17. fejezet

A hit megerősítő hatalma

A hit egy ajándék az Úrtól, melyen keresztül az igazlelkűek rendkívüli dolgok megtételére képesek.

George Albert Smith életéből

George Albert Smitht a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként 1919-ben elhívták az Európai Misszió elnökének. Nem sokkal érkezése után Smith elnök beszédet intézett a helyi szentekhez, melyben elismerte az első világháború pusztításait követő nehéz körülményeket Európában: „Tudom, hogy a világtörténelem fontos időszakában élünk. A nemzeteket érintő új, feszült állapotok, valamint az emberek gyermekei között szinte mindenhol fennálló nyugtalan lelkület miatt óriási felelősségemnek érzem, hogy találkozzam velük, és teljes szívemből isteni útmutatásért folyamodom a feladataim teljesítéséhez.” Smith elnök hitt abban, hogy az előttük álló próbákkal teli időszak ellenére az egyháztagok és a misszionáriusok erőfeszítéseit végül siker fogja koronázni: „A [misszió]központban lévő nagyszerű és tehetséges asszisztenseket, valamint a missziós mezőn lévő hithű férfiakat és nőket magam mellett tudva várakozással tekintek előre, és az őszinte lelkek bőséges aratásában reménykedem.”¹

Smith elnök egyik legsürgetőbb feladata misszióelnökként az volt, hogy megnövelje az Európában szolgáló misszionáriusok számát. Az egyház nagyon kevés misszionáriust küldött Európába a háború alatt, ez időtájt pedig az élelemhiány és egyéb gazdasági problémák miatt az európai kormányhivatalnokok vonakodtak vízumot adni a külföldieknek. Smith elnökre az a nehéz feladat hárult, hogy meggyőzze ezeket a hivatalnokokat, hogy engedjék be a misszionáriusokat az országukba. Emily lányának írt egyik levelében Smith elnök elmesélte egy ilyen jellegű útját Londonba.

„Az amerikai nagykövetünk nagyon kedves volt, és sikerült megszerveznie egy találkozót számunkra Sir Robert Horne, brit munkaügyi miniszterrel. Amikor megjelentünk az irodájánál, átadtuk a nagykövet levelét Sir Robert titkárának, aki megkérdezte, hogy elhalaszthatnánk-e a találkozót, mivel a főnökének néhány percen belül el kell indulnia Skóciába, és csak három hét múlva tér vissza. Biztosítottam őt, hogy csupán öt percet vennénk el az idejéből, melyet nagyra értékelnénk, mivel nem Londonban élünk, és nagyon sürgős ügyről lenne szó. A titkár bement Sir Roberthez, majd hamarosan azzal az információval tért vissza, hogy a miniszter úr elhalasztja az utazását, és aznap délután négy órakor vár vissza minket egy találkozóra. Reggel buzgón imádkoztam azért, hogy megnyíljon előttünk a lehetőségek kapuja, így amikor visszahívtak minket, nagyon hálás voltam Mennyei Atyánknak.”

A megadott időpontban Smith elnököt és társait behívták Sir Robert Horne külön irodájába. „Megpróbáltuk elmondani neki, mire lenne szükségünk, és biztosítottuk, hogy Nagy-Britanniának is szüksége van arra, amit kérünk. Mintegy másfél órán keresztül hallgatta figyelmesen az egyház történetét, a hitelveinket stb.

Amikor befejeztem, ismét megkérdezte, mit szeretnénk kérni tőle, és amikor elmondtuk, hogy szeretnénk a misszionáriusaink létszámát kettőszázötvenre emelni, ugyanannyira, amennyien a háború előtt voltak, azt felelte, örömmel adja ki a részlegének azt az utasítást, hogy engedélyezzék ezt a létszámot, amilyen hamar csak lehet. Természetesen nagyon elégedettek voltunk, és távozásunkkor biztosítottuk a miniszter urat, hogy hatalmas terhet vett le a vállunkról.

