, akiket az Úr támogat, nem fogtok sötétségbe tévedni, nem fogjátok elveszíteni a világosságot, nem fogtok Isten törvényei ellen vétkezni, és nem fogjátok elveszíteni azokat a kiváltságokat, melyeket az Úr oly nagyon szeretné, ha élveznénk.¹⁰

Korunkban egyetlen biztonságos út létezik számomra, ez pedig az, hogy kövessem azokat, akiket az Úr kijelölt a vezetésre. Lehetnek saját gondolataim és meg lehet a saját véleményem, bizonyos dolgokról lehetnek saját nézeteim, de tudom, hogy amikor a véleményem összeütközésbe kerül azok tanításaival, akiket az Úr azért adott nekünk, hogy megmutassák számunkra az utat, akkor változtatnom kell az útirányomon. Amennyiben szabadulásra vágyom, követnem kell a Mennyei Atyánk által kijelölt vezetőket mindaddig, amíg Ő támogatja őket.¹¹ [Lásd 3. javaslat, 64. oldal.]

Az alázatosak és hithűek támogatják és megvédik az Úr szolgáit.

E nagyszerű egyház egyszerű tagjainak ezreit ismerem: számos nemzetből származó férfiakat és nőket, akik alázatosan és hithűen elfogadták az evangéliumot, és azonosultak Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházával. […] [Ők] imádkoztak a vezetőikért és támogatták őket…, és az egyházban szerzett tapasztalataim során még nem találkoztam egyetlen olyan emberrel sem, aki betartotta az Úr parancsolatait, és közben hangot emelt azok ellen, akiket elhívtak, hogy az egyház felett elnököljenek. Ez valóban rendkívüli. […]

Az egyik legnagyobb bizonyságot számomra az jelenti e munka isteni természetéről, hogy az emberek egy nagy csoportja…, akiknek megadatik, hogy cövekkonferencián… szavazás által kifejezzék, hogy támogatják vagy ellenzik azon emberek elhívását, akik felettük elnökölnek (mindenki a saját önrendelkezésére támaszkodva), továbbra is kiállnak a vezetőik mellett. Kétségtelen, hogy az Úr Lelke ösztönzi a hithű, alázatos embereket arra, hogy támogassák az Ő választott vezetőit.¹²

Amikor Mózes kivezette az izráelitákat Egyiptomból, át a sivatagon, a megígért föld felé, Amálek megtámadta Izráelt Refidimnél. Mózes arra utasította Józsuét, hogy válasszon ki harcosokat Izráel megvédésére. Mózes, Áron és Húr felmentek egy domb tetejére, ahonnan belátták a csatamezőt. Amikor Mózes felemelte Isten botját a feje fölé, Izráel került fölénybe, de amikor elgyengült, és leeresztette a karját, Amálek került fölénybe. Mózest egy kőre ültették, és Áron és Húr tartották a kezeit, hogy Isten áldása kiáradhasson Izráelre, hogy harcosaik győzedelmeskedhessenek, és így a csatát végül megnyerték. Isten ereje nyugodott Mózesen, és vele is maradt mindaddig, amíg el nem végezte a munkáját. [Lásd 2 Mózes 17:8–13.] Amíg a nép támogatta, addig ők is áldottak voltak, és így volt ez az Úr minden egyes szolgájával, aki Izráel felett elnökölt. […]

Amíg [az elnök] az egyház felett elnököl – nem számít, hány éven keresztül –, Mennyei Atyánk erőt, hatalmat, bölcsességet, ítélőképességet és sugalmazást fog adni neki ahhoz, hogy úgy szóljon Izráelhez, ahogyan szükség van rá, hogy szóljanak hozzájuk. Követőiként olyannak kell lennünk, mint az ősi Áron és Húr; tartanunk kell a kezeit, hogy rajta keresztül az Úr kiáraszthassa ránk és erre a népre a menny áldásait.¹³

Tudom, hogy ezek a férfiak [az általános felhatalmazottak] az Úr szolgái, és tudom, hogy arra törekszenek, hogy megáldják az emberiséget. Remélem, egyikőtök sem… mulasztja el támogatni őket – nem csupán hitetek és imáitok által, hanem azáltal, hogy ha hamis színben tüntetik fel őket, és hamis színben tüntetik fel az állásfoglalásukat, akkor hajlandóak lesztek és igyekeztek megvédeni őket, amennyiben szükség van rá, mert el fog jönni az ideje annak, amikor szükségük lesz a védelmetekre. Az ellenség nem feledkezett meg róluk, és számomra az elhívásuk isteni természetének egyik bizonyítéka az, hogy a gonosz emberek gonoszságokat mondanak róluk, a jó férfiak és nők pedig jókat mondanak róluk.¹⁴ [Lásd 4. javaslat, 64. oldal.]