Bizonyos vagyok, hogy szereztünk egy barátot Anglia legbefolyásosabb emberei között, és bármikor bátran megkeresném őt, ha a szükség úgy kívánná.”²

James Gunn McKay, Smith elnök egyik misszionáriusa, aki jelen volt a Sir Robert Horne-nal folytatott megbeszélésen, később ezt mondta: „Nézzétek, milyen csodálatos munkát vitt véghez! Csupán néhány elder volt [a misszióban]. Úgy tűnt, komoly akadályba ütköztünk, ő mégis az Úr sugalmazásával eltelve érkezett, és képes volt bekopogtatni a hivatalnokok ajtaján, elnyerni a bizalmukat, majd végül megkaptuk azt a kiváltságot, melyet szerettünk volna, hogy elderek jöhessenek az országba és betölthessék a küldetésüket Isten ügyének előmozdításában, valamint munkájának elvégzésében, és ezáltal mindannyian bizonyságot szerezhettünk arról, hogy valóban Isten irányítja ezt a munkát.”³ McKay elder a sikert Smith elnök „hitének, odaadásának és minden embertársa iránti jószívűségének” tulajdonította. „Együtt dolgoztam vele – mondta. – Tanácskoztam vele; imádkoztam vele, és tudom, hogy a hite és az állhatatossága olyan komoly, mint maga az élet.”⁴ [Lásd 1. javaslat, 186. oldal.]

George Albert Smith tanításai

A hit ereje világosan megnyilvánul a szentírásokban.

Azt tanuljuk, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni [lásd Zsidók 11:6]. Ez minden cselekedet mozgatórugója, és a szentírások tele vannak a hit erejéről szóló bizonyságokkal. Noé hite volt az, ami képessé tette őt a bárka megépítésére, és az Isten parancsolatai iránti engedelmessége következtében ő és a háznépe megmenekült, míg azokat, akiknek nem volt hitük, eltemette az ár [lásd 1 Mózes 6:13–22; 7:1–24].

Hit által történt, hogy Lót és a családtagjai megmenekültek, amikor égből érkező tüzes eső süllyesztette el Szodomát és Gomorát, és pusztította el azok hitetlen lakosságát [lásd 1 Mózes 19:12–25].⁵

Mózes hit által vezette ki Izráel gyermekeit a rabságból, majd kelt át száraz lábbal a Vörös-tengeren, míg az őket üldöző egyiptomiak, mikor megpróbálták ugyanezt tenni, vízbe fulladtak. A sokaságot mennyből érkező kenyérrel táplálták. Amikor Mózes rácsapott a sziklára a Hóreben, víz tört fel belőle, hogy oltsa [csillapítsa] a szomjukat; és a sivatagon át elvezették őket a megígért földre. [Lásd 2 Mózes 14:21–31; 16:14–15; 17:5–6.]⁶

Amikor Dániel továbbra is nyíltan imádkozott Izráel Istenéhez azon rendelet ellenére, melyet az ellenségei szándékosan azért hoztak létre, hogy elpusztítsák őt, bedobták az oroszlánok barlangjába, és egész éjszakára ott hagyták. Tudta, hogy Mennyei Atyja meg tudja menteni őt, és bizalma megingathatatlan volt. Másnap a király már kora reggel odament a veremhez, ahol Dánielt élve találta. Hite megszelídítette a vadállatokat, és elnyerte a király jóindulatát. [Lásd Dániel 6:4–28.]

Három zsidó ifjat, Sidrákot, Misákot és Abednégót, akik megtagadták, hogy Nabukodonozor arany állóképét imádják, tüzes kemencébe vetettek, melyet a szokásosnál hétszer melegebbre fűtöttek fel. A fiúk bíztak az élő Istenben, és hitük jutalmaként megmenekültek. [Lásd Dániel 3:8–28.]

Illés próféta hit által hívta le a tüzet az égből, hogy eméssze fel az áldozatát, s így a király és a nép megbizonyosodott róla, hogy Izráel Istene volt az Isten, nem pedig Baál [lásd 1 Királyok 18:36–40].

Hit által történt, hogy Járed fivére és követői megtarthatták atyáik nyelvét, amikor Bábel tornyánál összezavarták a nyelveket, majd pedig a nyugati féltekére vezették őket [lásd Ether 1:33–43]. […] Hasonló hit tette lehetővé Lehi számára, hogy áthozza családját a tengeren, és letelepedjenek ezen a földön, amely minden más földnél különb.

Hit tette képessé Jézus tanítványait arra, hogy elviseljék az őket érő üldöztetést, és hogy a zsidók ellenszegülése ellenére bevezessék az evangéliumot, melyet a Szabadító átadott nekik.⁷

Hit által történt minden csoda, melyet a világ Megváltója és a követői tettek. Az idők kezdetétől egészen mostanáig a hithű emberek voltak azok, akik rendelkezhettek Isten hatalmával.⁸ [Lásd 2. javaslat, 186. oldal.]

A hit ereje világosan megnyilvánul ezen adományozási korszak igazlelkű szentjeinek életében.

Ebben az utolsó adományozási korszakban az Istenbe vetett, feltétel nélküli hit indította az ifjú [Joseph Smith] prófétát arra, hogy bemenjen az erdőbe, letérdeljen és imádkozzon. És ez a hit tette lehetővé, hogy tanúja lehetett annak az első nagyszerű, mennyei kinyilatkoztatásnak, melyen keresztül újra kinyílvánították az emberiségnek az Istenség természetét. Hit által volt képes arra, hogy elmenjen a Kumóra-dombra, és az angyal kezéből megkapja azokat a szent feljegyzéseket, melyeket később Isten ajándéka és hatalma által lefordított. Hit által vezette át népét Kirtlandből Missouriba, majd vissza Illinois-ba, és bár újra meg újra kifosztották és elüldözték őket az otthonukból, a szívükbe ületett hitük megmaradt, és tudták, hogy Isten gondoskodik róluk. Hit által történt, hogy Joseph Smith próféta irányítása alatt Nauvoo nagy városát felépítették; és hit által kapta meg a Tan és a szövetségekben található dicsőséges igazságokat is.

Brigham Young hit által vezette át a népet erre a nyugati vidékre [a Sóstó-völgybe]; és amikor megállt a hegycsúcson és letekintett a völgyre, Isten megerősítette benne, hogy ez az a hely, ahol Izráelnek le kell telepednie. […] Az emberek hit által fektették le e nagyszerű templomnak [a Salt Lake templom] szegletkövét, gyengeségük és szegénységük ellenére, azzal a hittel, hogy Isten elkészíti számukra az utat, és biztosítja számukra az eszközöket, melyek által befejezhetik az épületet. Hit tette lehetővé, hogy Mennyei Atyánk irgalmas volt a néphez, amikor gyötrelmeik közepette azt látták, hogy a tücskök kárt tesznek a termésükben, ami ellen semmit nem tudtak tenni, ám Isten gondviselésében imáik válaszra találtak, melynek bizonyítéka a sirályok érkezése volt, akik megvédték a terményt, és megmentették az embereket az éhezéstől. […]

Hit által történik, hogy azok a férfiak, akik e munka élén állnak, időről időre sugalmazásokat kapnak, és átadják nekünk azokat az utasításokat, melyekre szükségünk van. Hit által tanítanak minket… azok, akik az Úr nevében szolgálnak, és a Vigasztaló hit által serkenti fel az elméjüket, emlékezteti őket elmúlt dolgokra, és mutatja meg nekik az eljövendőket; bizonyítva ezzel a kinyilatkoztatás lelkét.⁹

Izráel elderei hit által indultak útnak, hagyták hátra az otthonukat és a szeretteiket, és viselték el a világ gyalázkodását azért, hogy bizonyságot tegyenek arról, hogy Isten él, hogy Jézus a Krisztus, és hogy Joseph Smith az Úr prófétája volt. Hit által gyógyították meg a betegeiteket és támasztották fel a halottaitokat. Ha feljegyzésre került volna minden csoda, melyet e nép között véghezvittek…, az olyan tanúbizonyság lenne Isten hit általi hatalmáról, mely felülmúlna minden mást a világ minden korszakából.

Ez az a tantétel, fivéreim és nőtestvéreim, amely a menny felé fordít minket, és amely reményt ad nekünk az élet küzdelmei közepette. Amikor összezavarodunk, és olyan akadályokkal kerülünk szembe, melyeket, úgy tűnik, nem tudunk legyőzni, a világ Megváltójába vetett hittel Hozzá fordulhatunk, és tudhatjuk, hogy imáink válaszra fognak találni, és a javunkra válnak majd.¹⁰ [Lásd 3. javaslat, 186. oldal.]

Gyakran elhangzik a kérdés: vajon azok a fiúk és lányok, fiatal férfiak és nők, akik az egyház ezen nemzedékében nőttek fel, hajlandóak lennének-e elviselni azokat a nehézségeket, nélkülözéseket és megpróbáltatásokat, melyeket atyáik és anyáik elviseltek az evangéliumért? Ott hagynák-e az otthonuk nyújtotta kényelmet, hogy benépesítsenek egy új vidéket a hitük érdekében?