Amikor kritizáljuk a vezetőinket, vagy figyelmen kívül hagyjuk a tanácsukat, megengedjük az ellenségnek, hogy félrevezessen bennünket.

Vannak közöttünk olyanok…, akiket elvakítottak az emberek filozófiái és ostobaságai. Vannak, akik elutasítják azon emberek javaslatát és tanácsát, akiket Isten az egyház élére helyezett. […]

Olyan emberek, akik alig rendelkeznek némi ismerettel, hirtelen ragyogó ötlettel állnak elő, és azt javasolják, hogy „ezt tegyük” vagy „azt tegyük”, és bár az ellenkezik az Úr tanácsával, meggyőznek néhányakat, hogy megpróbálkozzanak vele. Az Úr biztonságos tanácsokkal látott el bennünket, és az egyház elnökét jelölte ki arra, hogy tolmácsolja felénk ezeket a tanácsokat. Ha figyelmen kívül hagyjuk az egyház elnökének tanácsát, rá fogunk jönni, hogy komoly hibát követtünk el.¹⁵

Az egyház elnöksége… Mennyei Atyánkat képviseli, nem csupán e nép előtt, hanem a föld minden népe előtt. Jól tesszük, ha felmagasztaljuk és tiszteljük ezeket a férfiakat, akiket elhívtak a vezetésünkre. Ők is esendő emberek, fognak hibázni, de ha legalább annyira elnézőek vagyunk az ő hibáikkal szemben, mint a saját kudarcainkkal és hibáinkkal, akkor belső értékeiket is látni fogjuk majd, akárcsak a sajátjainkat.

Könyörögve állok itt előttetek, fivéreim és nőtestvéreim: ne engedjétek, hogy kritizáló vagy rosszindulatú szavak hagyják el az ajkatokat azon férfiakról, akiket az Úr elhívott, hogy vezessenek bennünket. Ne keveredjetek azok társaságába, akik lekicsinylik őket vagy gyengítik az emberek gyermekeire gyakorolt befolyásukat. Ha ezt teszitek, elmondhatom nektek, hogy az ellenség hatalmába kerültök. Arra fog rávenni titeket, hogy olyan messzire kerüljetek az igazság útjától, amennyire csak lehetséges, és ha nem tartotok bűnbánatot, már csak akkor jöttök rá, hogy elvesztettétek „a nagyértékű gyöngyöt”, amikor túl késő. Önzésetek és vakságotok következtében félrevezetnek benneteket, szeretteitek pedig… búsulni fognak a fátyol túloldalán gyengeségetek és oktalanságotok miatt.¹⁶ [Lásd 5. javaslat, 64. oldal.]

Az ellenség nem alszik. Sokakat megtéveszt és bűnbe visz. […] Néhányan hamis tanokat tanítanak; néhányan arra törekszenek, hogy férfiakat és nőket vegyenek rá arra, hogy megszegjék Mennyei Atyánk parancsolatait. […] Ha az egyház azon tagjai, akik hibát keresnek az egyház vezetőiben, és kritizálják azokat, akik az életüket adják azért, hogy megáldjanak minket és jót tegyenek velünk, elég időt szakítanának arra, hogy megálljanak és imádságos lélekkel feltegyék a kérdést, „e tanítók közül melyiket követhetem nyugodt szívvel?”, akkor könnyen megtalálnák a helyes utat, és támogatnák azokat, akiket az Úr is támogat.¹⁷

Amikor támogatjuk a vezetőinket, elkötelezzük magunkat amellett, hogy követjük a tanácsukat, és felmagasztaljuk a saját elhívásainkat.