Azt mondom nektek, ha úgy lett elültetve a szívükben e munka isteni természetének ismerete, ahogyan mi rendelkezünk vele, ha az Úr parancsolatai iránti engedelmesség által szereztek hitet, ha megtanították nekik, hogy Jézus a Krisztus és Joseph Smith az Úr prófétája volt, akkor azt mondom, igen!, megtennék mindazt, amit atyáik és anyáik tettek, és átvennék a helyüket az utolsó napi Izráel soraiban.

Ha ez nélkülözést is jelentene, ha ez betegséget és gyötrelmet is jelentene, vagy akár száműzetést az otthonukból, tudván azt, hogy ez Krisztus evangéliuma, fiaink és leányaink százai és ezrei pecsételnék meg bizonyságukat az életükkel, ha szükség lenne rá.¹¹ [Lásd 2. javaslat, 186. oldal.]

Ha hitet gyakorlunk, az Úr megnyitja előttünk a kaput, hogy meg tudjuk tenni, amit kér tőlünk.

Emlékszem, egy nap úgy éreztem, a következőt kell mondanom az egyik misszionáriusnak, aki egy olyan városba készült menni, ahol nem engedték, hogy az utcán prédikáljunk:

„Ne felejts el esélyt adni az Úrnak. Kérj tőle szívességet. Adj az Úrnak egy esélyt. Kérd Őt, hogy nyissa meg előtted a kaput.”

A fiatalember elment abba a városba, elment a polgármesteri hivatalba, és megkérdezte, hogy találkozhatna-e a polgármesterrel. Meg szerette volna kérni, hogy változtassák meg a szabályt.

Amikor odaért, tájékoztatták, hogy a polgármester elutazott a városból. A fiatalember kijött az irodából, végignézett a folyosón, melynek végén a következőt látta kiírva az egyik ajtón: „Rendőrfőnöki iroda.” Egy pillanatig tétovázott, majd valami ezt súgta neki: „Adj az Úrnak egy esélyt.” Belépett a rendőrfőnök irodájába, és elmondta neki, miért jött. Amikor befejezte, a férfi így felelt:

„Nos, melyik utcasarkot szeretné?”

„Nem ismerem annyira ezt a várost, mint Ön – válaszolta a misszionárius. – Nem kérnék egy olyan utcasarkot, ahol nem szívesen látnak, vagy zavarom az utcai forgalmat. Megtenné, hogy eljön velem, és választ nekem egy helyet?”

Gondojatok bele! Itt van egy misszionárius, aki arra kéri a rendőrfőnököt, hogy válasszon neki egy helyet, ahol prédikálhatja az evangéliumot!

A rendőrfőnök így válaszolt:

„Hogyne, elmegyek Önnel.”

Tizenöt percen belül a város egyik legjobb helyén kaptak engedélyt arra, hogy Jézus Krisztus evangéliumát hirdessék, ahol a háború [első világháború] óta nem lehetetett prédikálni az utcákon. […]

Az Úr képes megtenni azokat a dolgokat, melyeket mi nem, és soha nem kér tőlünk olyat, amihez ne készítené el előre az utat. Ezt mondta nekünk Nefin keresztül. Semmit nem fog kérni tőlünk anélkül, hogy el ne készítené hozzá az utat.

„És lőn, hogy én, Nefi ezt mondtam atyámnak: Megyek és megteszem azon dolgokat, amelyeket az Úr megparancsolt, mert tudom, hogy az Úr nem ad parancsolatokat az emberek gyermekeinek, csak akkor, ha utat készít számukra, hogy végrehajthassák azt a dolgot, amit megparancsol nekik” [1 Nefi 3:7].

Ha az Úr olyan dolgot kér vagy vár el tőletek, amiről nem tudjátok, hogy végezzétek el, csak hozzátok ki magatokból a legtöbbet. Induljatok el abba az irányba, amelybe mennetek kell; bízzatok az Úrban, adjatok Neki esélyt, és Ő soha nem fog benneteket cserben hagyni.¹²

Milyen csodálatos dolog tudni, hogy ha szeretnénk, kézen foghatjuk Mennyei Atyánkat, és élvezhetjük az Ő irányítását. Egyetlen olyan nép sem rendelkezik azzal a bizonyossággal a világon, amellyel a miénk.¹³ [Lásd 4. javaslat, 187. oldal.]

Isten megadja a hit ajándékát az igazlelkűeknek.

A hitünk az igazlelkű életünk függvénye. Nem élhetünk helytelenül, s közben rendelkezhetünk azzal a hittel, amivel kellene. Ám ha betartjuk az Úr parancsolatait, kifejleszthetjük a hitet, amely az igazlelkűségünk növekedésével szintén erősödni és növekedni fog.¹⁴

Ha van köztünk olyan, aki nem hisz ebben a munkában, az azért van, mert nem tartotta be Isten parancsolatait. Ha van valaki, aki nem tudja, hogy ez az Atya munkája, az azért van, mert nem tette meg a kötelességét. Úgy tudom, ahogy tudom, hogy élek, hogy ez az Úr munkája, és ez a tudás az Ő parancsolatai betartásának eredménye.¹⁵

Tudjuk, hogy a hit Isten ajándéka; az igazlelkű élet gyümölcse. Nem tudjuk kikövetelni magunknak, hanem ez Mennyei Atyánk akarata teljesítésének eredménye. Amennyiben híján vagyunk a hitnek, vizsgáljuk meg magunkat, hogy betartottuk-e az Úr parancsolatait, és haladéktalanul bánjuk meg a bűneinket, ha nem. […] Az Úr erősítse meg a hitünket, és éljünk érdemesen arra!¹⁶

Remélem, hogy azok, akik részesültek a hit eme csodálatos ajándékában, olyan életet élnek, hogy meg tudják tartani azt.¹⁷ [Lásd 5. javaslat, 187. oldal.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd az V–VII. oldalakat!

Keress bizonyítékokat George Albert Smith hitére a 177–179. oldalon található történetből! Smith elnök egyik misszionáriusa azt mondta, hogy az elnök teljesítményeinek köszönhetően „mindannyian bizonyságot szerezhettünk arról, hogy valóban Isten irányítja ezt a munkát” (179–180. oldal). Hogyan befolyásolt téged mások, mint például a családtagjaid vagy a közeli barátaid hite?
Nézd át a 180–183. oldalon található példákat a hitről! A hit mely egyéb példái azok, amelyek különösen jelentőségteljesek a számodra? Miként használhatnád e példákat arra, hogy segíts valakinek, aki gyakorolja a hitét, de még nem kapta meg azokat az áldásokat, melyekre vágyik?
Miként adott a hited „reményt… az élet küzdelmei közepette”? A hit hogyan segíthet nekünk legyőzni a félelmet vagy azon akadályokat, „melyeket, úgy tűnik, nem tudunk legyőzni”? (183. oldal )?
Olvasd el a 184. oldalon kezdődő történetet, és hasonlítsd össze a „George Albert Smith életéből” című szakaszban található történettel! Milyen hasonló élményekben volt már részed? Szerinted mit jelent „esélyt adni az Úrnak”?
Smith elnök azt tanította, hogy „a hit Isten ajándéka”, amelyet „nem tud[unk] kikövetelni magunknak” (186. oldal). E tantétel miként befolyásolja annak módját, ahogyan megpróbálod a saját hitedet erősíteni és megpróbálsz segíteni másoknak hitet kifejleszteni? Milyen konkrét dolgokat tehetünk azért, hogy „megtartsuk” a hit ajándékát? (lásd Alma 32:35–43).

További szentírások: Zsidók 11:1–11, 17–34; Jakab 2:17–24; Alma 32:26–43; Ether 12:6–22; Moróni 7:27–39; Tan és a szövetségek 136:42

Tanároknak: „Hogy segíts a tanulóidnak felkészülni a kérdések megválaszolására, megmondhatod nekik, mielőtt valamit felolvastok vagy bemutattok, hogy kérni fogod a válaszaikat… Például mondhatod, hogy »Miközben felolvasom ezt a részt, figyeljetek, hogy megoszthassátok, mi érdekel benneteket ebből a legjobban«, vagy »Miközben felolvassuk ezt a szentírást, figyeljétek meg, hogy megértitek-e, amit az Úr a hitről mond!«” (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás, 69.).

„…a szentírások tele vannak a hit erejéről szóló bizonyságokkal. […] Illés próféta hit által hívta le a tüzet az égből, hogy eméssze fel az áldozatát…”

„Mózes hit által vezette ki Izráel gyermekeit a rabságból, majd kelt át száraz lábbal a Vörös-tengeren…”

„Brigham Young hit által vezette át a népet [a Sóstó-völgybe]…”