Bizonyosan nagy erő forrása az egyház elnökének az, amikor látja, hogy őszinte férfiak és nők ezrei emelik fel a kezüket Mennyei Atyánk szövetségében, és támogatják őt abban a hivatalban, melybe elhívták e nagyszerű egyház elnökeként. A kötelezettség, melyet ilyen körülmények között kezünk felemelésével vállalunk, a legszentebbek egyike. Nem azt jelenti, hogy csendben folytatjuk az utunkat, és elfogadjuk, hogy az Úr prófétája irányítja ezt a munkát, hanem – amennyiben jól értelmezem a kötelezettséget, melyet kezem felemelésével vállaltam – azt, hogy mögötte fogunk állni, imádkozni fogunk érte, megvédjük a jó hírét, és igyekszünk követni az utasításait, ahogyan az Úr irányításával átadja nekünk azokat mindaddig, amíg ő abban a pozícióban van.¹⁸

Amikor az egyház elnöke és a tanácsosai által viselt terhekre gondolok, és felismerem a vállaikra nehezedő felelősséget, tiszta szívemből arra vágyom, hogy segítsem őket, hogy ne jelentsek én is terhet számukra, hanem abban a pozícióban, amelybe elhívtak – veletek együtt, fivéreim és nőtestvéreim – mindannyian elfoglaljuk a helyünket, cipeljük a teher ránk eső részét, és Isten tiszteletére és dicsőségére felmagasztaljuk az elhívásunkat.¹⁹ [Lásd 4. javaslat, 64. oldal.]

Adja Isten, hogy mi, akik oly bőséges áldásokban részesültünk, felemeljük az Úr azon szolgájának kezeit, aki felettünk elnököl; hogy ne csupán hitünkkel és imáinkkal segítsük őt, hanem szerető kedvességgel a lehetőségeinkhez mérten; hogy azon lobogó alatt meneteljünk, melyet ő tart fel, míg Isten az egyház elnökeként támogatja őt, az Úr prófétájanként ezekben az utolsó napokban.²⁰

Támogassuk ezeket a férfiakat, akiket Isten azért emelt ki, hogy elnököljenek felettünk. Áldjuk meg őket, ne csupán az ajkunkkal, hanem azáltal is, hogy minden lehetséges módon segítünk nekik a vállukon nyugvó terheket cipelni. […] Imádkozzunk értük, áldjuk meg őket, és segítsünk nekik.²¹

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd az V–VII. oldalakat!

Olvasd el a „George Albert Smith életéből” című fejezet utolsó bekezdését (55–56. oldal)! Mi „a munka rátok eső része”? Miközben ezt a fejezetet tanulmányozod, gondolkozz el azon, hogy mi módon mutathatod ki szavak vagy cselekedetek által, hogy támogatod az egyház vezetőit!
Nézd át a tanítások első szakaszát (56–57. oldal), különös figyelmet fordítva a második és a negyedik bekezdésre! Miben különbözik az, ahogyan az Úr kiválasztja a vezetőket attól, ahogyan az a világban történik? Milyen tapasztalatok erősítették meg a hitedet abban, hogy a vezetőinket az Úr választotta ki?
Tanulmányozd az 57. oldalon kezdődő szakaszt, és olvasd el a Tan és a szövetségek 21:4–7-et! Milyen konkrét tanácsot adott az Úr az egyház jelenlegi elnökén keresztül? A cövek- vagy kerületi elnöködön kersztül? A püspöködön vagy gyülekezeti elnöködön keresztül? Milyen áldásokban részesültél, amikor követted a tanácsát?
Nézd át az 58. oldalon kezdődő szakaszt, és olvasd el a 62. oldal első két teljes bekezdését! Mit jelent számodra az egyház vezetőinek támogatása? Miként erősíti a családunkat és az otthonunkat az egyházi vezetők támogatása?
Olvasd el a 61. oldalon lévő második teljes bekezdést! Miért veszélyes az egyház vezetőinek kritizálása? Mi lenne a helyes reakció arra, ha valaki rámutatna az egyik helyi vezetőd valamilyen hibájára?

További szentírások: Ámós 3:7; Efézusbeliek 4:11–14; Zsidók 5:4; Tan és a szövetségek 84:109–10; 107:22; 112:20

Tanároknak: „A szorgalmas tanulásra való ösztönzés egyik módja, ha gondosan odafigyelsz, amikor valaki feltesz egy kérdést vagy hozzászól a leckéhez. Az odafigyelés a szeretet kifejezése. Gyakran áldozatot követel. Amikor valóban odafigyelünk másokra, gyakran feladjuk azt, amit mondani akarunk, hogy ők is kifejezhessék magukat” (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás, 66.).

„…én csak egy ember vagyok, a legalázatosabb közöttetek, de elhívtak erre a szolgálatra… Mennyei Atyánk felhatalmazása által.”

„…olyannak kell lennünk, mint az ősi Áron és Húr; tartanunk kell a [próféta] kezeit.”

Akkor támogatjuk a vezetőinket, amikor „cipeljük a teher ránk eső részét, és Isten tiszteletére és dicsőségére felmagasztaljuk az elhívásunkat”.